35.rész Csoki és boríték. Érdekes...

Sziasztok Bogaraim! :) Itt is lennék ismételten. Nem lett a legizgalmasabb rész, inkább nyugodt és családias, de remélem nem bánjátok. Ahogy olvashatjátok, kezd beindulni Ashley és Zayn között a dolog, de ez még mind semmi! ;) Sok ötlet van még a tarsolyomban, amiket meg is fogok veletek idővel osztani! Ez már a 35. rész és még van hátra tizenöt, mégis kezdek elszomorodni, hogy ennyire közeledünk a végéhez! Inkább ezt a témát még hagyom, jó olvasást kívánok!
Köszönök mindent, szeretlek titeket!
Szép hétvégét és vigyázzatok magatokra! :)


                                Csók: Fanny



Három nap telt el azóta a bizonyos csók és vallomások óta, ami szinte minden percben visszajátszódik bennem. Igaz, Justin nincs velünk, mivel dolgoznia kell egy új dalon, de telefonon keresztül is nehezemre esik vele kommunikálni. Bűntudatom van és aljasnak tartom magam a viselkedésem miatt. Nem érdemli meg ezt a bánásmódot, mivel egy kivételes fiú, de amint találkozunk, beszélek vele és letisztázom ezt az egész dolgot, mert már kezd az agyamra menni. Hiába akarok minden erőmmel Zayn-nek nemet mondani, egyszerűen nem megy. Próbálok a társaságában higgadtan viselkedni, de a szemei és néha ajkaimra adott apró csókjai, az őrületbe kergetnek. Ha ketten vagyunk, az ölébe húz, puszilgat, ami rettentően jól esik, de amíg vőlegényemmel nem beszéltem meg a dolgokat, addig nem szabadna ezt csinálnia, nekem pedig hagynom magam. Zac is haza jöhetett a kórházból és örömmel veszem észre, hogy jó kedve van és a betegsége apró jelei sem látszódnak. Néha elvonul egy kicsit, a régihez képest többet pihen, de soha nem panaszkodik. Nagyon erős és elszánt a gyógyulásban. Beleegyezett a kezelésekbe, ezért jövőhét szerdán már el is kezdik az elsőt. A családom és barátaim jelenléte, pedig egyenesen a felhők felé visz. A fiúk két hét szabadságot kaptak és közös megbeszélés alapján arra jutottunk, hogy azt az időt nálunk töltik a lányok és Jason társaságában. Nevetés és hatalmas jókedv jellemzi napjainkat, ami már nagyon hiányzott az életemből. Három év után most mondhatom el, hogy boldog vagyok. Apa felé próbálok közeledni, amit nagy örömömre jól fogad és kezdenek a dolgaink helyre jönni. Tudtam, hogy nem kell neki sok idő mire megbocsájt, de a kórházban megtörtént viselkedése után, féltem, hogy nem fog ilyen könnyen menni. Zoe, pedig egy elragadó tünemény. Szeretni való kislány és szív melengető érzés, mikor az ölembe bújik és kéri, hogy öleljem. Nagyon sokat szoktam vele játszani, amit sokszor én jobban élvezek, mint ő. Reggelente csak nekem engedi meg, hogy megfésüljem selymes haját, hogy ruhát válassza neki és mikor a fülembe súgja, hogy szeret, könnyek szöknek a szemembe. Nem azért, mert Zayn gyermeke, hanem, mert még nagyon kicsi, alig ismer és még is nagy erővel bíró szóval jutalmaz meg. Perrie inkább csak az én és bátyám társaságát keresi és csalódottan veszem észre, hogy a többiek nem nyitnak felé. A szüleim nagyon sokat szoktak vele beszélgetni, jól kijönnek, de látom, ahogy a többiekre néz, akik szinte figyelembe se veszik. Elveszettnek és maga tehetetlennek néz ki, ezért vele sokkal több időt töltök, mert tudom, hogy mit érez. Számtalanszor megbánta a hibáit és ennek mindig hangot ad, de régen látott barátaim elé nem mer kiállni és tudatosítani őket erről.
Szemeim még csukva voltak, de éreztem, ahogy a sötételő mögül beszűrődő napsugarak melengették arcomat. Nem akartam kiszállni az ágyból, de muszáj volt, ezért lassú mozdulatokkal felültem és megdörzsöltem szemeimet, mert homályosan láttam. Hunyorogva nyitogattam íriszeimet az erős fény miatt. Ahogy kitisztult minden és rendesen láttam, nyújtóztam egyet és ajkaim elnyíltak egymástól, ahogy ásítottam egy nagyot. Az éjjeli szekrényen lévő telefont a kezembe vettem, majd mikor feloldottam a zárat, megláttam, hogy tíz óra volt. Nem mostanában aludtam ilyen sokáig, de jó érzés volt azt érezni, hogy teljesen kipihent vagyok.
Ajtómon halk kopogást hallottam, mire irányába kaptam fejemet és engedélyt adtam az engem keresett személynek, hogy belépjen a szobámba.
- Jó reggelt Kisasszony - láttam meg házvezető nőnk mosolygós arcát, miközben a kezében egy megpakolt tálcát tartott. - Behoztam a reggelijét, ha nem baj.
Megmosolyogtatott szerény, mégis kedves viselkedése, ami már az első találkozáskor felkeltette a figyelmemet. Ahogy minden nap, most is piros szoknyát és fehér inget viselt, a derekára kötött egy csipkés szélű, fehér kötényt, haja a mai napon hibátlanul volt felkontyolva, nem kiengedve hagyta, ezért megmutatkozott karakteres arca.
- Nem baj Miranda, köszönöm szépen - tettem vissza a kezemben lévő telefont a helyére és figyeltem, ahogy ölembe tette a fém tálcát, amin finomabbnál-finomabb ételek sorakoztak. - Már sokszor elmondtam, hogy tegezz! Én se vagyok öreg, te se vagy az, akkor miért játsszuk ezt már három éve? Ha így folytatod, megfogok rád haragudni - nevettem fel, ahogy ő is.
- Értem, de maga vagy is te, még is csak sztár vagy és nem könnyű úgy beszélgetnem, mint egy átlag emberrel - tördelte ujjait és hatalmas szemeit lesütötte.
- Én sem vagyok másabb, mint a többi ember. Ismersz, mint a tenyeredet, tudod, hogy miken mentem keresztül és nem adom ki magamat másnak csak, mert ismert vagyok - mosolyogtam rá és mutattam neki, hogy üljön le az ágyamra.
- Nem, jobb nekem állva - emelte maga elé kezeit, mire elkaptam az egyiket és lehúztam magam mellé.
- Nehéz eset vagy, ugye tudod? - csóváltam meg a fejemet és bele ittam a még gőzölgő kávéba. - Köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám és behozta a reggelit, de én is letudtam volna menni.
- Tudom, de szerettem volna, ha én adom oda magának. Jaj Istenem! Neked - nyomta meg az utolsó szót és egy kicsit előre is dőlt, mire hangosan felnevettem.
- Ha ennyire nehezedre esik tegezni, akkor magázz tovább nyugodtan. Nem akarlak nehéz helyzetbe hozni - simítottam meg a kezét, mire rám mosolygott.
- Megpróbálok vele megbirkózni és hozzászokni, hogy Kisasszony helyett, Ashley-t mondjak.
- Akkor jó, ez már jobb hozzá állás. Nem mostanában beszélgettünk, jól vagy? - kezdeményeztem vele hosszabb beszélgetést, miközben az egyik lekváros pirítóst majszoltam.
Mindig nagyon finomak főzött, de a reggeliket szerettem a legjobban. Egyszerű, de nagyszerűt készített mindig, ami vagy müzli, rántotta bacon-nel vagy ahogy most is, lekváros pirítós volt vagy, mit éppen kitalált. Hozzá egy nagy bögre tea vagy csésze kávé, amiktől már jobban indult a napom.
- Igen, de ami Zac úrral...
- Zac-kel, igen. Őt se kell magáznod, tudod, hogy borzong a hátán a szőr, ha így hívod - szakítottam félbe somolyogva, mire elpirult, de nem cselekedett semmit, pedig már engem idegesített, hogy mindig szólongattam.
- Zac-kel, egy kicsit megijedtem - fejezte be és rám nézett. - Tudod, nekem olyanok vagytok, mint a gyermekeim. Nekem soha nem lehetett, de amióta itt vagyok, minden más lett. Azt érzem, hogy egy családba vagyok, akik szeretnek és még ha nincs is így, de az érezhetem, hogy én vagyok az anyátok. Főleg neked. Te kisebb vagy, ráadásul lány és mindig örömmel fogadom, ha oda jössz hozzám tanácsot kérni vagy mint most, hogy beszélgetni kezdesz velem. Nagyon sokat jelentetek nekem - szöktek könnybe szemei, mire letettem az ölembe lévő ételeket és szorosan megöleltem.
- Mi is nagyon szeretünk téged és örülünk, hogy velünk vagy. Sok mindent köszönhetünk neked, de legjobban én - súgtam a fülébe, mire megrázkódtak válla a sírástól.
Percekig voltunk összebújva, de az ajtó nyitódása és egy apró teremtés jelenléte megzavart minket. Mind ketten felegyenesedtünk és megláttunk a minket figyelő Zoe-t. Apró, rózsaszín rövid nadrág, ugyan olyan színű póló takarta testét, ami pizsamának szolgált, hosszú haja borzos volt és álmos szemecskéi, mutatták, hogy nem rég kelhetett fel.
- Bejöhetek? - kérdezte halkan, mire rá mosolyogtam és bólintottam egy nagyot.
Kicsiny lábait gyorsan szedte, majd az ágyat megkerülve, felugrott rá és befészkelte magát mellém.
- Jó reggelt Hercegnőm - nyomtam egy hatalmas puszit arcára, amitől hangosan felnevetett.
- Neked is - fogta közre kezeivel nyakamat és erősen ölelt magához.
Ez idő alatt Miranda felkelt mellőlem és mosolyogva figyelt minket. Szinte szemei is mosolyogtak, ahogy a kezem között pihenő kicsiny lánykát nézte és valahol talán egy kis féltékenységet is felfedeztem rajta. Egy nagyobb betegsége miatt nem lehetett gyermeke sok próbálkozás ellenére sem és emiatt a férje is elhagyta és végső bánatába hozzánk költözött munkája miatt, amit remélem nem bánt meg. 
- Köszönj ügyesen és adj neki egy nagy puszit - súgtam Zoe fülébe, mire elmosolyodott és egyből felpattant.
- Jó reggelt Miranda - állt fel az ágyon a magasság különbség miatt és apró kezeivel jelezte, hogy megakarja ölelni.
Amint a nő közelebb lépett hozzá, ahogy mondtam neki, egy nagy, cuppanós puszit nyomott az arcára, majd fejét a mellkasára hajtotta. Ezúttal én néztem őket mosolyogva és egy kicsit meghatódtam, ahogy láttam, hogy Miranda arcán legördült egy nagy könnycsepp. Átjött hozzám minden érzelme és belegondoltam, hogy milyen rossz és nehéz lehet neki.
- Neked is Szépségem - törölte meg gyorsan szemeit, ahogy elengedték egymást a kislánnyal. - Inkább most kimegyek, hagylak titeket kettesben.
- Köszönöm a reggelit nagyon finom volt, mint mindig - nyújtottam oda neki az üres tállal és csészével együtt a tálcát, amit egyből el is vett tőlem egy nagy mosoly kíséretében.
- Egészségedre - nézett rám, mikor már nyitotta ki az ajtót.
- Miranda! - szóltam utána, mire egyből rám nézett. - Amióta itt vagy bent nálam végig tegeztél és úgy láttam nem esett  nehezedre - mondtam nevetve.
- Majd csak bele jövök - nevetett fel ő is, majd távozott a helységből.
Zoe a takaró alól nézett rám, nagy mosollyal az arcán, amitől úgy nézett ki, mint egy kis angyal. Óvatosan simogattam az arcát és selymes haját, ami a beszűrődött fénytől, szinte ragyogott. Szemei lassan lecsukódtak, aranyosan szuszogott és ahogy néztem, minden porcikájáról apja jutott az eszembe. Miközben figyeltem nyugodt arcát és szinte hozzám préselődött kis testét, elgondolkodtam azon, hogy az anyja, hogy tudta eldobni magától. Hiszen olyan kicsi, gyámoltalan, de mégis szeretni való és a jelenléte bearanyozza az ember napját. Minden mozzanata mosolyt csal az arcomra és még akkor is, ha fürdetem és az arcomba keni a habot, majd jól szétdörzsöli azon, pedig nem kellemes érzés. Amióta itt van csak nekem enged meg szinte mindent, még Zayn-re se hallgat, ami elég érdekes dolog, hiszen az apja. Ha Eleanor, Danielle vagy Dina, beakarta fonni a haját, egyből rohant hozzám és kérte, hogy mentsem meg a 'gonosz néniktől'. Így visszaidézve a három nap alatt megtörtént dolgokat, egy hatalmas nagy mosoly szökik az arcomra. Annyira jó, hogy itt vannak velem, hogy az el se tudom mondani. Ez kellett nekem; a nagy családom.
Észre vettem, hogy Zoe minden bizonnyal elaludt, mert egyenletes lélegzet vétele azt mutatta. Óvatosan lehámoztam magamról kezecskéit és kiszálltam az ágyból, majd egyből betakargattam. Adtam egy óvatos puszit a homlokára és a telefonommal készítettem róla egy képet, mert olyan aranyos látvány volt, ahogy aludt. Halk léptekkel mentem a gardróbomhoz, majd kivettem egy kék színű, lenge ruhát, ami a térdemig ért és a fehérneműimet, majd a fürdőszobába mentem. Néhány perc alatt felöltöztem, elvégeztem reggeli teendőimet és már csak a hajam megfésülése maradt hátra. A fürdő ajtaját, amilyen halkan csak tudtam, úgy nyitottam ki és mosolyogva figyelte, ahogy még édesen aludt az ágyamba pihenő kis angyal. A falon függő tükör elé álltam, majd kezembe vettem a hajkefémet és végig szántottam vele hosszú hajamat. Már majdnem készen voltam a dolgommal, mikor meghallottam egy vékonyka hangot magam mögül, amitől összerezzentem.
- Nekem is megcsinálod a hajamat? - kérdezte az immár ülő leányzó, csillogó szemekkel.
- Persze Drágám - mosolyodtam el és leültem hozzá az ágyra. - Milyenre csináljam? Hogy szeretnéd?
- Nem tudom - gondolkodott el és bizonytalanul nézett rám.
- Ha kifésülöm és feltűzöm egy szép csattal, úgy jó lesz?
- Igen - ugrott fel kacagva és a nyakamba vetette magát.
- Gyere, akkor menjünk át a te szobádba - vettem a kezembe és kilépkedtem vele a szobából.
Kezeivel szinte szorította nyakamat, de nem zavart, örültem, hogy ennyire ragaszkodott hozzám. Lábait derekam köré csavarta és dúdolt meg kacarászott.
- Látom jó kedved van - csíptem meg enyhén az arcát és megpusziltam a homlokát.
- Igen, mert szépet álmodtam - simította ki szeméből az oda nem való tincseit. - Azt álmodtam, hogy kaptam egy szép pacit, ami fehér volt és nagyon gyorsan futott - mesélte ámulattal, majd benyitottam az ő szobájának szolgáló helységbe, ahol megpillantottam Zayn-t meztelen felsőtesttel és vizes hajjal. Hosszú lábait egy fekete melegítővel takarta, de amit megmutatott magából, az is elég volt, hogy elfelejtsek levegőt venni. Arcom egyből pírba szökött és próbáltam Zoe testével takarni zavaromat.
- Jó reggelt Szerelmeim - dobta le magáról Zayn a fehér törölközőt és egyből oda jött hozzánk. - Nincs jobb, mint, hogy a reggelt veletek kezdhetem.
- Neked is - mosolyodtam el, majd a gyomrom összeszűkült, ahogy nyomott egy nagy és lágy csókot a számra.
- Szia apa - ölelte magához apját a lányka, aki egy nagy puszit nyomott az arcára. - Csókolóztatok?
- Igen - mondta a férfi, mire én próbáltam az ellenkezőjét bizonyítani. - Nem tán elpirult az én Drágám? - kérdezte nevetve és felemelte államnál fogva a fejemet.
- Ne csináld ezt - suttogtam, mire magához húzott és adott egy puszit a homlokomra. - Gonosz vagy.
- Nem, csak szerelmes, de az nagyon - mondta teljes komolysággal, mire szemeibe néztem, amikbe egyből el is vesztem.
- Én is az vagyok csak bánt, hogy titokba kell tartanunk a kapcsolatunkat, mint valami rossz filmben - sóhajtottam fel és letettem a földre Zoe-t, aki egyből az ágyán heverő játékokhoz szaladt.
- Már nem sokáig - fogta kezei közé arcomat és újra megcsókolt, amitől kirázott a hideg.
- Ezt, hogy érted? - néztem rá összehúzott szemekkel, mire megrántotta a vállát, ezzel jelezve, hogy nem mond többet és elindult egy csukott ajtó felé, ami mögött a fürdőszoba kapott helyet.
- Már megint gonosz vagy! - kiabáltam be a fürdőszobába csukott ajtón keresztül, ahonnan csak a nevetése hallatszott ki. - Csak gyere ki onnan!
- Gonosz apa - erősítette meg lánya is, mire felnevettem és odamentem hozzá.
- Igen, nagyon gonosz. Mivel játszol? - böktem rá a kezében tartott játékra.
- Emma nénitől és Alex bácsitól kaptam nem rég ezt a Barbie-t - nyomta az arcomba a szőke hajú, műanyag babát.
Megmosolyogtatott, hogy a szüleimtől kapott játékkal játszott és, hogy mosolyogva beszélt róluk. Sokat mesélt anyu arról, hogy mennyi időt szoktak Zoe-val tölteni és jó érzéssel tölt el, hogy azzal a férfival és kislányával ilyen jóban vannak, akiket annyira szeretek. Igen, kijelenthetem, hogy szeretem Zoe-t, már mikor a kórházba megláttam, úgymond egyből beleszerettem. De ki ne lenne ilyen véleménnyel erről a tünemény lánykáról?
- Nagyon szép - simítottam végig fején, mire hozzám bújt. - Akkor megcsináljuk a frizurádat?
- Igen! - kiáltott fel és a kezéből letette a játékát, majd leugorva az ágyról, a komódhoz szaladt. - Itt vannak a csatok meg a fésű - húzta ki az egyik fiókot.
Amíg Zayn a fürdőben készülődött, addig én lányával foglalkoztam. A haját kifésültem, feltűztem egy általa választott, virágos csattal, a ruháját is kiválasztottuk, ami egy lila, vékony harisnyából, hozzáillő, fehér szoknyából és egy szintén lila, pántos trikóból állt. Ahogy megállt előttem, egy hatalmas mosoly kíséretében, azt hittem megzabálom. Annyira aranyos és bájos volt, maga a tökéletes kislány. A lila szín nagyon jól illett sötétebb színű bőréhez és kiengedett, hosszú haja angyalivá tette. Amire elkészültem vele, apja is kész lett és mikor megláttam, elmosolyodtam. Lábait ezúttal farmer térdnadrág takarta, izmos felsőtestét piros trikó, a haja pedig hibátlanul volt felzselézve. Bátran kijelenthetem, mint egy Félisten, úgy nézett ki!
- Ki ez a szépséges kislány? - kérdezte lányára nézve, aki egyből átölelte lábait.
- Hát én, apa! - kiabálta, mire mind a ketten felnevettünk a kislány kirohanásán.
- Tényleg? - incselkedett tovább vele apja, mire egy hatalmasat bólintott.
Mosolyogva figyeltem, ahogy megölelgették, puszilgatták egymást, olyan aranyosak voltak együtt. Ők azok, akik elmondhatják, hogy mindig együtt vannak, ahogy kell. Lehet, hogy elment Zoe anyja, de ezzel azt érte el, hogy az apját oly' annyira szeresse lánya, mint senki más.
- Gyertek menjünk le. A többiek is már biztos felkeltek - szóltam oda nekik, mire Zayn bólintott egyet és megindult.
- De csak akkor, ha kapok egy csókot - mosolygott rám kisfiúsan és letette a kezéből gyermekét.
Nem mondtam semmit csak oda mentem hozzá és számat az övére tapasztottam. Egyből megfogta derekamat és olyan közzel húzott magához, hogy már egy hajszál se fért volna el közöttünk. Nyelvével végig szántott alsó ajkamon bejutást kérve, amit egyből meg is adtam neki. Nyelvünk lassú táncot járt, majd pihegve váltunk el egymástól.
- Szeretlek Kicsim - mondta halkan, szinte ajkaimra, ami nem hagyott nyugodni, ezért egy hosszabb puszit adtam neki.
- Én is téged - mosolyodtam el kábán, mert még minidig csókunk hatása alatt voltam.
Ahogy leértünk a lépcsőn, hallottam a konyhából kiszűrődő hangokat, ezért arra vettük az irányt. Hallásom nem csalt, mindenki ott volt és jóízűen reggeliztek. Jó volt együtt látni őket, de ahogy Perrie elkülönülve és nem mellesleg állva evett, eléggé lelombozott.
- Jó reggelt - mondtuk egyszerre Zayn-nel, mire mindenki ránk nézett.
Mindenki később, hamarabb ugyan ezt kívánta nekünk és nem bírtam figyelmen kívül hagyni sejtelmes mosolyukat.
- Szia bátyus - léptem oda jó kedvű testvéremhez és egy nagy puszit adtam neki. - Jó étvágyat.
- Szia Hercegnőm - mosolyodott el. - Köszönöm. Te nem eszel?
- Én már ettem. Miranda felhozta nekem - néztem az említett személyre, aki csak kedvesen mosolygott.
- Micsoda kényelem Kisasszony, de puszit azért még kapok? - nevetett fel apám és kitárta kezeit. 
Akár egy kislány úgy bújtam hozzá, mert amióta itt vannak, most ölelt meg először. Beszélgetni beszélgettünk, de se puszit, se ölelést nem adtunk egymásnak és ez fáj, de végre megtört a jég. Beszívtam jellegzetes illatát, miközben ő erősen fogta köze derekamat és több puszit is nyomott fejem búbjára. 
- Hiányoztál Kincsem nagyon, de nagyon - halkan mondta, de biztosra vettem, hogy a többiek is értesültek a beszédéről.
- Te is nekem - fúrtam arcomat nyakába még jobban.
A dél előtt és a délután fele nagyon jól telt, sokat beszélgettünk és nevettünk. Louis és bátyám hozták a formájukat és rengeteget hülyéskedtek és már sokszor én és El csitítottuk őket. Zoe-nak délután aludnia kellett, mivel még kicsi és szüksége van egy kis pihenésre, hogy bírja estig, de szegénykém nem tudott szunyókálni, mert a két jómadár még őt is felébresztette. Anyám haragosan beszélt hozzájuk, de nem jutott vele sokra, hasztalan volt a beszéd, ezért inkább felcsóválva ment fel az emeletre a síró leányzóért. Apám csak nevetett rajtuk és már a végén ő adta nekik az ötletet, hogy miket csináljanak. Az óceánhoz is kimentünk és míg a fiúk önfeledten szórakoztak a vízben, addig mi lányok kint napoztunk a parton. Anyu és apu Zoe-val játszottak a homokba és élvezet volt őket nézni.
Már egy jó ideje kint süttettük magunkat a Napon és amiről csak tudtunk beszélgettünk, de hiányoltam a társaságunkból Perrie-t. Azt mondta inkább bent marad a házba Miranda-val, de nem nyugtatott a dolog. 
- Ne haragudjatok, de be kell mennem a házba. Mindjárt jövök - kértem elnézést a lányoktól és a papucsomat kezembe vettem. 
- Semmi baj, menj csak - mosolygott rám Dina, miközben Dani és El is bólintott egyet. 
Lábaim belesüppedtek a homokba és már égetni is kezdte, ezért megszaporáztam lépteimet és amíg a járdára nem értem, szinte szaladtam. Az utcán több ember is járkált, ami nekem elég zavaró volt, mert csak egy csöpnyi fürdőruha volt rajtam és nem igazán akartam így emberekkel társalogni. Mikor beértem a kertbe, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, amiért nem állított meg senki. Jó érzés volt belépni a hűs házba, mivel testem teljesen felhevült a kinti forróságtól. Ahogy a konyha felé haladtam, meghallottam Miranda és Pezz hangját, ezért egyből oda mentem. 
- Perrie Edwards! Most azonnal öltözz át fürdőruhába, mert ha nem elpicsázlak - mondtam neki hangosan, mire megszeppent. - Miért nem jössz ki, mindenki kint van - lágyult el végére a hangom és megfogtam az egyik kezét. 
- Pont ez a baj. Mindenki kint van és én nem vagyok oda való - rántotta meg a vállát azzal a laza stílusával, amit egyáltalán nem szerettem. 
- De én ott vagyok. Még ha velük nem is jössz ki, velem igen, nem? - néztem rá mosolyogva, de nem segített sokat. 
- Nem baj. Nem tudsz mindig velem foglalkozni és ezt elfogadom. Tudom, hogy örülsz nekik és gondolom belőlem három év is elég volt - nevetett fel kínosan és elkezdte tologatni jobbra-balra a pulton lévő poharát. 
- Te hallod magad Edwards? - szólítottam azon a becenevén, amit ki nem állhatott. - Belőled egy élet se elég. Akkor inkább itt leszek veled bent, de nem hagyom, hogy egyedül legyél - böktem meg játékosan a vállát, mire végre felnevetett. 
- Köszönöm - ölelt magához és adott egy puszit az arcomra. 
- Na gyere, menjünk fel a szobámba és tartunk egy nagy traccs partit - húztam fel a székről és indultam volna, de Miranda nem engedte. 
- Várjál Ashley, ezt neked hozta a postás - adott a kezembe egy nagy, becsomagolt dobozt, amin egy rózsaszín masni díszelgett. - Ne kérdezd ki küldte, mivel én se tudom. 
- Köszönöm. Te olvasol a gondolataimban? - nevettem fel, miközben elvettem tőle a küldeményt. 
- Nem, de már ismerlek, ahogy te is mondtad, mint a tenyeremet - kacagta el magát. - Nem soká kész a süti és a puding, majd viszek fel nektek belőle hamar, mert ahogy Niall-t ismerem, seperc elfog fogyni - szórakozott a szőke fiú falánkságán. 
- Angyal vagy - küldtem neki egy puszit és elkezdtem barátnőmet felhúzni kezénél fogva az emeletre. 
- Tudok magamtól is menni - szólalt, mikor már a fél utat megtettük. 
- Tudom csak nehogy kifordulj a korláton - böktem a vas rudakra, ami megakadályozta ezt, de mondanom kellett valamit. 
- Szerintem téged nagyon megsütött a Nap - nevetett fel hangosan, amit szerintem még Miranda is meghallott. 
- Nem, csak jó kedvem van - kezdtem el ugrálni, mikor már az emeleten voltunk és nem sok kellet, hogy orra essek. 
- Azt látom, de mi az öröm tárgya? - kérdezte kíváncsian, majd belépett a szobámba és egyből elterült az ágyon. 
- Semmi - sütöttem le a szemeimet és próbáltam rejteni zavaromat, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Hazudsz - jelentette ki és hozzám vágott egy párnát. - Ezt soha nem fogom megunni. 
- Mit, hogy szétversz? - néztem rá hitetlenkedve, mire ismét elnevette magát. 
- Azt is, de inkább azt, hogy mindig eljátszod ezt a sablonos "semmi nincs" dumát. Ismerlek, nem tudsz előlem semmit se eltitkolni - hajolt előre és fejét kinyújtott lábaimra tette. 
- Hagyjuk - legyintettem egyet. - Inkább nézzük meg mi van a dobozban - vettem kezembe az említett tárgyat és óvatos mozdulatokkal elkezdtem kibontani. 
- Jaj, ne már - vette el tőlem és letépte róla a csomagolást. 
- De ezt most miért?! - kezdtem jajveszékelni, amin csak jót szórakozott. 
- Nem mindegy. Így is, úgy is a kukába kerül - rántotta meg a vállát és visszaadta a csomagolás nélküli dobozt. 
Én 23 éves vagyok, míg ő 22, de még is olyanok vagyunk, mint a kicsik. Verekszünk, kötekedünk a másikkal, ami egyáltalán nem rossz dolog. Vagyis szerintem. Igaz már felnőtteknek számítunk, de az sose baj, ha jó kedvünk van. Van egy mondás, miszerint: ,,Mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát". Mi tartjuk magunkat ehhez a mondathoz, az már biztos, de a többi barátom is!
Levettem a tetejét és megpillantottam benne egy nagy doboz csokoládét és egy rózsaszín borítékot. Ahogy kivettem belőle őket, az üres papír tárgyat letettem a földre. 
- Csoki és boríték. Érdekes - gondolkodott hangosan Perrie. - Ráadásul méreg drága csoki - tette hozzá, mikor közelebb hajolt és meglátta a márkáját. 
- Tényleg érdekes, de ki küldhette? Se a dobozon, se sehol nincs a küldő neve - adtam oda neki a csokit. - Bontsd ki, ha kérsz belőle. 
- Tényleg? - kérdezte kislányosan, mire halkan felnevettem. 
- Tényleg. Tőlem az összeset megeheted. 
A kezembe csak a boríték volt, amit ki is bontottam és olvasni kezdtem. 

Drága Ashley! 

Remélem elnyeri tetszésedet a csoki és ízleni fog. A nevemet nem írtam rá semmire, azt majd csak akkor fogod megtudni, ha holnap este 8-kor lemész a partra. Én is ott leszek és megtudod ki vagyok. Remélem eljössz, mert nagyon fontos lenne számomra. Nem kell megijedned, se egy örült rajongó nem vagyok, se valami perverz alak, hanem egy olyan férfi, aki szinte a lábaid előtt hever és boldoggá akar tenni! Kérlek gyere el, mert ha megteszed, nyitott kapu vár a boldogság felé! 

Egy személy, akinek a mindenséget jelented! xx.

Ez a néhány mondat rettentően felcsigázta a kíváncsiságomat és nagyon izgatott lettem, hogy vajon kinek lehetek ilyen fontos. Minden szava kedvesnek tűnt és úgy, mintha már ismerném az illetőt. Nagyon is jól. Kedves gesztus volt tőle a csoki és ez a régimódi meghívás, de mivel tudom kit szeretek, nem tudom, hogy elmenjek-e. A szavai alapján aranyos, de kitudja milyen a valóságban. Alszok rá egyet és holnap eldöntöm, hogy kíváncsi vagyok-e ennek a titkos alaknak a nevére vagy sem.