Továbbra is hirdetek: Élvezd, hogy félsz , Never Good Enough <--- Katt! Katt!
További szép napot, hetet nektek, nekem már nem is lehetne szebb és boldogabb, mivel felvettek abba a Gimnáziumba, amibe rettentően akarok járni. Ha minden jól meg és remélem úgy lesz, akkor néhány éven belül rendőr leszek! :D
Nem is beszélek tovább, csak még annyit, hogy akinek tetszik a rész az jelezze valamilyen formában és köszönöm a rengeteg támogatást, amit egy hét alatt mutattatok felém!
Love you all: Fanny
**Zayn Malik**
Négy nap telt el a leánykérés óta és én voltam a legboldogabb ember a világon. Az életem olyan volt, akár egy Disney mese vagy talán még annál is jobb. Elmondhattam, hogy Ashley Roberts, életem szerelme a menyasszonyom lett és hamarosan a feleségemnek fogom tudni. Mikor félve nézett a szemembe a kérdés feltétele után, azt hittem, hogy nem lesz a válasza, de amikor kimondta a bűvös szót és a nyakamba ugrott, minden kételyem elszállt. Örömmel vettem észre, hogy számtalanszor siklott tekintet az ujjára és csodálta a gyűrűt, ami korántsem volt olyan értékes és szép, mint ő. Volt egy gyönyörű menyasszonyom, egy édes kislányom, fantasztikus barátaim és egy drága családom. Minden olyan tökéletes és nyugodt volt, nem akartam, hogy ennek valaha is vége szakadjon. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, de a szerelmünk erősebb volt és kiálltuk a próbákat, amit az élet állított elébünk. Az eljegyzést nem hangoztattuk, hiszen Ash-nek még egy interjúra kellett mennie, ahol közölte a világgal, hogy Justin-nal felbontották az eljegyzést, külön utakon vannak és újra az én birtokomban van. Mikor ez kiderült, sokan örültek, de annál többen gyaláztak engem, amiért példaképükkel szórakozok és ahogy csak tudom, összetöröm a szívét. Tudtam, hogy ez lesz, mégis fájt, nem akartam ártani Ashley-nek, soha nem ártottam volna neki, hiszen ő volt a mindenem. Nélküle egy senki voltam és ez már egyszer bebizonyosodott. Szóval a Zashley elnevezés újra csúcsra tört, sőt még álom pár kategóriába is jelöltek minket egy díj átadón. Mikor megtudták a többiek, Ash családja és az én családom, eléggé eluralkodtak a kedélyek. Emma és anyám már elkezdték tervezni a díszletet és ami csak az eszükbe jutott, a húgaim már arról áradoztak, hogy koszorús lányok lesznek és milyen ruhában szeretnének tetszelegni. Danielle-ék teljesen felpörögtek és már azt vázolták fel szerelmemnek, hogy milyen lesz a haja és a többi, ami már szegény lányt idegesítette, nem hogy minket. Egyedül talán apáink és a srácok kezelték normálisan a helyzetet. Még is csak férfiak és nem hormonokkal telt nők. Én is hím nemű vagyok, még is eljárt az izgalom, ha elképzeltem, hogy életem szerelme egy gyönyörű ruhába sétál hozzám az oltárhoz. Volt idő tervezni, hiszen nem volt pontos dátum, mivel Ash-nek és nekem is sok munkánk volt.
Az ágyamon feküdtem és hasamon pihentettem a laptopot, miközben a magaménak tudható, szépség videó klippjeit néztem. Ámuldoztam és újra feltettem magamban a kérdés, miszerint: hogy érdemeltem ki őt? Ahogy idejöttünk Californiába, akkor tudtam meg, hogy mivel foglalkozik, de soha nem volt időm a karrierje után keresni. A videókból, interjúkból, koncertekből, egyszóval minden megjelenéséből látszódott, hogy imádta a munkáját és a rajongóit. Dagadt a mellkasom a büszkeségtől és a szívem hevesen vert a benne tomboló boldogságtól. A hangja különleges, selymes volt, ami mindent embert elragadtatott. Nem csoda, hogy ennyi rajongója volt és támogatója. Rengeteg sztár is elkönyvelte a tehetségét, ami nagy szó volt, mivel a hírességek nem szerettek másokat dicsérni. A mi bandánk kivétel volt, mivel ha valami jó, annak hangot is adtunk. A gyerekekkel pontosan úgy viselkedett, mint a lányommal, ami mosolyt csalt az arcomra. Mikor néztem őket, ahogy játszottak, tomboltak bennem az érzelmek. Ezt a parányi lánykát eldobta a saját anyja magától, míg Ashley úgy szerette, mintha az övé lenne. Már vártam, hogy Zoe mikor fogja őt az anyukájának hívni, amit nem csodáltam volna, ha kiejti apró száján. Tudtam, hogy ha összeházasodunk, egy házban fogunk lakni, magyarán egy család leszünk, akkor úgy fog rá tekinteni, mint a példaképére és anyjának fogja nevezni. Nem is lesz nála jobb kezekbe, mivel előre látom, hogy Ash elfogja kényeztetni és a szeretetével és tisztességes, okos nőt fog nevelni.
Elmélkedésemből és menyasszonyon csodálatos hangjából az ajtón való kopogás ébresztett fel. Kiszóltam, miszerint nyugodtan bejöhet az illető, aki keresett. Tovább néztem a klippet, amin egy hatalmas mezőn volt az én Angyalom és meseszép, fekete ruhában pompázott, ami úgy állt rajta, mint ha ráöntötték volna. Alig bírtam levenni a képernyőről a tekintetem, de muszáj volt, mert besüppedt mellettem az ágy, azért felkaptam a fejemet és megláttam Zac-et.
- Mi a helyzet? - mosolyogtam rá, magam mellé tettem a gépet és minden figyelmemet rászenteltem. - Jól vagy? - érdeklődtem hogyléte miatt, mert mostanában elég sokat volt rosszul, ami mindenkit elkeserített.
- Persze - mosolyodott el halványan és a laptop képernyőjére nézett. - Hihetetlen - bökött a tárgy felé hosszú ujjával.
- Micsoda? - lepődtem meg kijelentésén, mire halkan nevetve megrázta a fejét.
- Hogy ő van nekem - mondta halkan, mire feljebb ültem, mert teljesen a párnák közé szorultam. - 3 év. Ennyi ideje ismerem úgy teljes igazából. Tudod, ezt a szörnyű betegséget se tudnám nélküle legyőzni. Akár egy mosoly tőle vagy biztató szó és rájövök, hogy nem adhatom fel. Miatta - öntötte ki a szívét, ami meglepett, mert ennyire mély beszélgetést még soha nem váltottunk egymással. - Olyan, akár egy csoda vagy egy angyal.
Ismét elmosolyodtam kijelentésein, mivel előttem most bizonyosodott be, hogy mennyire szerette a húgát. Szinte rajongott érte és ezt titkolni se tudta volna. Ahogy beszélt a húgáról vagy ránézett, megjelent szemeibe az a mérhetetlen szeretet, ami nekem is ott ékeskedett, ha ránéztem csak más formában. Én is ugyan így beszéltem a húgaimról és nővéremről. Csodálattal, ahogy ő is Ashley-ről.
- Mindannyian melletted vagyunk és támogatunk, de szembe tűnő, hogy a testvéredre van a legnagyobb szükséged. Lehet, hogy néha túlzásba viszi az aggódást, ami viccesnek tűnik, de neki nem az. Nagyon szeret és megőrülne, ha még nagyobb bajod lenne. Sokat kesereg a betegséged miatt, de mikor kiadja magából a rossz dolgokat, egyből hozzád megy és megszeretget, ami erőt ad neki. Nem csak neked vagy szükséged rá, ha nem neki is rád. Együtt vagytok igazán erősek - szorítottam meg enyhén a vállát, mire könnyes szemekkel nézett rám.
- Köszönöm - idézett felém egy hálás pillantást, mire megráztam a fejemet, hogy felesleges hálálkodott. - Rettentő rossz volt azzal a tudattal felnőni, hogy messze tőlem van egy húgom. Hat éves koromba tudtam meg, amit kisgyerek révén nem is igazán fogtam fel, de ahogy telt az idő, egyre rosszabb lett. Sokszor volt olyan, hogy nagy szükségem lett volna arra, hogy megölelhessem, elmondjam a gondjaimat, mert tudhatom, hogy bízhatok benne, majd mikor tíz évesen azt is megtudtam, hogy miért a nagyszüleim neveltek, kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. Rosszalkodással adtam ki magamból a dühömet, majd ahogy nőttem, bokszolni kezdtem. Minden olyan dolgot csináltam, amivel elfogadhatóbbá tettem az életemet. A nagyiék értesültek Ashley-ről, mivel tartották vele a kapcsolatot, de azt soha nem mondták el neki, hogy engem neveltek, a testvérét. Zokogva néztem azokat a képeket, amiket küldött magáról a nagy szüleinknek és már akkor csodáltam. Én mindent tudtam róla, de ő semmit én rólam - csuklott el a hangja, mire teljesen felültem, lábaimat lettem a padlóra és nyugtatás képen átkaroltam a vállát. - Aztán mikor nagyiék meghaltak, ideköltöztem Californiába. 18 éves voltam, az iskolám miatt könnyen találtam munkát és annyi pénzt kerestem össze, amivel bőségesen eltudtam tartani magamat. Itt már nem tudtam a húgomról semmit, ami kezdett az őrületbe kergetni. Már azon is elgondolkodtam, hogy nyomozókat fogadok fel, akik segítenek őt megkeresni, de akkor megláttam egy újságot. Veled volt benne, azzal a szöveggel, hogy hozzátok költözött, ami abban segített, hogy megtaláljam. Londonban a hírnevetek miatt már könnyedén rátaláltam - mosolyodott el a fejében felidézett emlékektől. - Ahogy megláttam az ajtóban, megsemmisültem és a szavakat is nehezen találtam meg. Egyszerűen lenyűgözött és nem akartam elhinni, hogy tényleg ő a testvérem. Most pedig ott vagyunk, hogy visszakaptam, de nem csak őt, hanem az apámat is - fejezte be és rám nézett hatalmas, barna szemeivel, amik pont olyanok voltak, mint a testvéréé.
- Érdekes kérdés, de, hogy tudtál ilyen könnyen megbocsájtani az apádnak? - tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott és nem tudott a fejembe férni.
- Tudom, hogy nagy hibát követett el, de amióta ide jött, jobban megismertem és sokat beszélgettünk - kezdett bele, miközben egy nagyot sóhajtott. - Tényleg megbánta, amit tett, nagyon sajnálja és ez nekem bőven elég. Amúgy se vagyok harag tartó, legyen az akár mekkora hiba, amit elkövet ellenem az illető. Örülök, hogy az apám szeret, most már tényleges a fiának tart és ezt büszkén jelenti mindenkinek - fejezte be, én pedig teljesen lehűltem. Hogy hasonlíthatnak ennyire?
- Pontosan olyan vagy, mint a húgod. Lese tagadhatnátok, hogy testvérek vagytok - mosolyodtam el ámuldozva, mire felnevetett. - Csak te fiú vagy, ő meg lány.
- Én úgy hallottam, hogy ti vagytok így - húzta fel somolyogva szemöldökeit. - A többiek folyton azt mondják, hogy te olyan vagy, mint Ash csak fiúba, ő meg, mint te csak lányba. Először hülyeségnek tartottam és csak nevettem rajta, de mikor megláttalak titeket együtt, megértettem, hogy miért mondják ezt - lökte meg játékosan vállával az enyémet. - Egymásnak vagytok teremtve.
- Tudom, de ezt most nem egoizmusból mondom, hanem, mert így érzem - nevettem fel halkan. - Mikor megismertem, már akkor tudtam, hogy a mi kapcsolatunk örökre szóló lesz - mosolyodtam el, ahogy Ash arca tárult a szemeim elé képzeletben.
- Ő is ugyan ezt mondta - kerekedtek ki a szemei, ami megnevetett. - Eszméletlenek vagytok. Ha testben nem vagytok együtt, akkor lélekben - játszott tetetett felháborodást, de tudtam, hogy szavait komolyan gondolta, mivel igaz volt.
- Most hol van? - érdeklődtem menyasszonyom felől, mert már több órája nem láttam és hiányzott a jelenléte.
- A zene szobában. Lehet új dalt ír vagy nem tudom, hogy mit csinál - rántotta meg a vállát és egyszerre álltunk fel az ágyról.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezeket a dolgokat - mondtam, miközben lehajtottam a laptop tetejét, majd ránéztem. - Rám bármikor számíthatsz - veregettem meg a vállát, mire hálásan elmosolyodott.
Ahogy kiértünk az emeleten lévő folyosóra, ő lement a nappaliba a többiekhez, míg én egy másik lépcsősor felé ballagtam, ami egy újabb emeletre vezetett. Az egész tér egy hatalmas zene szobának volt kialakítva, ami számomra rettentő barátságos és aranyos hely volt. Amikor felértem, egyből megláttam, ahogy a szőnyegen szét terített papírok között üldögélt. Mosolyogva dűltem neki az ajtófélfának és minden mozzanatát figyeltem. A rövid farmer nadrág kiemelte hosszú lábait, amikről nehezen tudtam levenni a szememet. Haja csak egy kicsit volt feltűzve, ezáltal selymes haja lágyan omlott a vállaira. A terem másik végében megláttam Jason-t, ahogy ő is papírokat nézegetett, mint a menyasszonyom. Öröm volt őket együtt látni, hiszen az utóbbi időben nem sok időt voltak egymás társaságában, pedig nagyon szerették egymást és szükségük volt a másikra. A fiú inkább barátnőjével és a srácokkal volt, míg Ashley velem, ami már az utóbbi napokban kezdett kellemetlen lenni, hogy mindig magam mellett tartottam és akárhova ment, követtem. Ezért is nem akartam őket megzavarni csak csendben, lapulva figyeltem a párost.
- Meg van? - kérdezte Ash, miközben tovább dúrta a papírok sokaságát. - Mondd, hogy igen - váltott könyörgő hangnembe.
- Jó lenne, de nincs - nevetett fel a srác szórakozottan, míg a földön roskadó lány, majd' felrobbant a dühtől.
- Nem hiszem el - vezette bele ujjait a hajába és mérgesen fújtatott. - Pedig még valamelyik nap a kezembe volt.
- Miért olyan fontos az a dal? - lépkedett oda hozzá Jason és mellé kuporodott, majd átölelte a vállát.
- Mert azt Zayn-ről írtam, lassan már egy éve - mondta halkan, de nem annyira, ahogy akarta, mivel hozzám is elért a hangja és a szemeim egyből kikerekedtek. - Nagyon fontos számomra és szeretném neki megmutatni, de úgy néz ki ez nem fog menni - nevetett fel erőltetetten.
- Komolyan képes voltál róla írni egy dalt? - kérdezte Jas csodálkozva, ami megmosolyogtatott.
- Igen, mivel így könnyebben kitudom fejezni az érzelmeimet - vallotta be és körmeit kezdte piszkálni, miközben a fiú mellkasához lapult. - Számtalan szerelmes számot írtam már, de az más, mert róla szól - ejtette meg gyermeki hangját, ami megmelengette a szívemet és boldog voltam, hogy bár akkor nem voltam vele, de gondolt rám és képes volt időt szánni arra, hogy dal írjon rólam.
- Nehéz volt nélküle három évig? - tett fel egyik legjobb barátja még egy kérdést, de olyat, ami engem is nagyon érdekelt.
Hosszú percekig nem mondott szerelmem semmit, amit nem tudtam mire vélni, de mikor vállai rázkódni kezdtek, megszakadt a szívem. Miattam sírt, ami fájt és nem akartam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és szorosan megöleltem volna, éreztetve vele, hogy rám számíthat, de nem akartam őket megzavarni. Örültem, hogy végre kettesben voltak.
- Ne haragudj, de erről nagyon nehéz beszélnem - törölte meg szemeit, amik a könnyektől bőszen csillogtak. - De kérdésedre válaszolva: nagyon. Rettenetes volt úgy felkelni, hogy bennem volt a tudat, elvesztettem. Ő Londoban volt, én itt és nem mellesleg hatalmas nagy távolság közöttünk, ami még jobban azt mutatta, hogy a mi kapcsolatunknak tényleg örökre vége. Ő is nagyon hiányzott, de ti is - mosolygott a fiúra, aki egyből viszonozta gesztusát. - Igaz, Pezz itt volt velem mindig, de még se olyan volt, mint ti. Veled és Dina-val nőttem fel, egy szó nélkül tudjátok mit érzek, de ő nem tudta, ami elejében furcsa volt. Tudod, talán még Zayn se ismer teljes igazából csak egyedül ti - karolta át Jason nyakát és szorosan hozzá bújt.
Amit mondott valójában igaz volt. Én mindig azt hittem, hogy úgy ismerem, akár a tenyeremet, de nem így volt. Valami kis dolog mindig történt vele, ami egyre több lett és a végén azon kaptam magamat, hogy tényleg nem ismerem, úgy ahogy kellene. Rossz érzés volt, hogy így volt, de tenni akartam ellene. Önző akartam lenni, kiakartam sajátítani és amit csak lehet, megtudni róla. Belegondoltam, hogy mennyi titok és új dolog rejtőzhetett benne, ami kíváncsivá tett és minél hamarabb megakartam tudni. Míg a két legjobb barátja elmondhatta, hogy tényleg olyan szinten ismerték, hogy akár egy mozdulatából tudták mit szeretne vagy érez, addig én ezt nem mondhattam el.
- Szeretlek Hercegnőm - mondta a fiú Ashley fülébe, aki ugyan azt a szót elmormolta és még jobban magához vonta.
Nem akartam őket zargatni, de megakartam ölelni, csókolni, hiányzott az illata, ezért nem bírtam magammal és a fa ajtón halkan kopogtam. A hangra lassan elváltak egymástól, majd mosolyogva felálltak. Elindultak felém, ahogy én is feléjük. Ahogy szépségem elé értem, egyből a nyakamba ugrott, apró puszikat hintett a nyakamra, amitől kirázott a hideg és alig bírtam a lábaimon állni.
-Lent leszek a többieknél, magatokra hagylak titeket - szorította meg enyhén a vállamat egy kedves mosoly kíséretében Jason.
Tovább tartottam a kezembe Ash-t és beszívtam kellemes illatát, ami minden egyes alkalommal levett a lábamról. Ami ő volt, azt csak szeretni és csodálni tudtam. Nem tehettem ellene, hiszen menthetetlenül szerelmes voltam belé. Lassan elemelte buksiját a nyakamtól és szemeimbe nézett. Azok a hatalmas, igéző szemek. Sokszor azt hittem, hogy szinte a lelkembe látott velük.
- Mi lesz a mai program? - kérdezte aranyosan mosolyogva, amitől önkénytelenül is a lányom jutott róla az eszembe.
- Ha neked is jó, akkor elmehetnénk sétálni, közben megeszünk egy nagy tölcsér fagyit és annyi minden dolgot akarok megtudni rólad, amennyit csak lehet - mondtam el terveimet, mire kikerekedtek a szemei.
- Csodás ötlet, de Zayn Jawadd Malik, te hallgatóztál - jelentette ki összehúzott szemekkel, mire önkénytelenül is felnevettem.
- Én? Biztos nem - somolyogtam, akár egy kisfiú. - Nem is értem, hogy tudsz rólam ilyenek feltételezni - tártam szét a kezeimet. - Én jó gyerek vagyok.
- Nem! Te nagyon rossz gyerek vagy - nevette el magát, majd újra hozzám bújt. - De azért szeretlek ennyire - susogta a pólómba.
- Én is szeretlek - válaszoltam halkan, attól félve, hogy más is meghallotta. - Haragszol?
- Nem, mert az igazat mondtam és jó ha te is tudod, hogy mit érzek vagy éreztem akkor - nézett ismét a szemembe, mire elmosolyodtam és hintettem egy csókot puha ajkaira. - Mikor indulunk? - vidult fel a hangja és szemei is erősebben kezdtek csillogni.
- Akár azonnal, Egyetlenem - nevettem fel, mikor a hátamra ugrott. - Nem vagy te egy kicsit elkényeztetve? - sandítottam rá fél szemmel, mire egy hatalmas vigyor jelent meg arcán, ami rettentő aranyossá tette.
- Ilyen vőlegény, barátok és család mellett, de - vágta rá egyből teljes komolysággal. - Az életem már nem is lehetne jobb.
- Örülök, hogy ezt mondod, Szépségem - tettem le óvatosan a talajra, mikor már az első emelet lépcsőjének a tetejénél álltunk. - Nem bántad meg, hogy adtál egy újabb esélyt? - kérdeztem meg félve és tele kíváncsisággal.
- Nem, mert te vagy a legnagyobb esély az életemben - fogta kezei közé arcomat és homlokát az enyémnek döntötte. - Nélküled egy senki lennék - mosolyodott el halványan és ajkait az enyémekre helyezte.
Szavai hallatán majd' megbolondultam és azt sem tudtam hol voltam. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem kiesik a helyéről és a boldogság, ami bennem tombolt, az leírhatatlan volt. Soha nem mondott még ilyet, de most hogy megtette, úgy éreztem, hogy percről-percre, újra és újra belé szerettem. Ajkaink akár a puzzle darabok, úgy illeszkedtek egymáshoz és nem akartam elengedni. Soha, amíg élek. Mélyeket lélegeztem és figyeltem kipirult száját és arcát, amiktől még elbűvölőbb volt.
- Tudom, hogy sokszor mondtam, de mindennél és mindeninél jobban szeretlek. Soha nem voltam ilyen érzelgős és puncspogácsára hasonló srác, de te megváltoztattál és elvetted azt a cseppnyi eszemet is, ami van - nevettem fel pihegve és továbbra is szavai hatása alatt. - Életemben nem voltam ilyen boldog és szerelmes, mint a te oldaladon - vallottam be, mire elmosolyodott és adott egy nagy és hosszú puszit az arcomra.
- Gyere, menjünk - fogta meg a kezemet és már ráakart lépni az első lépcsőfokra, de gyengéden visszahúztam.
- Most már lehet róla szó - vigyorodtam el, mikor összekulcsoltam ujjainkat és kézfejére nyomta egy nagy csókot.
- Hihetetlen vagy - kuncogta el magát, miközben megrázta a fejét, amitől haja hűen követte mozdulatait.
Mosolyogva és tele jókedvvel lépkedtünk le a lépcsőn, majd be a konyhába, ahol a többiek Miranda finomságait fogyasztották előszeretettel. Annyira beszélgettek és ettek, hogy észre se vettek minket csak a felelős, aki miatt ennyire ízlelgették a finomabbnál-finomabb süteményeket.
- Jaj, Csillagom - kiáltott fel a ház vezetőnő és a mellettem álló angyalhoz szaladt, mire a társaság is felfigyelt. - Nézd mit csináltam neked - vett a kezébe egy hatalmas nagy kehely mogyorós süteményt, tele habbal és fagyival. - Tudom, hogy ez a kedvenced - mosolygott kedvesen a nő Ashley-re, aki kivette a kezében lévő desszertet, letette a pultra, majd hosszasan megölelte.
- Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy és imádlak, de ha nem haragszol meg, akkor később enném meg - simított végig a kezén, mire megértően bólintott egyet Miranda.
- Mentek valahova? - kérdezte két falat között Harry, mire csak felnevetünk, mert úgy tele volt a szája, hogy a benne lévő ételt köpte minden fele.
- Nem baj, hogy a szemembe is ment, köpd nyugodtan tovább - dünnyögött fel Louis, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Bocsi - húzta össze magát göndör barátunk, majd ránk nézett a válaszunkat várva.
- Igen - mosolyodott el Ash és hozzám bújt. - Elmegyünk sétálni meg fagyizni.
- Csak akkor mehettek, ha nekem is hoztok fagyit! - kiáltott fel Niall, amitől a mellette ülő Emma egyből összerezzent.
- Legalább tudom, hogy melléd se üljek többet, Drágám - szólalt meg a nő nevetve és megveregette a szőke srác vállát.
- Azzal megelégszel, ha neked adom a desszertemet? - kezdett alkudozni a menyasszonyom, mire az alkut társa egyből felvillanyozódott.
- Micsoda? - emelte fel a hangját Miranda, aki egy újabb adag édességet készített.
- Nyugalom, majd csinálsz másikat - érvelt Nialler teljes lelkesedéssel, amivel elérte, hogy a felháborodott nő megrázza a fejét és hagyja, hogy azt csinálják, ami nekik jól esik.
- Tessék Manó - vált el tőlem Ash, felvette a nagy, üveg korsót és oda ballagott vele barátomhoz.
- Köszönöm, öröm veled üzletelni - simogatta meg a hasát, majd egyből enni kezdett.
- Azt gondolom - nevette el magát a barna hajú, tulajdonomban lévő lány. - Hány kilót híztál már, amióta itt vagy? - húzta fel a szemöldökét és megbökte a nagyban kajáló fiú vállát.
- Erre én is kíváncsi vagyok - kacagott fel Dina, ahogy lenyelte a szájában lévő falatot.
- Mindenki az, Kicsim - szólalt meg a barátja és nyomott egy puszit az arcára.
- Nem tudom - rántotta meg vállát a kérdezett személy. - De az biztos, hogy nem akarok innen haza menni vagy ha igen, akkor ellopom Miranda-t - mondta halál komoly arccal és hatalmas eltökéltséggel.
- Engem biztos nem! - rikkantott fel a szóban forgó asszony és eldobta azt, ami a kezében volt, mi pedig csak nevetéssel reagáltunk cselekedeteire.
- Ez fájt - hajtotta le a fejét Niall sértetten. - Azt hittem barátok vagyunk - bökött a nő felé a kezében tartott kanállal.
- Vidd innen! - pattant le a székről Liam, mivel barátja az arcába nyomta a számára rettegett tárgyat. - Megakarsz ölni?
- Dehogy, csak Miranda-t akartam megfélemlíteni, de úgy látszik te vetted át a szerepét - hallatott nyugodt hangot, mire az ijedt srác kikerekedett szemekkel figyelte.
- Nem vettem át senki szerepét, te hülye! Félek a kanalaktól, de ezt már egy jó ideje tudod! - tárta szét a kezeit hitetlenkedve és egy kissé mérgesen.
- Hogy ettől? - kérdezte ártatlanul a szőkeség és újra Liam arcába nyomta a fém tárgyat, mire ő, akár egy kislány felsikított.
- Ebből elegem van! - csapta tarkón barátját, majd az arcába nyomta az Ash-től kapott finomság maradékát. - Miért játszol az étellel? Azt hittem ez neked szent dolog - cukkolta tovább, mire a Horan fiú össze-vissza kapálózott és próbálta eltávolítani arcából az oda nem épen való tárgyat.
- Ne! - kiabált fel. - Tönkre tetted a hajamat és oda a kajám! Gonosz vagy - villantotta mérges, kék szemeit az előtte álló és a nevetéstől hasát fogó fiúra, aki ezt nem láthatta, mert lehajolt, annyira jól szórakozott.
- Nyugi, majd kapsz másikat - próbálta csitítani Eleanor, de nem sok sikerrel, mert rá is mérgesen nézett, mire a lány inkább elfordult tőle. - Reménytelen - mondta inkább magának, mintsem nekünk, de meghallottuk és még jobban nevetni kezdtünk.
Elmondhattam, hogy amióta Ashley távozott az életünkből, most nevettünk ilyen jót és sokat először. Ez azért történt meg, mert újra velünk volt és a régiek lettünk. Niall se csinálta ezt az előtt, hogy idejöttünk, de végre megint az lett, aki valójában és
tudta, hogy azzal mindenkinek örömet szerzett, ha hülyéskedett. Louis, Harry és Liam sem mostanában nevettek ennyit, de öröm volt nézni őket. Dina, Jason és a lányok is irultak-virultak, ahogy én is és egyszóval mindenki. A boldogságunknak és az határtalan örömünknek egy okozója volt, mégpedig: Ashley.
Elmélkedésemből és menyasszonyon csodálatos hangjából az ajtón való kopogás ébresztett fel. Kiszóltam, miszerint nyugodtan bejöhet az illető, aki keresett. Tovább néztem a klippet, amin egy hatalmas mezőn volt az én Angyalom és meseszép, fekete ruhában pompázott, ami úgy állt rajta, mint ha ráöntötték volna. Alig bírtam levenni a képernyőről a tekintetem, de muszáj volt, mert besüppedt mellettem az ágy, azért felkaptam a fejemet és megláttam Zac-et.
- Mi a helyzet? - mosolyogtam rá, magam mellé tettem a gépet és minden figyelmemet rászenteltem. - Jól vagy? - érdeklődtem hogyléte miatt, mert mostanában elég sokat volt rosszul, ami mindenkit elkeserített.
- Persze - mosolyodott el halványan és a laptop képernyőjére nézett. - Hihetetlen - bökött a tárgy felé hosszú ujjával.
- Micsoda? - lepődtem meg kijelentésén, mire halkan nevetve megrázta a fejét.
- Hogy ő van nekem - mondta halkan, mire feljebb ültem, mert teljesen a párnák közé szorultam. - 3 év. Ennyi ideje ismerem úgy teljes igazából. Tudod, ezt a szörnyű betegséget se tudnám nélküle legyőzni. Akár egy mosoly tőle vagy biztató szó és rájövök, hogy nem adhatom fel. Miatta - öntötte ki a szívét, ami meglepett, mert ennyire mély beszélgetést még soha nem váltottunk egymással. - Olyan, akár egy csoda vagy egy angyal.
Ismét elmosolyodtam kijelentésein, mivel előttem most bizonyosodott be, hogy mennyire szerette a húgát. Szinte rajongott érte és ezt titkolni se tudta volna. Ahogy beszélt a húgáról vagy ránézett, megjelent szemeibe az a mérhetetlen szeretet, ami nekem is ott ékeskedett, ha ránéztem csak más formában. Én is ugyan így beszéltem a húgaimról és nővéremről. Csodálattal, ahogy ő is Ashley-ről.
- Mindannyian melletted vagyunk és támogatunk, de szembe tűnő, hogy a testvéredre van a legnagyobb szükséged. Lehet, hogy néha túlzásba viszi az aggódást, ami viccesnek tűnik, de neki nem az. Nagyon szeret és megőrülne, ha még nagyobb bajod lenne. Sokat kesereg a betegséged miatt, de mikor kiadja magából a rossz dolgokat, egyből hozzád megy és megszeretget, ami erőt ad neki. Nem csak neked vagy szükséged rá, ha nem neki is rád. Együtt vagytok igazán erősek - szorítottam meg enyhén a vállát, mire könnyes szemekkel nézett rám.
- Köszönöm - idézett felém egy hálás pillantást, mire megráztam a fejemet, hogy felesleges hálálkodott. - Rettentő rossz volt azzal a tudattal felnőni, hogy messze tőlem van egy húgom. Hat éves koromba tudtam meg, amit kisgyerek révén nem is igazán fogtam fel, de ahogy telt az idő, egyre rosszabb lett. Sokszor volt olyan, hogy nagy szükségem lett volna arra, hogy megölelhessem, elmondjam a gondjaimat, mert tudhatom, hogy bízhatok benne, majd mikor tíz évesen azt is megtudtam, hogy miért a nagyszüleim neveltek, kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. Rosszalkodással adtam ki magamból a dühömet, majd ahogy nőttem, bokszolni kezdtem. Minden olyan dolgot csináltam, amivel elfogadhatóbbá tettem az életemet. A nagyiék értesültek Ashley-ről, mivel tartották vele a kapcsolatot, de azt soha nem mondták el neki, hogy engem neveltek, a testvérét. Zokogva néztem azokat a képeket, amiket küldött magáról a nagy szüleinknek és már akkor csodáltam. Én mindent tudtam róla, de ő semmit én rólam - csuklott el a hangja, mire teljesen felültem, lábaimat lettem a padlóra és nyugtatás képen átkaroltam a vállát. - Aztán mikor nagyiék meghaltak, ideköltöztem Californiába. 18 éves voltam, az iskolám miatt könnyen találtam munkát és annyi pénzt kerestem össze, amivel bőségesen eltudtam tartani magamat. Itt már nem tudtam a húgomról semmit, ami kezdett az őrületbe kergetni. Már azon is elgondolkodtam, hogy nyomozókat fogadok fel, akik segítenek őt megkeresni, de akkor megláttam egy újságot. Veled volt benne, azzal a szöveggel, hogy hozzátok költözött, ami abban segített, hogy megtaláljam. Londonban a hírnevetek miatt már könnyedén rátaláltam - mosolyodott el a fejében felidézett emlékektől. - Ahogy megláttam az ajtóban, megsemmisültem és a szavakat is nehezen találtam meg. Egyszerűen lenyűgözött és nem akartam elhinni, hogy tényleg ő a testvérem. Most pedig ott vagyunk, hogy visszakaptam, de nem csak őt, hanem az apámat is - fejezte be és rám nézett hatalmas, barna szemeivel, amik pont olyanok voltak, mint a testvéréé.
- Érdekes kérdés, de, hogy tudtál ilyen könnyen megbocsájtani az apádnak? - tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott és nem tudott a fejembe férni.
- Tudom, hogy nagy hibát követett el, de amióta ide jött, jobban megismertem és sokat beszélgettünk - kezdett bele, miközben egy nagyot sóhajtott. - Tényleg megbánta, amit tett, nagyon sajnálja és ez nekem bőven elég. Amúgy se vagyok harag tartó, legyen az akár mekkora hiba, amit elkövet ellenem az illető. Örülök, hogy az apám szeret, most már tényleges a fiának tart és ezt büszkén jelenti mindenkinek - fejezte be, én pedig teljesen lehűltem. Hogy hasonlíthatnak ennyire?
- Pontosan olyan vagy, mint a húgod. Lese tagadhatnátok, hogy testvérek vagytok - mosolyodtam el ámuldozva, mire felnevetett. - Csak te fiú vagy, ő meg lány.
- Én úgy hallottam, hogy ti vagytok így - húzta fel somolyogva szemöldökeit. - A többiek folyton azt mondják, hogy te olyan vagy, mint Ash csak fiúba, ő meg, mint te csak lányba. Először hülyeségnek tartottam és csak nevettem rajta, de mikor megláttalak titeket együtt, megértettem, hogy miért mondják ezt - lökte meg játékosan vállával az enyémet. - Egymásnak vagytok teremtve.
- Tudom, de ezt most nem egoizmusból mondom, hanem, mert így érzem - nevettem fel halkan. - Mikor megismertem, már akkor tudtam, hogy a mi kapcsolatunk örökre szóló lesz - mosolyodtam el, ahogy Ash arca tárult a szemeim elé képzeletben.
- Ő is ugyan ezt mondta - kerekedtek ki a szemei, ami megnevetett. - Eszméletlenek vagytok. Ha testben nem vagytok együtt, akkor lélekben - játszott tetetett felháborodást, de tudtam, hogy szavait komolyan gondolta, mivel igaz volt.
- Most hol van? - érdeklődtem menyasszonyom felől, mert már több órája nem láttam és hiányzott a jelenléte.
- A zene szobában. Lehet új dalt ír vagy nem tudom, hogy mit csinál - rántotta meg a vállát és egyszerre álltunk fel az ágyról.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezeket a dolgokat - mondtam, miközben lehajtottam a laptop tetejét, majd ránéztem. - Rám bármikor számíthatsz - veregettem meg a vállát, mire hálásan elmosolyodott.
Ahogy kiértünk az emeleten lévő folyosóra, ő lement a nappaliba a többiekhez, míg én egy másik lépcsősor felé ballagtam, ami egy újabb emeletre vezetett. Az egész tér egy hatalmas zene szobának volt kialakítva, ami számomra rettentő barátságos és aranyos hely volt. Amikor felértem, egyből megláttam, ahogy a szőnyegen szét terített papírok között üldögélt. Mosolyogva dűltem neki az ajtófélfának és minden mozzanatát figyeltem. A rövid farmer nadrág kiemelte hosszú lábait, amikről nehezen tudtam levenni a szememet. Haja csak egy kicsit volt feltűzve, ezáltal selymes haja lágyan omlott a vállaira. A terem másik végében megláttam Jason-t, ahogy ő is papírokat nézegetett, mint a menyasszonyom. Öröm volt őket együtt látni, hiszen az utóbbi időben nem sok időt voltak egymás társaságában, pedig nagyon szerették egymást és szükségük volt a másikra. A fiú inkább barátnőjével és a srácokkal volt, míg Ashley velem, ami már az utóbbi napokban kezdett kellemetlen lenni, hogy mindig magam mellett tartottam és akárhova ment, követtem. Ezért is nem akartam őket megzavarni csak csendben, lapulva figyeltem a párost.
- Meg van? - kérdezte Ash, miközben tovább dúrta a papírok sokaságát. - Mondd, hogy igen - váltott könyörgő hangnembe.
- Jó lenne, de nincs - nevetett fel a srác szórakozottan, míg a földön roskadó lány, majd' felrobbant a dühtől.
- Nem hiszem el - vezette bele ujjait a hajába és mérgesen fújtatott. - Pedig még valamelyik nap a kezembe volt.
- Miért olyan fontos az a dal? - lépkedett oda hozzá Jason és mellé kuporodott, majd átölelte a vállát.
- Mert azt Zayn-ről írtam, lassan már egy éve - mondta halkan, de nem annyira, ahogy akarta, mivel hozzám is elért a hangja és a szemeim egyből kikerekedtek. - Nagyon fontos számomra és szeretném neki megmutatni, de úgy néz ki ez nem fog menni - nevetett fel erőltetetten.
- Komolyan képes voltál róla írni egy dalt? - kérdezte Jas csodálkozva, ami megmosolyogtatott.
- Igen, mivel így könnyebben kitudom fejezni az érzelmeimet - vallotta be és körmeit kezdte piszkálni, miközben a fiú mellkasához lapult. - Számtalan szerelmes számot írtam már, de az más, mert róla szól - ejtette meg gyermeki hangját, ami megmelengette a szívemet és boldog voltam, hogy bár akkor nem voltam vele, de gondolt rám és képes volt időt szánni arra, hogy dal írjon rólam.
- Nehéz volt nélküle három évig? - tett fel egyik legjobb barátja még egy kérdést, de olyat, ami engem is nagyon érdekelt.
Hosszú percekig nem mondott szerelmem semmit, amit nem tudtam mire vélni, de mikor vállai rázkódni kezdtek, megszakadt a szívem. Miattam sírt, ami fájt és nem akartam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és szorosan megöleltem volna, éreztetve vele, hogy rám számíthat, de nem akartam őket megzavarni. Örültem, hogy végre kettesben voltak.
- Ne haragudj, de erről nagyon nehéz beszélnem - törölte meg szemeit, amik a könnyektől bőszen csillogtak. - De kérdésedre válaszolva: nagyon. Rettenetes volt úgy felkelni, hogy bennem volt a tudat, elvesztettem. Ő Londoban volt, én itt és nem mellesleg hatalmas nagy távolság közöttünk, ami még jobban azt mutatta, hogy a mi kapcsolatunknak tényleg örökre vége. Ő is nagyon hiányzott, de ti is - mosolygott a fiúra, aki egyből viszonozta gesztusát. - Igaz, Pezz itt volt velem mindig, de még se olyan volt, mint ti. Veled és Dina-val nőttem fel, egy szó nélkül tudjátok mit érzek, de ő nem tudta, ami elejében furcsa volt. Tudod, talán még Zayn se ismer teljes igazából csak egyedül ti - karolta át Jason nyakát és szorosan hozzá bújt.
Amit mondott valójában igaz volt. Én mindig azt hittem, hogy úgy ismerem, akár a tenyeremet, de nem így volt. Valami kis dolog mindig történt vele, ami egyre több lett és a végén azon kaptam magamat, hogy tényleg nem ismerem, úgy ahogy kellene. Rossz érzés volt, hogy így volt, de tenni akartam ellene. Önző akartam lenni, kiakartam sajátítani és amit csak lehet, megtudni róla. Belegondoltam, hogy mennyi titok és új dolog rejtőzhetett benne, ami kíváncsivá tett és minél hamarabb megakartam tudni. Míg a két legjobb barátja elmondhatta, hogy tényleg olyan szinten ismerték, hogy akár egy mozdulatából tudták mit szeretne vagy érez, addig én ezt nem mondhattam el.
- Szeretlek Hercegnőm - mondta a fiú Ashley fülébe, aki ugyan azt a szót elmormolta és még jobban magához vonta.
Nem akartam őket zargatni, de megakartam ölelni, csókolni, hiányzott az illata, ezért nem bírtam magammal és a fa ajtón halkan kopogtam. A hangra lassan elváltak egymástól, majd mosolyogva felálltak. Elindultak felém, ahogy én is feléjük. Ahogy szépségem elé értem, egyből a nyakamba ugrott, apró puszikat hintett a nyakamra, amitől kirázott a hideg és alig bírtam a lábaimon állni.
-Lent leszek a többieknél, magatokra hagylak titeket - szorította meg enyhén a vállamat egy kedves mosoly kíséretében Jason.
Tovább tartottam a kezembe Ash-t és beszívtam kellemes illatát, ami minden egyes alkalommal levett a lábamról. Ami ő volt, azt csak szeretni és csodálni tudtam. Nem tehettem ellene, hiszen menthetetlenül szerelmes voltam belé. Lassan elemelte buksiját a nyakamtól és szemeimbe nézett. Azok a hatalmas, igéző szemek. Sokszor azt hittem, hogy szinte a lelkembe látott velük.
- Mi lesz a mai program? - kérdezte aranyosan mosolyogva, amitől önkénytelenül is a lányom jutott róla az eszembe.
- Ha neked is jó, akkor elmehetnénk sétálni, közben megeszünk egy nagy tölcsér fagyit és annyi minden dolgot akarok megtudni rólad, amennyit csak lehet - mondtam el terveimet, mire kikerekedtek a szemei.
- Csodás ötlet, de Zayn Jawadd Malik, te hallgatóztál - jelentette ki összehúzott szemekkel, mire önkénytelenül is felnevettem.
- Én? Biztos nem - somolyogtam, akár egy kisfiú. - Nem is értem, hogy tudsz rólam ilyenek feltételezni - tártam szét a kezeimet. - Én jó gyerek vagyok.
- Nem! Te nagyon rossz gyerek vagy - nevette el magát, majd újra hozzám bújt. - De azért szeretlek ennyire - susogta a pólómba.
- Én is szeretlek - válaszoltam halkan, attól félve, hogy más is meghallotta. - Haragszol?
- Nem, mert az igazat mondtam és jó ha te is tudod, hogy mit érzek vagy éreztem akkor - nézett ismét a szemembe, mire elmosolyodtam és hintettem egy csókot puha ajkaira. - Mikor indulunk? - vidult fel a hangja és szemei is erősebben kezdtek csillogni.
- Akár azonnal, Egyetlenem - nevettem fel, mikor a hátamra ugrott. - Nem vagy te egy kicsit elkényeztetve? - sandítottam rá fél szemmel, mire egy hatalmas vigyor jelent meg arcán, ami rettentő aranyossá tette.
- Ilyen vőlegény, barátok és család mellett, de - vágta rá egyből teljes komolysággal. - Az életem már nem is lehetne jobb.
- Örülök, hogy ezt mondod, Szépségem - tettem le óvatosan a talajra, mikor már az első emelet lépcsőjének a tetejénél álltunk. - Nem bántad meg, hogy adtál egy újabb esélyt? - kérdeztem meg félve és tele kíváncsisággal.
- Nem, mert te vagy a legnagyobb esély az életemben - fogta kezei közé arcomat és homlokát az enyémnek döntötte. - Nélküled egy senki lennék - mosolyodott el halványan és ajkait az enyémekre helyezte.
Szavai hallatán majd' megbolondultam és azt sem tudtam hol voltam. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem kiesik a helyéről és a boldogság, ami bennem tombolt, az leírhatatlan volt. Soha nem mondott még ilyet, de most hogy megtette, úgy éreztem, hogy percről-percre, újra és újra belé szerettem. Ajkaink akár a puzzle darabok, úgy illeszkedtek egymáshoz és nem akartam elengedni. Soha, amíg élek. Mélyeket lélegeztem és figyeltem kipirult száját és arcát, amiktől még elbűvölőbb volt.
- Tudom, hogy sokszor mondtam, de mindennél és mindeninél jobban szeretlek. Soha nem voltam ilyen érzelgős és puncspogácsára hasonló srác, de te megváltoztattál és elvetted azt a cseppnyi eszemet is, ami van - nevettem fel pihegve és továbbra is szavai hatása alatt. - Életemben nem voltam ilyen boldog és szerelmes, mint a te oldaladon - vallottam be, mire elmosolyodott és adott egy nagy és hosszú puszit az arcomra.
- Gyere, menjünk - fogta meg a kezemet és már ráakart lépni az első lépcsőfokra, de gyengéden visszahúztam.
- Most már lehet róla szó - vigyorodtam el, mikor összekulcsoltam ujjainkat és kézfejére nyomta egy nagy csókot.
- Hihetetlen vagy - kuncogta el magát, miközben megrázta a fejét, amitől haja hűen követte mozdulatait.
Mosolyogva és tele jókedvvel lépkedtünk le a lépcsőn, majd be a konyhába, ahol a többiek Miranda finomságait fogyasztották előszeretettel. Annyira beszélgettek és ettek, hogy észre se vettek minket csak a felelős, aki miatt ennyire ízlelgették a finomabbnál-finomabb süteményeket.
- Jaj, Csillagom - kiáltott fel a ház vezetőnő és a mellettem álló angyalhoz szaladt, mire a társaság is felfigyelt. - Nézd mit csináltam neked - vett a kezébe egy hatalmas nagy kehely mogyorós süteményt, tele habbal és fagyival. - Tudom, hogy ez a kedvenced - mosolygott kedvesen a nő Ashley-re, aki kivette a kezében lévő desszertet, letette a pultra, majd hosszasan megölelte.
- Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy és imádlak, de ha nem haragszol meg, akkor később enném meg - simított végig a kezén, mire megértően bólintott egyet Miranda.
- Mentek valahova? - kérdezte két falat között Harry, mire csak felnevetünk, mert úgy tele volt a szája, hogy a benne lévő ételt köpte minden fele.
- Nem baj, hogy a szemembe is ment, köpd nyugodtan tovább - dünnyögött fel Louis, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Bocsi - húzta össze magát göndör barátunk, majd ránk nézett a válaszunkat várva.
- Igen - mosolyodott el Ash és hozzám bújt. - Elmegyünk sétálni meg fagyizni.
- Csak akkor mehettek, ha nekem is hoztok fagyit! - kiáltott fel Niall, amitől a mellette ülő Emma egyből összerezzent.
- Legalább tudom, hogy melléd se üljek többet, Drágám - szólalt meg a nő nevetve és megveregette a szőke srác vállát.
- Azzal megelégszel, ha neked adom a desszertemet? - kezdett alkudozni a menyasszonyom, mire az alkut társa egyből felvillanyozódott.
- Micsoda? - emelte fel a hangját Miranda, aki egy újabb adag édességet készített.
- Nyugalom, majd csinálsz másikat - érvelt Nialler teljes lelkesedéssel, amivel elérte, hogy a felháborodott nő megrázza a fejét és hagyja, hogy azt csinálják, ami nekik jól esik.
- Tessék Manó - vált el tőlem Ash, felvette a nagy, üveg korsót és oda ballagott vele barátomhoz.
- Köszönöm, öröm veled üzletelni - simogatta meg a hasát, majd egyből enni kezdett.
- Azt gondolom - nevette el magát a barna hajú, tulajdonomban lévő lány. - Hány kilót híztál már, amióta itt vagy? - húzta fel a szemöldökét és megbökte a nagyban kajáló fiú vállát.
- Erre én is kíváncsi vagyok - kacagott fel Dina, ahogy lenyelte a szájában lévő falatot.
- Mindenki az, Kicsim - szólalt meg a barátja és nyomott egy puszit az arcára.
- Nem tudom - rántotta meg vállát a kérdezett személy. - De az biztos, hogy nem akarok innen haza menni vagy ha igen, akkor ellopom Miranda-t - mondta halál komoly arccal és hatalmas eltökéltséggel.
- Engem biztos nem! - rikkantott fel a szóban forgó asszony és eldobta azt, ami a kezében volt, mi pedig csak nevetéssel reagáltunk cselekedeteire.
- Ez fájt - hajtotta le a fejét Niall sértetten. - Azt hittem barátok vagyunk - bökött a nő felé a kezében tartott kanállal.
- Vidd innen! - pattant le a székről Liam, mivel barátja az arcába nyomta a számára rettegett tárgyat. - Megakarsz ölni?
- Dehogy, csak Miranda-t akartam megfélemlíteni, de úgy látszik te vetted át a szerepét - hallatott nyugodt hangot, mire az ijedt srác kikerekedett szemekkel figyelte.
- Nem vettem át senki szerepét, te hülye! Félek a kanalaktól, de ezt már egy jó ideje tudod! - tárta szét a kezeit hitetlenkedve és egy kissé mérgesen.
- Hogy ettől? - kérdezte ártatlanul a szőkeség és újra Liam arcába nyomta a fém tárgyat, mire ő, akár egy kislány felsikított.
- Ebből elegem van! - csapta tarkón barátját, majd az arcába nyomta az Ash-től kapott finomság maradékát. - Miért játszol az étellel? Azt hittem ez neked szent dolog - cukkolta tovább, mire a Horan fiú össze-vissza kapálózott és próbálta eltávolítani arcából az oda nem épen való tárgyat.
- Ne! - kiabált fel. - Tönkre tetted a hajamat és oda a kajám! Gonosz vagy - villantotta mérges, kék szemeit az előtte álló és a nevetéstől hasát fogó fiúra, aki ezt nem láthatta, mert lehajolt, annyira jól szórakozott.
- Nyugi, majd kapsz másikat - próbálta csitítani Eleanor, de nem sok sikerrel, mert rá is mérgesen nézett, mire a lány inkább elfordult tőle. - Reménytelen - mondta inkább magának, mintsem nekünk, de meghallottuk és még jobban nevetni kezdtünk.
Elmondhattam, hogy amióta Ashley távozott az életünkből, most nevettünk ilyen jót és sokat először. Ez azért történt meg, mert újra velünk volt és a régiek lettünk. Niall se csinálta ezt az előtt, hogy idejöttünk, de végre megint az lett, aki valójában és