Lassan már ott tartok, hogy nem tudok mit mondani. Mikor egy hét elteltével feljövök ide és meglátom a kommenteket, pipákat, feliratkozókat és legjobban kiemelve az oldalmegjelenítéseket, eláll a lélegzetem! Már a frenetikusnál is jobbak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy néhány hónap alatt ennyien összefogunk itt gyűlni! Hihetetlen! Ti vagytok a második családom! :'D Mindent köszönök nektek!
Az utolsó hirdetésem, mivel lejárt a megadott idő: Élvezd, hogy félsz. Ő nyerte az oldalon elindított versenyen a legjobb írónak járó posztot! Megérdemli, hogy benézzetek hozzá!
Szép hétvégét, jó pihenést és továbbra is nagyon vigyázzatok magatokra!
Huge kiss: Fanny
**Ashley Roberts**
Miután kinevettük és szórakoztuk magunkat a többiekkel, majd Miranda mégis megetetett egy nagy adag édességgel, elindultunk a megtervezett sétánkra. Imádtam, hogy itt voltak velem, ezek a csodálatos emberek. Velük nem lehetett unatkozni, mindig jó kedvük volt és Louis-ról meg Niall-ről ne is beszéljük. Ha ők nem lettek volna, ki kellett volna őket találni. Már annyit nevettük, hogy fájt a hasunk és nagy meglepődésemre még apám és anyám is beszálltak a játékba. Mindenki sugárzott az örömtől, ami a szívem összes létező zugát bearanyozta. Azt szerettem volna, hogy ezek a pillanatok soha ne érjenek véget és akiket szeretek mindig mellettem legyenek, mert nélkülük már nem lennék.
- Min gondolkodsz ennyire, Manóm? - hallottam meg Zayn rekedt, férfias hangját, amitől minden egyes alkalommal kirázott a hideg. - Valami gond van? - állt meg egyből és maga felé fordított.
Megmosolyogtatott az aggodalma és figyelmessége, amit a szemei sugalltak. Lenyűgözött azzal, hogy mindig engem nézett előrébb és nem foglalkozva azzal, hogy ő mit érez, csak én számítottam neki. Úgy éreztem, hogy minden egyes alkalommal újra beleszerettem és már félő volt, hogy ennél jobban nem szerethettem, mert akkor megsemmisült volna a szívem.
- Nincsen semmit baj - simogattam meg enyhén borostás arcát, mire egy pillanatra lehunyta a szemeit. - Azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretlek titeket és milyen sokat jelentetek nekem - merültem el barna íriszeiben, amik a természetes fénytől egyenesen tündököltek. Olyan voltak akár a barna csillagok, amiket sokkal jobb volt nézni, mint amik este az égen sorakoztak.
- Jaj, te - sóhajtott fel, egy puszit nyomott a tenyerembe, majd hatalmas kezei közé fogta a derekamat és lassan pörgetni kezdett. - Mi is szeretünk téged - súgta a fülembe, majd óvatosan leeresztett a talajra, mint ha attól félt volna, menten összetörök. - Mikor elmentél, elszállt az örökös jó kedvünk, még Louis se szórakozott olyan apró dolgokon, mint amiken szokott, Niall meg nem evett. Hihetetlen, de volt olyan, hogy nekünk kellett etetnünk, hogy legyen benne valamennyi étel. Liam és Harry a napok nagy részeiben csak lógatták az orrukat vagy rólad beszéltek, hátha azzal jobb lesz nekik, de nem így lett. Mind az ötőnknek egyre rosszabb lett, de legjobban nekem. Már kezdtem megőrülni, hogy nem tudtam rólad semmit - simított a fülem mögé egy kósza tincset és arcvonásai egy kicsit megrándultak. - Most lettünk a régiek, hogy újra veled vagyunk.
- Sajnálom - nyögtem ki halkan és a könnyek kezdték marnia szemeimet, de mindent megtettem, hogy ne szökjenek ki onnan. - Nem gondoltam bele abba, ha elmegyek, akkor ennyi rosszat hagyok magam után - temettem arcomat a mellkasába és szaporán vettem a levegőt.
- Inkább ne beszéljünk erről - simogatta nyugtatóan a hátamat és halkan duruzsolt a fülembe édes baritonján. - Az a lényeg, hogy a bátyád segítségével újra megtaláltunk és most már velünk is maradsz.
Szívének heves dobogása, finom illata és az egész lényéből áradó szeretet, pillanatok alatt megnyugtatott. Lazítottam szorításomon és lazábban öleltem a derekát, míg ő fejem búbjára hintett csókokat és simogatta a hátamat. Akárhogy erős akartam maradni, ez a téma mindig elérte, hogy elgyengüljek és elkapjon a sírás. Nem akartam ezt, de nem tudtam mit tenni ellene.
- Sziasztok - hallottunk meg egy vékony, félős hangot, mire elváltunk egymástól és oldalra fordítottuk a fejünket. - Bocsánat, nem akartalak titeket megzavarni - pirult el a hosszú, fekete hajú és elragadóan zöld szemű kislány, miközben aranyos szoknyának a szélét markolászta.
- Szia - guggoltam le hozzá, mivel nagyon alacsony volt is így jobb rálátás adatott meg angyali arcára. - Nem zavartál meg minket - mosolyodtam el, mivel látszott rajta, hogy mennyire félt.
Eddigi bánatom egyből elszállt és csak az előttem álló, gyámoltalan leányzóra tudtam figyelni. Olyan aranyos volt, ahogy egyik lábáról a másikra lépkedett, nem mert a szemembe nézni csak a talajt fixírozta annyira zavarban volt. Gyönyörű haja ki volt engedve, egy-két helyen virágos csatokkal feltűzve, apró testét citromsárga szoknya és fehér, mintás póló fedte, apró lábai, pedig szintén kicsiny méretű topánkába volt bujtatva.
- Ne félj tőlünk, Tündérke - guggolt le hozzá a vőlegényem is, mire félve, de ránk nézett. - Nem eszünk meg - csikizte meg játékosan az oldalát, mire a lányka cukin felnevetett.
- Megtudhatjuk a nevedet? - kérdeztem tőle, miközben megfogtam az egyik kezét, ami az izgalomtól meg volt izzadva.
- Leila vagyok - mosolyodott el, ezzel megmutatva hófehér fogait. - Kérhetnék egy aláírást? - nyújtott felém egy papír lapot, amin magammal kezdtem szemezni.
Egyből elvettem tőle, majd felálltam és táskámból elővéve egy tollat, aláírtam. Zayn ez idő alatt szüntelenül figyelte, ami a kislányt láthatóan zavarba hozta, mert világos arcán, egyből feltűnt a piros árnyalat.
- Ne nézd már ennyire, zavarba hozod - súgtam nevetve a férfi fülébe, mire fölemelkedett, ezáltal Leila nem csak a földet figyelte. - Tessék - adtam apró mancsába a papírt és nyomtam egy nagy puszit meleg arcocskájára.
- Köszönöm - vidult fel a hangja, ami mind a kettőnket megmosolyogtatott. - Zayn, tőled is kérhetnék egy aláírást? - vett elő egy újabb lapot, amin ezúttal az említett személy mosolygott.
- Látom, a One Direction-t is szereted - nevette el magát barátom boldogan, majd elvette tőle a papírt és gyors mozdulatokkal írt rá neki egy kisebb szöveget. - Tessék - kacsintott a lányra, mire ő elpirult.
- Igen, nagyon szeretlek titeket és téged is - nézett rám hatalmas szemeivel, mire büszkén elmosolyodtam, hogy ennyire aranyos rajongóm volt. - Köszönöm az aláírásokat és bocsánat a zavarásért - beszélt felszabadultan és már semmi félelem nem hallattszódott selymes hangjából.
- Nem zavartál minket, örülünk, hogy találkoztunk veled - simította meg mosolyogva az arcát Zayn. - Szia - integetett neki.
- Sziasztok - nevetett fel aranyosan, majd miután apró kezével intett párat, a nem messze tőlünk váró anyukájához szökdécselt és boldogan a nyakába ugrott.
- Imádom, mikor a rajongóim ennyire boldogok - szólaltam meg, miután eltűnt a szemünk elől Leila és az édesanyja. - Nincs jobb érzés, mint mikor rád mosolyognak és azt mondják, hogy szeretnek - beszéltem tovább, miközben Zayn maga felé fordított.
- Téged mindenki szeret, Egyetlenem - nyomott egy lágy csókot ajkaimra. - Arany szíved van és ezt mindenki észre veszi - mosolyodott el aranyosan.
- Titeket is nagyon szeretnek - döntöttem oldalra a fejemet összehúzott szemekkel. - És nehogy azt mond, hogy engem jobban meg ilyenek. Fogadd el, hogy óriásiak vagytok és kész - öleltem meg izmos testét.
- Igen is - húzta ki magát nevetve, majd összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk egy közeli fagyizó fele. - Tényleg olyan jó a fagyi, mint ahogy mondod? - kérdezte meg gyermekded hangon, mikor már a cukrászda előtt húzódó úttesten mentünk át.
- Igen Kicsim, tényleg olyan jó - nevettem el magam gyerekeskedésén.
- És tényleg olyan sok ízű van? - folytatta tovább és mellé még ugrándozott is, amitől még jobban nevettem.
- Igen - válaszoltam egyszerűen, de nehezen, mert alig bírtam beszélni a szórakozottságomtól.
- És öntetet is lehet rá kérni? - forgott a tengelye körül egy lábon, mire elvesztette az egyensúlyát és neki ment egy oszlopnak, amire hirdetések voltak ragasztva. - Áuuu! - kiáltott fel, de annyira nevettem, hogy alig bírtam abba hagyni.
Míg én nevettem, addig ő gyorsan felállt, mert nem kevesen néztek minket és egy pár szemfüles fotós még így is lefotózhatta a párosunkat. Jajgatva fogta a fejét, míg én még jobban rákezdtem és már szinte a földön feküdtem. Először csúnyán, durcázva nézett rám, utána ő is nevetni kezdett, nem is kicsit. Aranyosan felhúzta az orrát, amit annyira szerettem, ha csinált, szép fogai megcsillantak a Naptól és már ő is a hasát fogta. Nagy levegő vételekkel próbáltam nyugtatni magam, ami sikerült is, mert bár nem teljesen, de higgadtabban lépkedtem oda hozzá, hogy megnézzem a fejét.
- Hol fáj? - kérdeztem somolyogva, mire lehajtotta a buksiját és az ütött pontra mutatott. - Van egy szép dudorod, Drágám - nevettem fel újból, de nem annyira, mint az előbb.
- Látom jól szórakozol - jegyezte meg, de nem mérgesen, hanem szórakozottan és kacagva.
- Igen - húztam ki magamat. - Hogy lehetsz ilyen kis szerencsétlen? - kérdeztem meg és egyet sóhajtva leengedtem a vállaimat.
- Én is szeretlek - grimaszolt, mire ismét nevetni kezdtem. - Ha nem lennél ilyen aranyos nevetés közben és nem egy utcán lennénk, akkor nagyon megbánnád - utalt jó kedvemre és hogy megerősítse fenyegetését, megcsóválta a mutató ujját.
- Jaj, de félek - forgattam meg a szememet incselkedve, majd karjai közé férkőztem. - Ne legyél már ilyen morci - böktem meg mosolyogva aranyos orrát, mire elvette onnan a kezemet és leengedte az enyémmel együtt maga mellé és összekulcsolta ujjainkat.
- Jobb is ha félsz, Kisasszony - kezdett bólogatni és sejtelmesen mosolygott. - Na gyere, mert kíváncsi vagyok azokra a híres-neves fagyikra - indult el, mire követtem a barátságos épület felé.
Ahogy beléptünk az ajtón, egy kis csengő jelezte érkezésünket. A pult mögött álló kiszolgáló, egyből felkapta a fejét és a bent tartózkodó vendégek is ránk kapták a tekintetüket. Kellemes érzés volt a melegből belépni a hűvös fagyizóba, amitől egy kicsit meg is borzongtam. Az emberek tekintetéből láttam, hogy többen felismertek minket, de nem jöttek oda hozzánk vagy ehhez hasonló. Tudatosultak arról, hogy mi is ott voltunk, majd folytatták tovább, amit addig csináltak. Megfontolt léptekkel közelítettük meg a hosszú hűtőben sorakozó fagylaltok hadát és ahogy Zayn-re néztem, elnevettem magamat. Aranyosan szem ügyre vett mindent, szemeit legeltette a színes falakon és berendezéseken, még a padlót is szem ügyre vette. Igazán akkor szórakoztam jót, mikor meglátta a töménytelen mennyiségű és guszta édességet.
- Óh, Ashley! - hallottam meg egy kedves hangot. - De jó téged újra látni! - szaladt oda hozzám a tulajdonos, Eric. - Mi a helyzet, Kislány? - húzott mellkasára a negyvenes éveiben járó férfi, miközben vőlegényem megszeppenve nézett minket.
Amióta itt éltem Californiában, azóta ha az időm engedte, ide jöttem. Imádtam a társaságot, a hangulatot és akármilyen rossz kedvem volt, Eric és az alkalmazottak mindig feltudták dobni a kedvemet. Lényegében törzs vendégnek számítottam, ami csak félig volt igaz, mert a munkám miatt csak ritkán tudtam ide betérni. Eric sokszor apám helyett apám volt és ha úgy adódott, még tanácsokat is adott. Nagy tapasztalata volt hozzá, hiszen volt egy 15 és egy 9 éves lánya.
- Minden a legnagyobb rendben - mondtam mosolyogva, mikor elváltunk egymástól. - Te hogy vagy, mi újság? Nem mostanság találkoztunk - húztam el a számat, mire felnevetett.
- Hát nem és ezt megjegyeztem - csóválta meg a fejét tettetett haraggal. - Milyen törzs vendég az ilyen? - húzta fel a szemöldökeit és szét tárta izmos karjait.
- Nem a legjobb, de az elég, ha annyit mondok: munka? - kérdeztem félve és összehúztam a szemeimet.
- Jaj, ne butáskodj már - bökött meg kacagva. - Tudom milyen egy hírességnek az élete vagy is nem, de áttudom érezni. Főleg, aki ilyen csodás, mint te - kacsintott egyet, ezzel eltakarva egy pillanatra, szinte szürke szemét. - A lányok már nagyon hiányolnak, alig várják, hogy lássanak - utalt gyermekeire és tovább mosolygott.
- Ha az időm engedi, mindenképpen meglátogatom őket - jelentettem ki, akár egy ígéretet. - Bemutatnám a vőlegényemet, Zayn Malik-ot - néztem a mellettem álló és minket vizslató fiúra. - Ő pedig Eric Steff, egy nagyon kedves ismerősöm - mutattam be őket egymásnak, mire mosolyogva, férfiakhoz illően kezet fogtak.
- Ő lenne az a fiú, akiről annyit meséltél? - kérdezte minden hátsó szándék nélkül Eric, mire szégyenlősen felkacagtam és pirulva lehajtottam a fejemet, miközben bólogattam. - Ha hallottad volna, hogy milyen ódákat zengett rólad. Nem rossz indulatból mondom, hanem, hogy tudd mennyire szeret ez a leányzó téged - vetette át karját a vállamon, miközben Zayn-nek idézte mondatát és nyomott egy puszit a hajamba.
- Tudom és én is nagyon szeretem - szólalt meg a fiú mosolyogva, majd rám kacsintott. - Olyan, akár egy angyal. Nem lehet, nem szeretni - bókolt tovább, amivel azt érte el, hogy még jobban zavarba estem.
- Pontosan - emelte fel az engem ölelő férfi a mutatóujját. - Akár, egy angyal - mondta halkan, a szememben nézve, azután akár csak apu, hosszas csókot nyomott a homlokomra, amit nagy mosollyal fogadtam. - Ma a vendégeim vagytok, szóval válasszatok valami finom fagyit. Nem mintha valamelyik is rossz lenne, de értitek... - nevetett fel velünk együtt, majd elengedett és a pult mögé sietett.
Az ínyencségek felé fordultunk, miközben Zayn átölelte a derekamat és nyomott egy puszit az arcomra. Fejemet vállára hajtottam és azon gondolkodtam, hogy milyet is szeretnék választani. Rengeteg volt, ami megnehezítette a dolgunkat, mert szerelmem is dünnyögve adott hangot tudatlanságának. Én is így tettem és már a fejemet is vakargatni kezdtem, annyira kerestem a megfelelőt. Ez idő alatt Eric mosolyogva várta, hogy megszólaljunk és jót mulatott azon, hogy ennyire nehezen jutottunk dűlőre.
- Két gömb vaníliát kérek - adtam magamnak hangot, mire kiszolgálónk bólintással jelezte, hogy megértette a kérésemet.
- Tessék, Hercegnő - nyújtotta át a hatalmas tölcsér-csodát a pulton, amit megköszönve el is vettem tőle.
- Én szintén két gömböt kérek, de eper ízűt - döntötte el nagy nehezen Zayn is, majd mikor megkapta a kért finomságát, akár egy kisfiú, csillogó szemekkel falatozni kezdte.
- Köszönjük szépen - nyomtam egy cuppanós puszit az immár előttünk álló férfi arcára. - Vigyázz magadra és amint tudok, elmegyek hozzátok - erősítettem meg kikötésemet még egyszer.
- Rendben, várunk - mosolyodott el kedvesen, majd viszonozta gesztusomat és kezet fogott a vőlegényemmel. - Sok boldogságot nektek - döntötte egy kicsit oldalra a fejét. - Csodás pár vagytok.
- Köszönjük - mosolyodott el a kezemet szorongató fiú és szemei boldogan csillogtak.
- Szia, Eric - intettünk neki mosolyogva, ahogy ő is, majd ismét kiléptünk a forróságba, ami úgy csapott meg minket, mint egy nagyobb szellő.
Imádtam ilyenkor az utcákat járni, mivel igaz meleg volt, ami sokaknak ártott, de még is ment az élet. Akaratom ellenére is London jutott az eszembe, hogy ott hideg volt, sokat esett az eső, felhők uralták az egész országot, még is jól érezték magukat az emberek ott is. Két külön kontinens és világ, mégis annyi hasonlóság volt közöttük. Rengeteg ember rótta az utakat, gyerekek élvezték, hogy játszathattak a jó időben, idősebb nénik és bácsik ültek a hűvöst és árnyékot biztosító fák alatt, a partok pedig tele voltak fürdőzni vagy napozni vágyó emberekkel. Annyira nyugodtnak és csábítónak tűnt ez a környezet.
- Tényleg írtál rólam egy dalt? - szólalt meg néhány perc csönd után a mellettem lépkedő fiú.
- Igen - mondtam halkan és lesütöttem tekintetemet, mert bár nem volt szégyellni való, mégse mertem a szemébe nézni. - De nem találom hol van - beszéltem tovább, de nem néztem rá, inkább a mellettünk elmenő gördeszkásokat vizslattam.
- Nézz rám, kérlek - ölelte át egyik kezével a derekamat, míg másikkal továbbra is a kezemet fogta, mivel már mind a ketten megettük a fagyinkat. - Ashley - szólított meg ismét, mivel nem voltam hajlandó megjutalmazni a pillantásommal.
Lassan teljesítettem kérését, mire megnyugtató mosolyával és bőszen csillogó szem párjával találtam szembe magamat. Bizonytalanul én is felfele görbítettem ajkaimat, de zavarom miatt nem ment olyan könnyen, mint azt gondoltam. Akár hogy ismertem már évek óta, akár hogy tudtam mit érzett irántam, még is így reagáltam kedves gesztusaira, mozdulataira. Lenyűgözött és ezt más formában nem tudtam kimutatni csak így.
- Miért érzed kellemetlenül magad, mikor ez rettentő aranyos gesztus? Ezek azok a dolgok, amik megmutatják számomra, hogy tényleg azt érzed irántam, amit mondasz. Iszonyat jól esik, hogy ennyit gondolsz rám, de tudd, hogy én se vagyok másképp - kezdte el simogatni hatalmas kezeivel arcomat, amik szinte elvesztek benne.
- Nem érzem úgy magam, csak már beteges, hogy ennyire szeretlek és ragaszkodok hozzád - nevettem fel erőltetetten és elkezdtem kezeimet morzsolni. - Melyik hülye nő ír a szerelméről dalt? - kíméltem meg ujjaimat a gyötrelmektől és inkább hitetlenkedve széttártam kezeimet.
- Nem vagy hülye, hanem figyelmes és aranyos. Lehet, hogy más azt gondolja hülyeség, amiért ezt csináltad, de nekem mindennél többet jelent és remélem megfogod találni - mondta halkan és apró puszikat lehelt ajkaimra.
Elmosolyodtam szavain és cselekedetein, átöleltem derekát és élveztem, hogy még közelebb húzott magához. Ahogy elváltunk, egymás kezét szorongatva sétáltunk egy a közeli part felé, ami örömmel töltött el, mert szerettem, ahogy a sós levegő belekapott a hajamba, a sirályok hangjának játékát és azt a szabadságot, amit akkor éreztem, mikor levettem a lábbelimet és a homokban lépkedtem. Hamar odaértünk és reflex szerűen vettem le a papucsaimat és kezembe vettem azokat. Zayn is így tett és lehajtott fejjel figyelte, ahogy a szemcsés anyagba süppedt bele a lába. Haja fénylett, mint a fekete gyémánt és lágyan fújta a szél, amit egy cseppet se bánt, mert becsukta szemeit. Én is így tettem, hagytam, hogy a gondolataim szárnyaljanak, a szél elvigye gondjaimat, az óceán és a Nap visszaadják az örömömet. Sokat sétáltam már, de egyedül és bánkódva. Most pedig boldogan és azzal a személlyel, akit annyira szerettem. Finoman ölelte hatalmas kezével derekamat, ami érintésétől szinte bizsergett, apró puszikat hintett arcomra és figyelte azt, miután már a tájnál érdekesebbnek bizonyultam számára. Zavarba voltam nagyon és nem tudtam hova vagy mire nézzek, inkább csak mentem mellette és próbáltam figyelmen kívül hagyni égetően vizslató szemeit. Kínomba felnevettem, mire elmosolyodott és megállított, miközben magával szembe fordított és szorosan vont testéhez, ami csak fokozta a helyzetemet és még jobban szenvedtem. Miért kellett ilyen nagy hatással lennie rám?
- Miért kínzol? - nevettem fel ismét és próbáltam elrejteni piros arcaimat, de nem tudtam, mert ujjaival állam alá nyúlt és kényszerített, hogy nézzek rá.
- Nem azt csinálom - döntötte oldalra édesen a fejét és gyermekien mosolygott. - Baj, ha szívesebben nézem a menyasszonyomat, mint a tájat? - húzta fel játékosan szemöldökeit és összeérintette orrunkat. - Nekem te mindennél érdekesebb vagy - suttogta ajkaimra.
- Menyasszonyod - ízlelgettem a szót elgondolkodva. - Már négy napja az vagyok, de még is hihetetlen és felfoghatatlan dolog számomra - simogattam meg arcát és levezettem ujjaimat tarkójára, mire azt vettem észre, hogy kirázta a hideg, a szorítása pedig erősebb lett.
- Igen és remélem hamarosan a feleségemnek szólíthatlak, majd a gyermekeim anyjának - áradozott boldogan, mégis suttogva mondta ezeket, a szívem meg majd' feladata a szolgálatot heves dobogása miatt.
- Már ott van Zoe. Hány gyereket szeretnél? - kuncogtam fel, ahogy elképzeltem őt a sok gyerkőccel játszadozva.
- Tudom, de ő nem tőled van - sütötte le íriszeit. - Nagyon szeretem, hiszen a gyermekem, de az a legnagyobb baj, hogy csak egy félreértés és rossz lépés eredmény lett. Bár nagyot hibáztam, még is ő a legjobb hiba az életemben. Az anyját nem foglalkoztatja, néhány naposan elhagyta és attól félek, hogy magányos lesz. Belegondolva, ha tényleg lesz gyermekünk, akkor neki lesz anyja és apja, de neki csak én leszek, anyja pedig nem. Nem lesz, aki példát mutasson számára, tanácsokat adjon neki. Én nem vagyok nő, nem értek úgy azokhoz a dolgokhoz, amikhez például te - nevetett fel erőltetetten, arcát hajamba temette és mélyeket lélegzett. - Nem akarom, hogy rossz élete legyen, hiszen nekem ő a kincsem - szontyolodott el a hangja és az előbbi örömének semmi nyoma nem maradt.
- Figyelj rám - fogtam meg arcait és ahogy rám nézett még akkor se engedtem el. - Nem értem miért mondott ezeket. Lehet, hogy én nem vagyok senkije, de hidd el, hogy úgy fogom szeretni, akár az anyja vagy még jobban. Olyan dolgokat mondasz Zayn, amiket nem tudok hova tenni. Ha összeköltözünk, ő is velünk lesz és ha tényleg lesz egy testvére, ugyan úgy fogjuk attól szeretni. Nem lesz különbség köztük, amiért őt az anyja aljas módon eldobta magától a munkája miatt. Ha egy személyről tudok gondoskodni, támogatni és feltétel nélkül szeretni, akkor kettőt is - mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is így tett és szemei is felragyogtak. - Ne gondolkodj ilyen butaságokon. Nagyon szeretem már most Zoe-t és ez soha nem fog megváltozni. Szeretem, mert a tied, mert imádni való és nem utolsó sorban, mert érzem, hogy kicsi létére ő is alkalmazkodik hozzám és ez rettentően jó érzés - beszéltem tovább, amitől még nagyobb lett az öröme, ezzel elérve, hogy megnyugodtam.
Sokszor olyan dolgokat mondott, amiket szerintem még ő se gondolt át rendesen, hogy elmondja-e vagy sem, mert csak ömlöttek belőle a szavak. A feltételezések, amiket elsorolt, mind hasztalan volt. Nagyon szerettem volna, hogy legyen saját gyerekünk és azzal is tisztában voltam, hogy Zoe-nak idéző jelben nem volt anyja, de ez nem számított semmit. Attól ugyan úgy és annyira szerettem, mint az apját és ha a férfit, aki nevelte szerettem, akkor a lányával sem voltam másképp. Fel sem merült bennem, hogy ne szeressem, ne gondoskodjak róla vagy támogassam, ha úgy adódott volna. Természetes dolognak tartottam és ha nem is kérte volna tőlem senki, még akkor is megtettem volna.
- Köszönöm - csuklott el a hangja. - Nálad jobb ember nincs a világon - nézett rám gyönyörködve és szeretet teljesen. - Én vagyok a legszerencsésebb férfi, hogy vagy nekem - közeledett ajkaim felé, majd övéit pillantok alatt rá is tapasztotta.
Élveztem, ahogy ajkaink és nyelveink játszottak egymással és régi ismerősként köszöntötték egymást. A pillangóim felébredtek, a szívem, mint mindig, hevesen vert és ha erős karjaival nem tartott volna és szorít erősen magához, akkor a homokba landoltam volna megsemmisülve. Nem bírtam betelni az érintéseivel és gyengédségével, amit mindig is árasztott felém. Boldog voltam a karjaiban és átjárt a forróság, ha belegondoltam abba, hogy a kapcsolatunk már boldogabb és szenvedélyesebb nem is lehetett volna. A gyűrű, ami az ujjamon csillogott, a hajába ment ujjammal együtt és néhány tincset meghúztam, amit egy halk morgással adott tudtomra, hogy tetszett neki. Belemosolyogtam csókunkba, ahogy ő is ugyan ezt csinálta velem, amire én sem tudtam másképp reagálni. Elvette az eszemet és elérte, hogy mindent kizárjak magam körül. Erre csak ő volt képes és senki más. Ahogy mondtam, ő volt a legnagyobb esélyem.
Azokat a nyugodt és szerelmes pillanatokat a telefonom hangos csörgése zavarta meg, mire mind a ketten kelletlenül váltunk el egymástól. Míg Zayn morgolódott, addig én nevetve vettem elő farmerem zsebéből a még mindig erőteljesen zenélő masinát. A kijelzőn Louis mosolygós arcát láttam meg és ahogy kezében tartott egy nagy répát. A kép megnevettetett és boldogan szóltam bele a telefonba és nem is gondoltam arra, ami azután következett.
- Szia Lou - nevettem el magamat ismét, mivel vőlegényem a duzzogás helyett inkább azt választotta, hogy csikizi az oldalamat.
- Szia Hercegnőm - hallatott gondterhelt hangot, ami megrémisztett. - Gyertek gyorsan haza, nagy baj van - vette szaporán a levegőt és a háttérből kiabálásokat fedeztem fel.
- Miért, mi történt? - halkult el a hangom, leintettem Zayn-t, hogy fejezze be amit csinált, mert nem volt alkalmas, amit egyből meg is tett és hangomat hallva kikerekedett szemekkel figyelt. - Kérlek Louis, beszélj - kérleltem kétségbe esetten és egyik lábamról a másikra álltam.
- Zac nagyon rosszul van és senkit nem hajlandó magához közel engedni. Minden áron téged akar és bezárkózott a szobájába. Nem tudjuk mi van vele - hadarta el, mire bennem megállt az ütő és a kezemben lévő telefont is majd' elejtettem. - Siess légy szíves, mert már az őrületbe kerget minket, hogy nem tudjuk mit csinálhat ott bent - csuklott el a hangja és továbbra is hallottam a háttér zajokat, amik egyáltalán nem voltak kellemesek. Kiabálások és dulakodás morajai voltak.
- Rendbe, 5 perc és otthon vagyunk - mondtam gyorsan és halkan, majd bontottam a vonalat.
Már a napokban is rosszul volt, de szerencsére a gyógyszerek tudták tolerálni a fájdalmait. Holnap lenne az első kezelés, amit már vártunk, mivel mind azt akartuk, hogy a lehető leghamarabb gyógyuljon meg, de ilyen még nem volt. Ennyire nem érezte rosszul magát egyszer sem, azért csak a lehető legrosszabbakra tudtam gondolni. A könnyeim egyből eleredtek és úgy nézett ki soha nem akartak elállni, a végtagjaim remegtek és azt akartam, hogy azonnal otthon legyek és kezeim között tudhassam a testvéremet. Miért van mindig ez?! A jó után jött a rossz és úgy nézett ki az én életem örökre így maradt, ilyen volt a sorsom és nehezen, de kezdtem beletörődni.
- Látom, a One Direction-t is szereted - nevette el magát barátom boldogan, majd elvette tőle a papírt és gyors mozdulatokkal írt rá neki egy kisebb szöveget. - Tessék - kacsintott a lányra, mire ő elpirult.
- Igen, nagyon szeretlek titeket és téged is - nézett rám hatalmas szemeivel, mire büszkén elmosolyodtam, hogy ennyire aranyos rajongóm volt. - Köszönöm az aláírásokat és bocsánat a zavarásért - beszélt felszabadultan és már semmi félelem nem hallattszódott selymes hangjából.
- Nem zavartál minket, örülünk, hogy találkoztunk veled - simította meg mosolyogva az arcát Zayn. - Szia - integetett neki.
- Sziasztok - nevetett fel aranyosan, majd miután apró kezével intett párat, a nem messze tőlünk váró anyukájához szökdécselt és boldogan a nyakába ugrott.
- Imádom, mikor a rajongóim ennyire boldogok - szólaltam meg, miután eltűnt a szemünk elől Leila és az édesanyja. - Nincs jobb érzés, mint mikor rád mosolyognak és azt mondják, hogy szeretnek - beszéltem tovább, miközben Zayn maga felé fordított.
- Téged mindenki szeret, Egyetlenem - nyomott egy lágy csókot ajkaimra. - Arany szíved van és ezt mindenki észre veszi - mosolyodott el aranyosan.
- Titeket is nagyon szeretnek - döntöttem oldalra a fejemet összehúzott szemekkel. - És nehogy azt mond, hogy engem jobban meg ilyenek. Fogadd el, hogy óriásiak vagytok és kész - öleltem meg izmos testét.
- Igen is - húzta ki magát nevetve, majd összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk egy közeli fagyizó fele. - Tényleg olyan jó a fagyi, mint ahogy mondod? - kérdezte meg gyermekded hangon, mikor már a cukrászda előtt húzódó úttesten mentünk át.
- Igen Kicsim, tényleg olyan jó - nevettem el magam gyerekeskedésén.
- És tényleg olyan sok ízű van? - folytatta tovább és mellé még ugrándozott is, amitől még jobban nevettem.
- Igen - válaszoltam egyszerűen, de nehezen, mert alig bírtam beszélni a szórakozottságomtól.
- És öntetet is lehet rá kérni? - forgott a tengelye körül egy lábon, mire elvesztette az egyensúlyát és neki ment egy oszlopnak, amire hirdetések voltak ragasztva. - Áuuu! - kiáltott fel, de annyira nevettem, hogy alig bírtam abba hagyni.
Míg én nevettem, addig ő gyorsan felállt, mert nem kevesen néztek minket és egy pár szemfüles fotós még így is lefotózhatta a párosunkat. Jajgatva fogta a fejét, míg én még jobban rákezdtem és már szinte a földön feküdtem. Először csúnyán, durcázva nézett rám, utána ő is nevetni kezdett, nem is kicsit. Aranyosan felhúzta az orrát, amit annyira szerettem, ha csinált, szép fogai megcsillantak a Naptól és már ő is a hasát fogta. Nagy levegő vételekkel próbáltam nyugtatni magam, ami sikerült is, mert bár nem teljesen, de higgadtabban lépkedtem oda hozzá, hogy megnézzem a fejét.
- Hol fáj? - kérdeztem somolyogva, mire lehajtotta a buksiját és az ütött pontra mutatott. - Van egy szép dudorod, Drágám - nevettem fel újból, de nem annyira, mint az előbb.
- Látom jól szórakozol - jegyezte meg, de nem mérgesen, hanem szórakozottan és kacagva.
- Igen - húztam ki magamat. - Hogy lehetsz ilyen kis szerencsétlen? - kérdeztem meg és egyet sóhajtva leengedtem a vállaimat.
- Én is szeretlek - grimaszolt, mire ismét nevetni kezdtem. - Ha nem lennél ilyen aranyos nevetés közben és nem egy utcán lennénk, akkor nagyon megbánnád - utalt jó kedvemre és hogy megerősítse fenyegetését, megcsóválta a mutató ujját.
- Jaj, de félek - forgattam meg a szememet incselkedve, majd karjai közé férkőztem. - Ne legyél már ilyen morci - böktem meg mosolyogva aranyos orrát, mire elvette onnan a kezemet és leengedte az enyémmel együtt maga mellé és összekulcsolta ujjainkat.
- Jobb is ha félsz, Kisasszony - kezdett bólogatni és sejtelmesen mosolygott. - Na gyere, mert kíváncsi vagyok azokra a híres-neves fagyikra - indult el, mire követtem a barátságos épület felé.
Ahogy beléptünk az ajtón, egy kis csengő jelezte érkezésünket. A pult mögött álló kiszolgáló, egyből felkapta a fejét és a bent tartózkodó vendégek is ránk kapták a tekintetüket. Kellemes érzés volt a melegből belépni a hűvös fagyizóba, amitől egy kicsit meg is borzongtam. Az emberek tekintetéből láttam, hogy többen felismertek minket, de nem jöttek oda hozzánk vagy ehhez hasonló. Tudatosultak arról, hogy mi is ott voltunk, majd folytatták tovább, amit addig csináltak. Megfontolt léptekkel közelítettük meg a hosszú hűtőben sorakozó fagylaltok hadát és ahogy Zayn-re néztem, elnevettem magamat. Aranyosan szem ügyre vett mindent, szemeit legeltette a színes falakon és berendezéseken, még a padlót is szem ügyre vette. Igazán akkor szórakoztam jót, mikor meglátta a töménytelen mennyiségű és guszta édességet.
- Óh, Ashley! - hallottam meg egy kedves hangot. - De jó téged újra látni! - szaladt oda hozzám a tulajdonos, Eric. - Mi a helyzet, Kislány? - húzott mellkasára a negyvenes éveiben járó férfi, miközben vőlegényem megszeppenve nézett minket.
Amióta itt éltem Californiában, azóta ha az időm engedte, ide jöttem. Imádtam a társaságot, a hangulatot és akármilyen rossz kedvem volt, Eric és az alkalmazottak mindig feltudták dobni a kedvemet. Lényegében törzs vendégnek számítottam, ami csak félig volt igaz, mert a munkám miatt csak ritkán tudtam ide betérni. Eric sokszor apám helyett apám volt és ha úgy adódott, még tanácsokat is adott. Nagy tapasztalata volt hozzá, hiszen volt egy 15 és egy 9 éves lánya.
- Minden a legnagyobb rendben - mondtam mosolyogva, mikor elváltunk egymástól. - Te hogy vagy, mi újság? Nem mostanság találkoztunk - húztam el a számat, mire felnevetett.
- Hát nem és ezt megjegyeztem - csóválta meg a fejét tettetett haraggal. - Milyen törzs vendég az ilyen? - húzta fel a szemöldökeit és szét tárta izmos karjait.
- Nem a legjobb, de az elég, ha annyit mondok: munka? - kérdeztem félve és összehúztam a szemeimet.
- Jaj, ne butáskodj már - bökött meg kacagva. - Tudom milyen egy hírességnek az élete vagy is nem, de áttudom érezni. Főleg, aki ilyen csodás, mint te - kacsintott egyet, ezzel eltakarva egy pillanatra, szinte szürke szemét. - A lányok már nagyon hiányolnak, alig várják, hogy lássanak - utalt gyermekeire és tovább mosolygott.
- Ha az időm engedi, mindenképpen meglátogatom őket - jelentettem ki, akár egy ígéretet. - Bemutatnám a vőlegényemet, Zayn Malik-ot - néztem a mellettem álló és minket vizslató fiúra. - Ő pedig Eric Steff, egy nagyon kedves ismerősöm - mutattam be őket egymásnak, mire mosolyogva, férfiakhoz illően kezet fogtak.
- Ő lenne az a fiú, akiről annyit meséltél? - kérdezte minden hátsó szándék nélkül Eric, mire szégyenlősen felkacagtam és pirulva lehajtottam a fejemet, miközben bólogattam. - Ha hallottad volna, hogy milyen ódákat zengett rólad. Nem rossz indulatból mondom, hanem, hogy tudd mennyire szeret ez a leányzó téged - vetette át karját a vállamon, miközben Zayn-nek idézte mondatát és nyomott egy puszit a hajamba.
- Tudom és én is nagyon szeretem - szólalt meg a fiú mosolyogva, majd rám kacsintott. - Olyan, akár egy angyal. Nem lehet, nem szeretni - bókolt tovább, amivel azt érte el, hogy még jobban zavarba estem.
- Pontosan - emelte fel az engem ölelő férfi a mutatóujját. - Akár, egy angyal - mondta halkan, a szememben nézve, azután akár csak apu, hosszas csókot nyomott a homlokomra, amit nagy mosollyal fogadtam. - Ma a vendégeim vagytok, szóval válasszatok valami finom fagyit. Nem mintha valamelyik is rossz lenne, de értitek... - nevetett fel velünk együtt, majd elengedett és a pult mögé sietett.
Az ínyencségek felé fordultunk, miközben Zayn átölelte a derekamat és nyomott egy puszit az arcomra. Fejemet vállára hajtottam és azon gondolkodtam, hogy milyet is szeretnék választani. Rengeteg volt, ami megnehezítette a dolgunkat, mert szerelmem is dünnyögve adott hangot tudatlanságának. Én is így tettem és már a fejemet is vakargatni kezdtem, annyira kerestem a megfelelőt. Ez idő alatt Eric mosolyogva várta, hogy megszólaljunk és jót mulatott azon, hogy ennyire nehezen jutottunk dűlőre.
- Két gömb vaníliát kérek - adtam magamnak hangot, mire kiszolgálónk bólintással jelezte, hogy megértette a kérésemet.
- Tessék, Hercegnő - nyújtotta át a hatalmas tölcsér-csodát a pulton, amit megköszönve el is vettem tőle.
- Én szintén két gömböt kérek, de eper ízűt - döntötte el nagy nehezen Zayn is, majd mikor megkapta a kért finomságát, akár egy kisfiú, csillogó szemekkel falatozni kezdte.
- Köszönjük szépen - nyomtam egy cuppanós puszit az immár előttünk álló férfi arcára. - Vigyázz magadra és amint tudok, elmegyek hozzátok - erősítettem meg kikötésemet még egyszer.
- Rendben, várunk - mosolyodott el kedvesen, majd viszonozta gesztusomat és kezet fogott a vőlegényemmel. - Sok boldogságot nektek - döntötte egy kicsit oldalra a fejét. - Csodás pár vagytok.
- Köszönjük - mosolyodott el a kezemet szorongató fiú és szemei boldogan csillogtak.
- Szia, Eric - intettünk neki mosolyogva, ahogy ő is, majd ismét kiléptünk a forróságba, ami úgy csapott meg minket, mint egy nagyobb szellő.
Imádtam ilyenkor az utcákat járni, mivel igaz meleg volt, ami sokaknak ártott, de még is ment az élet. Akaratom ellenére is London jutott az eszembe, hogy ott hideg volt, sokat esett az eső, felhők uralták az egész országot, még is jól érezték magukat az emberek ott is. Két külön kontinens és világ, mégis annyi hasonlóság volt közöttük. Rengeteg ember rótta az utakat, gyerekek élvezték, hogy játszathattak a jó időben, idősebb nénik és bácsik ültek a hűvöst és árnyékot biztosító fák alatt, a partok pedig tele voltak fürdőzni vagy napozni vágyó emberekkel. Annyira nyugodtnak és csábítónak tűnt ez a környezet.
- Tényleg írtál rólam egy dalt? - szólalt meg néhány perc csönd után a mellettem lépkedő fiú.
- Igen - mondtam halkan és lesütöttem tekintetemet, mert bár nem volt szégyellni való, mégse mertem a szemébe nézni. - De nem találom hol van - beszéltem tovább, de nem néztem rá, inkább a mellettünk elmenő gördeszkásokat vizslattam.
- Nézz rám, kérlek - ölelte át egyik kezével a derekamat, míg másikkal továbbra is a kezemet fogta, mivel már mind a ketten megettük a fagyinkat. - Ashley - szólított meg ismét, mivel nem voltam hajlandó megjutalmazni a pillantásommal.
Lassan teljesítettem kérését, mire megnyugtató mosolyával és bőszen csillogó szem párjával találtam szembe magamat. Bizonytalanul én is felfele görbítettem ajkaimat, de zavarom miatt nem ment olyan könnyen, mint azt gondoltam. Akár hogy ismertem már évek óta, akár hogy tudtam mit érzett irántam, még is így reagáltam kedves gesztusaira, mozdulataira. Lenyűgözött és ezt más formában nem tudtam kimutatni csak így.
- Miért érzed kellemetlenül magad, mikor ez rettentő aranyos gesztus? Ezek azok a dolgok, amik megmutatják számomra, hogy tényleg azt érzed irántam, amit mondasz. Iszonyat jól esik, hogy ennyit gondolsz rám, de tudd, hogy én se vagyok másképp - kezdte el simogatni hatalmas kezeivel arcomat, amik szinte elvesztek benne.
- Nem érzem úgy magam, csak már beteges, hogy ennyire szeretlek és ragaszkodok hozzád - nevettem fel erőltetetten és elkezdtem kezeimet morzsolni. - Melyik hülye nő ír a szerelméről dalt? - kíméltem meg ujjaimat a gyötrelmektől és inkább hitetlenkedve széttártam kezeimet.
- Nem vagy hülye, hanem figyelmes és aranyos. Lehet, hogy más azt gondolja hülyeség, amiért ezt csináltad, de nekem mindennél többet jelent és remélem megfogod találni - mondta halkan és apró puszikat lehelt ajkaimra.
Elmosolyodtam szavain és cselekedetein, átöleltem derekát és élveztem, hogy még közelebb húzott magához. Ahogy elváltunk, egymás kezét szorongatva sétáltunk egy a közeli part felé, ami örömmel töltött el, mert szerettem, ahogy a sós levegő belekapott a hajamba, a sirályok hangjának játékát és azt a szabadságot, amit akkor éreztem, mikor levettem a lábbelimet és a homokban lépkedtem. Hamar odaértünk és reflex szerűen vettem le a papucsaimat és kezembe vettem azokat. Zayn is így tett és lehajtott fejjel figyelte, ahogy a szemcsés anyagba süppedt bele a lába. Haja fénylett, mint a fekete gyémánt és lágyan fújta a szél, amit egy cseppet se bánt, mert becsukta szemeit. Én is így tettem, hagytam, hogy a gondolataim szárnyaljanak, a szél elvigye gondjaimat, az óceán és a Nap visszaadják az örömömet. Sokat sétáltam már, de egyedül és bánkódva. Most pedig boldogan és azzal a személlyel, akit annyira szerettem. Finoman ölelte hatalmas kezével derekamat, ami érintésétől szinte bizsergett, apró puszikat hintett arcomra és figyelte azt, miután már a tájnál érdekesebbnek bizonyultam számára. Zavarba voltam nagyon és nem tudtam hova vagy mire nézzek, inkább csak mentem mellette és próbáltam figyelmen kívül hagyni égetően vizslató szemeit. Kínomba felnevettem, mire elmosolyodott és megállított, miközben magával szembe fordított és szorosan vont testéhez, ami csak fokozta a helyzetemet és még jobban szenvedtem. Miért kellett ilyen nagy hatással lennie rám?
- Miért kínzol? - nevettem fel ismét és próbáltam elrejteni piros arcaimat, de nem tudtam, mert ujjaival állam alá nyúlt és kényszerített, hogy nézzek rá.
- Nem azt csinálom - döntötte oldalra édesen a fejét és gyermekien mosolygott. - Baj, ha szívesebben nézem a menyasszonyomat, mint a tájat? - húzta fel játékosan szemöldökeit és összeérintette orrunkat. - Nekem te mindennél érdekesebb vagy - suttogta ajkaimra.
- Menyasszonyod - ízlelgettem a szót elgondolkodva. - Már négy napja az vagyok, de még is hihetetlen és felfoghatatlan dolog számomra - simogattam meg arcát és levezettem ujjaimat tarkójára, mire azt vettem észre, hogy kirázta a hideg, a szorítása pedig erősebb lett.
- Igen és remélem hamarosan a feleségemnek szólíthatlak, majd a gyermekeim anyjának - áradozott boldogan, mégis suttogva mondta ezeket, a szívem meg majd' feladata a szolgálatot heves dobogása miatt.
- Már ott van Zoe. Hány gyereket szeretnél? - kuncogtam fel, ahogy elképzeltem őt a sok gyerkőccel játszadozva.
- Tudom, de ő nem tőled van - sütötte le íriszeit. - Nagyon szeretem, hiszen a gyermekem, de az a legnagyobb baj, hogy csak egy félreértés és rossz lépés eredmény lett. Bár nagyot hibáztam, még is ő a legjobb hiba az életemben. Az anyját nem foglalkoztatja, néhány naposan elhagyta és attól félek, hogy magányos lesz. Belegondolva, ha tényleg lesz gyermekünk, akkor neki lesz anyja és apja, de neki csak én leszek, anyja pedig nem. Nem lesz, aki példát mutasson számára, tanácsokat adjon neki. Én nem vagyok nő, nem értek úgy azokhoz a dolgokhoz, amikhez például te - nevetett fel erőltetetten, arcát hajamba temette és mélyeket lélegzett. - Nem akarom, hogy rossz élete legyen, hiszen nekem ő a kincsem - szontyolodott el a hangja és az előbbi örömének semmi nyoma nem maradt.
- Figyelj rám - fogtam meg arcait és ahogy rám nézett még akkor se engedtem el. - Nem értem miért mondott ezeket. Lehet, hogy én nem vagyok senkije, de hidd el, hogy úgy fogom szeretni, akár az anyja vagy még jobban. Olyan dolgokat mondasz Zayn, amiket nem tudok hova tenni. Ha összeköltözünk, ő is velünk lesz és ha tényleg lesz egy testvére, ugyan úgy fogjuk attól szeretni. Nem lesz különbség köztük, amiért őt az anyja aljas módon eldobta magától a munkája miatt. Ha egy személyről tudok gondoskodni, támogatni és feltétel nélkül szeretni, akkor kettőt is - mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is így tett és szemei is felragyogtak. - Ne gondolkodj ilyen butaságokon. Nagyon szeretem már most Zoe-t és ez soha nem fog megváltozni. Szeretem, mert a tied, mert imádni való és nem utolsó sorban, mert érzem, hogy kicsi létére ő is alkalmazkodik hozzám és ez rettentően jó érzés - beszéltem tovább, amitől még nagyobb lett az öröme, ezzel elérve, hogy megnyugodtam.
Sokszor olyan dolgokat mondott, amiket szerintem még ő se gondolt át rendesen, hogy elmondja-e vagy sem, mert csak ömlöttek belőle a szavak. A feltételezések, amiket elsorolt, mind hasztalan volt. Nagyon szerettem volna, hogy legyen saját gyerekünk és azzal is tisztában voltam, hogy Zoe-nak idéző jelben nem volt anyja, de ez nem számított semmit. Attól ugyan úgy és annyira szerettem, mint az apját és ha a férfit, aki nevelte szerettem, akkor a lányával sem voltam másképp. Fel sem merült bennem, hogy ne szeressem, ne gondoskodjak róla vagy támogassam, ha úgy adódott volna. Természetes dolognak tartottam és ha nem is kérte volna tőlem senki, még akkor is megtettem volna.
- Köszönöm - csuklott el a hangja. - Nálad jobb ember nincs a világon - nézett rám gyönyörködve és szeretet teljesen. - Én vagyok a legszerencsésebb férfi, hogy vagy nekem - közeledett ajkaim felé, majd övéit pillantok alatt rá is tapasztotta.
Élveztem, ahogy ajkaink és nyelveink játszottak egymással és régi ismerősként köszöntötték egymást. A pillangóim felébredtek, a szívem, mint mindig, hevesen vert és ha erős karjaival nem tartott volna és szorít erősen magához, akkor a homokba landoltam volna megsemmisülve. Nem bírtam betelni az érintéseivel és gyengédségével, amit mindig is árasztott felém. Boldog voltam a karjaiban és átjárt a forróság, ha belegondoltam abba, hogy a kapcsolatunk már boldogabb és szenvedélyesebb nem is lehetett volna. A gyűrű, ami az ujjamon csillogott, a hajába ment ujjammal együtt és néhány tincset meghúztam, amit egy halk morgással adott tudtomra, hogy tetszett neki. Belemosolyogtam csókunkba, ahogy ő is ugyan ezt csinálta velem, amire én sem tudtam másképp reagálni. Elvette az eszemet és elérte, hogy mindent kizárjak magam körül. Erre csak ő volt képes és senki más. Ahogy mondtam, ő volt a legnagyobb esélyem.
Azokat a nyugodt és szerelmes pillanatokat a telefonom hangos csörgése zavarta meg, mire mind a ketten kelletlenül váltunk el egymástól. Míg Zayn morgolódott, addig én nevetve vettem elő farmerem zsebéből a még mindig erőteljesen zenélő masinát. A kijelzőn Louis mosolygós arcát láttam meg és ahogy kezében tartott egy nagy répát. A kép megnevettetett és boldogan szóltam bele a telefonba és nem is gondoltam arra, ami azután következett.
- Szia Lou - nevettem el magamat ismét, mivel vőlegényem a duzzogás helyett inkább azt választotta, hogy csikizi az oldalamat.
- Szia Hercegnőm - hallatott gondterhelt hangot, ami megrémisztett. - Gyertek gyorsan haza, nagy baj van - vette szaporán a levegőt és a háttérből kiabálásokat fedeztem fel.
- Miért, mi történt? - halkult el a hangom, leintettem Zayn-t, hogy fejezze be amit csinált, mert nem volt alkalmas, amit egyből meg is tett és hangomat hallva kikerekedett szemekkel figyelt. - Kérlek Louis, beszélj - kérleltem kétségbe esetten és egyik lábamról a másikra álltam.
- Zac nagyon rosszul van és senkit nem hajlandó magához közel engedni. Minden áron téged akar és bezárkózott a szobájába. Nem tudjuk mi van vele - hadarta el, mire bennem megállt az ütő és a kezemben lévő telefont is majd' elejtettem. - Siess légy szíves, mert már az őrületbe kerget minket, hogy nem tudjuk mit csinálhat ott bent - csuklott el a hangja és továbbra is hallottam a háttér zajokat, amik egyáltalán nem voltak kellemesek. Kiabálások és dulakodás morajai voltak.
- Rendbe, 5 perc és otthon vagyunk - mondtam gyorsan és halkan, majd bontottam a vonalat.
Már a napokban is rosszul volt, de szerencsére a gyógyszerek tudták tolerálni a fájdalmait. Holnap lenne az első kezelés, amit már vártunk, mivel mind azt akartuk, hogy a lehető leghamarabb gyógyuljon meg, de ilyen még nem volt. Ennyire nem érezte rosszul magát egyszer sem, azért csak a lehető legrosszabbakra tudtam gondolni. A könnyeim egyből eleredtek és úgy nézett ki soha nem akartak elállni, a végtagjaim remegtek és azt akartam, hogy azonnal otthon legyek és kezeim között tudhassam a testvéremet. Miért van mindig ez?! A jó után jött a rossz és úgy nézett ki az én életem örökre így maradt, ilyen volt a sorsom és nehezen, de kezdtem beletörődni.
JUJ, nagyon jó lett! Izgulok, hog mi lesz! Nagyon! ÁÁÁ
VálaszTörlésRemélem nagy baj nem lesz :(
Puszi:
Timi
Drága Timi! (:
TörlésKöszönöm, boldog vagyok, hogy tetszik! Minden hamarosan kiderül, remélem továbbra is velem maradsz! ;)
Sok puszi: Fanny
Szia Fanny!
VálaszTörlésSzuper rész lett! Azt hittem, az előző részed után már semmi jobb nem jöhet, és tessék, még mindig képes vagy fokozni azt, hogy mennyire imádom a történetedet! Folytasd, de hamar ám, Hercegnő! (már én is így hívlak :3)
Puszi!
Drága Laurám! (:
TörlésJaj te! Már tényleg nem tudok a kommentjeidre mit mondani! Hihetetlenül köszönöm, hogy te is támogatsz és ennyire! Fantasztikus vagy a többi leányzóval együtt! <3
Hercegnő...aranyos becenév! Nem igazán szeretem, ha becéznek, mert általában, azok mindig értelmetlenek, mint például: Juli! :D Ezzel a legjobb barátnőm szokott megilletni, de amivel te neveztél meg, az kifejezetten tetszik! ;)
Hatalmas ölelés: Fanny