30.rész Nem várt fordulat

Sziasztok Király lányok! :) A múltkori rész eléggé felbolygatott titeket, amit meg is értek. Rengeteg minden történt abban az egy részben, de a végére minden kifogja forrni magát. Remélem meg vagytok elégedve az írásommal és tetszik a történet! Köszönök mindent, már annyira hálás vagyok nektek, hogy azt nem tudom kifejezni/leírni! :) 
Legyetek jók és vigyázzatok magatokra! További szép hetet! 

                                  Big kiss: Fanny

                                   **Zayn Malik**


Három kemény és bánattal eltelt évet tudok magam mögött. Minden reggel reménnyel és szomorúsággal
telve kelek fel, amit Ashley hiánya hoz ki belőlem. Egyedül vagyok, mint az ujjam, vagy is nem. Carly három évvel ezelőtt teherbe esett tőlem és született egy gyönyörű kislányom, de az anyja elhagyta és csak én vagyok neki, ahogy nekem is ő. Miatta kelek fel minden reggel és miatta élem a cseppet sem boldog életemet. Mikor megtudtam, hogy Ash elment, egy világ omlott össze bennem. Emlékszem, tisztán emlékszem, mikor Dina kétségbe esetten hívott fel, hogy nincs a házában és a szekrényéből is eltűntek a ruhái és fontosabb dolgai. Nem akartam elhinni, de mikor a srácokkal a leghamarabbi géppel haza utaztunk, hogy tudatosuljunk a dolgokról, akkor rá kellett jönnünk, hogy elment, itt hagyott minket. Mindenkit felemésztett a távozása és magunkba fordultunk. Amikor csak tehettem elmentem a házába és mindent átnéztem. Vártam, hogy egyszer csak belép az ajtón és közli, hogy itt van és itt is marad velünk, de nem történt meg. Mindig csak ő van a fejembe és rettentően hiányzik. Én vagyok a hibás nagyon jól tudom, mert annyi szomorúságot és aggodalmat okoztam neki, hogy nem bírta tovább. Elűztem azt a nőt, akit a mai napig annyira szeretek és megőrülök nélküle. Régen mikor beléptem a házába, mindig éreztem azt a jellegzetes illatát, amit annyira szerettem, de ahogy telt az idő, eltűnt az illat és vele együtt a reményem is. Rengeteget álmodok vele és annyira élethűen vázolódik az elmémbe, hogy mikor reggel felkelek őt keresem, de hasztalanul. A fiúktól régen elköltöztem, mivel Zoe születésével minden megváltozott. Liam megkérte Danielle kezét, ezért ők is elmentek az 1D házból és új után kerestek, ahol élhetik boldogan mindennapjaikat, Louis még nem tette meg ezt a lépést, de fontolgatja, ezért azzal kezdte, hogy összeköltözött szerelmével közös házukba. Harry és Niall. Hát ők még nem találták meg a szerelmet és agglegényként élnek régi házunkban és várják Ámor nyilát. Én is egyedül vagyok, de van egy csodálatos és fenomenális társaságom, akit nagyon szeretek. Mikor kislányom szemébe nézek, mindent elfelejtek és a boldogság minden porcikámat átjárja. Szüleim és testvéreim nagyon sokat segítenek a nevelésében, de az utóbbi időben mondtam nekik, hogy köszönöm a rengeteg odafigyelést és segedelmet, de bírok vele egyedül is. Két éves, okos leányzó és nagyon büszke vagyok rá. Már folyékonyan beszél, mindent megért, amit mondok neki és már régen egyedül jár. Sok vonásában látom benne az anyját, de inkább engem tükröz. Hatalmas, barna szemei, éj fekete haja és sötétebb bőre mind mutatja, hogy én vagyok az apja. Rettentően el voltam keseredve, mikor megtudtam, hogy ő már nevelkedett Carly hasában és cseperedett, de ahogy telt az idő, átjárt a boldogság és alig vártam, hogy kezembe foghassam. Mikor anyja kijelentette, hogy számára fontosabb a karrierje és viseljem én a gondját, megtorpantam. Féltem hozzáérni, mert olyan pici és törékeny volt. Nem tudtam, hogy kell tisztába tenni, etetni, fürdetni. Egyszóval semmit. Ekkor jött segítségemre a családom és barátaim. Mindannyian nagyon szeretjük és ő a One Direction kabalája. Mindig velünk van, hiszen egyedül nem hagyhatom. Lux-al nagyon jól kijönnek és Lou is szívesen vigyáz rá, ha nekem dolgom akad. Hatalmas hálával tartozom mindenkinek, amiért ennyi segítséget nyújtottak és elfogadták, hogy ő a lányom, aki a mindenséget jelenti számomra. Nem régen fejeztük be legutóbbi turnénkat, ezért rengeteg időnk van pihenni és a családunkkal lenni. Több mint három hónap áll rendelkezésünkre, hogy újult erővel tudjunk neki kezdeni a munkának. Amikor megvettem a lányommal közös házunkat, tele raktam Ash és Zoe képeivel, ami nem volt valami jó ötlet. Mikor kislányom képeit nézem könnyek gyűlnek a szemembe, amiért ő van nekem, de mikor régi szerelmem képeire siklik tekintetem, ismét sírni kezdek, de a hiánya miatt. Sokszor elképzelem, hogy milyen lenne vele élni és nevelni Zoe-t. Lányom is bizonyára szeretné és Ash is őt, mivel rajong a kicsikért és az évek alatt ez biztosan nem változott. Lehet, hogy nem lenne a lánya, de úgy szeretné, mintha az ő vére lenne, ezt biztosra veszem. Nem tudom mi lehet vele, hol van és rátalált-e a szerelem. Féltékeny vagyok, de magam se tudom, hogy miért, hiszen én rontottam el mindent. Ha nem csinálom régen azt, amit, akkor most velem lenne és Zoe minden bizonnyal a közös gyermekünk lenne, akit összetartó és szerető családban nevelnénk fel, de nincs így. A mai napig próbálom keresni vagy valamilyen formában elérni, de nem tudom. Twitter fiókját kitörölte, ahogy Facebook-ját is és a telefon számai is más lett. Fáj, hogy legalább nem láthatom még egyszer, hogy tudjam minden rendbe van-e vele és hogy éli az életét. Bízok benne, hogy sokkal jobb, mint itt és rátalált a boldogságra, amit én nem tudtam neki megadni.
- Apa, apucikám - hallottam meg lányom angyalhoz hasonló hangocskáját, ezért a takarót lerántottam magamról és kiszálltam az ágyból.
Gyorsan felvettem egy pólót, ami az egyik fotel karfáján pihent, majd kiléptem szobámból és a velem szemben lévő ajtó felé mentem, ahol lányom tartózkodott. Óvatosan nyitottam ki az akadálynak tűnő faszerkezetet, majd megláttam, ahogy aranyosan rám mosolygott és aprócska kezeit felém nyújtotta. Egy pillanatra megálltam és beszívtam magamba finom baba illatát, ami egész szobáját uralta, ami minden pillanatban segített, hogy észhez térjek és csak vele foglalkozzak.
- Jó reggelt Csillagom - léptem rácsos ágyához, majd mosolyogva kivettem onnan és fejem felé emeltem.
Aranyosan nevetett és kapálózott minden fele, majd szorosan magamhoz öleltem és részesítettem egy reggeli apa pusziba, amit minden reggel megszoktam tenni, mert csak akkor kezdődhet a nap, ha puha orcájára nyomok egy csókot.
- Jó reggelt - nevette el magát és mellkasomhoz bújt, amitől mindig kiráz a hideg, szívem minden szegletét megmelengeti és nem hagyja, hogy a bánat miatt jéggé fagyjon.
- Hogy aludt az én Hercegnőm? - kérdeztem meg tőle és elindultam vele le a nappaliba, hogy mind a ketten megreggelizhessünk.
Mikor így szólítom akaratom ellenére is Ashley jut az eszembe és hirtelen ő jelenik meg szemem előtt. Őt is így szólítottam, mert olyan volt, akár egy hercegnő. Mindenkit elbűvölt, de nálam jobban senkit nem tudott. Ahogy mentünk le a lépcsőn végig a képeket figyeltem és az egyiknél legyökereztek lábaim, nem hagyták,

hogy tovább menjek. Piros kerettel volt közre fogva a kép, amin Ash-el önfeledten mosolyogtunk és még a gond fogalma sem merült fel bennünk. Ahogy perceken át néztem a papír lapot, szemembe könnyek gyűltek, amik egyhamar ki is szöktek onnan. Nagyot sóhajtottam, majd szorosabban öleltem magamhoz a kezemben tartott pici lányt.
- Ashley - mondta aranyosan és pici ujját a képhez nyomta. - Hiányzik apának - simogatta meg arcomat, miután kezét elvette a rólunk készült tárgyról.
- Igen hiányzik, de te pótolod őt - erőltettem magamra egy mosolyt és inkább tovább mentem, hogy a látvánnyal és a helyzettel ne ostorozzam magamat tovább.
Soha nem szoktam kimutatni előtte, ha van valami bajom vagy ha sírok, mert az neki sokkal rosszabb. Azt mondják, hogy a kicsik nem érzik át a dolgok súlyát, de ez nem igaz. Igen is átérzik és ezt tapasztalatból mondom. Ha nekem rossz kedvem van, akkor Zoe-nak is, ha én boldog vagyok, akkor ő is. Hatalmas hatással vagyok rá és ügyelnem kell arra, hogy mit cselekszem vagy mondok előtte. Ahogy beértünk a konyhába, beleültettem az etető székébe és a hűtőhöz mentem. Már tegnap este elkészítettem neki a reggelit, mert tudom, hogy milyen falánk és nem győzi kivárni, hogy odaadjam neki. Minden reggel tejbegrízt szokott enni, amit drága barátom Niall szoktatott rá. Egy időbe annyit adott neki, hogy teljesen rá szokott és a napja már nem is kezdődhet egy tányér finomság nélkül. Ugyan ez van a kakaóval. Azt nem kell ragoznom, hogy Harry szoktatta rá és hogyan. Az a lényeg, hogy nagyon szereti és van olyan, hogy még lefekvés előtt is kiszürcsölgeti a csőrös poharából. Édes látvány, amikor összekuporogva ül a kanapén, nézi a mesét és közben issza a számára finom italt. Betettem a mikróba a műanyag tállal együtt, mert az éjszaka folyamán nagyon hideg lett. Egy percet vártam, míg megfelelő hőmérsékletű lett, majd egy kiskanállal kivettem belőle egy falatot, hogy biztosra menjek nem lett forró. Türelmesen váró és játszadozó lányom elé tettem, majd kezébe adtam a kanalat és figyeltem, ahogy jóízűen falatozza.
Három év alatt rengeteget változtam, de nem külsőre, hanem belsőre. Egy felelősség teljes apa vagyok, aki a nap 24 órájából 15-öt a lányával tölt, de mégse vagyok boldog. Hiányzik az életemből a boldogság, ami régen betöltötte szinte minden napomat, de amióta Ash elment ez is eltűnt az érzelmi listámról. Nem tudok másba kapaszkodni csak a vele megtörtént emlékekbe, amik ha előjönnek, akkor a földbe tipornak. Nap közben koncentrálok, hogy ne gondolkodjak el és valamivel eltereljem ezeket a dolgokat, de mikor este lefekszek és a sötét plafont bámulva megjelennek, akkor órák hosszat sírok és ostorozom magam, mert én tettem ezt mindenkivel. Miattam ilyenek a srácok is, Dina és Jason is és Ashley családjáról ne is beszéljünk. Nem hozták még fel azt a témát, hogy az én hibám, amiért a lányuk elment, itt hagyta őket, de tudom, hogy ezt gondolják. Emma rendszerint jön meglátogatni Zoe-t, aki szinte nagyanyjaként tekint a nőre. Alex-et is nagyon szereti és ő is a kislányt, de mikor vele vannak látom rajtuk, hogy mennyire megvannak zuhanva, ahogy mindenki. Dani és El szinte minden nap beszélnek róla és utána hosszasan sírnak, de nem tudunk mit tenni. Elment az én hibámból és ezt soha nem fogom magamnak megbocsájtani. 
Soha nem voltam egy érzelgős, magamba zuhanós típus, de ahogy minden, ez is megváltozott. Rengeteget gondolkodok, a múltat vázolom magam elé, mindig Ashley van a fejembe és ez kezd nagyon zavarni. Nem azért, mert nem akarok rá emlékezni, sőt, de csak magamnak csinálok rosszat. Ahogy mosolyát, szemeit és rég nem hallott hangját és nevetését meghallom a fülembe, szinte belesajdul a szívem. Amióta elment a banda még jobban összetart. Mikor megtudták, hogy Carly-val mit csináltam és, hogy gyermekem lesz, hihetetlen módon, de minden téren támogattak. Elmondtam nekik mindent és megértették. Átérezték, amit én és mikor a legnagyobb szükségem volt rájuk, mellettem voltak. Mindenben segítettek és ugyan olyan izgalommal várták, hogy megszülessen Zoe, mint én. Imádják és sokszor azt látom, hogy talán jobban, mint kellene. Ilyenkor elszoktam gondolkodni, hogy jó apa vagyok-e? Hangot is szoktam adni gondolatomnak és mindannyian biztosítanak arról, hogy lányomnak nem is lehetne jobb apja, mint én.
Megráztam a fejemet, hogy elkergessem gondolataimat és leültem az asztalhoz egy tálcával a kezemben, amin két pirítós és egy nagy pohár narancslé díszelgett. Már beleakartam harapni a még meleg kenyérbe, mikor hallottam, hogy kicsapódott az ajtó és Jason meg Dina loholva lépett be lányom és szerény személyem társaságába. Nagyokat pislogva figyeltem, ahogy Ash barátnője felrángat a helyemről, lányomat meg Jason vette ki az etető székből.
- Mit csináltok? - adtam hangot magamnak és tűrtem, hogy a felpörgött lány lenyomjon a kanapéra.
- Bekapcsolom a tévét és megtudod - mondta könnyes szemmel Di és gyorsan kezébe vette a távirányítót.
Barátja kezében tartotta Zoe-t és etette a még megmaradt reggelivel. Ő sem volt jó kedvében és erre akkor jöttem rá, mikor szipogott egyet és letörölte kibuggyanó könnyeit. Nem tudtam mire vélni viselkedésüket, de kezdtem nagyon kíváncsi lenni, de nem mondtam semmit csak vártam. A tévé bekapcsolódott, majd a szintén szipogó leányzó mellém telepedett és gyors tempóban nyomkodta a gombokat. A zene csatornára kapcsolt és mikor megtalálta a keresett csatornát, letette a kezében tartott tárgyat és kezébe vett egy zsebkendőt. Erősen szugeráltam a képernyőt, majd egy nem várt fordulat történt. Ashley-t láttam meg teljes élet nagyságban, ahogy mosolyogva egy mikrofonba beszélt. Szemeimet egyből ellepték a könnyek és nem tudtam mást csinálni csak előre dűlni és minden mozzanatát figyelni. Régen vállig érő haja, egészen derekáig omlott szépen elrendezve és egyenesen, egy rózsaszín felsőt viselt, fekete blézerrel és lábait szintén fekete farmer nadrág fedte, ahogy azokat felhúzva ült egy széken. Nem hittem el, hogy láthatom, de mégis fájt. Testem minden porcikája remegett és átjárt az a fájdalom, amit akkor éreztem, mikor elment. Láthatóan boldognak tűnt és nem tudtam mosolyáról és csillogó szemeiről levenni tekintetem. Mind hárman könnyünket törölgettük és csak a tévében szereplő lányt néztük, aki annyira hiányzott mindannyiunknak és nem vártunk másra csak, hogy magunkhoz ölelhessük.
- Jó napot Ashley - köszönt neki a riporter nő kedvesen mosolyogva, amit az előtte ülő lány viszonzott is.
- Szia Cara, hogy vagy? - ült feljebb székében és minden figyelmét beszélő társának szentelte.
- Köszönöm, jól, de úgy hallom te is így vagy a dologgal - bökte meg barátságosan kézfejét, mire szégyenlősen lesütötte szemeit.
- Igen, teljes egészében - nevette el magát, ami megmelengette szívem minden részét.
- Elmondanád az okát?
- Igen - bólintott egyet, majd felmutatta bal kezét, amire a kamera egyből rá is közelített.
Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy hosszú, csinos ujján megcsillant egy gyönyörű gyűrű, ami minden bizonnyal eljegyzési szándékból volt rajta. Kezemet kezdtem el tördelni és nem bírtam érzelmeimnek parancsolni. Dina is így volt vele, mert hangosan zokogott és legjobb barátnője minden szavát itta. Jason lányomat ölelte magához és csöndben mutatta ki, felemésztette, hogy hosszú idő után láthatta a számára egyik legfontosabb személyt. Nagyot sóhajtva hallgattam beszélgetésüket, de nagyokat pislogtam a folytonosan látásomat gátló könnyeimet eltüntetve, nem tudtam mást csinálni. 3 év rengeteg idő és fenomenális érzés, hogy csak tévén keresztül is, de láthatjuk.
- Talán eljegyeztek? - kérdezte szemöldök húzogatva a műsor vezető és izgatottságában előre dűlt székében.
- Igen és nem lehetnék a jelenleginél boldogabb - jelentette ki, ami szíven ütött.
Mást tette boldoggá és nem én, ami rettentően fájt. Fájt, mert tudtam, hogy én is megtehettem volna ezt, de mindent elrontottam és most csak élek, de testileg, nem lelkileg.
- Justin minden bizonnyal nagyon szeret téged, ha ilyen nagy lépést tett meg - kacsintott egyet a nő, mire a kamera ismételten közelített, méghozzá az említett személyre. 
Fehér fogait megmutatva mosolygott és arca ki volt pirosodva, minden bizonnyal öröme miatt. Ismerem személyesen is, de nem gondoltam volna, hogy életem szerelmének valaha is ő lesz a vőlegénye. Ujjongásba kezdetek a nézők, ahogy csókot küldött Ash-nek és azt tátogta, hogy szereti. Minden mozzanatukkal elérték, hogy rosszabbul érezem magam. Boldogok, ráadásul Justin egy olyan nőt talált maga mellé, aki kivételes és volt alkalmam a barátja lenni. Már szinte bőgtem, annyira összetörtem lelkileg és azok a falak, amiket az évek során építettem magam köré, hogy védjem érzelmeimet, leomlottak és féltem, hogy a fájdalom magával visz. Ennyi idő után végre láthatom és az már biztos, addig nem fogok nyugodni, amíg személyesen nem találkozhatok vele. Nem igazán figyeltem meg a fiú mellett ülő személyeket, de egy valakin megakadt a tekintetem. Perrie Edwards-on. Ott ült a nézők soraiban, bőszen mosolygott és az ő arca is szintén ki volt pirulva és valamit tátogott Ashley-nek. Nem hittem a szememnek, amiért őt is ott láttam, de nem tudtam tovább figyelni. Felálltam és a szobámba mentem, mert nem bírtam elviselni tovább, amit láttam. A célzott helységbe érve, egyből az ágy mellett ácsorgó éjjeli szekrényhez mentem, amin a telefonom foglalt helyet. Perrie-vel a szakításunk óta nem találkoztunk, de a számát még se töröltem ki, aminek most örültem a legjobban. Kezembe vettem a készüléket, majd a lány számát kikeresve megnyomtam a hívás gombot. Sokáig kicsöngött és már attól tartottam, hogy nem veszi fel, de nem így lett és meghallottam hangját.
- Háló? - szólt bele bizonytalanul és hangján nagyon meglepődtem. 
3 év alatt sokat változott és sokkal nyugodtabb, barátságosabb.
- Szia Perrie, Zayn vagyok - köszöntöttem, mire a vonal végéről síri csönd jött át. 
- Zayn? - kérdezte halkan több perc hallgatás után.
- Igen én vagyok. Láttalak a tévében - mondtam neki, mire ismét csönd lett. 
Még a levegő vételét se lehetett hallani és egy pillanatra azt hittem, hogy letette.
- Igen? Nem összekevertél valakivel? Én itthon ülök - mondta magas hangon, amiről tudtam, hogy hazudik, mert régen is így beszélt, ha füllentett.
- Nem hiszem - ültem le az ágyra, mert eddig össze-vissza járkáltam a szobában. - És nem csak téged láttalak, hanem mást is, aki nagyon hasonlított Ashley-re.
- Az lehetetlen - vágta rá egyből. - Nem lehet tudni, hogy hol van. Én se tudok róla semmit.
- Pedig vele beszélgetett egy szőke hajú nő és te is meg a vőlegénye, Justin is ott volt - vázoltam fel neki emlékeztetés képen, de tudtam semmi szükség rá, mert csak a tudatlant játszotta. 
- Nem tudom miről beszél Zayn, de ne haragudj le kell tennem - köszönt volna el gyorsan, de megállítottam benne.
- Nem vagyok bolond Pezz. Tudom, hogy most is vele vagy csak nem akarod elmondani. Csak annyit kérek, hogy elmond hol van, mert már mindenki látni akarja - halkult el a hangom és a könnyek ismét csípték szemeimet.
- Te meg azt tudod, hogy lehetetlent kérsz. Sajnálom, nem mondhatok semmit - mondta határozottan és megszakította a vonalat. 
Hatalmas sóhajjal egyetembe levetettem magam az ágyra és azon gondolkodtam, hogy kitől és hogyan tudjam meg, hogy hol lakik. Rettentően fontos számomra és nem fogom hagyni, hogy másnak legyen a felesége, más tegye boldoggá, mikor ezt én is megtudom csinálni, talán még jobban is. Perrie volt az egyetlen reményem, de ahogy sejtettem, nem mondott semmit. Érthető, hiszen barátnője mellett van és mindenbe támogatja, ami jó dolog, de jelen esetben nem. A félelem és hiány érzett ismét átjárt, sírni kezdtem, ami a mai napon nem elsőnek történt meg.
A bajok okozója én vagyok, de tudom, hogy Ash-nek mellettem van a helye, mert feltétel nélkül szeretem és szerintem nálam jobban senki nem érez így. Megtalálom, megkeresem és nem fogom elengedni, mint három évvel ezelőtt.