2014. augusztus 1., péntek

Ráadás rész - Akarlak!

Sziasztok Drágucáim! :) Ime a ráadás rész, amit Zayn szemszögéből írtam, mert így gondoltam helyesnek és jónak. Hihetetlen, már csak epilógus és vége! Nem kezdem el ecsetelni, hogy mennyire frenetikus lányok vagytok, mivel írni fogok egy írói utószót, amiben minden benne lesz. 
Jó olvasást, szeretlek titeket! <3

                                    Bye-bye: Fanny
                  

     ** Zayn Malik **

Sok minden történt velem már életem során, de az volt a legjobb dolog, mikor életem szerelmétől megszületett a második lányom. Cloe Lilia Malik-nak neveztük el, ami angol és arab nevek keveréke volt. Míg feleségem a Cloe-hoz ragaszkodott, addig én a Lilia-hoz. Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen, ezért mind a két nevet megkapta, ami együtt jobban, hangzott, mint külön-külön. Azt a napot soha nem felejtettem el, mikor teljes sokkban felhívott Miranda és könyörögve kérte, hogy siessek haza, mert Ashley-nek elfolyt a magzat vize. Senkivel és semmivel nem foglalkozva rohantam ki a stúdióból és padló gázzal mentem egészen hazáig. Mindenem remegett, az egész világ forgott velem és ez csak fokozódott, mikor szerelmemet az emeleti fürdőszobában lévő kád szélén szenvedni láttam. Megállás nélkül hullottak a könnyei, hangosan kiabált, mert akkora fájdalmai voltak. Zoe rémülten figyelte anyját és nem igazán tudta, hogy mi történt, ezért dadáját megkértem, hogy vigye a szobájába és maradjon is vele. Gyorsan szaladtam be a hálószobába, ahol egyből magamhoz vettem azt a táskát, amiben minden szükséges dolog benne volt, ha már eljött az idő és menni kellett. Vállamra akasztottam a nehéz tárgyat, majd visszaszaladtam Ash-hez és óvatosan kezeim közé vettem, mert nem bírt volna mozogni. Egyik pillanatról a másikra, már a belvárosi kórházban voltunk, ahol feleségemet meglátva, egyből oda hoztak hozzánk egy tolókocsit, amibe figyelmesen ültettem bele, mert nem akartam, hogy még jobban ártsak neki. Egyszer azt a helyzetet már átéltem, de az  akkori még is más volt. Azt a nőt vitték a szülő szobába, aki a világot jelentette számomra és nem egy olyat, akit ittasan ejtettem teherbe. Akkor is izgultam, idegeskedtem és féltem, de akkor minden másabb volt. Sokkal másabb. Idő érzékemet teljesen elvesztettem és csak ültem a szülő szoba ajtaja előtt, mikor egy fehér köpenyes, kedvesen mosolygó férfi lépett oda hozzám. Együtt érzően gratulált és elmondta, hogy mennyire gyönyörű lányom született, majd elkísért, oda, ahol igaz csak ablakon keresztül, de láthattam a lányomat. A doktor magamra hagyott, aminek örültem, mert nem szerettem volna, ha teljesen elérzékenyülve látott volna. Nagy betűkkel volt kiírva a neve, ezért könnyen megtaláltam és mikor apró termetét, nagy haját és édes arcocskáját megláttam, egyből zokogni kezdtem. Mind a két kezemet rátettem az üvegre és hiába volt körülötte több apróság is, csak őt tudtam nézni, a lányomat. Ő volt a legszebb és a legtökéletesebb, még úgy is, hogy a bőre nem volt teljesen sima, piros volt és továbbra is összehúzta magát, mint az anyja hasába, de akkor is mese szép baba volt.
Miközben ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy már eltelt egy hónap. Lányom kiságya mellett álltam és szinte pislogás nélkül figyeltem nyugodt arcát és hallgattam halk szuszogását. Imádtam nézni, a szobájában lenni és beszívni azt a finom baba illatot, ami az egész helyiséget átjárta. Mélyen aludt, semmire nem volt gondja, hiszen édesanyja tisztába tette és meg is etette. Kezeimet ágya rácsára tettem és oldalra döntött fejjel, bágyadtan mosolyogva figyeltem meg minden porcikáját. Míg Zoe én rám hasonlított, addig Cloe az anyjára. Pisze orra, dús, barna haja, aranyos mosolya és világos bőre mind ezt mutatta. Nem találtam benne egy hibát sem, ahogy feleségemben sem, mind a ketten hibátlanok voltak. Az apróságért az egész családból talán nagyobbik lányom rajongott a legjobban, mivel tisztában volt azzal, hogy ő volt a nagy, a nővér. Énekelt neki, fogta a pólyában és minden percben megpuszilta, mikor a közelében volt. Nagyon szerette, le se tagadhatta volna és emiatt Ash és én voltam a legboldogabb. Nem volt Cloe-ra féltékeny, egyszer sem tette szóvá, ha a húgával többet foglalkoztunk, mert már régebben elmagyaráztuk neki, hogy a testvére még pici volt és nem volt olyan ügyes és önálló, mint ő.
- Apa? - hallottam meg a gondolt lányka halk hangját hátam mögött, mire lassan megfordultam.
- Tessék, Angyalom? - mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy mit akart.
- Bejöhetek én is? - tette fel a várt kérdést, mire halkan nevetve bólintottam egyet. - Olyan aranyos - beszélt teljes ámulattal húgáról, mikor a kiságyhoz ért és pillantásával szüntelenül nézte az apró babát.
- Akárcsak te - húztam oldalamhoz vállánál fogva és lehajolva hozzá nyomtam egy puszit a feje búbjára.
- Én is ilyen pici voltam? - meresztette rám hatalmas szemeit és apró kezeivel körül ölelte a derekamat.
- Még kisebb - mosolyodtam el szerényen, ahogy visszagondoltam első lányom születésére. - Nagyon apró voltál. A pólyában is úgy néztél ki, mint egy játék baba - vettem kezeim közé a mára már nagyocska lányomat és nyomta egy nagy puszit az arcára.
- Úgy szeretem. Alig várom, hogy játszhassak vele - döntötte fejét az enyémnek és mosolyogva beszélt testvéréről, miközben szüntelenül figyelte Cloe nyugodt pihenését.
- Biztos, hogy ő is nagyon szeret téged - suttogtam a fülébe, mire kezei szorítása erősödött a nyakam körül.
- Ma jönnek Harry bácsiék? - nézett rám, miközben halkan beszélt.
- Nem biztos, de már én is mondtam meg ők is, hogy ne bácsizd őket - csíptem meg az orra hegyét, mire kuncogva a nyak hajlatomba bújtatta az arcát. - Nem szeretik, főleg Niall - beszéltem tovább szórakozottan.
- Jó, de mindig elfelejtem - sütötte le szemeit kislányos zavarában, ahogy eltávolodott tőlem. - Megyek segíteni anyának - kezdett el fészkelődni kezeim között, mire letette, majd nyomtam egy puszit dús hajába.
- Rendben, de ne forgasd fel a konyhát, mint múltkor - dünnyögtem halkan közelebb hajolva hozzá, mivel újra húga ágyához lépett és nézni kezdte őt.
- Okés - mosolygott rám angyalian, majd halk és apró léptekkel elhagyta a szobát.
Magamba nevetve leültem a Cloe ágya mellett lévő fotelba és onnan figyeltem tovább az angyali kislányt, miközben Zoe tojásosan, lisztesen és morzsásan lebegett előttem. Segített az anyjának vacsorát csinálni, de nem jött össze, mert mindent magára borított és a végeredmény egy teljesen maszatos lányka lett, akit Ashley nehézségek árán tudott megtakarítani a fürdőszobában. Kezeimet a fehér ágyra tettem és államat azokra támasztva élveztem kisebb lányom társaságát. Álmában néha elmosolyodott, szempillái megrebbentek, amin nem tudtam nem mosolyogni. Úgy volt aranyos, ahogy volt és a tudat, hogy az Ashley-é és az én gyermekem volt, attól minden részem boldogságban úszott. Az ajtón halk kopogást hallottam, mire annak irányába kaptam a fejem és megpillantottam a világ legszebb nőjét; a feleségemet.
- Minden oké? - bújt beljebb a faszerkezeten, amit egyből be is csukott, miközben nagy mosolya jelen volt hibátlan arcán.
- Igen - bólintottam egy nagyot, majd mikor közelebb ért hozzám, kinyújtottam felé egyik kezemet, amit egyből meg is fogott, így könnyedén az ölembe tudtam húzni. - Így meg pláne - mormoltam a fülébe, mire megéreztem, hogy kirázta a hideg, ezért arcomra önelégült mosoly kerekedett.
- Milyen jót alszik - beszélt lányunkról, akit csillogó szemekkel nézett, mint mindig. - Olyan, mint az apja - tette hozzá, mire reflex szerűen csíptem bele csinos fenekébe, amitől enyhén megugrott. - Most miért? - nézett rám kikerekedett szemekkel. - Te is imádsz aludni.
- Az lehet, de mást is szeretek csinálni... - pusziltam végig a nyakát, mire egy nagyot felsóhajtott.
- Te meg a mocskos fantáziád - rázta meg a fejét kuncogva, majd megfordult a lábamon és szembe fordult velem.
- Szeretlek - döntöttem homlokomat az övének, mire bágyadt mosolyával ajándékozott meg.
- Én is téged, Zayn - vezette bele ujjait a hajamba, amitől egyből hideg szaladt végig a gerincemen. - Te vagy a legjobb dolog az életemben és a lányaink - puszilta meg az arcomat, majd a fülem mögötti, érzékeny pontot, amivel elérte, hogy kezdjem elveszteni a fejemet.
- Köszönöm - leheltem ajkaira, mire meglepődve hátrább hőkölt.
- Micsodát? - vette kezei közé arcomat.
- Azt, hogy vagy nekem, megajándékoztál egy fantasztikus kislánnyal és azt, hogy mindig itt vagy velem és a hibáimmal együtt szeretsz - tettem hatalmas kezeimet az övéire. - Nem sok mindenki tudna mellettem megmaradni ennyi ideig - döntöttem oldalra a fejemet és figyeltem, ahogy hibátlan mosolyával illetett meg.
- De én igen, mert fantasztikus ember vagy, mondjon bárki, bármit - hintett egy apró csókot a homlokomra. - Úgy szeretlek, ahogy vagy - mondta ki lassan, mire nem bírtam tovább és ajkaimat az övére illesztettem.
Vadul csókoltuk egymást, az én esetemben alig bírtam kontrollálni magam és selymes hajába mind a két kezemet belevezettem. Cselekedetemre halkan felmordult, majd ő is így tett, de az övénél jóval rövidebb tincseimet egy kicsit meg is húzta. Morogva adtam tudatára, hogy tetszett, amit csinált, miközben nyelveink szüntelenül táncoltak egymással. Nem bírtam betelni az érintésével, közelségével és a tudattal, hogy ez a gyönyörű nő az enyém volt. Csak is az enyém. Ajkáról áttértem a nyakára, mire fejét enyhén hátra vetette. Haját hátára sepertem és csókokkal fedtem be illatos bőrét, ami parfümjének aromájában úszott. Míg én így kényeztettem, addig ő a hajamat dúrt vagy hosszú körmeivel pólóval fedett hátamon szántott végig. Egy pillanatra megálltam minden mozdulatommal, mire ő is így tett, ezáltal láthattam halvány mosolyát, vágytól csillogó szemeit és duzzadt, piros ajkait, amik szinte hívtak, hogy újra megérintsem őket. Fenekét megmarkolva értem el, hogy még közelebb került hozzám, a mellkasunk szinte egyé vált. Melegítőbe bújtatott lábain lassan húztam végig nagy kezeimet, majd arcára tértem és újra csókolni kezdtem. Egy pillanatra sem ellenkezett, egyből viszonozta közeledésemet és alsó ajkát enyhén megharapva, újra bejutást engedett.
Az ajtón kopogást hallottunk, mire pihegve váltunk el egymástól és engedélyt adtunk a zavaró személynek. Pillanatokon belül megláttuk Miranda mosolygós arcát, aki helyzetünket meglátva még szórakozottabb lett.
- Bocsánat, Madárkáim, de valamelyikőtök jöjjön, mert nem bírok Zoe-val - mondta nagyot sóhajtva, mire halkan nevetni kezdtünk, mind a minket ért megszólítás és lányunk viselkedése miatt.
- Megyek - szállt le lábaimról feleségem, de ahogy menni akart, kezénél fogva visszahúztam magamhoz.
- Nem felejtettél el valamit? - súgtam a fülébe, mire nevetve megrázta a fejét és édes ajkai az enyémeken landoltak. - Így mindjárt jobb - döntöttem oldalra a fejemet, mire mosolyogva megsimogatta az arcomat és gyors léptekkel követte a gondterhelt nőt, aki mindig alkotott valamit, lányommal egyetemben.



***

Halkan ültünk az asztalnál, miközben vacsoráztunk és az evőeszközök használata közben felmerülő hangokon kívül nem lehetett mást hallani. Egyedül kisebbik lányom hiányzott körünkből, mivel már megvolt fürdetve, etetve és a szobájában mélyen aludt, a banda társaim pedig azért nem jöttek el hozzánk, mert nem értek rá.
- Képzeld Apa, én paníroztam a húst - mondta boldogan Zoe, miközben aranyos mosolyát felém intézte. - Igaz, Anya segített, de azért én csináltam - nevetett fel, amin mindannyian elmosolyogtuk magunkat és kicsit sem értelmes mondatán.
- Ügyes vagy, Kicsim, nagyon finomat csináltál - fogtam meg asztalon keresztül apró kezét és hintettem rá egy csókot, majd újra kezembe vettem a villát.
- Köszönöm - húzta ki magát büszkén, majd anyja felé fordult. - Anya? - vette elő a megszokottnál is angyalibb hangját, mire magamban hangosan felnevettem, mert ismertem és tudtam, hogy akart valamit.
- Tudom - kezdett beszélni feleségem, miután lenyelte a szájában lévő falatot. - Elég volt a vacsora, egészségedre - simogatta meg a mellette ülő leányzó arcát, ahol nekem kellett volna ülnöm, de amióta önálló volt, kibitorolta magának az édesanyja melletti helyet, mivel csak az ő közelében akart lenni. - Felmehetsz a szobádba.
- Köszönöm és finom volt minden - ugrott le székéről, majd elkezdett kilépkedni a konyhából.
- Egészségedre - mondtam egyszerre Miranda-val, aki mellettem foglalt helyet.
Ahogy elfogyasztottuk az ételt, a mosogatóba tettük a mocskos tálakat, majd az étkező asztalt eredeti állapotába varázsoltuk, amin már nem volt morzsa, piszkos szalvéta és további oda nem való dolog.
- Megyek megfürdetem Zoe-t - jelentette ki Ashley, de már csak a hangját hallottuk, mivel a teljesen kinyitott ajtó jelezte távozását.
A társaságomban maradt nő nagyot sóhajtva ült le az egyik közelében lévő székre, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. Cselekedetét én is követtem és leültem mellé, mire mosolyogva fordult felém, de az inkább volt nevezhető egy erőltetett gesztusnak.
- Valami baj van? - fúrtam tekintetemet az övébe, mivel soha nem volt ilyen, vagyis én nem ilyennek ismertem.
- Dehogy - válaszolt egyből és hevesen megrázta fejét, ami mozdulatot a kontyából kikandikáló tincsek hűen követtek. - Nincs baj, csak fáradt vagyok - fordította el a fejét és a padlót kezdte szuggerálni, amiből egyből rájöttem, hogy többről volt szó.
- Miranda! - szóltam rá erélyesebben, mire pillantását újra rám vezette. - Régóta ismerlek és tudom, hogy valami nincs rendben - lágyult el végére a hangom és kezeim közé vettem egyik kezét. - Mondd el, hidd el jobb lesz - biztattam mosolyogva, mire feladóan leeresztette vállait, majd felsóhajtott.
- Nem vagyok ide való - bökte ki gyorsan, mire szemeim kikerekedtek, mivel nem igazán étettem, hogy mire vonatkozott a mondata.
- Hova? - szökött feljebb a hangom, mire cinikusan felnevetett, amit előttem még soha nem csinált, ezért meglepett.
- Közétek - mondta halkan és lesütötte szemeit. - Olyan szép család vagytok, ti ketten Ashley-vel egymásnak vagytok teremtve, van két gyönyörű lányotok, én meg kikandikálok a képből - vette kezei közé arcát és előre dőlt. - Nincs rám szükségetek csak nyűg vagyok a hátatokon - emelkedett újra egyenes helyzetbe és szemeit a plafonra emelte, amik könnyben úsztak.
- Ezt most fejezd be! - illettem meg olyan hangnemmel, amivel nem kellett volna, de nem bírtam tovább hallgatni a szavait, badarságokat beszélt. - Olyanokat találsz ki és ostorozod velük magad, amik nem is igazak. Régóta velünk vagy, aminek nagyon örülünk, mert szeretünk. Egyáltalán nem vagy nyűg, ellenkezőleg, néha mi gondoljuk azt, hogy eleged van belőlünk. Imádunk, Miranda és ez így is marad! - álltam fel a helyemről és elé guggoltam. - Már a családunk része vagy! - mosolyodtam el, mire ő is hasonlóan tett és erősen magához ölelt. 
- Köszönöm, Zayn! - súgta a fülembe akadozó hangon, majd éreztem könnyeit a nyakamon. 
- Ha lehet, erről ne beszélj Ashley-nek, még gondolni se gondolj rá, mert nagyon elfogod keseríteni - hajoltam el tőle és mélyen a szemébe néztem. - Nagyon szeret és így csak neki fogsz ártani. Úgy tekint rád, mint a második anyjára - simogattam meg kezeim között lévő végtagjait. 
- Rendben - bólintott óvatosan, majd kezeit kikapta az enyéim közül és letörölte az arcát borító nedvességet.
- Menj és pihenj le - álltam fel és megsimogattam kissé piros arcát, majd ő is így tett. 
- De még el kell mosogatni - kezdett ellenkezni, de nem hagytam neki, mert látszott rajta, hogy tényleg nagyon fáradt volt. 
- Majd holnap megcsináljuk - mosolyogtam rá, mire csak sután bólintott egyet. - Jó éjszakát!
- Neked is! - fordult felém egy pillanatra, majd folytatta útját a szobája felé.
Ezúttal én sóhajtottam fel és a konyha pultnak dőlve, visszhangoztak a fejemben Miranda szavai. Még hogy nem ide való volt! Nélküle nem tudtunk volna semmit csinálni, rettentő sokat jelentett, hogy ő itt volt nekünk, főleg az én részemről. Rengeteget dolgoztam és amíg én azt csináltam, amit kellett, addig helyettem ő volt a kicsikkel. Feleségemnek mindenben támasza volt és ha így belegondoltam, akkor rájöttem, hogy nélküle semmi nem lett volt olyan, mint most. Fantasztikus nő volt, hatalmas szívvel, amit előttünk és velünk szembe mindig is kimutatott. Rettentően szerettünk és hatalmas hálával tartoztunk neki.
Lassú léptekkel mentem ki a konyhából, menet közben lekapcsoltam a villanyt és folytattam utamat az emelet felé. Mikor felértem lányom szobája felé mentem, ahova mikor benyitottam, egyből megláttam Ashley-t, ahogy az egyik fotelban ült, mese könyvel a kezében és halkan szuszogva aludt. Zoe és így tett, befele fordulva és a Liam-től kapott teknősét magához szorítva álmodott. A látványtól elmosolyodtam, majd feleségemhez mentem olyan halkan, amennyire csak bírtam, mivel Zoe a legkisebb nesztől is képes volt felkelni. 
- Kicsim - szólítottam meg és enyhén megráztam a vállát, mire szemeit lassan kinyitotta. - Gyere át a helyedre, ne itt aludj - vettem el tőle a könyvet és halkan letettem a lányom ágya mellett lévő éjjeli szekrényre.
Bólintott egyet, majd felállt addigi helyéről és már lépni akartam, de nem tudtam, mert nyakam köré fonta kezeit és mellkasomhoz bújt. Levegő vétele még pólón keresztül is csikizte a bőrömet, hajának finom illata egyből elvarázsolt, az meg még jobban, hogy annyira közel tudhattam magamhoz. Kezeimet dereka köré helyeztem és ahol felcsúszott a felsője, ujjaimmal simogattam bőrét. Egyre jobban eluralkodott rajtam azaz érzés, hogy még többet akartam, sokkal többet. A fejem ennyi kis gesztustól is kezdett ködössé válni és egy dolog volt, ami ezt tette velem; Ashley. Nem bírtam neki ellenállni és az igazat bevallva, nem is akartam, hiszen az enyém volt már hosszú évek óta. 
- Akarlak! - súgtam a fülébe, mire felsóhajtott és egy csókot nyomott a nyakamra. - Most azonnal! - tettem hozzá akadozva, mire elvált tőlem és hatalmas szemeivel rám nézett, amik még a sötétben is úgy csillogtak, akár egy csillag. 
- Én is téged! - mosolyodott el, majd egyik kezemet megfogva elkezdett kivezetni lányunk szobájából. 
Ahogy átléptük a küszöböt, becsukta az ajtót, majd nem bírtam tovább a távolságot, ezért derekát megfogva emeltem fel, mire lábait derekam köré fonta. Mindenét, amit tudtam pusziltam, miközben ő a hajamba dúrt és halkan felsóhajtott. Ahogy beértünk a hálószobába, lábával berúgta az ajtót, ami egy kattanással adta tudatunkra, hogy becsukódott, mire megfordulva a hátát annak döntöttem. Egyszerre ugrottunk egymás ajkának, úgy csókoltuk egymást, mint akik már hónapok óta nem látták a másikat, amitől a szívem erősen kalimpált a mellkasomban. Óvatosan leeresztettem lábait a padlóra, mire kezeit használatba véve, megszabadított a pólómtól. Én se haboztam tovább, a testét borító vékony textilt eltávolítottam róla, mire megláttam hibátlan alakját, amitől még jobban akartam. Egyből csókolni kezdtem a nyakát, majd kulcscsontját és áttértem melleire, amiktől kéjesen nyögött egyet. Derekánál magamhoz húzva vezettem magunkat az ágyhoz, amire ledöntöttem és felé tornyosultam. Egy pillanatra megálltam és láttam szemeit, amik szerelmesen néztek vissza rám, ezért tudtam, hogy nem ellenezte, amit csináltam. Egész felső testét bejártam számmal és ahol tudtam, puszit adtam rá, de neki nem volt elég, ezért fordított helyzetünkön. Hosszú ujjaival simogatni kezdte felsőtestemet, majd körmeivel szántott rajta végig, amitől kirázott a hideg és teljesen elvesztettem a fejem. Ha akartam se tudtam volna megálljt parancsolni magamnak. Ajkaival mindenemet behintette csókokkal, amit nem bírtam tovább és magam alá gyűrve vadul csókolni kezdtem. Ahogy a pólók, úgy a nadrágok is lekerültek rólunk, majd háta alá nyúlva kikapcsoltam a melltartóját és ahogy kezeim között volt a ruhadarab, az egyik sarokba dobtam. Nem bírtam betelni a látvánnyal, de azt tudtam, hogy fantasztikus éjszakát tudok magam mögött. Minden értelemben érezhettem azt a nőt, akit annyira szerettem, akiért az életemet is odaadtam volna, mert ő volt az, aki ezt tartotta bennem. Ha ő nem lett volna, akkor én sem, de volt és csak is az enyémnek mondhattam. Elfogadott úgy, ahogy voltam, támogatott, mellettem volt, amikor kellett és oly' hihetetlenül szeretett, mint még senki soha. Boldog volt, jobban nem is lehettem volna az, mert itt volt nekem Ő, a lányaink és minden család tagunk, akiket annyira szerettünk.
                          

14 megjegyzés:

  1. Drága Fanny!
    Nem teheted ezt velem! Mit fogok én csinálni Ashley és zayn nélkül? Képes vagy így magamra hagyni engem? Szégyelld magad, Hercegnő, ezt nem tudom neked megbocsátani... Szokás szerint lenyűgözően tökéletes rész lett, leírhatatlanul fognak hiányozni mindannyian: Zayn, Ashley, Zoe, Cloe, Miranda, mindenki... El sem tudom hinni, hogy mintha tegnap lett volna, hogy rátaláltam a blogodra, és máris vége van... Már csak egy epilógus, és kész, vége, befejeztük... Soha nem fogom elfelejteni a blogodat. Köszönöm neked, hogy ilyen sok jó perccel ajándékoztál meg, mert valahányszor a fejezeteket olvastam, elfelejtettem minden rosszat, és csak a szövegre tudtam koncentrálni! Köszönöm szépen!
    Love: Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lau! :3
      Nagyon aranyos vagy, imádlak! Köszönöm, hogy ennyire támogatsz! Én köszönök neked mindent, fantasztikus lány vagy! <3
      Puszi, Fanny

      Törlés
  2. Neee!!!Pedig annyira imádtam ezt a történetet.Utálom,hogy vége.Köszönöm,hogy megírtad ezt a történetet. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szofi! (:
      Nagyon köszönök neked is mindent és én hálálkodhatnék azért, hogy mellettem voltál ennyi hosszú időn keresztül! <3
      Ölel: Fanny

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Juuuuj nagyon cunci lett!! :3
    Nem lehet hogy már csak az epilógus lesz :( Nagyon hiányozni fog hogy minden héten (általában pénteken) megnézzem a blogod hogy érkezett-e új rész, és hogy mindig olyan nagy élvezettel olvastam a részeidet.. Nagyon fog hiányozni Zayn és Ashley története!! :(((( :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata! :)
      Imádlak! Ennyi tudok már csak mondani, kifogytam a szavakból! Mindent köszönök, frenetikus olvasóm voltál! <3
      Love, Fanny

      Törlés
  7. Ki az a névtelen??
    Amugy megimadom a blogod! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Démoni Angyal! :)
      Nem tudom ki az a személy, de egy kicsit felidegesített, amit a válaszom is mutatott! -,- Nagyon köszönöm, hogy így gondolod! <3
      Puszi: Fanny

      Törlés
  8. Szia Fanni!
    Lusta dög vagyok. Nincs kedvem írni majd holnap...egy hét múlva majd holnap...Most meg már vége is az egésznek! Ne haragudj rám! Bővebben írok majd az epilógushoz!
    Puszi:
    Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek Timi! (:
      Nem haragszom, velem is szokott ilyen lenni, mindig halasztgatom a végén meg nem lesz belőle semmi. :D
      Ölel, Fanny

      Törlés