22.rész 'Nem értelek Harry, komolyan nem!'

Halihó Mindenki!:) Letudtuk az ünnepeket, remélem mindenkinek jól telt a karácsony és a szilveszter is. Már 2014-et írunk, ami elég furcsa számomra, de majd megszokom. Az elmúlt egy évben rengeteg jó és rossz dolog megtörtént velem, de úgy összegezve az egészet, nagyon jó kis esztendőt tudhatok magam mögött. :) Remélem ebben az évben is velem maradtok és olvassátok tovább Ashley és Zayn kesze-kusza, szerelmes történetét.
Ma van 5 hónapja, hogy írom a blogot és már lassacskán a felénél tartunk. Ez idő alatt rettenetesen megszerettem írni és a szenvedélyemmé vált. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb bloggerina is így van ezzel és nem mondtam újat. Augusztus óta 24 rendszeres olvasó és sok-sok oldalmegjelenítés gazdagította az oldalt, aminek nagyon örülök.
Köszönöm a támogatást azzal, hogy pipáltok, de ha nem nagy kérés, azért néhány szót is hozzáfűzhetnétek a részekhez, hogy tudjam nektek mi a véleményetek!
Jó olvasást, vigyázzatok magatokra és sikeres évet kívánok nektek! :)

                            Have a nice day: Fanny


                                                             **Ashley Roberts**

16 éven át úgy éltem, hogy azt hittem engem senki nem szeret és csak tengek a világban. Egyedül éreztem magam és sokszor a barátaim jelenléte sem változtatott ezen. Egyedül kellett rájönnöm az élet árnyas, napos oldalára és egyedül kellett megbirkóznom rengeteg olyan dologgal, amit nem egymagamba kellett volna megtennem. Mikor a szüleim egy szem pillantás alatt "kiléptek az életemből" egy világ omlott össze bennem. Nehezen közeledtem idegen emberek felé és sok mindenkiben a rosszat láttam. A néző pontom is megváltozott a hiány érzet miatt és nem akartam új gyerekekkel, emberekkel megismerkedni, mert attól féltem, hogy ők is elhagynak. Sokszor úgy feküdtem le, hogy Margaret vállán sírtam és követeltem tőle, hogy hozza vissza nekem aput és anyut. Ő is, ahogy Dina és Jason is próbálták elterelni erről a témáról a gondolataimat, de nem ment. Az elmém egyik eldugott részében mindig ott volt a tudat, hogy a szüleimnek nem számítok. Fájt és még 4 éves tudatlan, tapasztalatlan elmével is képes voltam felfogni a dolgok súlyát. Minden este az apukámtól kapott macit szorongattam és az ablakon nézelődve kértem, hogy minden legyen olyan, mint régen. Az idő egyre gyorsabban telt és már azon kaptam magam, hogy az első tanítási napomra megyek az iskolába. Akkor sem voltak mellettem és nem adtak tanácsokat vagy kezemet fogva bevezettek a tantermembe. Margaret volt ott minden fontosabb eseményen és mikor anyák napi előadást adtunk, akkor is neki mondtam verset, neki adtam oda a virágot és nem anyunak, mert fontosabb volt neki a munka. Mikor gimnáziumban a banketten táncoltam és a végén mindenkinek a saját apukájával kellett táncolni, de én akkor se tudtam azt megtenni, mert nem volt ott az a személy, akire vártam. Dina és Jason apukájával táncoltam és elszörgyülködve gondoltam arra, hogy miért csinálták azt velem és miért kellett a lelkemet egy szem pillantás alatt összetörniük.  Karácsonykor a mamámként szeretett nővel sütöttem a süteményt, díszítettem a fát, neki adtam ajándékot és ő volt szinte az anyukám. Sok mindenre megtanított 10 év alatt, hatalmas hálával tartozom neki a mai napig, de mikor elment és 14 éves esetlen tinédzserként egyedül maradtam egy hatalmas házban, ténylegesen összeomlottam. Senkire nem számíthattam csak magamra, nehezen bár, de megálltam a helyem és küzdöttem azért, hogy jó ember legyek és a magam hibáiból tanuljak. Egy gyerek számára az semmi, hogy ha szülei 3-4 havonta haza mennek néhány napra, majd fél évre vagy rosszabb esetben egy évre ismételten eltűnnek. Nem mondhatom a gyerek koromat se jónak, de rossznak se. Kicsinek is minden rosszban megláttam a jót, egyedül is képes voltam bármit megcsinálni, véghez vinni és ez nagyobb koromra is kihatott. Nem vagyok félős nyuszi, se hisztis picsa, hanem egy teljesen átlagos lány, aki egy tiszteségges, becsületes embernek mondhatja magát. Sokszor átjártam a poklok poklát, de 20 éves koromra végre megtaláltam a boldogságot és a szerelmet. Ahogy megismerkedtem a fiúkkal minden kezdett egyenesbe jönni, éreztem, hogy most élek csak igazán és tartozok valahova. Ahogy Zayn személyében rátaláltam arra az emberre, akit mindig is kerestem és hatalmas szükségem van rá, majd mikor apámmal rendeződtek a dolgaink, ténylegesen boldog voltam és elfejtettem a múltban történt dolgokat. Egy csodaszép városnak és 5 fiúnak köszönhetem azt, hogy most ott vagyok, ahol és azt, hogy belevitték az életembe a mókát és a felhőtlen, mindent elsöprő szeretetet.
4 nap telt el azóta, amióta Zayn-el elbúcsúztunk egymástól az állomáson, de ez alatt az idő alatt is sok minden történt. Végre visszajöttem imádott városomba, Londonba apuval és Emma-val karöltve. Nem messze tőlünk vettek egy gyönyörű házat, amit már szépen ki is alakítottak és boldogan töltik benne szabad idejüket. Örömmel tölt el, hogy itt vannak hozzám közel és nem sok-sok kiló méterre. Eleget voltunk már apuval távol egymástól és végre eljött az az idő, hogy elmondhatom ténylegesen mellettem van. Egyből megszerették a brit fővárost és lelkesedve beszéltek róla, hogy kis idő elteltével is mennyire jó környezet és meseszép ország. Nem csoda, hiszen vonzza az embereket a hangulata, a szépsége és a rengeteg lehetőség, amit kínál ember milliók számára.
Perrie-vel napi szinten beszélünk telefonon és rengeteg mindent megtudtunk egymásról. Nagyon kedves és aranyos kisugárzása van. Elejétől fogva tudtam, hogy a gonosz áll arc mögött egy barátságos leányzó bujkál, aki nagyon jó barátnő. Zayn nem nagyon díjazta, hogy megbocsájtottam neki, de én azzal az elvel vagyok, hogy minden embernek adni kell egy második esélyt. Ha azt is eljátssza az illető, akkor el lehet küldeni, de ha nem, akkor minden a legnagyobb rendben van és ez Pezz-el is így van. Rengeteget beszél és nagyon vicces személyiség. Hatalmas poénokat tud mondani, amiken rendszerint jókat nevetek. Megértő, figyelmes és hatalmas bizalmat szavazok felé. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátőre találtam benne és ezt ő is így gondolja én rólam, vagy is remélem.
A srácok hamarosan indulnak Európa többi országába és szépen lassan bekebelezik a világot. Hatalmas koncerteket adnak, amire minden jegy elkel szem pillantás alatt és ilyenkor a mellkasom dagad a büszkeségtől, hogy 5 ilyen tehetséges és lenyűgöző fiú barátja lehetek. Alig várom, hogy végre én is lássam őket élőben, ahogy lányok millióit teszik boldoggá dalaikkal és önfeledten énekelnek egy hatalmas arénában. Majd egy hét elteltével sokszor beszéltem velük és sokszor próbáltam Harry-vel is, de nem vette fel a telefont. Nagyon szomorú vagyok, amiért így alakult ez az egész és a tökéletes kapcsolatunkból egy romhalmaz lett. Azt hiszi, hogy azzal elintéz mindent, ha nem beszél velem, de úgy se fogom ennyibe hagyni és addig fogok utána koslatni, amíg meg nem bocsájt. Hiányzik, hogy nem hallom a hangját, nem az ő szájából tudom meg a vele megtörtént eseményeket és az egész örült és aranyos lénye. Még csak hetek teltek el, amióta összevesztünk, de nekem vagy egy évnek tűnik. Naponta több százszor próbáltam vele felvenni a kapcsolatot, de vagy nem vette fel vagy kinyomta. Ha nem az utóbbit csinálta, akkor direkt nem vette fel, mert ismerem és tudom, hogy mindig nála a telefonja és nem foghatja arra, hogy nem hallotta vagy nem volt a zsebében a kincset érő tárgya.
Reggel hangos nevetésre és kiabálásra ébredtem, utána pedig azt vettem észre, hogy teljes erővel kinyílik a szoba ajtóm, majd két nehéz testet éreztem magamon, Dina és Jason személyében.
- Jó reggelt Csipke Rózsika. - kiabálta fiú barátom és nyomott egy nagy nyálas puszit az arcomra.
- Neked is, de először is halkabban, másodszor pedig undorító vagy. - nevettem el magam.
- Mielőtt puszit adtam, direkt benyálaztam jól a számat. - nézet ártatlan arccal és bőszen mosolyogva.
- Azt vettem észre. - grimaszoltam rá.
- Jó reggelt Ashley. - köszönt barátnőm is és ő szerencsére nem nyálas puszit adott, hanem gyengéden megölelt.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá. - Mennyi az idő?
- 9 óra kereken. - nézte meg telefonján.
- Na jól van, elég a báj csevejből. - pattogott az ágyon diló barátunk. - Idő van.
- Mire is, ha megkérdezhetem? - emeltem rá még álmos szemeimet.
- Ma van szilveszter és nincs itthon semmi meg...
- Mert te mindent megettél azt is tedd hozzá. - szólt mondandója közbe Di unott fejjel, amin jót nevettem.
- Nem is. Még ma se ettem semmit. - húzta fel az orrát.
- Mivel nincs semmi a hűtőben te ész lény. - kopogtatta meg a fejét nevetve.
- De nem ezért, mert mindent én ettem meg. - erősködött tovább Jason és mint egy kis gyerek durcázni kezdett.
- De hogy is nem. Tegnap is mennyi mindent megettél. - vágott neki vissza Dina, én meg csak tekintetemet jártattam kettejük között.
- Mi van akkor ha igen? - nézett rá csúnyán.
- Igen! - kiabálta el magát barátnőm és felpattant az ágyról. - Bevallottad, bevallottad. - nevette el magát.
- Jól van hagyjuk, te nyertél. - legyintett egyet vesztes barátunk, majd ő is felállt helyéről. - Haladj Manó, mert jönnek a vendégek este és tényleg nincs itthon semmi. - nézett rám mosolyogva.
- Rendben. - viszonoztam gesztusát, majd én is kikászálódtam a meleg takaró alól, ők meg kimentek a szobából, de Dina öröm rivalgását még mindig hallottam és felnevettem.
Elhúztam a rózsaszín sötételőt, majd kinéztem az ablakon és ugyan azzal a látvánnyal találtam szembe magam, mint minden reggel. Szürke felhők takarják az eget, a nap egy sugara se tud utat törni mögüle, nagy hó van annak ellenére is, hogy kezd olvadni és latyakossá válni. Megigazítottam a függönyt és szekrényem felé vettem az irányt. Nem gondolkodtam sokáig, hogy mit vegyek fel, mivel vásárláshoz nem kell kisestélyi, ezért egy szürke farmer, sötét kék hosszú ujjas és egy szintén szürke, kötött pulcsi mellett döntöttem. Magamhoz véve őket egyből a fürdőbe mentem és a pizsamámat lerángatva magamról, felvettem a ruhadarabokat. Egyenesre vasalt hajamat átszántottam egy fésűvel, megmosdottam, fogat mostam, egy kis szempilla spirállal és szem ceruzával kiemeltem szemeimet, majd kiléptem a helységből. Az egyik falon függő polcról levettem egy parfümöt, amivel befújtam magam, egy fekete kis táskát magamhoz vettem és éppen beleakartam helyezni a telefonomat és egyéb dolgokat, mikor az megcsörrent. A kezemben lévő nem szükséges dolgokat beledugtam, a telefont pedig fülemhez emeltem. Nem néztem meg ki hívott, ezért nem nevén köszöntöttem keresőmet.
- Háló. - szóltam bele.
- Szia Ashley. - hallottam meg Harry hangját, mire kitágultak szemeim.
- Szia.
- Láttam, hogy kerestél. - mondta unott hangon, ami nagyon rosszul esett.
- Csoda, hogy észre vetted, mert már nem egyszer hívtalak az is biztos. - hallattam gúnyos hangot.
- Láttam, hogy hívtál már sokszor, de nem akartam veled beszélni. Most is csak azért hívtalak fel, mert a többiek kiidegeltek az örökös rinyájukkal.
- Igen? - kérdeztem rá. - Akkor mérgelődj csak nyugodtan tovább. Nem is értem miért töröm magam azon, hogy kibéküljünk, mikor ilyen vagy velem.
- Talán, mert hülyére vettél? - mondta hangosabban. - Elhitetted velem , hogy szeretsz, utána meg dobtál a picsába.
- És te nem vettél engem hülyére? - emeltem fel én is hangomat.
- Miért is? - kérdezett kérdésre.
- Nem is tudom. - nevettem fel. - Ugyebár te is tudtál arról, hogy Perrie megzsarolta Zayn-t, de te csak mondtad, hogy Zayn mekkora köcsög meg minden és te is csak magadnak akartál jót, miközben tudtál mindenről és ha tényleg barátom vagy, akkor elmondtad volna.
- Én nem... - kezdte a magyarázkodást, de leállítottam.
- Nem te Harry. Hülyére vettél és most is hülyének tartasz. Ne hogy bekezd nekem mesélni, hogy te nem tudtál semmiről, mert úgy se hiszem el. Mindenről tudok és ahelyett, hogy másokat bántasz és megalázol, gondolkodj el egy kicsit. Bevallom én is hibás voltam, amiért bele mentem abba, hogy egy párt alkossunk, de csak menedéket kerestem. Te mindig mellettem voltál, segítettél és azt hittem te általad eltudom felejteni Zayn-t, de  nem ment. Nem hagytad, hogy megmagyarázzam, hanem mint egy pisis elmentél és letudtad azzal, hogy nem szólsz hozzám és kizársz az életedből. Nagyon sajnálom, amiért ezt tettem veled és megbántottalak, de eközben te mindenkit megbántottál. Zayn-t ócsárolod, miközben nem csinált semmi rosszat csak engem akart védeni, a barátaiddal és Paul-lal úgy beszélsz, mint a kutyákkal, anyukádék tőlem kérdezik, hogy mi van veled, mert velük se beszélsz, de azt bezzeg bírod csinálni, hogy minden este más lánnyal vagy. Nem értelek Harry, komolyan nem. Azt hittem, hogy egy temperamentumos, aranyos, megértő srác vagy, de tévedtem. Azt mondtad, hogy soha nem bántanál meg egy lányt se, miközben velem is, anyukáddal, Gemma-val és még sok-sok lánnyal ezt csináltad csak nem veszed észre magadat. - fejeztem be mondandómat, de a levegő vételén kívül nem hallottam mást.
- Igazad van. - mondta végül halkan.
- Persze, hogy igazam van. Anyukád már sírt a telefonban, annyira rosszul esik neki a viselkedésed. Louis-al mikor beszéltél utoljára? Szegény fiút, aki mellesleg a legjobb barátod, eltaszítod magadtól és vele is ocsmányul viselkedsz, ahogy a többiekkel is, miközben mindenki csak jót akar neked. Paul pedig számodra az Atyaúristen Harry. Ha ő nem lenne, te se lennél sehol. Támogat titeket, segíti az utatokat, hogy minél híresebbek, sikeresebbek legyetek, kidolgozza az életét miattatok és te így viselkedsz vele. Azért, mert sokan nem mondják, hogy fáj nekik, amit csinálsz, ezért rosszul esik mindenkinek és egyszer csak azt fogod észre venni, hogy egyedül maradsz. - sóhajtottam fel.
- Sajnálom Ashley, ne haragudj. - csuklott el a hangja.
- Én eddig se haragudtam, de gondolkodj el azon, amiket mondtam. Mindenki jót akar neked, ahogy én is és vissza szeretném kapni az a mindig vidám és aranyos Harry-t, aki valójában te vagy. Vigyázz magadra, szia Bongyorka. - köszöntem el tőle.
- Szia Ashley. Köszönöm, hogy felvilágosítottál, te is vigyázz magadra. - búcsúzott el.
- Kár, hogy nekem kellett, de szívesen. - bontottam meg a vonalat.
Kettős érzettel léptem ki a szoba ajtaján és visszagondoltam az előbbi beszélgetést. Annak örülök, hogy végre tudtam vele beszélni és a fejébe tudtam rágni a dolgokat, hogy észhez térjen, de annak viszont nem, hogy még mindig, úgymond rosszba vagyunk. Nem tudom a fejmosásom után mit fog csinálni, de az biztos, hogy tepernie kell, hogy visszanyerje mindenkinél a bizalmát, főleg Lou-nál. Szegény minden este felhívott és kérte, hogy beszéljek Harold fejével, mert már nem bírja elviselni, amit csinál. Először támogatta és mellette volt, de mikor kezdett bedurvulni és vele is úgy beszélni, mint egy utolsóval, akkor nála is betelt a pohár, de nem csak ő volt így ezzel. Mindannyian még Paul is kérte, hogy csináljak valamit, hát most csináltam és nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e változás. Harry tényleg nagyon szerethető fiú, de az a baj vele, hogy túl fafejű. Mindig magának ad igazat, másnak a véleménye semmitérő és nem veszi észre saját magát. Remélem újra az lesz, aki valójában és lezárhatjuk ezt a témát.
Telefonomat is társítottam a többi dologhoz és beletettem a vállamon lógó kis táskába, miközben lassú tempóban baktattam le a lépcsőn. Ahogy leértem, barátaim már indulásra készen ültek a kanapén és engem vártak.
- Mehetünk. - szóltam oda nekik, miközben elmenetem a hátuk mögött az előszobába.
- Na végre. Mit tartott ennyi ideig? - kérdezte Jason és megálltak előttem.
- Harry-vel beszéltem. - húztam fel a szürke, velúr csizmámat, majd felegyenesedtem és magamra kaptam a kabátot.
- Hogy-hogy? Hajlandó volt felvenni a telefont? - kérdezte Di kíváncsian.
- Nem, ő hívott engem és adtam neki egy kisebb fejmosást, amit úgy néz ki felfogott és nem lesz ilyen többet.
- Állat? - kérdezte Jason száj húzogatva.
- Körülbelül, de remélem tényleg hatott valamit a hosszas dumám és nem csak a levegőbe beszéltem. - vettem magamhoz a kocsi kulcsot. - Roy. Nem adtam neki enni meg inni.
- Nyugi, mi már adtunk neki. - állított meg barátnőm. - A nappaliba alszik a fotelban. Elképesztő, hogy  mennyit bír feküdni meg szunyókálni.
- Akár csak én. - mondta szórakozottan Jason és kilépett az ajtón, majd mi is követtük és bezártam azt.
- Jó, hogy magadra ismertél Tök fej. - borzoltam össze haját, mire felkapott a hátára és egészen a kocsiig szaladt velem.
Dina szegény a havon gázolva követett minket ugyan abba a tempóba. Ahogy oda értünk a fekete járgányhoz, ledobott a hátáról és ha nem bírok megállni, akkor pofára esek a hóban. Egyből beült az anyós ülésre és már csukni akarta be az ajtót, mikor Dina megakadályozta és egy kéz mozdulattal, miszerint ő hátul ül elérte, hogy odaengedje. Egy nyelv nyújtással reagált rá, majd bevágta magát hátra és tiszta erőből becsapta az ajtót.
- Hé-hé Kis apám, óvatosan. - pillantottam rá, mikor én is beszálltam és megnyomta a kapukulcs gombját, hogy kinyíljon.
- Most mérges vagyok. - döntötte fejét az üvegnek.
- Szerintem meg egy 20 éves nagy kajla, szóval ne játszd a fejedet, mert nem áll jól. Ha 5 éves lennél és duzzognál, akkor azt mondanám, hogy cuki vagy, de így egy kicsit sem. - mondta neki Dina, miközben kitolattam az utcára és egy újabb gombnyomással elértem, hogy becsukódjon a kapu.
- Miért kötekedtek folyton egymással? Eddig nem csináltátok ezt. - idézem nekik mondandómat, miközben az utat figyelem.
Egyikőjük se mondott semmit csak hallgattak és úgy éreztem, hogy lényeges téma közepébe gázoltam bele. Előtte soha nem piszkálták egymást, mindig igazat adtak a másiknak, de amióta Londonba költöztek ez megváltozott. Ahol tudnak egymásba kötnek, néha elég csípős megjegyzésekkel illetik a másikat, amit én szörnyülködve hallgatok. Dina helyett inkább én voltam az, aki kötözködött fiú barátunkkal és rendszerint dorgáltam, de úgy néz ki átvette a helyemet.
- Mi ez a nagy csönd? - próbáltam szóra bírni őket.
- A boltba veszünk gumi cukrot, mert már régen nem ettem? - terelt Jason, amit rá is hagytam. Ha akarják, majd úgy is elmondják, hogy mi ez a nagy változás közöttük.
- Igen, de ugye a bulit nem egy halom édességgel akarod megoldani? - néztem rá a visszapillantó tükörből.
- Attól függ. - nevetett fel sunyin.
- Igen, attól, hogy megeszed mindet vagy nem. - szólt oda neki Dina flegmázva.
Én szem forgatva, míg Jason puffogva fogadta a mondatát, így inkább csöndben tettük meg a fennmaradó időt a TESCO-ig. Nem esett nehezemre parkolót keresni, mivel nem voltak sokan, ezért az első helyet, amit megláttam el is foglaltam. A hátsó ülésen ülő barátunk egyből kiszállt és már szaladt is egy bevásárló kocsiért. Jót nevettem cselekedetén, míg mi is kiszálltunk és bezártam a kocsit. 
- Szánalmas. - mutatott a rácsos szerkezetben ülő személyre. - Azt hiszik, hogy bolond.
- Megszokhattad volna 16 év alatt, hogy mindig ezt csinálja. - néztem rá a mellettem lépkedő barátnőmre. - Ha nem lenne a barátunk, akkor nem lehetne kin ennyit nevetni és nem dobná fel az egész napunkat. 
- Nekem teljesen feldobja. - mondta flegmán és Jason-re nem is figyelve, haladt tovább a bejárat felé.
- Ugye tolsz? - nézett rám boci szemekkel a kocsiban csücsülő fiú.
- Persze. - nevettem fel. 
Tényleg elég furcsán néztek ránk az emberek, amiért egy 20 éves fiút úgy tolok egy vas kocsiban, -amibe mellesleg a megvenni készülő dolgokat kéne tenni- egy szupermarketben, mint egy csecsemőt, aki ráadásul gőgicsélt és sírást színlelt.

- Hagyd már abba, tényleg azt hiszik, hogy megőrültünk. - nevettem hangosan és enyhén rácsaptam sapkával fedett fejére.
- Cókojom néjnike. - köszönt selypítve egy minket néző idős hölgynek, aki csak egy fej rázással nyugtázta magában, hogy meghibbantunk. - Dina hol van? - kérdezte normális hangján.
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam. - Előre jött, de azt nem mondta, hogy hol keressük.
- Nagyon furcsa, amióta ideköltöztünk Londonba. - nézett rám barna szemeivel, amibe csalódottság tükröződött. - Azt hittem, hogy minden jó lesz, ha idejövünk, együtt leszünk, végre abba a városba élhetünk, amibe mindig is akartunk, de nem így lett. Állandóan azt kell hallgatnom, hogy piszkál, amikor csak tud és a földbe döngöl, olyan megjegyzéseket tesz.
- Engem is kezd idegesíteni, amit csináltok. Olyanok vagytok, mint az óvodások vagy még rosszabbak. - csíptem meg az orrát, mire felnevetett. - Nem bántottad meg valamivel?
- Én nem tudok róla. - rántotta meg a száját. - Nálad van a bevásárló lista?
- Igen, de már megint terelsz. - néztem rá összehúzott szemmel, majd kivettem a táskámból a papír cetlit.
- Nem terelek, de miért beszéljünk erről, ha nem is tudjuk, hogy mi a baja? - emelte fel kezeit. - Tudom, hogy segíteni akarsz, de még én se tudom megoldani, nem hogy te.
- Oké, megértettem. - adtam kezébe a papírt, amin a lista volt, mire furcsán rám nézett.
- Ne nézz így. Te találtad ki a bulit, akkor te is szedet össze hozzá a dolgokat. Amúgy kik is jönnek?
- Apudék, Dina családja és az én családom. - sorolta mosolyogva. - Sikeresen megfűztük őket, hogy jöjjenek el és legyenek itt velünk néhány napot. 
- Az tök jó. Már olyan régen láttam őket. - mosolyogtam én is, mire éreztem, hogy zörögni kezdett a zsebembe a telefonom. 
Gyorsan előhúztam és a mosoly, ami eddig is az arcomon ékeskedett, még nagyobb lett, mert barátom fényképét láttam meg a kijelzőn. Ez idő alatt Jason kimászott a kosárból és mellém lépve megnézte ki keres.
- Beszélgessetek nyugodtan, én addig összeszedem a cuccokat meg megkeresem Dina-t. Kint a bejáratnál találkozunk. - adott puszit az arcomra és már indult is a dolgára.
- Köszönöm. - kiabáltam utána, mire megfordulva rám villantott egy mosolyt. - Szia Kicsim. - szóltam bele boldogan a készülékbe.
- Szia Hercegnőm, hogy vagy? - köszöntött aranyosan.
- Jól vagyok, minden oké. Itt vagyunk a TESCO-ba vásárolunk estére. - mondtam és elindultam a kijárat felé.
- Miért mi lesz este? - kérdezte kíváncsian.
- New Yorkból jön Dina és Jason családja meg apuék munka után és megünnepeljük az új évet. - mondtam neki lelkesen.
- Azt tök jó. Érezzétek jól magatokat.
- Köszi, szerintem meg lesz. - nevettem fel. - Ti hogy vagytok?
- Mi is megvagyunk, ma kaptunk egy nap pihenőt és kihasználjuk. Egész nap csak fekszünk meg eszünk. - nevetett fel ő is. - Nagyon hiányzol mindenkinek, de legfőképp nekem.
- Ti is nekem. - sóhajtottam. - Megbocsájtottál végre Pezz-nek?- kérdeztem meg tőle a beszélgetésünk során mindig felröppenő kérdést.
- Nem. - mondta egyből. - Megmondtam, hogy soha nem fogok vele megbékülni, mert nem érdemli meg. Ha nem állítja le magát, akkor most nem beszélhetnék veled telefonon és nem mondhatnálak a barátnőmnek. 
- De nem olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát, hidd el. - győzködtem tovább.
- Figyelj Kicsim. Te egy tündér vagy, aki még a legaljasabb embereknek is megtud bocsájtani, de én nem vagyok ilyen. Az a nő majd nem tönkretette az életemet. Nekem te vagy a világon a legfontosabb és elakart tőlem venni. Soha, ismétlem soha nem fogok neki megbocsájtani és akár barát vagy ismerősként tekinteni rá. Azt elfogadom, hogy te jóba vagy vele és kedvelitek egymást, de érts meg engem és te is fogadd el, amit érzek. - közölte velem nyugodt hangon, amitől csak mosolyogni tudtam.
- Rendben, megértem és többet nem hozom fel ezt a témát. - egyeztem meg vele. - Nagyon szeretek Zayn.
- Én is téged csak ne lenne ez a távolság. - sóhajtott egyet, majd meghallottam Liam vidám hangját.
- Szia Kishercegnőm. - köszönt lelkesen, mire felnevettem.
- Szia Liam, hogy vagy?
- A lehető legjobban csak nagyon hiányzol. - mondta egy kis szomorúsággal a hangjában.
- Te is nekem, de nem soká találkozunk. - vidítottam fel ismét.
- Az jó lesz, vissza adom Zayn-ek a telefont. Vigyázz magadra, szeretünk. - búcsúzott aranyosan.
- Én is titeket, szia.
- Itt vagyok. - hallatott hangot barátom. - Megvannak őrölve. - kacagott fel.
- Gondolom azért, mert pihenőtök van és tudnak hülyéskedni meg az emberek agyára menni és ugye bár te is Zayn uraság. - mondtam neki, miközben kocsim felé mentem, ahol már Dina és Jason várt.
- Túl jól ismersz. - világosította fel. - Paul-al a legjobb kötekedni. - mondta gyerekesen.
- Az gondolni való. - forgattam a szemem, amit nem láthatott. - Ne haragudj Drágám, de le kell tennem, mert megyünk haza és én vezetek. Estére hívlak. 
- Rendben Kicsim, vigyázz magadra. Nagyon szeretlek. - köszönt el.
- Én is téged, szia. - bontottam a vonalat és vissza tettem a zsebembe a telefont.
Mikor oda értem barátaimhoz már megint veszekedtek valamin és úgy néztek ki, mint egy idős házaspár. Sokszor az jár a fejembe, hogy szerelmesek egymásba és azért ilyen ellenségesek egymással, hogy elrejtsék az érzéseiket. Jason-nek még soha nem volt barátnője, míg Dina-nak volt barátja, de mindig olyanokat fogott ki, mint én. Csak kihasználták, majd szakítottak vele és szerintem, ezért nem mer megnyílni barátunk előtt, mert fél, hogy ő is kihasználná, míg Jason azért nem mer Dina előtt megnyílni, mert neki meg egyszer sem volt szerelme. Bonyolult dolog, de úgy is elfogom érni, hogy kettejük között abbamaradjon ez a ciriburi, mert idegesítő és biztos van hátsó szándék, amiért ezt csinálják.
- Már megint min veszekedtek? - kérdeztem meg tőlük, majd feloldottam a zárat, ami egy kattanással jelezte, hogy be lehet ülni.
- Kérdezd meg őt. - mutatott Di a mellettem álló srácra, majd beszállt az autóba és nem foglalkozott semmivel.
- Mi a baj már megint? - néztem rá, miközben segítettem neki bepakolni a csomagtartóba. 
- Most jelen esetben az, hogy mertem venni édességet és egy csomag cukrot kibontottam. - lóbálta meg kezében a zörgő tasakot. 
- Ez már tényleg gyerekes. - fújtattam és lehajtottam a kocsi hátsó ajtaját.
- Majd én a helyére viszem a bevásárló kocsit, ülj be. - mosolygott rám és már szaladt is a csörömpölő járgánnyal.
- Ha haza mentünk sürgősen beszélni akarok veled. - mondtam a még mindig duzzogó barátnőmnek, mikor beültem mellé. 
- De én nem akarok. - nézett ki az ablakon és szuggerálni kezdte a mellettünk lévő szürke kocsit.
- Én meg nem kérdeztem, hogy akarsz-e. - néztem rá szúrósan.
- Utálom, mikor ilyen vagy. - mélyesztette bele tekintetét az enyémbe.
- Addig örülj, amíg ezt csinálom. - nevettem fel cinikusan.
- Mehetünk. - pattant be hátra a hiányzó személy, akire vártunk, hogy elindulhassunk.
- Azt hittem még állunk itt egy órát. - adott hangot ismét magának Di.
- Nem unod még, amit csinálsz? - kérdeztem meg tőle mérgesen, mire nem válaszolt semmit.
Egész haza fele úton nem beszéltünk semmit, ami egy kicsit aggasztott, mert általában annyi minden megakarunk osztani egymással, hogy egyik témából vágunk a másikba. Néha-néha rájuk pillantottam és látszódott rajtuk, hogy nem szórakozásból csinálják azt, amit. Mind a kettőjük komor arcot vágott, fejüket neki döntötték az ablaknak és bámészkodtak kifele és olyanok voltak, akár a tinik, akik szerelmi bánatban szenvednek. Ahogy  az udvaron megálltam a kocsival, mind a ketten kiszálltak és már mentek is be. Nagyot sóhajtva szálltam ki én is és mentem a csomagtartóhoz, hogy kivegyem belőle a megvásárolt dolgokat, mikor -ma már sokadjára- megcsörrent a telefonom, amit rutinos mozdulattal vettem elő és pillantottam meg a kijelzőn Rob nevét, aki a modell ügynökségnél a managerem.
- Szia Rob. - köszöntem neki vidáman.
- Szia Hercegnő. - illetett meg hasonló hangszínnel. - Jó hírekkel szolgálok neked.
- Akkor had halljam. - kértem kíváncsian.
- Elfogadták a képeidet és mától fogva hivatalosan is modell vagy. - kiabálta nevetve a végét. - Elég sokáig tartott, de elfogadták és örömmel várják a további képeket.
- Ezt nem hiszem el. - fagytam le teljesen. - Azt hittem, hogy nem lesz belőle semmi.
- Pedig van Drágaságom és holnap 9-re várunk a céghez megbeszélésre, mert most már időbeosztásod lesz. - lelkesedett fel. - Te leszel a legszebb és büszkélkedhetek, hogy én vagyok a managered.
- Rendben ott leszek. - nevettem fel. - Köszönök mindent, szia.
- Ez csak a te érdemed. Holnap találkozunk, szia. - köszönt el ő is és már csak a sípolást hallottam, ezért elemeltem a fülemtől a telefont.
Gond után jön a jó és ez már számomra természetes. Akárhányszor megtörténik velem egy rossz dolog, utána jön a jó és elfelejteti velem a gondokat, ahogy most is. Nem nagyon bírom már, amit Jason és Dina csinál és tovább nem is fogom hagyni, mert pontot teszünk együtt a végére és ha kell kényszeríteni fogom őket és addig nem mehetnek sehova, amíg meg nem békéltek. A modellkedésről, pedig már rég letettem, mivel több héten keresztül nem szólt senki semmiről és azt hittem, hogy nem fogadták el a képeket, de ezek szerint rosszul gondoltam. Mikor elmentem az első fotózásra élveztem és úgy éreztem, mint ha évek óta ezzel foglalkoznék. Eddig nem ismert senki, mától meg már hivatalosan is modell vagyok és szép lassan megismer a világ. Furcsa lesz ez az egész dolog és a felhajtás, utazás, de élvezni fogom, mert én vállalkoztam rá és nem bántam meg és szerintem nem is fogom.