24.rész Egyik gond a másik után

Sziasztok Manócskáim! :) Megint hétvége van, ami annyit jelent, hogy ismét jelentkezek egy friss résszel. A múltkori nem lett a legjobb, mivel rettentően rosszul voltam, de még is próbálkoztam a legtöbbet kihozni magamból. Én úgy érzem nem nagyon sikerült, de tetszik, hogy a soha nem látott testvér felbukkanása néhányótokat meglepett és izgatottá tette. Valami ilyen hatást akartam elérni és ebben a részben ki derül, hogy mi a helyzet Ashley-vel és Zac-kel.
Jason Morgan karakterét átváltoztattam Zac Efron-éra, mert úgy érzem, hogy jobban illik hozzá ez a külső, mint a másik. 
Vigyázzatok magatokra és további szép hetet! :)

            Hatalmas ölelés: Fanny



                                                                 
                                      **Ashley Roberts**                                                                                 


Ahogy az ideg rendszerem feladta a szolgálatot és az elmémbe jutó dolgok majd szétrobbantották az agyam, se szó, se beszéd felmentem a szobámba és bezárkóztam. A könnyek megállás nélkül folytak a szememből, a torkomon egy morzsa darab se ment volna le, úgy összeszorult és nem vágytam senki másra csak Zayn-re. Ő mindig tudja, hogy ilyenkor mit kell csinálni, kedves szavakkal és az arcomra halmozott puszikkal olyan szinten megtud nyugtatni, mint senki más. Az egész fejem lüktetett, gyorsan kapkodtam a levegőt és hallgattam, ahogy apu meg Zac felváltva kopognak az ajtón és kérik, hogy engedjem be őket. Eszem ágában sem volt ezt megtenni, mivel az előbbi személyre rá se bírok nézni, míg tstvéremnek meg nem tudnák mit mondani. Most gondolom érdekel titeket, hogy miért vagyok ennyire mérges és csalódott. Egész életemben szerettem volna egy testvért, aki bármi is történjen velem marad és összetartunk, ezért is ragaszkodtam ennyire Dina-hoz és Jason-höz. Ők a tesóm helyett tesóim voltak és tudtam bármi gondom van ők támogatnak és segítenek mindenben. Azzal a tudattal nőttem fel, hogy egyke vagyok, de most 20 évesen rájövök, hogy van egy 25 éves bátyám, aki próbálta velem felvenni a kapcsolatot, de apám nem engedték. Amikor megszületett Spanyolországba vitte anyám szüleihez, mert nagyszüleink ragaszkodtak hozzá és elvállalták, hogy felnevelik. Apám nem akart fiú gyermeket, mert lányt szeretett volna, de most ha jobban belegondolok, akkor én is így végeztem volna, ha fiúnak születek. Zac-re nem is haragszom és nem hibáztatom semmivel, mert nem tehet arról, hogy apánk ennyire szívtelen valaki. Nem gondoltam volna róla soha olyat, hogy a saját vérét csak úgy eldobja magától és úgy tesz, mintha meg se lenne. Átbírom érezni, hogy testvérem mit érezhetett, mikor megtudta, hogy a szülei mit csináltak vele és a húga, aki minden bizonnyal vele akart volna lenni nem engedték, hogy találkozzanak. 20 év az rengeteg idő és félek, hogy mi lesz kettőnkkel, hogy tudunk-e testvérekként tekinteni egymásra és elfeledve ezt a sok rossz dolgot, ami miatt nem lehettünk igazi testvérek előröl kezdeni azt, amit el se kezdtünk. Amikor kicsi voltam nagy szükségem lett volna rá, hogy megöleljen, támogasson és ne kelljen a minden napjaimat egyedül élnem, hanem vele. Látszik rajta, hogy kedves, aranyos fiú és rettentően hasonlít rám. Le se tudnánk tagadni, hogy egy vérűek vagyunk, mert a szemünk, az orrunk, a szánk, egyszóval szinte minden porcikánk megegyezik. A torkom ismételten elszorult, ahogy bűnbánó szemeit látva magam előtt, neki is könnyek gyűltek a szemébe és megakart volna ölelni, de eltaszítottam magamtól, pedig nem kellett volna. Egyedül apu a hibás mindenért és Zac nem érdemli meg, hogy így viselkedjek vele, mikor ő végig tudott róla és hosszú időn keresztül próbált velem lenni, de csak most jött el ennek az ideje, hogy megtudjam az igazat és elmondhassam, hogy van egy bátyám. Szépen kezdődik az új évem mondhatom! Az apám úgy mond semmiben nem néz, mert arra se volt képes, hogy elmondja van a világ másik felén egy tesóm, aki mellesleg mindent eltekintve szeret. Fáj, hogy Emma se mondta el, miközben mindenről tudott és rá is haragszom, mert azt hittem bízhatok benne és ténylegesen is az anyám lett, még ha nem is az igazi. 
Könnyes arcomat felemeltem a párnáról és az ajtóhoz mentem, hogy megnézzem van-e még valaki az ajtóban. Ahogy kinyitottam azt senki nem volt ott, ezért a lépcsőn lementem a nappaliba, ahol megláttam, hogy mindenki csöndben ült, de apám még így is gyűlölködő pillantással jutalmazta Zac-et. Nagyot grimaszoltam a viselkedésén és a társasághoz csatlakozva a kanapénak dűlve tűrtem a tekintetüket.
- Kicsim - állt fel egyből helyéről apám, de intettem neki, hogy nem szükséges.
- Belőled mára elég, a tesómmal szeretnék beszélni - mosolyogtam rá a kétsébeesett fiúra, aki gesztusomat viszonozva követett vissza a barlangomba.
Ahogy beléptünk, az ajtót szorgosan visszazártam még mielőtt apánk betört volna és kérdőre von, hogy hogy merészelek a saját testvéremmel beszélgetni. 
- Aranyos szoba - ült le az ágyra, miközben mindent szem ügyre vett. - Tükrözi, hogy kié.
- Köszönöm - ültem le mellé és bár én akartam vele beszélni, nem tudtam mit mondani. 
- Örülök, hogy végre megtaláltalak, mert nagyon hiányoztál - fordult felém még mindig aranyosan mosolyogva.
- Én is örülök csak az a baj, hogy én nem tudtam rólad semmit - tördeltem az ujjaimat. - Elképesztő, hogy apu mire képes. A saját gyereke vagy és még is nagyiékhoz vitt pár naposan csak, mert nem akart fiú gyereket - ráztam meg a fejem.
- Figyelj hugi... - állt meg a mondandójával. - Már, ha nevezhetlek így vagy nem tudom... - szabadkozott, mire felnevettem és hozzá bújtam. 
- Persze, hogy nevezhetsz huginak - simultam széles mellkasához és beszívtam finom illatát. 
Erős kezeit körém fonta és arcát a fejemhez nyomta. Szemeimet lehunytam, mert boldogság járt át, amiért tudatosultam, hogy van nekem és végre velem van. Mit megadtam volna, ha már sok éve megtehettük volna ezt a cselekedetünket és mindent átvészelve szerettük volna egymást. Az a baj, hogy mindig felbukkan az a 'volna' szó, ami mindent elront. 
- Rengeteg képet mutatott rólad nagyi és ámulattal néztem, hogy minden év elteltével mennyit változol. Gyönyörű lány vagy és büszke voltam rád, még ha tudtam is, hogy sok ideig nem láthatlak - távolodott el tőlem és kezeimet az övéi közé vette. - Számtalan levelet küldtem, mikor már tudtam, hogy iskolás vagy és tudsz olvasni, de Alex biztosan tett arról, hogy nem olvashasd el őket - sóhajtott egy nagyot.
- Sajnálom - hajtottam le a fejem, mert apám helyett én szégyelltem magamat. 
- Neked nem kell semmit, mert ez egyedül a szüleink hibája - emelte fel a fejemet.
- Te végig tudtál rólam mindent? - gyűltek könnyek a szemembe, mire halványan mosolyogva bólintott egyet.
A könnyek magától buggyantak ki a szememből és már csak azt vettem észre, hogy ismét erősen ölelt és nyugtató szavakat súgott a fülembe. Már kezdtem védelmező karjai között elaludni, mikor a telefonom hangos morajjal jelezte, hogy valaki keresett. Bátyám öléből sóhajtva másztam ki és ballagtam az íróasztalomhoz, ami a szoba másik végében kapott helyet. A kedvem egyből jobb lett, ahogy barátom képét megpillantottam a kijelzőn.
- Szia Kicsim - szóltam bele, de a bánatomat nem tudtam elrejteni és egyből észre vette.
- Szia Angyalom, mi a baj? - váltott boldogból aggódó hangnembe.
- Telefonon hosszú lenne elmondani, nem jössz inkább skype-ra? Már ha nem vagy túl fáradt - nevettem fel erőltetetten és a falon lévő órára pillantva tudatosultam arról, hogy hajnali 2 volt.. 
- Tudod, hogy hozzád soha nem vagyok elég fáradt. Két perc és elérhető leszek - mondta kedves hangján, majd bontotta a vonalat.
A laptopot elővéve az éjjeli szekrény fiókjából, elhelyezkedtem az ágyon, hátamat neki döntöttem a támlájának és mutattam Zac-nek, hogy csatlakozzon.
- Kivel beszélsz? - ült mellém kíváncsian és példámat követve hátát a támlának döntötte.
- A barátommal, Zayn-el - mosolyogtam rá és a nevet és jelszót beírtam a kijelölt mezőbe.
- A One Directon egyik énekese - mosolygott ő is és átölelte a vállamat.
- Te tényleg mindent tudsz rólam - nevettem fel és fejemet vállára borítottam. 
A monitoron hamarosan megpillantottuk Zany-t a többiekkel egyetemben, akik meglepődve, de mosolyogva néztek minket. Barátomról nem is beszélek, mert akárcsak apámnak, mikor meglátta Zac-et szemei villámokat szórtak és látszódott rajta, hogy ellepi az ideg.
- Szia Hercegnőm - villantotta rám Niall fehér fogsorát. - Boldog új évet kívánok mindegyikünk nevében. 
- Sziasztok Szupersztárok - integettem szorgosan a kamerába. - Nektek is ezt kívánjuk - mutattam rá a mellettem ülő fiúra.
- Ki az a gyerek? - kérdezte lenéző hangnemben barátom és kamerán keresztül felé bökött.
- Lehet, hogy nem fogjátok elhinni, mert én is csak ma tudtam meg és még igazán fel se tudtam fogni, de a bátyám - kezdtem el nézni a billentyűket, miközben éreztem, hogy testvérem a vállamon helyezkedő kezével gyengén megszorítja a felkarom.
- Te tényleg ekkora hülyének nézel? - mondta mérgesen, miközben Liam amennyire csak tudta próbálta nyugtatni. - Soha egyszóval sem mondtad, hogy van testvéred, most érdekes módon hirtelen lett?
- Nagyon jól tudod, hogy soha nem találnék ki ekkora hülyeséget, de tényleg igaz - mondtam hangosabban, mert idegesített, hogy nem hitt nekem.
- Miért nem bírod egyszerűen bevallani, hogy a barátod, engem egyből leváltottál, mert nem vagyok ott veled és nem bírlak kielégíteni? - köpte felém szavait, mire ma már sokadjára könnyek gátolták a látásomat. 
- Ez nem hiszem el Zayn? - kiabáltam. - Egy ribancnak tartasz, aki képes megcsalni, miközben nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretlek? Mennyi rosszat okoztál már nekem, még is képes voltam megbocsájtani és azt is nagyon jól tudtam, hogy a kapcsolatunk mivel fog járni, még is elvállaltam, mert szeretlek - zokogtam fel a végére.
- Nem úgy veszem észre, de ha így belegondolok nem is érdekel - rántotta meg a vállát nem törődöm stílusban. -  Legyetek boldogok, de engem ne keress többet - nézett a szemembe erősen és felállt a helyéről, majd egy hatalmas csapódás jelezte, hogy kiment a szobából. 
- Nem gondolta komolyan - ült a helyére Louis és teljes komolysággal idézte elém szavait. - Túlságosan szeret, ahhoz, hogy ilyen könnyen elengedjen. Féltékeny és nem bírja felfogni, hogy ez a srác tényleg a testvéred - mosolygott rá barátságosan Zac-re.
- Sziasztok Zac Roberts vagyok - intett nekik egyet szabad kezével, amelyikkel nem ölelt.
- Szia - köszöntek egyszerre, szintén mosolyogva.
Szememet egy zsebkendővel megtöröltem, miután még tisztábban láttam aranyos arcukat és engem vizslató, aggódó pillantásukat. Örömmel fedeztem fel, hogy Harry is a társaság része, amit nem bírtam szó nélkül hagyni.
- Mi van Bongyorka helyére ment az agyad? 
- Mondhatjuk úgy is - nevetett el. - Köszönöm, hogy beszéltél ezzel ott bent - veregette meg kobakját.
- Szívesen, de nem szeretném még egyszer megtenni - csóváltam meg a fejemet rosszallóan, de egyben mosolyogva. 
- Minden rendben lesz Ashley, ne aggódj - utalt ezzel Liam az előbbi veszekedésünkre Zayn-el. - Holnapra rájön, hogy mekkora barom és majd csak magát fogja ostorozni - húzta el a száját. 
- Én már nem tudom, hogy mit gondoljak - nevettem fel bánatomba. - Valami oknál fogva a sors nem akarja, hogy normális kapcsolatban legyünk, mindig történik valami, ami mindent elront. Ha igazán bízna vagy esetleg hinne nekem, akkor felfogná, hogy Zac a bátyám és nem a barátom. Gondolom pont nektek nem kell elmondanom, hogy mit érzek Zayn iránt - mosolyodtam el.
- Tudom, hogy azt akartam, hogy ne legyetek együtt, mert szerelmes voltam beléd és még most is ezt érzek irántad, de tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire vonzódtok egymáshoz és szükségetek van a másikra - pislogott Harry nagyokat a kamerába és szavai a szívemig hatoltak.
Több, mint egy óra hosszát beszélgettünk még, ami idő alatt segítettek kiverni fejemből a ma megtörtént rossz dolgokat, de ahogy elköszöntünk egymástól és bátyám kezei között a sötétbe burkolódzva feküdtünk az ágyba a gondolataim megint útra keltek. Bántott a tudat, hogy a szerelmemnek hitt személy nem hisz nekem és fa képnél hagyott, miután alaptalanul megalázott mindenki előtt azzal a jelzővel, amit nem mondott ki, de tudom, hogy azt gondolta, hogy egy rossz csitri vagyok, akinek a szeretkezésen kívül nem számít semmi más. Nem értem mit értett azzal, hogy nem tud kielégíteni, mikor még a kapcsolatunk alatt egyszer se történt meg köztünk az a dolog. Nem tudom mit higgyek vagy bízzak-e még a csodában, ami segít, hogy a kapcsolatunk normális legyen és felhagyjon a féltékenykedéssel és egyéb hasztalan dolgokkal. Úgy gondolom, hogy nekem lenne meg erre a jogom, mivel ő járja a világot, ő találkozik nap, mint nap több száz lánnyal és nem én. 
Zac halk, nyugtató szuszogását megéreztem nyak hajlatomba, ami álmot szórt szemhéjaimra és ezáltal elaludtam és egy másik világba csöppentem. 


                                **Zayn Malik**                                                         


Reggel hatalmas fejfájással, karikás szemekkel keltem fel, ami az egész éjjeli alvás hiánya miatt jött ki rajtam. A forgolódáson kívül nem tudtam mást csinálni vagy felültem és bámultam a sötét falakat és Ashley szavai jártak a fejembe. Nem tudom, hogy mi ütött belé, de egyszerűen nem bírom felfogva vagy inkább elhinni, hogy az a gyerek a testvére. Mindig is híres voltam az önfejűségem miatt, de nem tudok mit tenni. Ash az, aki tartja bennem a lelket és egy mosolyával lelket önt belém és ha akárcsak egy hímnemű személy közelében látom elkap a féltékenység, ami ellen nem tudok tenni. Még azt se bírom elviselni, ha beszélgetnek, de az a gyerek ölelte, amihez semmi joga nincsen csak is nekem. Olyan dolgokat mondtam neki, amiket nem kellett volna és legszívesebben szemen köpném magam, de tudom, hogy már megint elcsesztem mindent és teperhetek, hogy ismét magaménak tudhassam. Egész este magam előtt láttam könnyes szemeit, görbülő ajkait és hallottam fülembe hangos beszédét, miszerint ténylegesen is a tesója a srác és csak engem szeret. Lehet másoknak undorító, pöffeszkedő alak vagyok, amiért nem hiszek a saját barátnőmnek, de szerintem más is így fogadná a hírt, hogy hirtelenjében lett egy testvére. Elég elcsépelt szövegnek hangzik és még most se tudom, hogy mit higgyek.
Fehér, mintás pólóba és egy fekete melegítő nadrágba léptem ki idéglenes szobám ajtaján és a konyhába ballagtam, hogy igyak egy pohár kávét, ami helyre tesz és javít a hangulatomon. Harry, Liam és Niall már rég reggeliztek és ahogy csatlakoztam hozzájuk mindannyian rám emelték tekintetüket. Fejemmel biccentettem egyet köszönés képen, ahogy ők is és tisztába voltam azzal, hogy ennél többet ne várjak el tőlük. A ávézási hajlamomat meggondolva, inkább a hűtőhöz lépve kivettem egy doboz tejet, amiből töltöttem egy kisebb tálba, majd adagoltam hozzá jó sok csokis-meggyes müzlit. A fiókból kivettem egy kanalat és leültem az asztalhoz a többiekhez, akik még mindig engem néztek. Nagyokat kanalaztam reggelimből és tűrtem átható tekintetüket, amit csak akkor szakítottak meg, mikor egymásra néztek egy pillanatra.
- Louis hol van? - kérdeztem rájuk, mert furcsálltam, hogy nincs jelen barátunk, aki már minden bizonnyal fent volt.
- Ashley-vel beszélget - emelte ki Niall a lány nevét és beleharapott a kezében tartott tűzpiros almába. Hirtelen felkaptam a  fejemet és vártam, hogy folytassa tovább és elmondja mi a téma, de nem nagyon foglalkozott kíváncsi szemeimmel.
- Mi a bajotok velem? - tetettem a tudatlant, miközben tudtam mi a harag oka, de tőlük akartam hallani.
- Én már nem mondok semmit - legyintett feladóan Liam, majd kiment a nappali irányába, mire a másik két fiúra néztem, akik kezüket felemelve követték a banda apját.
Mérgesen dobtam az üres, porcelán tálat a mosogatóba a fém kanállal együtt és a szekrénynek dűlve merültem el elmémben. Nem tudom ezek után mi lesz, de megint egy tapló voltam és félő, hogy a viselkedésemet, a kapcsolathoz való hozzáállásomat Ash megunja ezt az egész hülyeséget, mivel a szerelmünket nem lehet annak mondani. Mindig, mindent elrontok, hülyeségeket beszélek és a legrosszabb, hogy nem bízok meg benne. Amióta eljöttünk Londonból sokszor gondoltam arra, hogy neki milyen nehéz lehet elviselni azt, hogy lányok ezrei ölelgetnek, puszilgatnak, de még se mond semmit, mert megbízik bennem, míg én az ellenkezője vagyok. Tényleg azt mertem neki mondani, hogy megcsalt és kimondani nem mondta ki, de utaltam arra, hogy csitri, miközben sokszor kimutatta és okot adott arra, hogy tényleg mennyire szeret. Én vagyok a világ megtestesült marhája, aki a bajon kívül nem tud mást csinálni és a féltékenysége miatt elveszíteni azt a személyt, aki a világot jelenti neki. Most ténylegesen elveszítettem, ma repülünk Németországba, mivel ott következnek a turné állomásai és még messzebb lesz tőlem.
- Csá - zökkentett ki külön világomból Louis semmitmondó hangja.
- Hello - viszonoztam üdvözlését és figyeltem, ahogy egy nagy csomag gumi cukorral leült az egyik székre és majszolni kezdte.
- Már reggel édességet eszel? - nevettem fel, ezzel is helyre billenteni a köztünk fennálló feszült hangulatot, de mérges szemeit látva, inkább leszedtem arcomról a vigyort.
- Én nem venném ilyen viccesnek ezt a helyzetet Malik - dűlt hátra a székben, miközben maga előtt összefűzte kezeit.
Nem tudtam semmit mondani csak hallgatni és elfogadni azt, hogy utálnak, ami teljesen jogos volt. Mindegyikőjüknek Ashley olyan, mintha a testvérük lenne, Harry-nek még továbbra is több, de nem csinálok belőle nagyobb bajt, mert örülök, hogy minden rendbe jött, de megint kezdődik előröl vagy inkább folytatódik. 
- Nem igaz, hogy nem tudod megbecsülni azt, amid van! - emelte fel a hangját. - Most beszéltem Ash-el és lelkileg teljesen összetörted. Számomra egy érthetetlen fogalom vagy, komolyan mondom. Egyik galiba után csinálod a másikat és még tanulni se tanulsz belőle. Senki, ismétlem senki nem szeretett még annyira, mint ő és még ilyen gyönyörű és kedves lányt se tudhattál magad mellett. Komolyan azt vágod a fejéhez, hogy egy csitri?! - állt fel helyéről és közelebb jött hozzám erősen mutogatva.
- Én..., nem.., - dadogtam összevissza, de ahogy leintett egyből csöndbe is maradtam.
- Mit takar neked az a szó, hogy TESTVÉR? - vezette el szemei előtt kezét, ezzel mutatva, hogy teljesen bolond vagyok. - Zac nem a barátja, hanem a bátya, akit 20 év után megismerhetett - folytatta tovább ugyan abban a hangszínben, mire kitágultak a szemeim és ténylegesen belém ragadt a szó és még a levegő is. 
A semmi miatt beszéltem vele úgy ahogy, a semmi miatt kaptam fel a vizet és a semmi miatt veszítettem el, vagyis nem semmi miatt, hanem az idióta, nagy, hülye fejem miatt. Elvesztettem és örüljek majd, ha egy bizonyos idő elteltével legalább barátként fog velem viselkedni. Nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni, hogy fogok a közelében lenni, de az biztos, hogy nem lepődnék meg, ha egy marha nagy pofont lekeverne, amitől helyre megy az eszem. Kibírhatatlan lesz, hogy nem érinthetem meg, nem csókolhatom meg, nem beszélhetek vele és nem mondhatom, hogy a barátnőm.