Hello Darlings! :) Ismét itt vagyok, de az előző résznél megleptetek azzal, hogy csak két kommentet kaptam. Nem szoktatok ilyen csendesek lenni, azért nagyon elcsodálkoztam. Még az is megfordult a fejemben, hogy lehet nem tetszett nektek a rész, ezért nem írtatok. Nem is beszélek többet, remélem ezzel a résszel jobban a kegyeitek közé fogadtok, nekem tetszik, de ez lényegtelen!
Jó olvasást és vigyázzatok magatokra továbbra is! <3
Have a nice day: Fanny
** Ashley Roberts **
Az eső kint szakadt, mint Londonban annyiszor tette, ezért beszorultunk a házba és jobb elfoglaltság híján Disney meséket néztünk a kislányommal. Zayn stúdiózott a srácokkal, Miranda vásárolni volt, ezért ők nem tudtak velünk gyönyörködni Arany haj selymes hajában, Hamupipőke elragadó bájában és a Kis hableány mesés tenger alatti életében. Az utolsó hónapomban jártam, a szívem alatt egy kislány cseperedett, ezért elég nehézkesen tudtam ülni a kanapén a pocakom miatt. Zoe oldalamhoz bújva és teljesen elbűvölve nézte a mesét, ahogy én is tettem, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy nagyobbik lányom hangjára a még hasamban lévő lányka erősen az oldalamba nyomta valamelyik végtagját. Szívem szerint egy hatalmasat felakartam volna kiabálni, mert nem volt valami jó érzés, de inkább nem tettem, mert attól nem lett volna semmivel sem jobb.
- Kicsim - szólítottam meg halkan Zoe-t, mire egyből felém intézte pillantásait. - Tedd ide a kezecskédet - mutattam a hasamra, mire törökülésbe ült és úgy tett, ahogy mondtam.Szó nélkül érzékelte kezeivel, ahogy testvére rugdalta a has falamat, amit mosolyogva néztem. Amióta tudta, hogy testvére lesz, megállás nélkül kérdezte, hogy mikor foghatja vagy puszilgathatja meg, ami kérdéseire előszeretettel válaszoltunk apjával, mert örültünk, hogy ennyire várta a húgát. Mindig arról beszélt, hogy mennyire fogja szeretni, vigyázni fog rá és ő lesz a világ legjobb nővére. Mikor ezeket mondta, az arcomra hatalmas mosoly kerekedett és Zayn-hez bújva kezdtem el pityeregni. Tudtam, hogy így lesz, mert Zoe akármilyen kicsi is volt, nem beszélt hülyeségeket, a szavai többségét komolyan gondolta.
- Érzi, hogy itt vagyok? - nézett rám nagy szemeivel és teljesen kíváncsian.
- Igen, mert már az érintésedből felismer - hajoltam oda fejéhez és egy nagy puszit hagytam rajta.
Nem mondott semmit csak elmosolyogta magát és apró mancsait továbbra is testvére kuckóján hagyta, amiben már kilenc hónapja növekedett. Élvezet volt nézni, ahogy rajongását nem titkolta és csillogó szemekkel, nagy mosollyal simogatta a hasamat.
- Szeretlek, Anya - jelentette ki halkan és kezével átölelve derekamat hozzám bújt.
- Én is téged, Csillagom - mosolyodtam el és védelmezően fogtam közre apró testét. - Te vagy nekem a mindenem - suttogtam fülébe és simogatni kezdtem selymes haját.
- Ha megszületik a tesóm, akkor már nem fogsz annyira szeretni, mint most - jelentette ki, mire minden mozdulatomban megálltam és kértem, hogy nézzen rám.
- Gyere - noszogattam, hogy üljön az ölembe, amit nem szabadott volna, de akkor nem igazán érdekelt. - Te vagy az első lányom, Zoe. Azért, mert lesz egy húgod az nem azt jelenti, hogy a szeretetem fogyni fog. Ugyan úgy te leszel a kicsi hercegnőm, aki reggel egy hatalmas nagy puszival üdvözöl, akire mindig számíthatok és akit megvédhetek. Lehet, hogy a testvéreddel fogsz osztozni a szeretetemen, de arról szó sem lesz, hogy őt jobban fogom szeretni - simogattam puha arcát és egy kósza tincsét a füle mögé tűrtem. - Nem lesz különbség köztetek, esetleg annyi, hogy te nagy vagy, ő meg pici lesz. Ne beszélj butaságokat, mert azt tudod, hogy nem szeretem - csíptem meg az orrát somolyogva, mire halkan felkuncogott. - Szeretlek és ezen semmi nem változtat, rendben? - néztem rá ellent mondást nem tűrő tekintettel, mire óvatosan bólintott és mellkasomra hajtotta a fejét.
Még hátát simogattam és puszikkal halmoztam el arcát, addig elaludt. Nem igazán csinált ilyet, a délutáni alvást kifejezetten utálta, ezért meglepett, hogy néhány perc alatt már az álom világban volt. Óvatosan lefektettem a kanapéra és annak a támláján helyezkedő pléddel betakartam, hogy jobbat aludjon. Nehézkesen keltem fel addigi helyemről és a konyhába csoszogtam a mamuszba bujtatott lábaimmal. A borús idő végett a helyiségbe homály volt, ezért felkattintottam a kapcsolót, hogy mindent mrgvilágítva jobban lássak. Egész terhességem alatt rengeteg almát ettem, az volt a mindenem és aki jött hozzánk a gömb alakú gyümölcsöt soha nem felejtette el. A konyha asztalon helyezkedő kosárkából kivettem egyet, majd az egyik székre leülve, jó ízűen majszolni kezdtem. A hasamban lévő baba megállás nélkül mocorgott és az eddigieknél is jobban fájt az előttem lévő nagy domborulat, ami régebben még lapos volt. Szerettem kismama lenni, élveztem a várandóság minden percét, de a fájdalmat és a nehézkes mozgást rosszul viseltem, még ha nem is mondtam senkinek. A lábaim ugyan olyan vékonyak voltak, de nehezebben tudtam szedni őket a bennem növekvő lányom miatt, fáradékonyabb voltam és ha már a kelleténél gyorsabban mentem, úgy kapkodtam a levegőt, hogy majd' megfulladtam. A félig elfogyasztott gyümölccsel a kezembe lépkedtem oda a hatalmas ablakhoz, amin ha kinéztem a szomszéd udvarát láthattam. Az eső tovább áztatta a várost, de a mellettünk lévő házban lakó kisfiút ez nem zavarta. Zsömle színű kiskutyájával előszeretettel játszott, lábait gumicsizmába rejtette és a testét védő esőkabát megakadályozta azt, hogy elázzon. Vidáman szaladt, nyomában a kis állattal, amin nem tudtam nem mosolyogni. Akaratom ellenére Zoe jutott az eszembe, ő is pont ilyen volt, imádott az esőben játszani, amit Angliában nem volt nehéz megtennie. Amióta várandós voltam, azóta Zayn vagy Miranda ment ki vele az udvarra szaladgálni, amit bántam, mert én is kint szerettem volna velük lenni. Férjem szinte minden lépesemet figyelte és ha valamit nem engedett, azt nem is volt szabad megcsinálom. Télen nem mehettem ki hógolyózni, ősszel nem hempereghettem a lehullott levelek sokaságában és nyáron, a kánikulában még a medencébe se mehettem bele. Féltett és azt elfogadtam, mert jól esett, hogy törődött velem.
- Szia, Szépségem! - hallottam meg Miranda hangját, mire egyből megfordultam tengelyem körül és figyeltem a nőt, akinek a kezei tele voltak a boltban vásárolt dolgokkal.
- Szia! - lépkedtem oda hozzá, az alma csutkát kidobtam a kukába, majd kivettem a kezéből az egyik szatyrot.
- Tedd csak le! - emelte fel egy kicsit a hangját, mire megálltam cselekedeteimben.
- De... - kezdtem el ellenkezni, de csak próbáltam, mert félbe szakított, mint általában.
- Semmi de! - nézett mélyen a szemembe. - Majd én elrendezek mindent, azért vagyok - tette fel a pultra a kezében tartott dolgokat, miközben beszélt, ahogy én is eltávolítottam kezeim közül az abszolút nem nehéz szatyrot.
- Nem a csicskánk vagy, Miranda - sóhajtottam fel és megráztam a fejemet. - Mindent te csinálsz, már azt se tudom megmondani, hogy mikor főztem utoljára - emeltem fel a kezeimet maga tehetetlenül.
- Nem baj - rántotta meg a vállát nem törődöm stílusban, amiről tudta, hogy mennyire nem szerettem, ha csinálta.
- Miranda Stole! - szóltam rá, mire mosolyogva rám kapta a tekintetét.
- Ashley Malik! - utánzott, mire csak megforgattam a szememet és leültem a márvány pult előtt álldogáló székek egyikére.
- Vettél Zoe-nak gumi cukrot? - tereltem a témát, mert úgy gondoltam, hogy jobban tettem, ellene nem győzhettem volna.
- Igen - nevetett fel. - Maci formájú és gyümölcsös, amit a kis hölgy óhajtott - tette elém a nagy zacskó édességet és mellé a kedvenc mandulás csokimat. - Rád is gondoltam - kacsintott és a hűtőhöz ment, hogy beletehesse az oda való ételeket.
- Zayn-ek hoztál rántott csirkét a Nando's-ból? - érdeklődtem ez felől is, mert az emlegetett személy kérte, hogy hozassak neki.
- Igen. Niall is ott volt, vagy három zacskó kaját vett - kacarászott, miközben egyen súlyozott a kezében lévő dolgokkal, hogy el ne ejtse.
- Jellemző - nevettem el magam én is és magamhoz vettem a nekem szánt csokit. - Remélem magadnak is vettél valamit! - figyelmeztettem, mert mániája volt, hogy saját magát valahogy elfelejtette.
- Nem vettem semmit, mert mindenem meg van, ami kell - adta meg a megszokott választ, mire én is megszokottan felhorkantottam, amin csak nevetett.
- Te tényleg borzasztó vagy, Miranda! - hagytam rá a dolgot és miközben beleharaptam a csokoládéba, leimádkoztam magam a székről és inkább kiléptem a konyhából, magára hagytam a művész nőt.
Próbáltam óvatosan közlekedni és csendre bírni a csoszogó hangot kiadó lábbelimet, de felesleges volt, mert ahogy a kanapé mellé értem, Zoe már ébren volt és oldalra fordulva nézte a tévét. Ami helyen nem is olyan régen ültem, ismét elfoglaltam és lányom apró lábait ölembe véve kezdtem el nézni én is mesét, ami nem más volt, mint az Aladin. Régebben én is sokat néztem meséket, de amióta ez a tündéri kislány velünk volt, rendszerint rászoktam. Mikor unatkoztam betettem az egyik lemezt a DVD-be és egy nagy tál popcornal vagy más rágcsálni valóval az ölembe néztem a rajz filmet, akár egy kislány.
- Sokat aludtam? - illetett meg szavaival a fekvő angyalka és hosszú, sötét pillái mögül engem figyelt.
- Nem, csak egy kicsit szunyókáltál - simogattam meg pléden keresztül csinos lábát, mire halványan elmosolyogta magát és újra figyelmébe kerítette a számára egyik kedves Disney meséjét.
Nem beszéltünk többet, belemerültünk a mese filmbe és kizártuk magunk körül a világot. Kis idő elteltével az vettem észre, hogy lányom mellém kuporodott, fejét oldalamhoz tette és fél kézzel a hasamat fogta. Ezután nem tudtam mást nézni csak őt és mosolyogni. Ilyenkor jutott eszembe Carly, az anyja. Amióta velem volt Zoe csak csodálni tudtam és gyönyörködni benne. Annyira aranyos és védtelen kislány volt, hogy nem lett volna szívem bántani semmiféle képen. De az anyja aljas módon eldobta magától csak, hogy modellkedni tudjon. Ilyen emberekre mondtam azt, hogy undorító. Amikor ez a pici lányka a szemembe nézett, minden gondom, mérgem elszállt és ahogy hozzám bújt, megszeretett és anyának szólított, ez csak tetőzte a dolgot. Nem lehetett nem szeretni. Nagyot sóhajtva hajoltam fejéhez, amin egy apró csókot hagytam, mire rám nézett, felült és ő is ugyan így tett és édesen megpuszilt. Hirtelen felindulásból mellkasomra hajtottam fejét és erősen öleltem magamhoz. Minden gesztust, amit intézett felém, az egész lényemet boldogsággal töltötte el.
- Anya? - szólított meg halkan, mire eltoltam magamtól és figyelmesen vártam, hogy beszéljen tovább. - Kimehetek az esőbe játszani egy kicsit? - meresztett rám boci szemeket, amiknek soha nem tudtam ellenállni, ahogy apjának se, mert ő is sokat csinált így, ha valamit akart.
- Esőkabát, gumicsizma megvan? - ültettem az ölembe és mosolyogva beszéltem hozzá.
- Igen, fent van a szobámban mind a kettő - bólogatott hevesen és lelkesen beszélt közben.
- Ha Miranda ki megy veled, akkor igen, kimehetsz - simogattam meg az arcát, mire felnevetett.
- Megyek, megkérdezem tőle - szállt le óvatosan combjaimról, ami megmosolyogtatott. - Még valami - torpant meg és tengelye körül megfordulva újra rám nézett. - Miranda vett nekem gumi cukrot?
- Igen, betette a szokásos helyre - kuncogtam el magam kérdése miatt.
- Legalsó fiók, amire azt hiszi, hogy nem tudom minden édességemet oda teszi? - döntötte oldalra fejét, amit kiengedett haja hűen követett a mozgásban.
- Pontosan - válaszoltam szórakozottan és figyeltem, ahogy tapadójában, kinyúlt felsőjében és a lábán lévő macis mamuszban lépkedett a konyhába.
Néhány percig egyedül ültem a kanapén, de a mese már nem kötötte le az érdeklődésemet és mivel Zoe az udvarra tartott, ezért kikapcsoltam a tévét, majd én is abba a helységbe mentem, ahova nem olyan rég lányom is. Ahogy meglöktem az ajtót éles hangokat hallottam és egyből tudtam, hogy Miranda és Zoe már megint összekaptak valamin.
- Zoe Malik, tedd vissza vagy elfenekellek! - beszélt ellentmondást nem tűrő hangon a nő, de lányomat nem zavarta, tovább matatott a titkos fiókban és kereste a számára vett édességet.
Nem szóltam közbe csak lazán az ajtófélfának dőltem és hallgattam a vitájukat, ami majd nem minden nap megtörtént, akár többször is. Valahogy nem értettek szót egymással, még is szerették a másikat, nem is kicsit. Miranda úgy érezhette, hogy a családunkban van három gyermeke, mivel a kora miatt azok lehettünk volna. Sajnos neki nem született se fia, se lánya, ezért mindig figyeltünk arra, hogy éreztessük vele, sokat jelentett nekünk és szerettük.
- Néhány darabot, légy szíves, Miranda - rázta meg a lányka a kezében lévő nagy zacskó cukrot, de a nő továbbra sem tágított.
- Nem, Zoe! - emelte fel mutatóujját és közelebb ment hozzá, hogy elvegye tőle azt, amit nem szabadott kibontania. - Vacsora előtt nem eszel ilyen kütyüket, mert az ételt megint ott fogod hagyni a tányérban! - próbálta arra bírni, hogy nem eszik semmiféle macit, lehetett az édesség vagy igazi, nem érdekelte.
- Kérlek! - görbítette le száját a kislány, mire a mérges nő sóhajtott egyet és legyintett.
- Úgy se azt csinálod, amit mondok, akkor nem mind egy? - rázta meg a fejét bosszúsan, majd rám nézett. - Tiszta apja - forgatta meg szemeit, belőlem pedig kitört a nevetés, mert férjem is éppen ilyen makacs volt.
- Anya, szabad ennem belőle? - lépkedett mellém lányom és félkezével átölelte a derekamat.
- Igen, de csak pár darabot - simogattam meg buksiját, mire bólintott egyet és leült az asztalhoz, hogy kiválogassa a számára tetszetős macikat.
- Téged miért bír megkérdezni? - háborodott fel ismét a barna hajú nő és szét tárta kezeit.
- Mert az anyja vagyok? - kérdeztem vissza somolyogva, amire egy szép grimasz volt a válasz. - Komolyan, Miranda néha rosszabb vagy, mint Zoe - ráztam meg a fejem nevetve.
- Ezzel inkább nem szállok vitába, pedig tudnék - emelte fel védekezően a kezeit és visszament a gázhoz, hogy megkavarhassa a fővésben lévő ételt.
- Tessék - találtam magam mellett ismét Zoe-t és kezembe adta a zacskót, amiben a cukrok foglaltak helyet.
- Köszönöm - simítottam végig kezén. - Mennyit vettél ki belőle? - vontam kérdőre összehúzott szemekkel.
- Ha jól számoltam, hat darabot - mosolygott rám angyalian. - Megyek megkeresem az esőkabátomat és a gumicsizmámat - indult el, de kezét megfogva maradásra bírtam.
- Megkérdezted Miranda-t, hogy kimegy-e veled? - vontam fel szemöldökömet, mire sóhajtva megrázta a fejét, miszerint nem. - Akkor sipirc és engeszteld ki valahogy az öreglányt - kacsintottam rá, mire arcára mosoly kerekedett és úgy tett, ahogy mondtam.
- Miranda? - lépett a gáztűzhely előtt álló nő mellé, aki bólintott egyet, hogy folytassa, haragudott a lányra, nem is kicsit. - Kijössz velem az udvarra játszani az esőbe? - nézett rá nagy szemekkel, mire a kérdezett minden cselekedetében megállt, csípőre tette kezeit és úgy intézte minden figyelmét a leányzónak.
- Miért mennék ki veled játszani? - kérdezett vissza, mire Zoe nem tudott válaszolni csak lehajtotta a fejét. - Soha nem fogadsz nekem szót, olyan, mintha a falnak beszélnék.
- Bocsánat - kért elnézést lányom a dadájától, akinek arca egyből megenyhült és leguggolt elé. - Többet nem csinálok ilyet - folytatta lesütött szemekkel, ami engem is mosolygásra késztetett.
- Megbeszéltük, de akkor tényleg így legyen - csípte meg pofiját mosolyogva Miranda, mire lányom megölelte. - Mindjárt készen vagyok a vacsorával, addig öltözz fel - utasította és a lánynak nem is kellett több, villám gyorsan szaladt el mellettem, utána pedig a lépcsőkön.
- Nem tudok rá haragudni - rázta meg a fejét maga tehetetlenül és a fa kanál újra a markában volt.
- Meglehet, de az is benne van a pakliban, hogy te is imádsz az esőben lenni - léptem oda mellé és figyeltem, ahogy a finom illatú ételt kavargatta.
- Igaz - adott a szavaimra, majd elzárta a gázt. - Kész is - csapta össze a kezeit és a konyharuhát felakasztotta a fogasra. - Jól vagy? - váltott hirtelen témát, amit nem tudtam mire vélni.
- Persze - bólintottam egy aprót. - Csak annyi a baj, hogy egyre jobban fáj a hasam - húztam el a számat, miközben ő figyelmesen hallgatott.
- Vigyázz magadra, Drágám, most már bármelyik pillanatban megszülethet a kicsi - adott a homlokomra egy nagy puszit. - Ma is sokat mozgolódott? - mosolyodott el és megsimogatta a hasamat.
- Ajaj! Főleg mikor meghallotta a nővére hangját - nevettem el magam és hátra söpörtem a szemembe lógó tincseket.
- Nagyon jó testvérek lesznek, már előre látom - simogatta meg az arcomat hosszú ujjaival.
- Remélem - tettem kezeimet domborodó testrészemre és enyhén simogatni kezdtem.
- Anya! - hallottam meg lányom kiáltását, amit már vártam, mert soha, semmit nem talált.
- Megyek! - válaszoltam én is hangosan és hátat fordítva a nőnek, elkezdtem lépkedni a lépcső felé.
A korlátot erősen markoltam és óvatosan szeltem a fokokat, nem úgy ment az emeletre jutás, mint három vagy négy hónappal ezelőtt. Ahogy az utolsó fokot is magam mögött tudtam, fújtatva folytattam utamat, egészen a virágokkal és pillangókkal díszített, fehér ajtó felé. Nem kellett kopognom, a faszerkezet nyitva volt és ahogy átléptem a küszöböt, egyből megütköztem. Minden fele ruhák díszelegtek, össze-vissza dobálva, hol nagy, hogy kis kupacokban és csak szememmel való keresgélés után találtam meg kislányomat, aki a földön ült a és mérgelődött. Alig két perce jött fel, mégis akkora kupit csinált ennyi idő alatt, mint én egy nap leforgása után.
- Zoe Patricia Malik! - szólítottam teljes nevén, amit csak akkor használtam, ha dühös voltam rá. - Mi tör-tént itt? - szótagoltam fojtott hangon és nem tudtam mást nézni csak azt a rengeteg ruhát, amit mindenhol fel lehetett fedezni.
- Kerestem a csizmát és a kabátot, de nem találom - nézett rám bűnbánóan, ami nem segített a helyzetén.
- Ha kinyitod azt a szekrényt... - böktem a szobában lévő legnagyobb bútorra, ahova egyből és félve odament. - és kinyitod... - folytattam, majd úgy tett, ahogy utasítottam. - majd lenézel az aljára... - beszéltem tovább. - látod, már meg is van - tártam szét a kezeimet, mikor megláttam nála a narancssárga és kék dolgokat. - Te tetted be múlt héten - sóhajtottam fel egy kicsit lenyugodva. - Ha bejöttél az udvarról, mindent szépen a helyén szeretnék látni - mutattam körbe a szobán, mert egy olyan része sem volt, ahol nem volt valamilyen ruhadarab.
- Rendben - bólintott félősen, majd elébem lépett. - Bocsánatot kérek, Anya - emelte fel rám hatalmas, barna szemeit, amik bűnbánatosan csillogtak.
- Nincs baj, csak rakj majd rendet - beszéltem hozzá immáron teljesen megnyugodva. - Lemegyek a nappaliba, addig ügyesen öltözz fel, lent várunk - simítottam meg a fejét, mire enyhén bólintott egyet.
Nehezen, de ismét lementem a lépcsőn és teljesen elgyengülve ültem le a kanapéra, Miranda mellé, aki már játékra készen, esőkabátban és gumicsizmában tartózkodott az ülő alkalmatosságon. Valami sorozat ment a tévében, amit teljes átéléssel és csillogó szemekkel nézett. Vicces látvány volt, ahogy a negyvenes éveiben járó nő úgy nézte a spanyol telenovellát, mint Zoe Csipkerózsikát.
- Tetszik a csizmád - utaltam mondatommal a rózsaszín, szívecskés lábbelire, majd hangosan elnevettem magam. - Illik hozzád.
- Szerintem is - forgatta meg a szemét bosszúsan. - Bánom, hogy hagytam veled megvetetni - fojtatta, de a végére ő is elnevette magát és szuggerálni kezdte a kislányos gumicsizmát. - Ha jobban megnézem, nem is olyan rossz - rántotta meg a vállát és tekintetét ismét a kép kockákat mutató masinára vezette.
- Persze, hogy nem, mivel én választottam - incselkedtem vele tovább, ami az egyik legjobb időtöltésem volt, mióta nem dolgoztam és a nap huszonnégy órájából tizenötöt nem énekeltem.
- A lányodnak is választhattad volna - jegyezte meg csípősen, de pillantásával nem jutalmazott meg. - Amióta terhes vagy, nagyon szeretsz kötekedni - jelentette ki a köztudott dolgot, mire csak halkan kuncogtam. - De tudod mi a legérdekesebb? - fordult teljes testtel felém és barna tekintetét az enyémbe fúrta, majd folytatta beszédét. - Az, hogy csak velem csinálod ezt - húzta fel orrát és viccesen grimaszolt egyet, de már nem tudtam neki többet mondani, mert az emeletről hangos trappolást hallottunk.
Lányom az eső ellen szükséges öltözékben szökdécselt le a lépcsőn, arcán hatalmas mosoly ékeskedett, amit boldogan néztem végbe. Ha ő boldog volt, akkor én is. Narancssárga eső kabátkája apró testét, még kék, virágos csizmája szintén pici lábikóit védte. Úgy festett, akár egy aranyos kis manó.
- Mehetünk? - állt fel helyéről Miranda és egyik kezét Zoe felé nyújtotta, amit a lányka egy hatalmas bólintás közepette megmarkolt. - Ha kijössz, akkor hozz magaddal plédet és leülhetsz a teraszon az egyik székre - szólt rám, amit meg is fogadtam és az egyik fotelhez mentem, amiről levéve a nagy és meleg textilt követtem őket a bejárati ajtón kívülre.
Ahogy Miranda mondta, elfoglaltam a helyemet az egyik fonott ülő alkalmatosságon, miközben a puha ruhadarabba bebugyolálva figyeltem őket. Hangosan nevetve szaladgáltak, minden pocsolyába beleugrottak és a lányommal játszó, felnőtt nő is úgy festett, akár egy apró óvodás. Nem érdekelte őket a szakadó eső, a hatalmas, szürke fellegek, jól érezték magukat és számukra ez volt a lényeg. Egy idő után meguntam az ülést és felállva a veranda végébe mentem, ahol a tetőről buzgón csöpögött le az eső víz.
Kezeimet a csepegő folyadék alá tartottam és élveztem, ahogy ujjaimat benedvesítették a szüntelenül csordogáló cseppek. Mosolyogva folytattam cselekedetemet, miközben figyeltem arra, hogy a pléd ne csússzon le a testemről. Zsebemből előhalásztam egy használatlan zsebkendőt, amivel pillanatok alatt szárazzá varázsoltam kezeimet, de továbbra sem ültem le, állva figyeltem a még mindig jól szórakozó párost. Tavasz volt, nem volt hideg, de a hűvös levegő kezdte csípni az arcomat, ahogy lányomnak és annak dadájának is, mert kis idő elteltével csurom vizesen, sárosan és szaporán véve a levegőt magam mellett tudta őket.
- Jót játszottatok? - hajoltam lejjebb és úgy beszéltem Zoe-hoz, akinek arcocskája piros és maszatos volt.
- Igen - válaszolt lelkesen, majd hozzám akart bújni, de a mögötte álló nő nem engedte neki.
- Most ne, mert tiszta víz vagy - mondta el cselekedetének okát, mire a kislány megértően bólintott egyet.
- Lefürödhetek? - nézett rám nagy szemeivel lányom, mire mosolyogva bólintottam egyet és kinyitva a nagy, fa ajtót előre engedtem.
Ügyesen levetette koszos lábbelijét, kabátját a segítségemmel felakasztotta a fogasra, majd elindult az emelet felé. Ami lábaimon voltak mamuszok, azokat rajtuk is hagytam, mert nem lépkedtem sárba, nem voltak piszkosak, de Miranda csizmája tocsogott a sárban, ezért az előszobába hagyta vizes esőkabátjával együtt.
- Kicsim - szóltam lánykám után, aki már több lépcsőfokot tudott maga után, de fürgén megfordult és rám nézett. - Vidd be a pizsamádat a fürdőszobába, légy szíves - mondtam el neki a kért dolgot, mert szüksége volt rá, ha már kiszáll a kádból.
- Oké - mondta aranyosan, majd csak hűlt helyét láttam a lépcsőn, olyan gyorsan elment.
- Te szeretnéd fürdetni? - hallottam meg Miranda hangját a hátam mögül, mire megfordultam és halványan mosolyogva bólintottam egyet.
- Olyan régen voltam vele fürdéskor és most nincs itthon Zayn, szóval ki is használhatom a helyzetet - sóhajtottam fel, mert férjem még a fürdő közelébe se engedett, mikor lányunkat fürdette, mert félt, hogy a kilocsolt vízen megcsúszok.
- Rendben, de csak óvatosan - figyelmeztetett, amin csak mosolyogni tudtam, mert örültem, hogy ő itt volt mellettem, ha kellett, ha nem. - A lenti fürdőben leszek, ha szükség van valamire csak kiabálj - mutatott az említett helység felé és annak irányába kezdett lépkedni.
Több, mit öt perc eltelte után végre az emeleten voltam, ahova felérve, egyből megláttam Zoe-t, ahogy a fürdőszoba falán lévő, hatalmas tükörben igazgatta a haját. Már négy éves, kész nagy lány volt. Múlt hét pénteken, március 12-én volt a szülinapja, ami alkalmára rendeztünk neki egy bulit, amire elhívhatta az ovis barátait és mivel szép akart lenni, ezért két felé választottam a haját, oldalt feltűztem és állítása szerint úgy nézett ki, mint egy indián lány, ami nagyon tetszett neki. Azóta úgy próbálta megcsinálni a haját, de egyedül nem sikerült neki.
Ahogy beléptem a fürdőbe, erős és rettentő kellemetlen fájdalmat éreztem a hasamba és az oldalamba, a lábaim kezdtek összerogyni, ezért a kádhoz siettem és leültem a szélére. Lányom rémülten figyelte cselekedeteimet, amint szaporán vettem a levegőt, közbe hangosan felnyögtem, mert nem bírtam elviselni azt a feszítő érzést. A lábam között valami nedves dolgot éreztem, ezért egyből oda néztem és tudatosult bennem, hogy elfojt a magzat vizem, eljött az idő, amire vártunk.
- Miranda! - kiabáltam hangosan és kétségbe esetten. - Hívd azonnal Zayn, elfolyt a magzat víz! - tettem hozzá és kezeim közé rejtettem arcomat, miközben izzadtam, remegtem és próbáltam tűrni a még soha nem érzett fájdalmakat, amik átjárták az egész testem.
Ezt vártuk annyira, hogy eljöjjön az idő, megszülessen a kicsi, de soha nem gondoltam volna, ha ez bekövetkezik, akkor ennyire fájni fog. A szememből hulltak a könnyek, majd hang nélkül találkoztak a fehér padlóval. Próbáltam valamit csinálni, hogy enyhüljön a fájdalom, de nem tudtam semmi jót kitalálni, ezért csak vártam és imádkoztam, hogy Zayn minél hamarabb jöjjön haza és vigyen a kórházba.