20.rész Zayn!

Hello Manócskáim!:) Már csak 2 nap és itt van a kedvenc ünnepem az egész évben, a Karácsony! Már mindenkinek megvettem az ajándékát és izgatottan várom, hogy odaadhassam nekik. A szünetben is fogok írni és megleplek titeket további részekkel! :) A karácsonyi ünnepeket alatt viszont már nem fogok írni, ezért Nagyon Boldog És Békés Karácsonyt Kívánok Nektek! Biztosan sok és szép ajándékokat fogtok kapni, de én csak egy újabb résszel tudok nektek ajándékként szolgálni sajnos. Remélem tetszeni fog ez a rész is! Komizni még mindig ér! :)
Jó olvasást és vigyázzatok magatokra!

                                 Ölelés: Fanny


                    **Ashley Roberts**


Már több, mint egy hét eltelt azóta, hogy a srácok elkezdték a turnét és, hogy apához bemenetem a kórházba. Azóta itt vagyok Párizsba és élvezem Emma és apu társaságát. Apa állapota szerencsére nagyon gyorsan gyógyult és napról-napra egyre jobban érezte magát. Egy hete haza engedték és olyan, akárcsak régen. Életvidám, mindig hülyéskedik, állandó jókedve révén sokat kötözködik velem és emiatt "bunyózással" próbálom helyre tenni, amit rendszerint ő nyer. A kedvem a tetőfokra hágott, amióta felébredt az altatásból és látom rajta, hogy minden rendbe van vele. Tényleg azt hittem, hogy Perrie tehet a balesetről, de kiderült, hogy a kocsinak már régóta fékbaja volt, amit drága apukám a munkával pedálozva nem vitte el egy szerelőhöz és nem tudott megállni egy piros lámpa előtt.
Még aznap, ahogy bemenetem hozzá a kórházba, megtudtam, hogy Emma a menyasszonya, akivel már több, mint fél éve együtt van. Hatalmas örömmel fogadtam a hírt, mert láthatóan jó hatással van rá a nő és olyan, akárcsak egy tizenéves tinédzser. Ámulattal nézem, ahogyan megölelik egymást, puszit adnak egymásnak és milyen szenvedéllyel szeretik a másikat. Emma rettentő kedves, barátságos nő, akit a több, mint egy hét elteltével anyámként szeretek. Mindenben segít, jókat beszélgetünk, csajos napokat tartunk és a kapcsolatunk olyan, mint ha ezer éve ismernénk egymást. Ő is, ahogy apu is ügyvédként dolgozik és még Spanyolországba ismerkedtek meg egy konferencián. Sokat dolgozik, de amióta itt vagyok velük, kivett 2 hét szabadságot, mert velem szeretne lenni és apával.
Anyámról azon kívül, hogy 1 hónapja Japánba költözött egy pasassal, nem tudok semmit. Amióta Londonba költöztem furcsálltam, hogy apa nem mondott semmit róla, ha meg is kérdeztem mi van vele cselesen kikerülte ezt a témát és másra terelődött a szó. Apa sokáig titkolta előtte, hogy együtt van Em-el, de neki is volt egy hapsija, akiről azt hitte, hogy nem tud senki, de apa kollégái rendszerint szóltak neki, hogy mit csinál a háta mögött. 22 évig voltak házasok, amit még annak se lehetett mondani. Anyám rendszerint piszkálta aput minden hülyeséggel, ocsmány szavakat vágott a fejéhez, amiket meg se érdemelt, de ő csak tűr és lenyelte azokat a szavakat, amiket neki szánt volna mondani. Mikor kicsi voltam nem mehettünk el úgy valamerre, hogy valamiért ne hisztizzen, ezért apu sokszor kézen fogott és ketten mentünk csavarogni. Játszótereket, fagyizókat járva töltöttük el az időt, jókat beszélgettünk, nevettünk, míg anyu otthon forrt az agyvizében. Jövő hónapban kell menniük New Yorkba a bíróságra a válás miatt. Mások szomorkodnának, amiért a szüleik ennyi év együtt lét után elválnak, de én kifejezetten örülök. Apunak így sokkal jobb, egy aranyos nőt tudhat maga mellett, aki hamarosan a felesége lesz, nem kell állandóan idegeskednie a hisztirohamok miatt és végre nyugodtan élhet. Anyu is el van, nem féltem, mert tudom, hogy az Északi-sarkon is megélne és Japánban jó helye van a barátjával. Apu is és én is sok rossz dolgon mentünk már keresztül miatta és itt az ideje, hogy ezt magán is tapasztalja. Lehet, hogy most miden jó neki, mert nincs senkire és semmire felelősséggel csak utána ne hogy visszafele süljön el a dolog és neki legyen minden olyan, mint vele nekünk. Nem értem, hogy apám hogy bírt ki vele ennyi időt, de csodálatara méltó dolog az már biztos. Valószínűleg az egyedüli dolog, amiért eddig bírta az a hatalmas türelme. Nehezen lehet kihozni a sodrából, amit anyám ki is használt és úgy bánt vele, mint egy kutyával, de ennek vége rátalált a régen várt szerelem Emma személyében és ez a lényeg.
Zayn-el a dolgaink rendeződtek, mindent megbeszéltünk -igaz skype-on-, de akkor is minden rendben köztünk és, ahogy a rajongók mondják, mi vagyunk a Zashley páros. Nagyon jól esik, hogy a Directionerek szeretnek és elfogadják, hogy a bálványozott sztárjukkal vagyok együtt. Minden nap küldik a kedvesebbnél-kedvesebb üzeneteket, amiket örömmel olvasok el és amennyire csak tudok válaszolok. Lehet, hogy van egy-két olyan leányzó, akik keményebben megmondják a véleményeiket, de kulturáltan és nem fenyegetőzve.
Elég nehéz lett volna azok után nem megbocsájtani a Malik fiúnak, ahogyan elmondta, hogy mennyire szeret és boci szemeket villantott rám kamerán keresztül. A szívem hatalmasakat kalimpált a mellkasomba a szeretlek és mindenem szavak hallatán. Ha akartam se tudtam volna neki nemet mondani, mert rettentően szeretem és ahogy én neki, ő is nekem a mindenem. Mielőtt megismertem nem is gondolkodtam a szerelmen és azon, hogy ismét barátom legyen, de nélküle már nem bírom elképzelni az életem. Azzal, hogy megismertem egy új emberré változtam, aki a felhők felett jár és a boldogságon kívül nem ismer más fogalmat. Amióta turnén van, minden reggel felhív és az ő hangját hallgatva ébredezek, minden szavát iszom, akár egy szivacs a vizet és nem bírok vele betelni. Lehet,hogy ez már beteges, ahogy és amennyire szeretem, de számomra ez egy fantasztikus betegség, amiből nem akarok kigyógyulni soha.
A többi sráccal -kivéve Harry-vel- is beszélek minden nap és örömmel hallgatom az élménybeszámolóikat, azokat a dolgokat, amiket a színpadom vagy más helyen csináltak. Liam-mel a hétköznapi dolgokról, míg Louis-al és Niall-el a viccelődésről és arról, hogy milyen csínytevésük van Paul ellen szoktam beszélgetni nagyrészt. Minden különböznek egymástól, de így öten fantasztikusak és úgy jók, ahogy vannak.
Harry-vel pedig azért nem beszélgetek, mert még mindig haragszik rám és emiatt a fiúkat is ki idegeli az örjöngésével. Azóta, amióta elment a turnéra és olyan szépen elváltunk egymástól fel se hívtam, mert hagytam neki egy kis időt, hogy lenyugodjon, de ezek szerint egy hét se volt neki elég. Zayn-ék folyton mondják, hogy hívjam fel és beszéljek vele, de attól félek, hogy megint goromba lesz velem és elküld melegebb éghajlatra, amit meg is érdemelnék. A mai napon rá veszem magam és felhívom, hát ha felveszi a telefont és nem ráz le.
Az ágyamba fekve gondolkodtam ezeken a dolgokon, mikor az ajtóm felől halk kopogást hallottam, mire beinvitáltam az ajtó túlsó végén álló személyt.
- Jó reggelt drágám. -pillantottam meg Emma vidám arcát.
- Jó reggelt. -mosolyogtam rá és felültem az ágyon.
- Hogy aludtál? -érdeklődött.
- Jól. Valami nagyon nagy hülyeséget álmodtam, de már nem tudom, hogy mit. -nevettem fel és mutattam neki, hogy üljön mellém.
- Ilyen nekem is szokott lenni. -nevetett ő is és elhelyezkedett a puha takarón.
- Apa is fent van már? -néztem rá kíváncsi szemmel.
- Igen, mivel már mindjárt dél. -kacagta el magát, miközben a karórájára pillantott.
- Azt a. -hűltem le. -Nem mostanában aludtam ilyen sokáig.
- Nem baj az. Az a lényeg, hogy kipihented magad. -legyintett egyet. -Kérdezhetek valamit? -nézett rám félve.
- Persze. -mosolyogtam rá biztatóan.
- Nem vagy rám mérges?
- Miért lennék rád mérges? -nyíltak nagyra a szemeim.
- Amiért anyukádék elválnak és nincsenek együtt. -húzta el a száját.
- Hogy, ha kiegyensúlyozott, boldog házasságban éltek volna, akkor haragudnék, de nem így volt. Egészen biztos vagyok benne, hogy te vagy apu számára az a nő, akire mindig is várt. Veled boldog, a felhők felett jár, amíg anyám mellett ez nem így volt. Mindig veszekedtek, soha nem értettek egyet és örülök, hogy melletted állapodott meg. -fogtam meg a kezét mosolyogva.
- Tényleg így gondolod? -kételkedett még mindig.
- Persze, hogy így. -nevettem fel. -Még csak egy hete ismerlek, de szinte az anyukámnak tekintelek. Aranyos, kedves nő vagy és ahogy apu is, én is örülök, hogy a családunk része vagy. Anyámmal soha nem volt meg az a kapcsolat, ami egy anya és lánya között lenni szokott, de ha veled vagyok, akkor érzem ezt a köteléket.
- El se tudod hinni, hogy mennyire boldoggá teszel azokkal a szavakkal, amiket mondasz kicsim. -húzott szorosan magához. -Én pedig a lányomnak tekintelek és nagyon szeretlek. -mondta halkan, miközben még mindig ölelt.
- Én is téged. -mosolyogtam rá, mikor eltávolodtunk.
- Lemegyek apudhoz a konyhába, öltözz fel nyugodtan, de jó meleg ruhába. -kacsintott rám, majd felállt mellőlem.
- Miért? -kérdeztem rá egyből felhúzott szemöldökkel és kitágult szemekkel.
- Nem kérdezősködik, majd meglátod. -nevetett fel arckifejésem láttán és kiment.
- Megyünk valahova? -kiabáltam utána.
- Igen, de nem mondok többet. -halottam meg távolodó hangját.
Kipattantam az ágyból, gyorsan megigazítottam a takarót, párnát, majd a ruhás szekrényhez siettem. Kiválasztottam egy meleg farmernadrágot, hozzá egy szürke hosszú ujjast meg egy fehér kötött pulóvert. Ezeket magamhoz vettem, majd becsattogtam a fürdőbe. Ahogy beléptem, megcsapott a tegnap este használt tusfürdőm és dezodorom megszokott illata. A fehér, fiókos komódra letettem a ruháimat, amíg levettem a pizsamát. 10 perc elteltével késznek nyilvánítottam magam, mivel sminket nem kentem fel az arcomra csak a szokásos reggeli teendőimet csináltam meg, ezért hamar kész lettem. Barna hajzuhatagomat hátrafogtam egy fehér, gumis hajpánttal és hagytam, hogy göndör hajam loknikba hulljon a vállamra.
A fürdő ablakán kinéztem és ámuldozva néztem, ahogy hatalmas pelyhekben hullt a hó. Akár hányszor a hófödte tájat nézem, a gondolataim útra kelnek és mindent kizárok magam körül. A tél a kedvenc évszakom, mert a hó, a parkban játszó, nevető gyerekek, a nyugalom magával ragad. Ilyenkor minden lelassul, a monoton, idegesítő hangokat elnyomja a csend és élvezet a téli napokon sétálni a havas járdákon és elgondolkodni egy kicsit.
Ma van karácsony napja, a szeretet és boldogság ünnepe, de még se vagyok teljesen vidám. Dina és Jason hazautaztak New Yorkba a családjukhoz, a srácok turnén vannak és nem tölthetem a barátaimmal legalább az ünnep egyik napját. Mindegyikőjüknek elküldtem postán az ajándékát, még Dani-nek, El-nek és Paul-nak is. Velük is nagyon sokat szoktam telefonon beszélgetni, amióta itt vagyok Párizsban és ők is nagyon hiányoznak. Eddig is szomorkásan töltöttem ezt az ünnepet a szüleim munkája miatt, mert volt olyan, hogy még ilyenkor se jöhettek haza, pedig a főnökük is tudta, hogy van egy gyerekük. Azt nem mondhatom, hogy szomorú vagyok, mert nem vagyok az, mivel apuval és Em-el lehetek, de a barátaim és Zayn nélkül minden másabb. Jó lenne, ha együtt vacsoráznánk, kibonthatnánk az egymásnak adott ajándékokat, beszélgetnénk és élveznénk az együtt töltött időt.
Elég magasról nézelődtem, mivel 2 emeletes a ház és az én ideglenes szobám pont a másodikon volt. Gyönyörű látványt nyújtott a hólepte Párizs és ámulattal néztem a ködbe burkolózott Eiffel tornyot. Az ablak vastag üvege miatt nem hallottam a járművek zúgását, az emberek egyvelegként csengő beszédét csak csönd uralkodott körülöttem.
- Olyan vagy, akárcsak kicsinek. -halottam meg apu hangját mellőlem, mire felé fordítottam a fejem és rámosolyogtam. - Szép látvány igaz? -nézett ki ős is a barna, fakeretes ablakon.
- Igen. -helyeseltem bólogatva. - Elnézném még egy ideig.
- Örülök, hogy itt vagy velem. -váltott témát hirtelen. - Már két hónapja nem láttalak. -sóhajtott.
- Hát elég sok idő, de kibírtuk.
- Nehezen. -mosolygott kedvesen és mellkasára vont. - Szeretlek angyalom.
- Én is téged apa. -emeltem fel fejemet széles mellkasáról és nyomtam az arcára egy puszit.
- Gondolkodtunk Emma-val arról, amit mondtál. -mondta halkan, miközben még mindig ölelt.
Ahogy aput haza engedték mondtam mind a kettőjüknek, hogy költözzenek Londonba, mivel amit dolgoznak ott is tudják csinálni és akár minden nap találkozhatnánk. Egyszer mondtam el nekik az elgondolásom, nem erőltettem rájuk semmit, úgy cselekednek, ahogy nekik jobb. Azt mondták megbeszélik és alaposan átgondolnak mindent.
- És mire jutottatok? -emeltem rá kíváncsi szemeimet.
- Arra, hogy költözünk. -nevetett fel és felkapott a hátára, majd szaladni kezdett velem és a konyháig meg sem állt. Tiszta erővel berontott a helységbe, ahol Em készítette az ebédet.
- A frászt hoztátok rám. -kiáltotta el magát nevetve.
Leugrottam apu hátáról és oda siettem hozzá, hogy őt is megölelgessem.
- Úgy veszem észre, hogy apád közölte veled a hírt. -nevetett, miközben szorosan ölelt.
- Igen és nagyon boldog vagyok. -ugráltam örömömbe.
- Olyan vagy, akár egy öt éves. -csóválta apám a fejét mosolyogva, majd leült egy piros textillel bevont székre.
- Az lehet, de nem érdekel. -rántottam meg a vállam és ráültem a pultra. - Sok ideig nem voltál velem és végre fordul a kocka. Készüljetek fel, hogy mindig a nyakatokon fogok lógni.
- Igazad van. -állt fel apu száj húzogatva a helyéről és odajött hozzám és szembe állt velem. - Sajnálom. -ölelt meg erősen.
- Nem megvetően mondtam. -toltam el magamtól meglepődve. -Eddig se haragudtam rád és nem is fogok.
- Köszönöm. -nyomott egy csókot a homlokomra, majd kiment a konyhából.
- Valami rosszat mondtam? -kérdeztem a gáz előtt szorgoskodó nőtől.
- De hogy. -tette le kezéből a fakanalat. - Csak rosszul érinti ez a téma. Te vagy neki a legfontosabb és azért is akar Londonba költözni, hogy veled legyen és nagyrészt bepótoljátok az elvesztegetett időt, amit külön töltöttetek. -simított végig a karomon.
- Értem. -mosolyogtam rá, majd leszálltam a pultról. -Megkeresem és megvigasztalom. -léptem ki a helységből.
- Apa. -kiáltottam el magam.
- Dolgozószoba. -hallottam meg a hangját.
Gyors léptekkel haladtam az előbb hallott szoba felé. Mikor beléptem megpillantottam, ahogy a bőrszékében ül és mereven néz maga elé és mit, akit annyira érdekelné az asztalon elhelyezkedő papírok, tollak és egyéb dolgok szugerálta. 
- Minden rendben? -kérdeztem félve és megálltam a kemény fából készült, fényes asztal előtt.
- Persze. -rázta meg a fejét és rám nézett. - Csak egy kicsit elgondolkodtam.
- Mondta Emma, hogy mi bánt és most leszögezem, hogy ne gyötörd magad ezzel. Ami volt elmúlt és látom, hogy mennyire igyekszel, hogy bepótold azt az időt, amit nem tudtunk együtt tölteni, pedig ezzel se kellene fáradnod. Nekem bővel elég, ha velem vagy, látom rajtad, hogy boldog vagy. A családból már csak te vagy nekem, anyám úgy gondol rám, mint ha nem is lennék, de te itt vagy nekem és ez a lényeg. -mentem oda hozzá és felállítottam a helyéről. -Nem szeretném még egyszer megtudni, hogy emiatt vagy szomorú. -bújtam hozzá, mire erős kezeit körém fonta.

- Csodálatos, hogy vagy nekem. Olyan büszke vagyok rád, hogy el se tudod hinni. -fogta kezei közé az arcomat óvatosan. - Erős, okos vagy, hatalmas szíved van és kivételes. Örülök, hogy a lányom vagy.
- Én meg annak örülök, hogy az apukám vagy. -mosolyogtam rá. -Most már hagyjuk abba a szomorkodást. Karácsony van apukám ilyenkor örülni kell. -böktem hasba nevetve.
- Jaj te. -nevetett ő is. - Gyere menjünk ebédelni.
Kézen fogva mentünk a nem rég elhagyott helységbe, ahol már meg volt terítve az asztal. Más evőeszközök, poharak voltak kirakva, mint ami lenni szokott. A piros és a fehér szín dominált, a hatalmas asztal közepén egy gyönyörű koszorú kapott helyet, a szalvéták szépen, igényesen voltak hajtva a villa és a kés alá, a kristály poharak a lámpa fényétől csillogtak, egyszóval tökéletes volt az összkép.
- Szépen megterítettél. -ültem le a szokásos helyemre, miközben Emma-ra mosolyogtam.
- Köszönöm. -tette le az asztalra egy nagy tál finom illatot árasztó levest. -Szedjél nyugodtan. -tolta az én oldalamra a merőkanalat.
Ahogy felemelkedtem, hogy tudjak szedni magamnak, megláttam, hogy húsleves aranylik a fehér porcelán tálban. Kiszedtem magamnak a megfelelő mennyiséget, majd apuhoz irányítottam a merőt, aki az asztalfőnél ült.
Az ebéd karácsonyi hangulatba és meghitten telt el, jókat beszélgettünk, apu kivirult arccal mesélt arról, hogy miket csináltam kicsi koromba, amit Emma nevetve hallgatott és kérte még a további sztorikat. Én is jókat nevettem egy-egy történeten, amit magam elé képzeltem, de voltak olyanok is, amiktől inkább el bújtam volna az asztal alá szégyenembe. Hát igen, nem voltam kicsinek valami jó és elég sok rosszaságot csináltam, amivel anyut a falra mászattam, míg apu jót nevetett rajta.
- Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt. -tettem le kezemből a villát és jóllakottan hátra dűltem a széken.
- Egészségedre, de még van valami. -kacsintott rám apu, miközben bekapta a villáján lévő utolsó falatot.
- Nem bírok többet enni. -fújtattam egyet.
- Pedig ebből muszáj enned. -mondta Emma és elvette előlem a tányérokat. 
Én is felpattantam a helyemről és segítettem neki, összeszedni az asztalon maradt felesleges tárgyakat és utána vittem a mosogató géphez.
- Köszönöm kicsim. -adott egy lágy puszit a homlokomra.
- Szívesen. -ültem vissza a helyemre és apával együtt vártuk az az ételt, amiből feltétlen ennem kellett.
Em a spájzból lépett ki egy nagy karácsonyfa alakú tortával egyensúlyozva, mire apu egyből felállt és a segítségére sietett. Ketten tették le velem szembe a hatalmas cukor csodát és mosolyogva figyelték az arcom. 
- Nem semmi. -mondtam elismerően. -Ti csináltátok?
- Igen. -mondták egyszerre kihúzva magukat.
- Ügyesek vagytok. -szedtem le mutató ujjammal egy kis krémet. - Finom. -hümmögtem elismerően. 
- Reméltük, hogy ezt fogod mondani. -ültek le ők is a helyükre, majd apa kezébe fogva egy kést vágott nekem egy jó nagy szeletet. 
- Nem fogom tudni megenni. -néztem rá nagy szemekkel.
- Szerintem igen. -nézett rám mindentudóan  Em.
Kezembe vettem a tányér mellett lévő sütis villát és belevágtam a finomságba. Ahogy mondta Emma, tényleg megbírtam enni, mert annyira finom volt. Hármasban elmosogattunk, rendbe raktuk az asztalt, majd ledőltünk a nappaliba a kanapéra és néztük a tévét. Az egyik kedven karácsonyi filmem ment a TV-ben a Reszkessetek betörők. Jókat nevetünk a kisfiún, ahogy szórakozott a rablókkal és mindent bevetett, hogy megvédje a házát. Az egész napot otthon töltöttük és a menőkénkből se lett semmi. A meleg házba beszélgettünk, tévéztük, ittuk a forrócsokit. Kezdtem elbóbiskolni, mikor apu hirtelen felpattant és Emma mind a ketten összerezzentünk, de nem foglalkoztunk vele különösebben. 
Ahogy néztem a filmet a gondolataim megint útra keltek és bár néztem a képernyőt, nem hallottam semmit belőle. Ma még nem is beszéltem Zayn-el, se a többiekkel és emiatt hiányérzetem támadt. Minden reggel az ő hangjukra kelek, este az ő hangjukra fekszek és ez ma nem történt meg. Lehet, hogy sok a munkájuk vagy nincsenek telefon közelben, de ezt a gondolatot hamar elhessegettem, mert eddig is sok volt a dolguk, még is tudtak hívni. Én azért nem hívtam őket, mert nem akarok őket zargatni. Remélem, azért sete hallhatom a hangjukat és megnyugodhatok, hogy minden rendben van velük. 


                      **Zayn Malik**


Végre újra rám talált az az érzés, amit a legjobban szeretek, a boldogság. Majd kicsattanok az örömtől, mivel Ashley ismét a barátnőm, Perrie szerencsére leszállt rólam -egy időre- és minden a legnagyobb rendben van. Vagy nem teljesen, mivel Harry még mindig pipa rám és örökösen beszólogat nekem és a többieknek is. Paul-t már az őrületbe kergeti a pökhendi, beképzelt viselkedésével és ha rá szól még Harold-nak áll feljebb. Velem szokott a legdurvábban veszekedni, ami miatt én se hagyom magam és sokszor, majd nem egymásnak megyünk. Nem hittem volna, hogy ilyen fa fejű, hogy nem bírja felfogni mit jelent nekem Ash. Nem hinném, hogy olyan érzelmeket táplál iránta, amilyeneket eljátszik, mivel egyik lány után jön neki a másik. Ashley-nek csak annyit mondtam, hogy próbáljon meg vele beszélni, hátha rá hallgat, de ennél többet nem mondtam. Nem akarom felkavarni és hogy azzal ostorozza magát, hogy miatta van. Semmi nem az ő hibája, ha nem Harry pökhendi viselkedésének. azzal is tisztában vagyok, hogy én is ilyen voltam, mikor együtt voltam Pezz-el, nem lehetett hozzám szólni, állandóan mérgelődtem, de ha rám szóltak, eszhez tértem és valamilyen szinten leálltam azzal a viselkedéssel. Amit ő csinál az már színjáték és csak az idegeinkkel játszik. Louis-t a legjobb barátját, olyan szinten eltaszította magától, hogy már hozzá se szól. Mindenkit felháborít ezzel a viselkedéssel és a sajtó is rendszerint tőle zeng. Minden este más lánnyal van, reggel elküldi őket és hiába mondja neki Paul, hogy ne csinálja ezt, mert csak magának ár, nem érdekli. 
A szüleimmel, vagy is inkább a testvéreimmel is kibékültem, de csak azért, mert megtudták, hogy megint együtt vagyok Ashley-vel. Cselesek, amiért csak emiatt békültek meg velem, de egy részben meg is értem őket. Imádják és érhető, hogy nem szívlelik, amiért így viselkedtem vele. 
Hála az égnek minden rendben van, elmondhatom az egész világnak, hogy az enyém, a szerelmem és ő a mindenem. Mikor megtudták a rajongóink, hogy ismét egy párt alkotunk, a twitter tőlünk zenget és már shippelni is elkezdtek minket és Zashley néven vagyunk ismertek. Imádom, amiért ennyire megértők a Directionerek és elfogadják, hogy együtt vagyunk. Nem értjük, hogy minket miért fogadtak el ilyen könnyen, mivel Louis-Eleanor és Liam-Danielle párost sok idő elteltével szerették meg.
Mikor elkezdődött a turné, úgy volt, hogy karácsonykor nem jöhetünk haza és ez mindegyikőnket elszomorította. Liam-nek és Louis-nak könnyebb, mivel a lányok tudnak jönni hozzájuk, bár hol is vagyunk, de Ashley nem, mert az apukája is rossz állapotban volt és egyéb rossz dolog érte utol. A terv változott és haza mehetünk a családunkhoz, mivel Paul is helyesli azt, hogy a családdal töltsük ezt az ünnepet. Neki is van felesége, gyereke és átérzi, amit mi is. 
A kocsiban ültem, fél órányira voltam Párizstól és izgatottan ültem a kocsi hátsó ülésén. A többiek már rég haza értek, mivel a turné állomásaink még Angliában voltak és kis idő elteltével hazaértek. Első utam nem lehetett más, mint hogy szerelmemhez menjek és újra láthassam. Régóta nem láttam és alig várom, hogy kezeim közé zárjam. 
Alex-al már néhány nappal ezelőtt megbeszéltük, hogy megyek hozzájuk és megbeszéltük, ha már a közelben vagyok, akkor hívjam fel. Kezembe vettem a telefont és tárcsázni kezdtem a számát. Kis idő elteltével felvette és meghallottam vidám, ámbár halk hangját.
- Szia Zayn. -köszönt.
- Szia Alex.Fél órányira vagyok a házatoktól. -vázoltam fel neki.
- Rendben, írj egy üzenetet, ha már az ajtóban vagy. -mondta halkan.
- Oké, szia. -köszöntem el tőle.
- Szia. -bontotta meg a vonalat.
Nagyot fújtatva dűltem hátra az ülésbe és már a sötétbe úszó párizsi utcákat néztem. A fények játszottak a szemem előtt, a hó csillogott és ahogy az ablakon keresztül felnéztem az égre, csillagok után kezdtem kutatni, de nem találtam, mivel hatalmas, hömpölygő felhők bújtatták el őket. Kezeimet ökölbe szorítottam, a lábaimmal dübögtem, alig bírtam magammal. A mellettem fekvő kutyusnak megsimítottam a fejét, mire egyből rám nézett, de egyből visszaejtette a puha bőrre a fejét és nyugodtan szunyókált. Rengeteg piros lámpa előtt álltunk meg, amitől úgy felment az agyvizem, hogy elordítottam volna magam. 
- Izgulsz? -nézett rám a visszapillantó tükörből a magaerem. 
- Nagyon. -csaptam a combomra.
- Nyugalom. Pár perc és ott vagyunk. -nevette el magát.
- Végre.
- Szerinted örülni fog, a kutyának? -kérdezte kíváncsian.
- Biztosan. -mosolyodtam el. - Nagyon szereti az állatokat és az apja is mondta, hogy ez a kedvenc kutyája.
- Akkor jó. -mondta, majd ismét megállt egy piros lámpánál.
- Megfogok őrülni, ha még egy francos lámpa előtt meg kell állni. -dörmögtem mérgesen.
- Nyugi van. -rázta a fejét mosolyogva. -Akár csak magamat látnám, ennyi idősen.
- Ez, hogy érted? -hajoltam előre hozzá.
- Mikor én is megismerkedtem a feleségemmel és mentem hozzá sok idő elteltével, én is ugyan ilyen ideges és izgatott voltam, de mikor megöleltem és felfogtam, hogy velem van, egyből lenyugodtam. -mondta szórakozottan. 
- Remélem velem is így lesz.
- Biztos, ne aggódj. -fordította el gyorsan a kormányt, majd leparkolt egy hatalmas ház előtt. - Meg is jöttünk. -leállította a motort és már nyitotta is az ajtót, hogy kiszálljon. 
Én is kiszálltam és egyből kezembe véve a telefonomat, írtam egy üzenetet Alex-nak, hogy itt vagyunk előttük. 
Paul kezei közé vette a kutyát meg a fekvőhely gyanánt szolgáló, nagy párnát és betette az egyik bokorba, ami közel helyezkedett el a bejárathoz. A kutyus fel se eszmélt a dologból, mivel nyugodtan szunyókált. Én kivettem a csomagtartóból a sporttáskámat, majd a bejárati ajtóhoz lépkedtem. Félve nyomtam meg a csengőt és vártam, hogy nyíljon az ajtó. Az ablakon keresztül látszódott, hogy kapcsolódott a villany, majd hallottam, ahogy kattan a kilincs. 
Az ajtó kinyílt és megpillantottam a számomra legszebb lányt az egész világon. hosszú haja ki volt engedve és egy hajpánttal volt hátra fogva, egyszerű, de még is nagyszerű ruhában volt, csinos lábain aranyos, kék mamusz díszelgett, az arca és a szeme pedig sugárzott.
- Zayn! -kiáltotta el magát és a nyakamba ugrott.
Nevetve öleltem át derekát, haja bódító illatát, -amit régóta nem éreztem-, beszívtam és arcomat nyak hajlatába bújtattam. 
- Te hogy-hogy itt vagy? Nem úgy volt, hogy nem jöhettek haza? -kérdezte mosolyogva, mikor eltávolodott tőlem.
- Úgy volt, de ez a nagy medve megkönyörült rajtunk. -mutattam Paul-ra, aki mosolyogva figyelte az előttem álló szépséget.
- Héé! Nem is vagyok medve! -tért észhez.
- De az vagy csak jó értelembe. -bújt hozzá barátnőm. - Szia Paul.
- Szia hercegnő. -adott egy puszit a homlokára és szorosan magához ölelte. - Hogy vagy?
- Lehető legjobban. -nevetett fel. -Megkaptad az ajándékot?
- Igen, köszönöm szépen. -adott még egy puszit az arcára, amit Ashley mosolyogva viszonzott. - Honnan tudtad, hogy mi a kedvenc parfümöm és hogy már alig van a mostaniba?
- Vannak kapcsolataim. -nézett rá sunyin, majd ismét hozzám bújt.
- Ó, értem. -emelte fel kezeit maga előtt.
- Sziasztok. -pillantottuk meg Alex-et és egy mellette álló nőt, aki minden bizonnyal Emma.
- Sziasztok. A nevem Paul Higgins. -ment oda hozzájuk és kezet fogott velük.
- Örülünk, hogy megismerhetünk. -mosolygott rá kedvesen a hölgy.
- Én pedig Zayn Malik vagyok. -fogtam velük én is kezet.
- Sokat hallottunk már rólad. -mondta sokat sejtően Emma.
- De csak jókat. -mondta nevetve Ashley.
- Köszönöm szépen én is az ajándékot. -húztam fel a kabátom ujját és láthatóvá vált a csuklómon helyezkedő óra és magamhoz húztam.
Óvatosan közeledtem csábító ajkai felé és már megakartam hátrálni, mikor elkapta a tarkóm az ajkait az enyémekre nyomta. Mind két kezét nyakam köré helyezte, míg én kabátja alatt öleltem derekát és pólója alá nyúlva simogattam selymes bőrét. Mosoly ült ki az arcomra, mikor érezhetően megremegett érintésemtől, amit ő is észre vett és mosolyra húzta formás ajkait. Nyelvem rág nem látott ismerősként táncolt az övével, testünk olyan szinten egymásnak símúlt, hogy egy haj száll se fért volna el köztünk. Megszédültem a rég nem érzett érzéstől, ami átjárta az egész testem. Ashley lábai is megrogytak maga alatt, azért még szorosabban öleltem magamhoz. Mosolyogva váltunk el egymástól és hangosan pihegtünk. Mikor szétnéztünk megláttuk, hogy csak mi ketten voltunk kint az ajtóba, amíg mi egymással voltunk elfoglalva a többiek bementek. Kipirult arcát kezeim közé fogtam és még egy lágy csókot nyomtam rózsaszínen izzó szájára. Apró, puha kezeit felvezette borostás arcomra, mire kirázott a hideg. 
- Szeretlek. -döntöttem homlokomat az övének.
- Én is téged. -mosolyodott el aranyosan. - Az ajándékra pedig vissza térve, nagyon szívesen. Örülök, hogy tetszik. 
- Nekem is van a számodra egy ajándékom. Boldog karácsonyt. -néztem rá, mire felcsillantak eddig is csillagként ragyogó szemei. - Roy! -kiabáltam a kutyus nevét, mire az óvatos léptekkel előmerészkedett a bokorból.
- Úristen. -nézett rám hatalmas mosollyal az arcán. - Köszönöm. -ölelt meg erősen, majd a kutya felé vette az irányt. 
Kis léptekkel közeledett felé, de nem volt muszáj azt tennie, mivel az állat egyből barátságosan ment elé és megállás nélkül csóválta a farkát. Puha szőrrel borított fején végig simított és leguggolt elé. Nagyot nevett, mikor megnyalta az arcát és játékosan ráugrott.
- Nagyon aranyosa vagy. - simogatta a hátát. -Biztosra veheted nem fogod megbánni, hogy hozzám kerültél. -beszélt a kiskutyához.
Élvezet nézni, hogy ennyire örül neki és már most mennyire szereti. én is biztosra veszem, hogy nála lesz a legjobb helye. Felülmúlhatatlan érzés, hogy itt van előttem, miközben játszik a kutyájával és örömet okozhattam neki ezzel a kicsinek nem mondható pamaccsal, mivel már most nagy. Az már biztos, hogy nélküle tényleg nem tudnék élni, mert rá van a legnagyobb szükségem. Ha ő mellettem van, nem érhet semmi gond, mindig boldog lehetek és ami szerelmet érzek iránta kimutathatom neki. Mindenre képes lennék csak hogy őt nevetni lássam, ahogy most is. Végre visszakaptam és az már biztos, hogy az én hülyeségem miatt még egyszer nem fogom elveszteni.