45.rész Érte mindenre képes vagyok!

Sziasztok Angyalkák! :) Íme a 45. rész is megérkezett, remélem tetszeni fog! Hihetetlen, hogy már csak 5 rész + epilógus és vége a blognak! 
Köszönöm a kommenteket, a feliratkozókat és a rengeteg oldalmegjelenítést, fantörpikusak vagytok! :3 
Jó olvasást, vigyázzatok magatokra és élvezzétek ki a nyarat! :D

                           Imádlak titeket: Fanny

/Zene/

Teljesen megsemmisülve és zokogva sírtam a testvéremet ápoló doktor kezei között, aki készségesen simogatta a hátamat és nyomott puszikat a hajamba nyugtatás képen. Nem akartam hallani a folytatást, se arról tudni, ami körülöttem forgott, egyszeribe elakartam tűnni. Lassan távolodtam el a férfitól, aki kezeivel letörölte az arcomon cikázó könnyeket, mire halványan elmosolyodtam, de közel sem az örömtől, hanem azért, mert támogatott.
- Mi lenne az a fontos dolog? - tettem fel akadozva és nehezen kérdésemet, mire felállt a helyéről és a tőlünk nem messze lévő asztalához sétált. - Ennyire nagy a baj? - szipogtam fel már sokadjára, mire csak sóhajtott egyet a kérdezett és néhány papír lappal a kezében ismét csatlakozott hozzám elfoglalva előbbi helyét. 
- Zac doktoraként kötelességem elmondani minden vele kapcsolatos dolgot és kérdésedre válaszolva: nagy a baj, Ashley - adott a kezembe egy tele írt lapot, amin minden bizonnyal bátyám vizsgálati eredményei voltak. - Az elmúlt hetekben próbáltam én is és a kollégáim is segíteni rajta, de nem ment. Titkolóztunk neked is, ami nehezemre esett, de nem akartam, hogy megtudd, mennyire beteg a testvéred - mondta halkan és megfontoltan, miközben figyeltem és meg se szólaltam, hagytam, hogy beszéljen. - Ami papírt a kezedben tartasz azon van rajta, hogy már évek óta szenved a rákkal. Elmondása szerint már az elején észre vette, de te fontosabb voltál neki, mint az egészsége és a kezelések helyett téged keresett. Nem akarok semmit a szemedre hányni, de most már itt az ideje, hogy mindent megtudj - nézett rám szánakozva, majd kitárta két hatalmas karját és akár egy gyámoltalan kislányt, úgy fogott közre velük.
- Ez nem lehet - nyögtem ki válaszul és erősen markoltam a kezembe eső legközelebbi dolgot, ami jelen esetben a doktor pulóvere volt.
Nem lehetett, egyszerűen nem! Engem keresett, míg beteg volt! Hihetetlen és felfoghatatlan volt, hogy Zac ekkora áldozatot hozott meg értem, mikor még nem is ismert, azt se tudta, hogy ki, mi vagyok, vagy ha még is csak halványan. Ki kellett mondani: miattam szenvedett a testvérem és már csak a létezésemmel is bajt okoztam neki. Egyszerűn mart a bűntudat belülről, miközben a kezeim Mr. Brice kötött pulóverének vastag anyagát tépázták. Tehetetlen voltam és eljött annak az ideje, hogy feladtam. Teljesen megsemmisültem és már a megbolondulás szélén járkáltam, ami csak hab volt a tortán. Zokogtam, levegőt nem vettem és a fejem majd' szétrobbant a benne mászkáló gondolatoktól és gondoktól. A szívemről nem is beszélve, ketté tört és a bűntudat keserű érzete mardosott, ami rettentő rossz érzés volt.
- Nyugodj meg, Ashley - szólalt meg halkan az engem vigasztalni próbáló személy és kedves hanglejtése minden porcikámnak megnyugvást okozott. - Van egy utolsó megoldás, de... - kezdte el, de rögtön félbe is szakítottam és magas hangon egyeztem bele a még ki se mondott dologba.
- Nem érdekel mi az, benne vagyok és nem törődök semmivel csak a testvéremmel! - töröltem le a könnyeimet és megfogtam hatalmas kezeit, amik ölébe hullottak a hirtelen kirohanásom miatt. - Mindenre képes vagyok érte, kérem mondja - könyörögtem és mélyen szemeibe néztem, mire felsóhajtott és megrázta a fejét.
- Ashley... - nézett rám bágyadtan és szinte suttogott, de nem vettem figyelembe, akkor nem.
- Kérem - zokogtam fel és erősebben szorítottam meg a kezembe tartott végtagjait. - Könyörgöm.
- Mivel a te vér csoportod megegyezik a Zac-kével, ezért adhatsz neki donort és vért - miután ezt elmondta egyenes vonallá formálta ajkait, de tekintetemmel folytatásra bírtam. - Neki sajnos mind a kettőre szüksége van és te vagy a legmegfelelőbb személy arra, hogy oda add neki az egyik vesédet és a műtéthez szükséges vért - mondta lassan, ami előnyömre szolgált, mert időbe telt, mire felfogtam, hogy mit mondott.
- Vese és vér? - nyíltak nagyra a szemeim, mire bólintott egyet, hogy bizony úgy volt, ahogy mondta. - Benne vagyok - jelentettem ki magabiztosan, vagyis csak a hangom volt az, belülről rettegtem.
- Tessék? - pattant fel a helyéről és hüledezve nézett rám. - Ez komoly dolog, Ashley, nem gyerek játék - fogta meg mind a két vállamat, mikor felálltam és enyhén megszorította azokat.
- Figyeljen - kezdtem bele mondókámba halkan, mégis lényegre törően, mert azt akartam, hogy megértse, hogy mit terveztem és miért. - Kerek 20 évig nem ismertük egymást a testvéremmel, úgy nőttünk fel, hogy több ezek kiló méter volt közöttünk és egy olyan érzés, ami felemésztett minket: a hiány. Szükségünk lett volna egymásra, nagyon nagy szükség, de nem tudtunk mit tenni. Míg ő tudta, hogy én létezek és a húga vagyok, addig én azt hittem, hogy egyke gyerek vagyok. Egyedül nőttem fel, egyedül tanultam meg az élet nagy dolgait és egyedül lettem az, aki vagyok. Nem a szüleim vagy testvérem segítségével, hanem egyedül - sóhajtottam fel, majd visszaültem a helyemre, ahogy a hallgatóm is tette, de szemei egy pillanatra se engedték el az enyémet, figyelmesen követte beszédemet. - Mikor szilveszterkor csöngettek és mentem ajtót nyitni még semmit nem tudtam. De mikor megláttam a bátyámat és ahogy telt az idő egyre jobban meg is ismertem, akkor jöttem rá, hogy ő egy kincs. Egy olyan személy, aki nem törődik magával csak másokkal. Nézze meg, engem keresett, mikor beteg volt - nevettem fel bosszúsan és cinikusan. - Engem, akit igazán nem is ismert, mégis mindenre képes volt értem. Miattam beteg, miattam van itt, ebben a kórházban és tudja, miattam is fog meggyógyulni. Oda adom a vesémet, ha kell meg is halok érte, csak jöjjön rendbe, neki élnie kell még rengeteg évet, mert ő az, aki megérdemli az életet - mosolyodtam el halványan és szeretet teljesen, mert a szóban forgó férfira gondoltam, aki számomra a mindenség volt. - Ő számít, senki más. Ha így tudok segíteni, így fogok és ebben senki nem tud megállítani - ráztam meg a fejemet, majd csizmám orrát kezdtem el fixírozni, de néhány pillanat múlva ismét felnéztem az engem erősen figyelő doktorra.
- Rendben - egyezett bele egy bólintás kíséretében. - Tudd, hogy most úgy nézek fel rád, mint emberre soha - mosolyodott el halványan, majd levette sötétített szemüvegét, ami könnyes szemeit takarta. - Rettentő erős és bátor nő vagy, Ashley. Büszke lehet rád a családod és Zac mázlista, hogy ilyen húga van, mint te - ölelt ismét magához a mai napon már sokadjára és belepuszilt kiengedett hajamba, amiről időközben lekerült a sapka.
- Köszönöm - mormoltam széles vállába, de egyből el is távolodtam tőle egy kicsit. - Csak annyit kérek, hogy a bátyámnak ne mondjon semmit. Ha megtudná, nem egyezne bele - néztem kissé vörös szemeibe, mire halványan bólintott egyet.
- Alá kell írnod egy papírt, miszerint vállalod a műtétet és az egyik vesédet, valamint vért adsz a testvérednek - állt fel a kanapéról és a hatalmas fa asztalához sétált, ahova én is követtem.
Letette elém a kitöltött lapot, amit egy gyors átolvasás után alá is írtam. Féltem, nagyon féltem a műtéttől és az utána való dolgoktól, de nem érdekelt. Eldöntöttem, amit el kellett és nem tudott visszatántorítani semmi. Felmerülhetett az is, hogy meghalok, az is hogy nem sikerül a műtét és Zac továbbra is szenvedni fog, de bíztam és reméltem azt, hogy minden rendben lesz és vége szakad ennek a rém álomnak.
- Miért kell odaadnom Zac-nek az egyik vesémet? - tettem fel Mr. Brice-nak az egyik eszembe jutó és nagyon fontos kérdésemet, mire megállt cselekedetében, letette a kezében tartott dossziét, majd elém lépet és ahogy ma már sokadjára, hangosan felsóhajtott.
- A bal oldali veséje teljesen elhalt, a jobb oldali pedig csak 30%-ban működik. Ha minden rendben lesz, akkor te is és ő is egy vesével fog élni, ami az elején nehéz lesz, de legalább együtt lehetettek - mosolyodott el halványan és egy pillanatra. - Alkoholt nem ihattok, semmi károsítót nem szedhettek, a reakciók az első néhány hónapban ágyba fognak titeket követelni, mert nagy operációról van szó. A te esetedben még nagyobb a kockázat, mert egészséges vagy, a szervezeted stabil, de azzal, hogy kivesszük a vesédet, felborítjuk az egész rendszert. Nem lesz könnyű, de mindenben segíteni fogunk - fogta meg a kezemet és mélyen nézett a szemembe, szinte belém látott. 
- Nagyon köszönöm, Mr. Brice - fontam át kezeimet a nyakán és felsóhajtottam, mert bennem volt a tudat, hogy tehettem valamit a testvérem érdekében. - Hálás vagyok magának - súgtam a fülébe, mire szorítása erősebb lett derekam körül, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. 
- Semmit nem kell köszönnöd, Ashley. Ez a feladatom és érted is mindent megfogok tenni, nem hagyom, hogy bajod essen - távolodott el tőlem és kezei közé fogta arcomat. - Megbolondulnék, ha történne veled valami. Túl nagy áldozatot hoztál ahhoz, hogy ne légy boldog - rázta meg a fejét, majd óvatos csókot hintett a homlokomra. 
Érdekes volt, hogy a kezei között biztonságba éreztem magam és megmelengette a szívemet, amikor valamelyik testrészemre nyomott egy puszit. Kedves kisugárzása, szelíd, mégis szeretet teljes mosolya, egy pillanatra elvette a gondomat, de most, hogy ő is sírt és ennyire bántotta a helyzetem, nem láttam szép, fehér fogait és felfelé ívelő, rózsaszín ajkait. Olyan volt számomra, mint egy őr angyal vagy egy biztos pont. Mindig számíthattam rá, lehetett bármiről szó, segített és szó nélkül lett a támaszom, ami a nehéz napjaimon nagyon jól esett.
A kocsi halk morajjal állt meg alattunk, majd Perrie-vel karöltve kiszálltunk belőle és a csípős hideg miatt gyors léptekkel közelítettük meg a Zayn-nel közös házunkat. Már későre járt az idő, mivel rengeteg vizsgálaton kellett átesnem, ami eléggé lefárasztott, de koránt sem volt olyan rossz, mint a bátyám szemébe nézni, aki semmit nem tudott arról, hogy holnap délelőtt mi fog történni. Barátnőm végig vele volt, amíg én a termeket jártam, különböző orvosokkal tárgyaltam és felkészítettek a legrosszabbakra. Nem volt jó érzés, mikor mondták, hogy akár meg is halhatok, vagy lebénulhatok, vagy jobb esetben a szervezetem nem fogadja el azt, hogy egy testrészem távozott és művesére vagy donorra lesz szükségem. A gyomrom görcsbe szorult a hallottaktól, szinte rettegtem, de ahogy mondtam: nem érdekelt semmi, csak a testvérem javulása és felépülése. Amikor a velem tartó, szőke lány megtudta, hogy mibe egyeztem bele, kis híján neki ment Mr. Brice-nak azzal az okkal, hogy ő megakar ölni és ne merjen hozzám érni, mert megkeserüli. Két orvossal fogtam le, mert kapálózott, csapkodott, teljességgel megbolondult. Nem láttam még soha olyannak és furcsa volt, hogy egy mindig csendes, szerény nőt le kellett fogni, mert verekedni akart.
- Megnyugodtál? - sandítottam rá, miközben lehajtotta fejjel és látszólag nyugodtan sétált mellettem. 
- Igen, de még mindig nem helyeslem ezt az egészet - állt meg a bejárati ajtó előtt és könnyes szemekkel nézett rám, ami csak nehezítette a dolgomat. - Mi lesz akkor, ha műtét közben történik veled valami, mit fogok csinálni? - fogta meg a vállaimat és erőteljesen megrázta őket, ami meglepett, de nem tettem szóvá. - Megfogok örülni, Ashley! - emelte feljebb a hangját.
- Nyugodj meg, Pezz - vettem le vállaimról kezeit és el se engedtem, ujjaimmal közre fogtam azokat. - Mr. Brice mindent megfog tenni és hidd el nem lesz semmi gond - nyugtattam, de nem csak őt, magamat is. - Tudja, hogy mit csinál - mosolyodtam el halványan és ölelésembe zártam. - Félek, nem is kicsit, de ezt meg kell tennem - mondtam neki halkan, mire bólintott egyet, de nehezen, mert arcát nyak hajlatomba rejtette. 
Még mielőtt sírva fakadt volna, eltoltam magamtól és biztatóan mosolyogtam rá, amit nem viszonzott, de rendezte vonásait és úgy léptünk be a házba. A bent uralkodó meleg levegő egyből megcsapta hideg testemet, ezáltal libabőrös lettem. A nappaliban égett a villany, ahogy a konyhában is, több ember beszélgetését hallottam meg. Levettük a csizmát, kabátot, az én esetemben a sapkát is, majd megfontolt léptekkel közelítettük meg azt a helységet, ahonnan a hangok szűrődtek. Louis, Harry, Liam és Niall ült a kanapén, velük szembe két másik barátnőm, Eleanor és Danielle, a szőnyegen pedig vőlegényem és kislányom foglalt helyet. Önfeledten beszélgettek, észre se vették érkezésünket, amitől muszáj volt mosolyognom. Jó volt őket együtt látni úgy, hogy nem dolgoztak, hanem a szabad idejüket aranyozták be egymás társaságával. 
- Anya! - kiáltott fel az eddig babájával játszó és apjával kötekedő lánykám, majd apró lábaival felém kezdett szaladni. 
- Szia, Hercegnőm! - guggoltam le elé és kezeim közé zártam apró testét, miközben kiengedett hajamba bújtatta orcáját.
- A hercegnő te vagy - nézett rám mosolyogva, majd kezeivel közre fogta arcomat és édes pusziban részesített, ami rettentő jól esett, főleg tőle. 
- Anyukád királynő - szólalt meg Niall, aki mosolyogva nézett rám és kék szemeivel alaposan megnézett. - Minden rendben? - szűkítette össze szemeit és úgy mustrált tovább. 
- Ne túlozz, Horan - nevettem fel, miközben Zoe-t továbbra is öleltem. - Nem igazán... - húztam el a számat és legyintettem egyet, hogy majd elmondom, de nem most, mire ő megértően bólintott egyet. 
Lányomat kezembe vettem és mindenkit üdvözöltem egy puszival, majd Zayn mellé ültem a szőnyegre, mire az ölébe húzott, amin csak mosolyogni tudtam. 
- Így jobb - duruzsolta a fülembe, mire felé fordultam és megsimogattam immár puha és szőrtelen arcát. 
- Szerintem is - kacsintottam rá, mire halkan felkacagott és kezeit védelmezően fonta hasam köré. - Zoe-nak nem kellene már aludnia? Lassan 9 óra lesz - mutattam a barátainkkal játszó lánykára, aki Harry bácsikájával felettébb jól szórakozott.
- De - bólintott egyet. - Már megfürdettem, de jöttek a vendégek és nem volt hajlandó az ágyban maradni. Felviszem - állt fel velem együtt, engem az egyik babzsákfotelba ültetett, majd lánya hisztijével nem foglalkozva felkapta és egy gyors búcsúzkodás után felbaktattak a lépcsőn.
- Tudom, hogy Zoe-nak nem te vagy a vér szerinti anyja, de nagyon hasonlít rád. Ugyan olyan barátságos és jó szívű, mint te. Látszik, hogy felnéz rád, mert mindenben utánozni akar téged - mesélte mosolyogva Dani, majd felállt a helyéről, mellém telepedett és szorosan átölelt.
- Mondta, hogy ugyan olyan pizsamája van, mint neked és Zayn-ek rá kellett adnia azt, mert nem volt hajlandó a pillangósba aludni - nevette el magát El. - Nagyon aranyos - ábrándozott kislányosan, ami kinézetét még elragadóbbá tette. 
Perrie is csatlakozott a társasághoz, ő is mellém szegődött és átölelt, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen más volt. Ugyan úgy beszélgetett, nevetett és ment bele a hülyeségekbe, mint mindig, de többször hozzám bújt, megpuszilt és súgta a fülembe, hogy szeret, amit máskor is megtett, de nem ilyen sokszor. Félt, amitől én is, amit megértettem. Vőlegényem is perceken belül visszatért a társaságunkba és durcázni kezdett, amiért a két lány elfoglalta a helyét és nem ő ölelhetett. Elnevettem magam többször is, de nem őszintén. Nem tudtam úgy, mert nem volt hozzá erőm és túl sok volt a gond, ami felgyülemlett és nem akart fogyni. Pedig jó lett volna!
- Elmondod, hogy mi bánt? - hozta fel a témát ismét Niall, mire halványan elmosolyodtam, nem adta fel egykönnyen. 
- Holnap műtétem lesz - ejtettem ki ezt a mondatot halkan és lehajtott fejjel, majd felsóhajtottam. 
- Micsoda? - kiáltott fel Zayn és felpattant Liam mellől, aki épp úgy meglepődött kirohanásán, mint én. - Ugye csak viccelsz? Mert ha igen, nagyon rossz vicc - tárta szét kezeit és kikerekedett szemekkel vizslatott szüntelenül.
- Nem viccelek, Zayn - nevettem fel cinikusan. - Zac-nek adom az egyik vesémet - néztem végig az egész társaságon, akik csak néztek, de nem mondtak semmit. - Az egyik veséje teljesen elhalt, a másik pedig csak 30%-ban működik - folyattam, mire szőke hajú barátnőm ölelése erősödött körülöttem. - Nem hagyhatom, hogy meghaljon!
- De így meg te fogsz meghalni az Istenit! - kelt ki magából az enyémnek tudott férfi. - Elhiszem, hogy segíteni akarsz a testvérednek, de... - halkult el a hangja, odajött hozzám és letérdelt elém. - nem tudnám elviselni, ha történne veled valami. Te vagy a mindenem, Ashley, nélküled egy senki vagyok - gyűltek könnyek hatalmas szemeibe, amik csillagként ragyogtak a nedvességtől. 
- Nem lesz semmi baj, Drágám. Mr. Brice vigyázni fog rám és azt mondta minden tőle telhetőt megtesz, ha komplikáció merülne fel - fogtam közre arcát és homlokomat az övének döntöttem. - Együtt? - emeltem fel kezeimet, mire egy kicsit eltávolodott.

- Örökre - kulcsolta össze ujjainkat, majd ajkait enyémekre nyomta egy pillanatra. 
Ezzel az apró érintéssel is elérte, hogy felkeltek a pillangóim, a szívem kétszer többet vert és mindent elfejetettem, ami velem történt. Megbolondított, de csak is jó értelemben. Szerettük egymást, mindennél jobban. 
- Mi veled leszünk, Ashley - szólalt meg halkan Louis. - Mindig - emelte fel mutatóujját megerősítésképpen, mire elmosolyodtam egy kicsit. 
- Mindent köszönök nektek - töröltem le kibuggyanó könnyemet, mire mindannyian felálltak a helyükről, vőlegényem engem is felállított, majd a kör közepére helyeztek és csoportos ölelésbe fonódtunk össze. 
Ahogy Lou mondta: ők mindig mellettem voltak és támogattak. Elfogadták a döntéseimet, ahogy most is és ezt mindennél többe néztem. Szerettük egymást, egy hatalmas család voltunk és csak ez számított.

***

Reggel teljes rossz kedvvel keltem fel, semmihez nem volt kedvem és mikor arra gondoltam, hogy ezen a napon megműtenek, felháborodott a gyomrom. Múlt este folyamán Dina-nak, Jason-nek és a szüleimnek is elmondtam, hogy a mai napon min fogok átesni. Ők is kisebb sokkot kaptak, de megértették a döntésemet és támogattak. Mindenkit megkértem, hogy ne jöjjenek velem a kórházba, mert úgy csak rosszabb lenne, amit nehezen, de elfogadtak. Bőven elég volt az, ha Zayn jött velem, nem kellett nagy felhajtás. Keserű száj ízzel és fájó fejjel mentem be a fürdőbe, ahol pillanatok alatt rendbe tettem magam. Az ágy már üres volt, szerelmem nem volt sehol, ezért mikor magamra vettem egy melegítő felsőt, alsót és egy egyszerű pólót, magamhoz vettem a telefonomat és leballagtam a lépcsőn. A nappaliba érve megláttam, hogy 10 óra volt, nem siettem, mert délre kellett menni, ráértem.  A konyhából hang foszlányok szöktek ki, ezért lábaim akaratom ellenére arra mentek. A félig arab férfi szintén melegítőbe sürgött-forgott a helységben, gondosan terítette az asztalt, főzte a kávét, de a gázon készülő ételt elfelejtette, ezért még idő megtudtam menteni a nagy adag rántottát. Elmosolyodtam, amikor egy kicsit felugrott jelenlétem láttán, de megilletődöttsége hamar elszállt és mosolyogva jött oda hozzám és zárt kezei közé. 

- Jó reggelt, Egyetlenem - szólított meg elragadó hangon, amivel mindig is megbabonázott.

- Neked is - simítottam meg arcát, mire elkapta a kezemet, nyaka köré fonta és már csak arra eszméltem fel, hogy formás ajkai az enyémeket bitorolták. 

- Szeretlek - mondta pihegve, mikor levegő hiány miatt elváltunk egymástól. 

- Én jobban - túrtam bele éjfekete hajába, ami puhasága miatt egyből kicsúszott ujjaim közül. 

Az idő gyorsan szaladt, azt tettem, amit mondtak és már csak azt vettem észre, hogy a műtőruhába álltam Mr. Brice és Zayn társaságában az egyik üres kórteremben. Minél jobban nem akartam bemenni a műtőbe, annál jobban közeledtünk ahhoz, hogy ez megtörténjen. Mindenem reszketett, hol fáztam, hol melegem volt és bár nem volt szokásom, de a körmömet is rágtam, mikor elfelejtkeztem magamról. Tekintetem cikázott a két személy között, egyik lábamról a másikra álltam, úgy éreztem magam, mint aki megbolondult. 

- Zac-et visszük előbb a műtőbe, hogy ne lásson meg, addig beszélgessetek - simított végig kezemen a doktor, majd Zayn-re nézet, aki hálás pillantásokat lövellt felé. 

- Köszönjük - mosolyogtam rá bágyadtan. - Mindent - utolsó szavamra csak legyintett egyet és kedvesen rám villantotta fehér fogait. 

Sóhajtozva mentem a kórházi szagban úszó ágy felé, ahova társam is követett, de nem engedte, hogy leüljek, ölébe húzott. Nyakához bújtattam arcomat, mereven néztem magam elé, majd azt figyeltem, ahogy apró kezem, hogy reszketett az azt tartó hatalmas mancsban.

- Félek - suttogtam, amit meghallott, mert a fejemre nyomott csókja bizonyította. 

- Minden rendben lesz - válaszolt hasonló hangnemben. - Tudom, hogy tegnap eléggé kiakadtam, de azt is tudom, hogy Mr. Brice kezében van a legjobb helyed. Minden gond nélkül jössz ki abból a teremből, higgy nekem - emelte fel államnál fogva a fejemet, majd apró puszit nyomott az arcomra. 

- Szeretlek - néztem mélye szemeibe és ezúttal én kezdeményeztem a csókot. 

Úgy faltam ajkait, mint még soha, mert félő volt, hogy az volt az utolsó együtt létünk. Lehet, hogy nem láthattam többet, nem hallhattam a hangját, ezért minden porcikáját, gesztusát és szavát mélye a gondolatomba véstem. Míg én haját és tarkóját kényeztettem, addig ő oldalamat simogatta és hajamba akarta fúrni ujjait, de a fejemen lévő sapka nem engedte neki. Lassan váltunk el egymástól, a másik szemébe szüntelenül nézve, majd homlokunkat egymásénak döntöttük. 

- Én is szeretlek, Egyetlenem, mindennél jobban - simogatta arcomat hosszú ujjaival, amitől muszáj volt becsuknom a szememet. 

Az idő ismét pörögni kezdett, nem tudtam követni a dolgokat csak elfogadtam, amit el kellett. Zayn-től elbúcsúztam és már a műtőben feküdtem az egyik ágyon, amin ha oldalra fordítottam a fejemet, akkor a kába testvéremmel találtam szembe magam. Nekem még nem adtak altatód, de neki igen, ezért nem tudott magáról. 

- Mr. Brice - szólítottam meg halkan a férfit. 

- Tessék? - lépett rögvest mellém és figyelmesen nézett le rám. 

- Bízom magában, tudom, hogy érti, amit csinál, de ha valami gond merül fel, Zac-et mentse meg. Könyörgöm - gyűltek könnyek a szemembe, aki hamar ki is szöktek onnan. 

- Én... - rázta meg a fejét és teljesen maga tehetetlenné varázsoltam a mindig talpra esett férfit. 

- Kérem. Ennyit kérek csak, semmi többet - fogtam meg a kezét és megszorítottam. 

- Rendben - bólintott egy aprót, majd lehajolt hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra. - Rettentő bátor vagy, Ashley és makacs - rázta meg a fejét és megsimogatta az arcomat. - Kezdhetjük? - kérdezte meg figyelmesen, hogy készen voltam-e belekezdeni a nagy küzdelembe.

- Kezdhetjük - adtam meg a választ, majd bátyám kezét összekulcsolta az enyémmel, amit észre is vett, mert nagy keze erősebben ölelte közre az enyémet.

Az altató anyag pillantok alatt elkábított és már csak a nagy feketeséget láttam, amire azt hittem, hogy hamar elenged, de nagyot tévedtem. Nagyon nagyot!