38.rész Testvérek érzései és nevetés

Hello Tündérkék! Először is itt lenne a rész, ami remélem tetszeni fog, másodszor pedig egy hírt szeretnék közölni. Aki olvassa a You'll never be alone...-os blogomat, annak szólni szeretnék, hogy két hétig nem várható rész, mivel apukám ma jött haza Londonból. Erre a blogra is csak úgy tudtam megoldani a részeket, hogy éjjel-nappal írtam, mert nem volt sok időm és mindig csak egy kicsit tudtam alkotni. De szerencsére sikerült és ahogy szoktam, rakom fel a részeket. Ez a másik blogon sajna nem mondhatom el, de remélem megértitek, mivel minél több időt szeretnék lenni az apukámmal 3 hónap után.
Továbbra is hirdetek: Élvezd, hogy félsz , Never Good Enough  <--- Katt! Katt!
További szép napot, hetet nektek, nekem már nem is lehetne szebb és boldogabb, mivel felvettek abba a Gimnáziumba, amibe rettentően akarok járni. Ha minden jól meg és remélem úgy lesz, akkor néhány éven belül rendőr leszek! :D
Nem is beszélek tovább, csak még annyit, hogy akinek tetszik a rész az jelezze valamilyen formában és köszönöm a rengeteg támogatást, amit egy hét alatt mutattatok felém! 


                             Love you all: Fanny

**Zayn Malik**

Négy nap telt el a leánykérés óta és én voltam a legboldogabb ember a világon. Az életem olyan volt, akár egy Disney mese vagy talán még annál is jobb. Elmondhattam, hogy Ashley Roberts, életem szerelme a menyasszonyom lett és hamarosan a feleségemnek fogom tudni. Mikor félve nézett a szemembe a kérdés feltétele után, azt hittem, hogy nem lesz a válasza, de amikor kimondta a bűvös szót és a nyakamba ugrott, minden kételyem elszállt. Örömmel vettem észre, hogy számtalanszor siklott tekintet az ujjára és csodálta a gyűrűt, ami korántsem volt olyan értékes és szép, mint ő. Volt egy gyönyörű menyasszonyom, egy édes kislányom, fantasztikus barátaim és egy drága családom. Minden olyan tökéletes és nyugodt volt, nem akartam, hogy ennek valaha is vége szakadjon. Rengeteg mindenen mentünk keresztül, de a szerelmünk erősebb volt és kiálltuk a próbákat, amit az élet állított elébünk. Az eljegyzést nem hangoztattuk, hiszen Ash-nek még egy interjúra kellett mennie, ahol közölte a világgal, hogy Justin-nal felbontották az eljegyzést, külön utakon vannak és újra az én birtokomban van. Mikor ez kiderült, sokan örültek, de annál többen gyaláztak engem, amiért példaképükkel szórakozok és ahogy csak tudom, összetöröm a szívét. Tudtam, hogy ez lesz, mégis fájt, nem akartam ártani Ashley-nek, soha nem ártottam volna neki, hiszen ő volt a mindenem. Nélküle egy senki voltam és ez már egyszer bebizonyosodott. Szóval a Zashley elnevezés újra csúcsra tört, sőt még álom pár kategóriába is jelöltek minket egy díj átadón. Mikor megtudták a többiek, Ash családja és az én családom, eléggé eluralkodtak a kedélyek. Emma és anyám már elkezdték tervezni a díszletet és ami csak az eszükbe jutott, a húgaim már arról áradoztak, hogy koszorús lányok lesznek és milyen ruhában szeretnének tetszelegni. Danielle-ék teljesen felpörögtek és már azt vázolták fel szerelmemnek, hogy milyen lesz a haja és a többi, ami már szegény lányt idegesítette, nem hogy minket. Egyedül talán apáink és a srácok kezelték normálisan a helyzetet. Még is csak férfiak és nem hormonokkal telt nők. Én is hím nemű vagyok, még is eljárt az izgalom, ha elképzeltem, hogy életem szerelme egy gyönyörű ruhába sétál hozzám az oltárhoz. Volt idő tervezni, hiszen nem volt pontos dátum, mivel Ash-nek és nekem is sok munkánk volt.

Az ágyamon feküdtem és hasamon pihentettem a laptopot, miközben a magaménak tudható, szépség videó klippjeit néztem. Ámuldoztam és újra feltettem magamban a kérdés, miszerint: hogy érdemeltem ki őt? Ahogy idejöttünk Californiába, akkor tudtam meg, hogy mivel foglalkozik, de soha nem volt időm a karrierje után keresni. A videókból, interjúkból, koncertekből, egyszóval minden megjelenéséből látszódott, hogy imádta a munkáját és a rajongóit. Dagadt a mellkasom a büszkeségtől és a szívem hevesen vert a benne tomboló boldogságtól. A hangja különleges, selymes volt, ami mindent embert elragadtatott. Nem csoda, hogy ennyi rajongója volt és támogatója. Rengeteg sztár is elkönyvelte a tehetségét, ami nagy szó volt, mivel a hírességek nem szerettek másokat dicsérni. A mi bandánk kivétel volt, mivel ha valami jó, annak hangot is adtunk. A gyerekekkel pontosan úgy viselkedett, mint a lányommal, ami mosolyt csalt az arcomra. Mikor néztem őket, ahogy játszottak, tomboltak bennem az érzelmek. Ezt a parányi lánykát eldobta a saját anyja magától, míg Ashley úgy szerette, mintha az övé lenne. Már vártam, hogy Zoe mikor fogja őt az anyukájának hívni, amit nem csodáltam volna, ha kiejti apró száján. Tudtam, hogy ha összeházasodunk, egy házban fogunk lakni, magyarán egy család leszünk, akkor úgy fog rá tekinteni, mint a példaképére és anyjának fogja nevezni. Nem is lesz nála jobb kezekbe, mivel előre látom, hogy Ash elfogja kényeztetni és a szeretetével és tisztességes, okos nőt fog nevelni.
Elmélkedésemből és menyasszonyon csodálatos hangjából az ajtón való kopogás ébresztett fel. Kiszóltam, miszerint nyugodtan bejöhet az illető, aki keresett. Tovább néztem a klippet, amin egy hatalmas mezőn volt az én Angyalom és meseszép, fekete ruhában pompázott, ami úgy állt rajta, mint ha ráöntötték volna. Alig bírtam levenni a képernyőről a tekintetem, de muszáj volt, mert besüppedt mellettem az ágy, azért felkaptam a fejemet és megláttam Zac-et.
- Mi a helyzet? - mosolyogtam rá, magam mellé tettem a gépet és minden figyelmemet rászenteltem. - Jól vagy? - érdeklődtem hogyléte miatt, mert mostanában elég sokat volt rosszul, ami mindenkit elkeserített.
- Persze - mosolyodott el halványan és a laptop képernyőjére nézett. - Hihetetlen - bökött a tárgy felé hosszú ujjával.
- Micsoda? - lepődtem meg kijelentésén, mire halkan nevetve megrázta a fejét.
- Hogy ő van nekem - mondta halkan, mire feljebb ültem, mert teljesen a párnák közé szorultam. - 3 év. Ennyi ideje ismerem úgy teljes igazából. Tudod, ezt a szörnyű betegséget se tudnám nélküle legyőzni. Akár egy mosoly tőle vagy biztató szó és rájövök, hogy nem adhatom fel. Miatta - öntötte ki a szívét, ami meglepett, mert ennyire mély beszélgetést még soha nem váltottunk egymással. - Olyan, akár egy csoda vagy egy angyal.
Ismét elmosolyodtam kijelentésein, mivel előttem most bizonyosodott be, hogy mennyire szerette a húgát. Szinte rajongott érte és ezt titkolni se tudta volna. Ahogy beszélt a húgáról vagy ránézett, megjelent szemeibe az a mérhetetlen szeretet, ami nekem is ott ékeskedett, ha ránéztem csak más formában. Én is ugyan így beszéltem a húgaimról és nővéremről. Csodálattal, ahogy ő is Ashley-ről.
- Mindannyian melletted vagyunk és támogatunk, de szembe tűnő, hogy a testvéredre van a legnagyobb szükséged. Lehet, hogy néha túlzásba viszi az aggódást, ami viccesnek tűnik, de neki nem az. Nagyon szeret és megőrülne, ha még nagyobb bajod lenne. Sokat kesereg a betegséged miatt, de mikor kiadja magából a rossz dolgokat, egyből hozzád megy és megszeretget, ami erőt ad neki. Nem csak neked vagy szükséged rá, ha nem neki is rád. Együtt vagytok igazán erősek - szorítottam meg enyhén a vállát, mire könnyes szemekkel nézett rám.
- Köszönöm - idézett felém egy hálás pillantást, mire megráztam a fejemet, hogy felesleges hálálkodott. - Rettentő rossz volt azzal a tudattal felnőni, hogy messze tőlem van egy húgom. Hat éves koromba tudtam meg, amit kisgyerek révén nem is igazán fogtam fel, de ahogy telt az idő, egyre rosszabb lett. Sokszor volt olyan, hogy nagy szükségem lett volna arra, hogy megölelhessem, elmondjam a gondjaimat, mert tudhatom, hogy bízhatok benne, majd mikor tíz évesen azt is megtudtam, hogy miért a nagyszüleim neveltek, kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. Rosszalkodással adtam ki magamból a dühömet, majd ahogy nőttem, bokszolni kezdtem. Minden olyan dolgot csináltam, amivel elfogadhatóbbá tettem az életemet. A nagyiék értesültek Ashley-ről, mivel tartották vele a kapcsolatot, de azt soha nem mondták el neki, hogy engem neveltek, a testvérét. Zokogva néztem azokat a képeket, amiket küldött magáról a nagy szüleinknek és már akkor csodáltam. Én mindent tudtam róla, de ő semmit én rólam - csuklott el a hangja, mire teljesen felültem, lábaimat lettem a padlóra és nyugtatás képen átkaroltam a vállát. - Aztán mikor nagyiék meghaltak, ideköltöztem Californiába. 18 éves voltam, az iskolám miatt könnyen találtam munkát és annyi pénzt kerestem össze, amivel bőségesen eltudtam tartani magamat. Itt már nem tudtam a húgomról semmit, ami kezdett az őrületbe kergetni. Már azon is elgondolkodtam, hogy nyomozókat fogadok fel, akik segítenek őt megkeresni, de akkor megláttam egy újságot. Veled volt benne, azzal a szöveggel, hogy hozzátok költözött, ami abban segített, hogy megtaláljam. Londonban a hírnevetek miatt már könnyedén rátaláltam - mosolyodott el a fejében felidézett emlékektől. - Ahogy megláttam az ajtóban, megsemmisültem és a szavakat is nehezen találtam meg. Egyszerűen lenyűgözött és nem akartam elhinni, hogy tényleg ő a testvérem. Most pedig ott vagyunk, hogy visszakaptam, de nem csak őt, hanem az apámat is - fejezte be és rám nézett hatalmas, barna szemeivel, amik pont olyanok voltak, mint a testvéréé.
- Érdekes kérdés, de, hogy tudtál ilyen könnyen megbocsájtani az apádnak? - tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott és nem tudott a fejembe férni.
- Tudom, hogy nagy hibát követett el, de amióta ide jött, jobban megismertem és sokat beszélgettünk - kezdett bele, miközben egy nagyot sóhajtott. - Tényleg megbánta, amit tett, nagyon sajnálja és ez nekem bőven elég. Amúgy se vagyok harag tartó, legyen az akár mekkora hiba, amit elkövet ellenem az illető. Örülök, hogy az apám szeret, most már tényleges a fiának tart és ezt büszkén jelenti mindenkinek - fejezte be, én pedig teljesen lehűltem. Hogy hasonlíthatnak ennyire?
- Pontosan olyan vagy, mint a húgod. Lese tagadhatnátok, hogy testvérek vagytok - mosolyodtam el ámuldozva, mire felnevetett. - Csak te fiú vagy, ő meg lány.
- Én úgy hallottam, hogy ti vagytok így - húzta fel somolyogva szemöldökeit. - A többiek folyton azt mondják, hogy te olyan vagy, mint Ash csak fiúba, ő meg, mint te csak lányba. Először hülyeségnek tartottam és csak nevettem rajta, de mikor megláttalak titeket együtt, megértettem, hogy miért mondják ezt - lökte meg játékosan vállával az enyémet. - Egymásnak vagytok teremtve.
- Tudom, de ezt most nem egoizmusból mondom, hanem, mert így érzem - nevettem fel halkan. - Mikor megismertem, már akkor tudtam, hogy a mi kapcsolatunk örökre szóló lesz - mosolyodtam el, ahogy Ash arca tárult a szemeim elé képzeletben.
- Ő is ugyan ezt mondta - kerekedtek ki a szemei, ami megnevetett. - Eszméletlenek vagytok. Ha testben nem vagytok együtt, akkor lélekben - játszott tetetett felháborodást, de tudtam, hogy szavait komolyan gondolta, mivel igaz volt.
- Most hol van? - érdeklődtem menyasszonyom felől, mert már több órája nem láttam és hiányzott a jelenléte.
- A zene szobában. Lehet új dalt ír vagy nem tudom, hogy mit csinál - rántotta meg a vállát és egyszerre álltunk fel az ágyról.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezeket a dolgokat - mondtam, miközben lehajtottam a laptop tetejét, majd ránéztem. - Rám bármikor számíthatsz - veregettem meg a vállát, mire hálásan elmosolyodott.
Ahogy kiértünk az emeleten lévő folyosóra, ő lement a nappaliba a többiekhez, míg én egy másik lépcsősor felé ballagtam, ami egy újabb emeletre vezetett. Az egész tér egy hatalmas zene szobának volt kialakítva, ami számomra rettentő barátságos és aranyos hely volt. Amikor felértem, egyből megláttam, ahogy a szőnyegen szét terített papírok között üldögélt. Mosolyogva dűltem neki az ajtófélfának és minden mozzanatát figyeltem. A rövid farmer nadrág kiemelte hosszú lábait, amikről nehezen tudtam levenni a szememet. Haja csak egy kicsit volt feltűzve, ezáltal selymes haja lágyan omlott a vállaira. A terem másik végében megláttam Jason-t, ahogy ő is papírokat nézegetett, mint a menyasszonyom. Öröm volt őket együtt látni, hiszen az  utóbbi időben nem sok időt voltak egymás társaságában, pedig nagyon szerették egymást és szükségük volt a másikra. A fiú inkább barátnőjével és a srácokkal volt, míg Ashley velem, ami már az utóbbi napokban kezdett kellemetlen lenni, hogy mindig magam mellett tartottam és akárhova ment, követtem. Ezért is nem akartam őket megzavarni csak csendben, lapulva figyeltem a párost.
- Meg van? - kérdezte Ash, miközben tovább dúrta a papírok sokaságát. - Mondd, hogy igen - váltott könyörgő hangnembe.
- Jó lenne, de nincs - nevetett fel a srác szórakozottan, míg a földön roskadó lány, majd' felrobbant a dühtől.
- Nem hiszem el - vezette bele ujjait a hajába és mérgesen fújtatott. - Pedig még valamelyik nap a kezembe volt.
- Miért olyan fontos az a dal? - lépkedett oda hozzá Jason és mellé kuporodott, majd átölelte a vállát.
- Mert azt Zayn-ről írtam, lassan már egy éve - mondta halkan, de nem annyira, ahogy akarta, mivel hozzám is elért a hangja és a szemeim egyből kikerekedtek. - Nagyon fontos számomra és szeretném neki megmutatni, de úgy néz ki ez nem fog menni - nevetett fel erőltetetten.
- Komolyan képes voltál róla írni egy dalt? - kérdezte Jas csodálkozva, ami megmosolyogtatott.
- Igen, mivel így könnyebben kitudom fejezni az érzelmeimet - vallotta be és körmeit kezdte piszkálni, miközben a fiú mellkasához lapult. - Számtalan szerelmes számot írtam már, de az más, mert róla szól - ejtette meg gyermeki hangját, ami megmelengette a szívemet és boldog voltam, hogy bár akkor nem voltam vele, de gondolt rám és képes volt időt szánni arra, hogy dal írjon rólam.
- Nehéz volt nélküle három évig? - tett fel egyik legjobb barátja még egy kérdést, de olyat, ami engem is nagyon érdekelt.
Hosszú percekig nem mondott szerelmem semmit, amit nem tudtam mire vélni, de mikor vállai rázkódni kezdtek, megszakadt a szívem. Miattam sírt, ami fájt és nem akartam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és szorosan megöleltem volna, éreztetve vele, hogy rám számíthat, de nem akartam őket megzavarni. Örültem, hogy végre kettesben voltak.
- Ne haragudj, de erről nagyon nehéz beszélnem - törölte meg szemeit, amik a könnyektől bőszen csillogtak. - De kérdésedre válaszolva: nagyon. Rettenetes volt úgy felkelni, hogy bennem volt a tudat, elvesztettem. Ő Londoban volt, én itt és nem mellesleg hatalmas nagy távolság közöttünk, ami még jobban azt mutatta, hogy a mi kapcsolatunknak tényleg örökre vége. Ő is nagyon hiányzott, de ti is - mosolygott a fiúra, aki egyből viszonozta gesztusát. - Igaz, Pezz itt volt velem mindig, de még se olyan volt, mint ti. Veled és Dina-val nőttem fel, egy szó nélkül tudjátok mit érzek, de ő nem tudta, ami elejében furcsa volt. Tudod, talán még Zayn se ismer teljes igazából csak egyedül ti - karolta át Jason nyakát és szorosan hozzá bújt.
Amit mondott valójában igaz volt. Én mindig azt hittem, hogy úgy ismerem, akár a tenyeremet, de nem így volt. Valami kis dolog mindig történt vele, ami egyre több lett és a végén azon kaptam magamat, hogy tényleg nem ismerem, úgy ahogy kellene. Rossz érzés volt, hogy így volt, de tenni akartam ellene. Önző akartam lenni, kiakartam sajátítani és amit csak lehet, megtudni róla. Belegondoltam, hogy mennyi titok és új dolog rejtőzhetett benne, ami kíváncsivá tett és minél hamarabb megakartam tudni. Míg a két legjobb barátja elmondhatta, hogy tényleg olyan szinten ismerték, hogy akár egy mozdulatából tudták mit szeretne vagy érez, addig én ezt nem mondhattam el.
- Szeretlek Hercegnőm - mondta a fiú Ashley fülébe, aki ugyan azt a szót elmormolta és még jobban magához vonta.
Nem akartam őket zargatni, de megakartam ölelni, csókolni, hiányzott az illata, ezért nem bírtam magammal és a fa ajtón halkan kopogtam. A hangra lassan elváltak egymástól, majd mosolyogva felálltak. Elindultak felém, ahogy én is feléjük. Ahogy szépségem elé értem, egyből a nyakamba ugrott, apró puszikat hintett a nyakamra, amitől kirázott a hideg és alig bírtam a lábaimon állni.
-Lent leszek a többieknél, magatokra hagylak titeket - szorította meg enyhén a vállamat egy kedves mosoly kíséretében Jason. 
Tovább tartottam a kezembe Ash-t és beszívtam kellemes illatát, ami minden egyes alkalommal levett a lábamról. Ami ő volt, azt csak szeretni és csodálni tudtam. Nem tehettem ellene, hiszen menthetetlenül szerelmes voltam belé. Lassan elemelte buksiját a nyakamtól és szemeimbe nézett. Azok a hatalmas, igéző szemek. Sokszor azt hittem, hogy szinte a lelkembe látott velük. 
- Mi lesz a mai program? - kérdezte aranyosan mosolyogva, amitől önkénytelenül is a lányom jutott róla az eszembe. 
- Ha neked is jó, akkor elmehetnénk sétálni, közben megeszünk egy nagy tölcsér fagyit és annyi minden dolgot akarok megtudni rólad, amennyit csak lehet - mondtam el terveimet, mire kikerekedtek a szemei. 
- Csodás ötlet, de Zayn Jawadd Malik, te hallgatóztál - jelentette ki összehúzott szemekkel, mire önkénytelenül is felnevettem. 
- Én? Biztos nem - somolyogtam, akár egy kisfiú. - Nem is értem, hogy tudsz rólam ilyenek feltételezni - tártam szét a kezeimet. - Én jó gyerek vagyok.
- Nem! Te nagyon rossz gyerek vagy - nevette el magát, majd újra hozzám bújt. - De azért szeretlek ennyire - susogta a pólómba. 
- Én is szeretlek - válaszoltam halkan, attól félve, hogy más is meghallotta. - Haragszol?
- Nem, mert az igazat mondtam és jó ha te is tudod, hogy mit érzek vagy éreztem akkor - nézett ismét a szemembe, mire elmosolyodtam és hintettem egy csókot puha ajkaira. - Mikor indulunk? - vidult fel a hangja és szemei is erősebben kezdtek csillogni. 
- Akár azonnal, Egyetlenem - nevettem fel, mikor a hátamra ugrott. - Nem vagy te egy kicsit elkényeztetve? - sandítottam rá fél szemmel, mire egy hatalmas vigyor jelent meg arcán, ami rettentő aranyossá tette. 
- Ilyen vőlegény, barátok és család mellett, de - vágta rá egyből teljes komolysággal. - Az életem már nem is lehetne jobb. 
- Örülök, hogy ezt mondod, Szépségem - tettem le óvatosan a talajra, mikor már az első emelet lépcsőjének a tetejénél álltunk. - Nem bántad meg, hogy adtál egy újabb esélyt? - kérdeztem meg félve és tele kíváncsisággal. 
- Nem, mert te vagy a legnagyobb esély az életemben - fogta kezei közé arcomat és homlokát az enyémnek döntötte. - Nélküled egy senki lennék - mosolyodott el halványan és ajkait az enyémekre helyezte. 
Szavai hallatán majd' megbolondultam és azt sem tudtam hol voltam. A szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem kiesik a helyéről és a boldogság, ami bennem tombolt, az leírhatatlan volt. Soha nem mondott még ilyet, de most hogy megtette, úgy éreztem, hogy percről-percre, újra és újra belé szerettem. Ajkaink akár a puzzle darabok, úgy illeszkedtek egymáshoz és nem akartam elengedni. Soha, amíg élek. Mélyeket lélegeztem és figyeltem kipirult száját és arcát, amiktől még elbűvölőbb volt. 
- Tudom, hogy sokszor mondtam, de mindennél és mindeninél jobban szeretlek. Soha nem voltam ilyen érzelgős és puncspogácsára  hasonló srác, de te megváltoztattál és elvetted azt a cseppnyi eszemet is, ami van - nevettem fel pihegve és továbbra is szavai hatása alatt. - Életemben nem voltam ilyen boldog és szerelmes, mint a te oldaladon - vallottam be, mire elmosolyodott és adott egy nagy és hosszú puszit az arcomra.
- Gyere, menjünk - fogta meg a kezemet és már ráakart lépni az első lépcsőfokra, de gyengéden visszahúztam. 
- Most már lehet róla szó - vigyorodtam el, mikor összekulcsoltam ujjainkat és kézfejére nyomta egy nagy csókot. 
- Hihetetlen vagy - kuncogta el magát, miközben megrázta a fejét, amitől haja hűen követte mozdulatait. 
Mosolyogva és tele jókedvvel lépkedtünk le a lépcsőn, majd be a konyhába, ahol a többiek Miranda finomságait fogyasztották előszeretettel. Annyira beszélgettek és ettek, hogy észre se vettek minket csak a felelős, aki miatt ennyire ízlelgették a finomabbnál-finomabb süteményeket. 
- Jaj, Csillagom - kiáltott fel a ház vezetőnő és a mellettem álló angyalhoz szaladt, mire a társaság is felfigyelt. - Nézd mit csináltam neked - vett a kezébe egy hatalmas nagy kehely mogyorós süteményt, tele habbal és fagyival. - Tudom, hogy ez a kedvenced - mosolygott kedvesen a nő Ashley-re, aki kivette a kezében lévő desszertet, letette a pultra, majd hosszasan megölelte.
- Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy és imádlak, de ha nem haragszol meg, akkor később enném meg - simított végig a kezén, mire megértően bólintott egyet Miranda. 
- Mentek valahova? - kérdezte két falat között Harry, mire csak felnevetünk, mert úgy tele volt a szája, hogy a benne lévő ételt köpte minden fele. 
- Nem baj, hogy a szemembe is ment, köpd nyugodtan tovább - dünnyögött fel Louis, mire mindenkiből kitört a nevetés. 
- Bocsi - húzta össze magát göndör barátunk, majd ránk nézett a válaszunkat várva. 
- Igen - mosolyodott el Ash és hozzám bújt. - Elmegyünk sétálni meg fagyizni.
- Csak akkor mehettek, ha nekem is hoztok fagyit! - kiáltott fel Niall, amitől a mellette ülő Emma egyből összerezzent.
- Legalább tudom, hogy melléd se üljek többet, Drágám - szólalt meg a nő nevetve és megveregette a szőke srác vállát. 
- Azzal megelégszel, ha neked adom a desszertemet? - kezdett alkudozni a menyasszonyom, mire az alkut társa egyből felvillanyozódott. 
- Micsoda? - emelte fel a hangját Miranda, aki egy újabb adag édességet készített. 
- Nyugalom, majd csinálsz másikat - érvelt Nialler teljes lelkesedéssel, amivel elérte, hogy a felháborodott nő megrázza a fejét és hagyja, hogy azt csinálják, ami nekik jól esik. 
- Tessék Manó - vált el tőlem Ash, felvette a nagy, üveg korsót és oda ballagott vele barátomhoz. 
- Köszönöm, öröm veled üzletelni - simogatta meg a hasát, majd egyből enni kezdett. 
- Azt gondolom - nevette el magát a barna hajú, tulajdonomban lévő lány. - Hány kilót híztál már, amióta itt vagy? - húzta fel a szemöldökét és megbökte a nagyban kajáló fiú vállát. 
- Erre én is kíváncsi vagyok - kacagott fel Dina, ahogy lenyelte a szájában lévő falatot. 
- Mindenki az, Kicsim - szólalt meg a barátja és nyomott egy puszit az arcára. 
- Nem tudom - rántotta meg vállát a kérdezett személy. - De az biztos, hogy nem akarok innen haza menni vagy ha igen, akkor ellopom Miranda-t - mondta halál komoly arccal és hatalmas eltökéltséggel. 
- Engem biztos nem! - rikkantott fel a szóban forgó asszony és eldobta azt, ami a kezében volt, mi pedig csak nevetéssel reagáltunk cselekedeteire. 
- Ez fájt - hajtotta le a fejét Niall sértetten. - Azt hittem barátok vagyunk - bökött a nő felé a kezében tartott kanállal. 
- Vidd innen! - pattant le a székről Liam, mivel barátja az arcába nyomta a számára rettegett tárgyat. - Megakarsz ölni? 
- Dehogy, csak Miranda-t akartam megfélemlíteni, de úgy látszik te vetted át a szerepét - hallatott nyugodt hangot, mire az ijedt srác kikerekedett szemekkel figyelte. 
- Nem vettem át senki szerepét, te hülye! Félek a kanalaktól, de ezt már egy jó ideje tudod! - tárta szét a kezeit hitetlenkedve és egy kissé mérgesen. 
- Hogy ettől? - kérdezte ártatlanul a szőkeség és újra Liam arcába nyomta a fém tárgyat, mire ő, akár egy kislány felsikított.
- Ebből elegem van! - csapta tarkón barátját, majd az arcába nyomta az Ash-től kapott finomság maradékát. - Miért játszol az étellel? Azt hittem ez neked szent dolog - cukkolta tovább, mire a Horan fiú össze-vissza kapálózott és próbálta eltávolítani arcából az oda nem épen való tárgyat.
- Ne! - kiabált fel. - Tönkre tetted a hajamat és oda a kajám! Gonosz vagy - villantotta mérges, kék szemeit az előtte álló és a nevetéstől hasát fogó fiúra, aki ezt nem láthatta, mert lehajolt, annyira jól szórakozott. 
- Nyugi, majd kapsz másikat - próbálta csitítani Eleanor, de nem sok sikerrel, mert rá is mérgesen nézett, mire a lány inkább elfordult tőle. - Reménytelen - mondta inkább magának, mintsem nekünk, de meghallottuk és még jobban nevetni kezdtünk.
Elmondhattam, hogy amióta Ashley távozott az életünkből, most nevettünk ilyen jót és sokat először. Ez azért történt meg, mert újra velünk volt és a régiek lettünk. Niall se csinálta ezt az előtt, hogy idejöttünk, de végre megint az lett, aki valójában és

tudta, hogy azzal mindenkinek örömet szerzett, ha hülyéskedett. Louis, Harry és Liam sem mostanában nevettek ennyit, de öröm volt nézni őket. Dina, Jason és a lányok is irultak-virultak, ahogy én is és egyszóval mindenki. A boldogságunknak és az határtalan örömünknek egy okozója volt, mégpedig: Ashley.

37.rész Erre nem számítottam!

Sziasztok Királylányok! (: Íme egy újabb rész, ami szerintem aranyos lett és érzelmekkel teli. Ha ti is így gondoljátok lepjetek meg egy-két kedves szóval! 
Kellemes ünnepeket és szünetet kívánok nektek, vigyázzatok magatokra! 
Tovább hirdetem ezeket a blogok a versenyen elért helyezésük által, nézzetek be hozzájuk:
Élvezd, hogy félsz , Never Good Enough , The Illusion

               
                             Big kiss: Fanny

 
 

Fél nyolc lévén a szobámba tartózkodtam és készülődtem a találkozóra azzal a személlyel, aki a levelet és a csokit küldte. Nem kicsit izgultam, a gyomrom már görcsben volt. Rettentő kíváncsi voltam, mert még soha nem volt ilyenben részem. Ebben a házban és társaságban nincsenek titkok, ezért mindenki hamar megtudta a ma esti programomat, köztük Zayn is. Felettébb furcsa volt, hogy szolidan, de kikötötte, hogy menjek el, mert szerinte nem érhet csalódás és lehet, hogy egy kedves emberrel fogok megismerkedni. Nem hiszem, hogy ő maga is jól átgondolta, amiket mondott, de jól esett, hogy a féltékenységét félre tette és megbízott bennem.
Összeszorított szemekkel vizslattam magamat a falon helyezkedő széles és hosszú tükörben. Nem azért cselekedtem így, mert kritizálni valóm volt magammal, sőt, nagyon szépnek éreztem magamat, hanem, mert az izgalmam nem akart csillapodni. Az agyam kattogott, a végtagjaim szinte remegtek és félő volt, hogy emiatt megbotlok a magassarkú cipőben. Dina, El, Dani és Pezz kitettek magukért, ugyanis ők segítettek abban, hogy ilyen szép legyek. Hajam lazán, de mégis elegánsan volt feltűzve, tetszetősebbé téve egy-két kilógó tinccsel, a sötét csipke és selyem anyagú ruha fedte vékony testemet, ami kiemelte sötétebb bőr színemet és a mell résznél ékeskedő aranyozott hímzés még zseniálisabbá tette azt, a lábamon egy aranyos fekete cipellő díszelgett, szemeim enyhén voltak kifestve és ezzel az összesítéssel elérték, hogy megmaradjon a szolid stílusom, de még is látszódjon, hogy hova megyek. Továbbra is magammal szemeztem és figyeltem, ahogy a bennem kavargó érzésektől csillogtak a szemeim. Szeretem a meglepetéseket, de ez a titokzatosság valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Végig olyan kérdések kavarogtak a fejembe, mint például: Mi lesz akkor, ha bántani akar? Hogy cselekedjek, ha olyat szeretne, amit én nem? És, ha egy őrült? Szinte magammal veszekedtem és egy idő után megjelent vállaimon az angyal és az ördög, mint a mesékben. Bolondnak éreztem magam, amiért ilyeneket képzelgek, de nem különösebben foglalkoztam vele. A fehér ruhás, glóriás, agyam szüleménye azt mondta, hogy jól cselekszem, nem fogom megbánni, míg a lángoló szörnyeteg azt hajtogatta, hogy rossz vége lesz és újra szenvedni fogok. Nem tudtam kire hallgassak, ezért megráztam a fejemet és elfordultam a tükörtől. Ágyamon ültek a barátnőim, akik biztatóan mosolyogtak, ami egy kicsit segített a helyzetemen.
- Nagyon szép vagy Ashley, nyugalom - állt fel a helyéről Dina és elébem lépett. - Nem lesz semmi gond, hidd el, hogy jól fogod magadat érezni - fogta meg a kezemet, mire nagy szemeibe néztem, amik nyugalmat sugalltak.
- Mi lesz, ha olyan személy fog várni, aki bántani akar? - kérdeztem vissza és nem foglalkoztam előbbi szavaival.
- Nem olyan lesz - nevetett fel és szorosan magához ölelt. - Olyan valaki fog várni rád, akit nagyon szeretsz, talán még az éltednél is jobban - súgta sejtelmesen a fülembe.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza ismét, de ezúttal teljesen kétségbe esetten.
- Tudom és ez bőven elég - távolodott el és adott egy puszit az arcomra. - Gyönyörű vagy, légy kiegyensúlyozott, kedves, mint mindig és ne azon gondolkodj, hogy mi van, ha... Rendben? - mosolygott tovább aranyosan, ami segített abban, hogy megnyugodjak.
- Rendben - bólintottam egy nagyot és a másik három lányra is ránéztem. - Köszönöm mindegyikőtöknek, hogy segítettetek - mutattam végig magamon mosolyogva.
- Semmiség - legyintett boldogan Eleanor. - Az a lényeg, hogy jól érezd magad, azzal a bizonyos személlyel - beszélt ő is titkolózva és felpattanva a helyéről, megölelt.
- Miért van egy olyan sejtésem, hogy ti tudjátok, hogy kicsoda ő? - tettem csípőmre a kezeimet és úgy néztem rájuk, mint anya a rossz gyermekeire. - Valamit titkoltok - csóváltam meg az ujjamat, amin csak nevettek.
- Ez nem igaz! - kiáltott fel Perrie, de a végére hangosan elnevette magát.
- Tényleg nem - nevettem fel én is és rosszallóan megráztam a  fejemet.
- Lemegyünk, addig nézd át magad még egyszer - kacsintott egyet Danielle, majd mikor egy meleg ölelésben részesített, mind a négyen kiléptek a szobából.
Nem foglalkoztam tovább a külsőmmel, hanem az erkélyre mentem és néztem, ahogy a Nap kezd eltűnni a horizonton. Délutánhoz képest sokkal többen tartózkodtak a parton és az utcán. Gyerekek és őket figyelő aggodalmas szülők, szerelmes párok, akik összekulcsolt kezekkel és boldogan voltak a másik társaságában, élvezték a kellemes időt, idősebb nénik és bácsik ültek a padokon és beszélgettek, miközben egy pillanatra se vették le egymásról a tekintetüket. Jobban megfigyelve őket, odaképzeltem magamat és Zayn-t, ahogy ennyi idősen egymás kezét fogva elevenítjük fel a múltat. Nem tudom, hogy mi lesz velünk a továbbiakba, de szeretném, ha örökre együtt lennénk és gyönyörű gyerekekkel, unokákkal büszkélkedhetnénk, akik a távozásunk után, boldogan emlegetnének minket és, hogy mennyire szerettük őket. Túl fiatal vagyok ilyeneken gondolkodni, de egyszer mindennek eljön az ideje és köztudott, hogy az idő gyorsan telik. Túl gyorsan. Lehunytam a szememet, ahogy arcomat simogatta a langyos szellő, ahogy hallgattam a fülembe kúszó hangokat, majd egy nagyot sóhajtva, kinyitottam azokat.
Lassú, megfontolt léptekkel mentem vissza a szobába, ahol magamhoz vettem a gyöngyös retikülömet és távoztam onnan. Ugyan ilyen tempóban mentem le a lépcsőn is és mikor a nappaliba értem, megláttam a szeretteimet. Mosolyogva fogadtam, ahogy Miranda is közöttük volt és mély beszélgetést folytattak. Istenem, mennyi mindent köszönhetek, ezeknek az embereknek! Nincs az a dolog, amivel mindent, amit ők adtak, visszatudnám nekik adni, ezért csak a szeretetemet tudom kimutatni feléjük, hálám jeléül. Arcomon díszelgő örömömmel mentem oda hozzájuk, mire gesztusomat viszonozva néztek rám.
- Nagyon szép vagy, Hercegnőm! - állt fel apám és egyből hozzám sietett. - Pont olyan vagy, mint anyád - idézte felém ezt a mondatot is, amit még soha nem tett meg.
Amióta kilépett, mind az én életemből, mind az övéből, azóta soha nem emlegettük. Az igazat megvallva, nem is akartuk, mivel ő hagyott el minket és nem mi őt. Ahogy még most is rágondolok, fáj a tudat, hogy a vér szerinti anyám egy nem létező személynek gondol, de Emma a lelkemben tátongó űrt, teljes mértékben betölti. Ha megkérdeznék tőlem, hogy ki az anyám, az ő nevét mondanám. Nem a Katei Roberts nevet, mivel az a személy nekem már nem jelent semmit és apámnak se, mivel elváltak.
- Köszönöm - bújtam el ölelésében, ami egész lényemet lenyugtatta és éreztette velem a szeretetet. - Ilyet még egyszer sem mondtál - távolodtam el tőle és szemeibe néztem, amibe rengeteg érzelmet felfedeztem.
- Tudom - sóhajtott fel, de mosolya továbbra is megmaradt. - Ha elakarnám felejteni Katei-t, még akkor se menne, mert pontosan olyan vagy, mint ő csak nagyobb szívvel és rengeteg szeretettel. Külsőre olyan vagy, mint ő, de belsőre nem.
- Igen, mert belsőre csupa apukám vagyok - mosolyogtam rá gyermekdeden, mire egy lágy csókot hintett a homlokomra.
- Vigyázz magadra nagyon - engedett utamra, miután ismét magához szorított.
A többiek felé fordultam, akik sorba megszeretgettek, ami rettentő jól eset. Zoe is a nyakamba akaszkodott, de Dina egyből kivette a kezemből, mert félt, hogy tönkre teszi a hajamat. Jól szórakoztam kirohanásán, miközben a pici lány csak nagyokat pislogva követte az eseményeket. Azt se bántam volna, ha szétszedi apró kezeivel a hajamat, de semmit nem ért az ellenkezésem.
- Mese szép vagy - állt elém Jason egy halvány mosollyal. - Ha valami gond van csak hívj és már megyek is érted - zárt kezei közé és adott egy apró puszit a nyak hajlatomba.
- Köszönöm - simítottam meg puha arcát, ahogy elengedte a derekamat. - Nem tudjátok hol van Zayn? - idéztem kérdésemet mindenkinek, mire furcsa módon lesütötték a szemeiket.
- Nem rég ment el egy szép lány társaságában - adta meg kis idő elteltével a választ Miranda, mire egyből rákaptam a tekintetemet.
Még mindig nem mondtuk el nekik, hogy minden rendben van köztünk és újra egy párt alkotunk, ezért gondolhatják reálisnak, hogy egy másik nő társaságát élvezi. Nem tudtam semmit sem kinyögni csak néztem magam elé és küzdöttem a könnyek ellen. Erről beszéltem! Kibékülünk, mindent megbeszélünk és újra jön a gond és mindennek vége. Kezdem azt hinni, hogy a sors játszik velünk, de hogy miért, azt jó magam sem tudom. A szívem összeszorult, levegőt is nehezen vettem, de próbáltam előttük tartani magam, ezért egy mosolyt varázsoltam ajkaimra, ami inkább vicsorgásnak tűnhettek. Legszívesebben tombolni kezdtem volna az idegtől, de nem tettem, mert megtanultam elrejteni az érzelmeimet és kezelni azokat. Azt mondta, hogy szeret és csak velem akar lenni! Akkor könyörgöm, már megint mi ez az egész?! Az, hogy naiv vagyok és mindent elhiszek és nem mellesleg nagyon könnyen.
- Értem - adtam meg elé soká a választ és nehezen, mert alig bírtam beszélni. - Már lassan nyolc óra, úgyhogy megyek - intettem feléjük egyet, mire kórusban búcsúztak el tőlem.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, útnak indultam, miközben lehajtottam a fejemet és orrom majdhogy a földet érte. Csalódott, szomorú és rettentő mérges voltam, de nem Zayn-re, hanem magamra. Hibásnak éreztem magamat, mivel nem kellett volna neki még egy esélyt adom vagy egyáltalán szóba állni vele. Csak összetöri a szívemet, de lassan ott tartunk, hogy ezekkel a cselekedeteivel, még az életet is kiűzi belőlem. Nem mentem gyorsan, mégis annyira elgondolkodtam, hogy már csak azt vettem észre, a parton vagyok. Nem adott meg pontos helyet az illető csak azt, hogy itt legyek, ezért földbe gyökerezett lábakkal álltam és vártam. Amióta megtudtam, hogy Zayn hova ment, még a kedvem is elment attól, hogy megtudjam ki az a bizonyos személy, aki annyira szeret engem. Elszállt a kíváncsiságom és csak üveges szemmel kémleltem a hangosan hullámzó óceánt. A hangja és a közelében lévő sós levegő lenyugtatott. Segített kiszellőztetni a fejemet és egy fokkal jobbnak látni a dolgokat és azok súlyát. Csuklómon lévő órámra néztem, ami kereken nyolc órát mutatott, de még senkit nem fedeztem fel, azzal az okkal, hogy engem keresne. Miután magam mellé ejtettem karomat, meghallottam egy hangot, amire egyből felkaptam a fejemet.
- Jó estét Szép hölgy - találtam magammal szemben Harry-t, aki aranyosan mosolygott.
Még az ütő is megállt bennem és azon kívül, hogy szüntelenül néztem, nem tudtam mást csinálni. Ő sem cselekedett semmit csak tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és mosolya továbbra sem akart szűnni. Mit keres ő itt? Ő lenne a titkos személy? Játszódtak le bennem ezek a kérdések, de egyből elvetettem őket, mert az lehetetlen. Amióta itt vannak, már sokat beszélgettem vele és elmondta, hogy barátságon kívül már semmit nem érez irántam és kezd alakulni egy kapcsolata, amit nagyon komolyan vesz. Óvatosan megráztam a fejemet, hogy felébresszem magamat a döbbenetből, ami cselekedetem után sikerült is.
- Szia Harry - viszonoztam gesztusát csak nem olyan lelkesen, ahogyan ő tette.
- Ma este én leszek a fuvarosod - kacsintott és felém nyújtotta egyik hosszú kezét. - Biztos vagyok benne, hogy nem értesz semmit, de idővel mindent megtudsz - folytatta tovább, miközben a tőlünk nem messze álló, fekete kocsi felé lépkedtünk.
Kinyitotta előttem az ajtót, majd segített beszállni és csak akkor engedte el a kezemet. Futva kerülte meg az autót és már csak azt vettem észre, hogy mellettem ült. Gyakorlott mozdulatokkal indította be a járművet, ami halk morajjal jelezte, hogy készen állt az indulásra. Nem mondtam semmit, nem kérdezősködtem, mert ismertem annyira Hazza-t, hogy tudjam, ha titkolózik, akkor sehogy nem lehet kiszedni belőle. Ölemben szorongattam a kicsiny táskámat, amiben a telefonon és zsebkendőn kívül más nem volt található, homlokomat az üvegnek döntöttem és néztem ki a fejemből. Amíg a mellettem ülő fiú hangosan énekelt és teljesen jól érezte magát, addig én azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhat Zayn. Én itt ültem a kocsiba az egyik barátjával és azt se tudtam, hogy hova megyünk, de az felettébb érdekelt, hogy ő mit csinálhat annak a nőnek a társaságában. Nem voltam féltékeny típus, de most valamiért nagyon is átjárt ez az érzés. Keserűen elhúztam a számat az elébem terülő kép miatt, amin azt láttam, hogy ő és az a másik, számomra nem kívánatos személy enyelegnek és puszilgatják, ölelgetik egymást. Fúj. Rossz volt belegondolni, ezért inkább próbáltam nem azt a fejembe tartani. Ahogy a körülöttem lévő dolgokkal is foglalkozni kezdtem, megláttam, hogy az óceán mellett suhantunk, ami felettébb szép látvány volt. Egy pillanatra elfelejtettem mindent, de ahogy megálltak alattunk a kerekek, újra megtaláltak a gondok és nem hagytak menekülni.
- Meg is érkezünk - dűlt hátra egy pillanatra Harry az ülésben és rám nézett. - Menj végig a hosszú stégen és érezd jól magad a hercegeddel - mondta ezeket, mikor kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni, majd adott egy hosszú és nagy puszit az arcomra.
- Meglesz - fintorogtam kelletlenül a bennem tomboló érzelmek miatt és végignéztem, ahogy újra a volán mögé ült és elhajtott.
Ahogy eltűnt szemeim elől a fekete Range Rover, megfordultam tengelyem körül. Az állam szinte a talajt súrolta a csodálkozástól és a látványtól. A ház, a környezet és összegezve minden, teljesen megbabonázott. Ugyan úgy csodálkozva és hitetlenkedve léptem rá a fából készült hídra, amin a kötéllel ellátott oszlopok nem hagyták, hogy ha meg is botlanék a vízbe essek. Minden egyes fagyártmányra rátettem a kezemet és nem tudtam levenni tekintetemet a házról. Olyan aranyos, de mégis szép volt, hogy az hihetetlen. Alattam hömpölygött a víz, ami kisebb szellőt keltett, ezáltal megmozgatva az arcomat keresztező tincseket. Mikor a nyitott ajtóhoz értem, egy kicsit megtorpantam, de bátorságot véve magamon, bementem, majd becsuktam a náddal díszített szerkezetet. Belülről is gyönyörű volt, nem fért hozzá kétség. Egy kisebb előtérben álltam, onnan nyílt egy hatalmas nappali, ahonnan egy nagyobb üvegajtó segítségével kilehetett lépni az udvarba. A tágas térből még két helység következett, de azt nem tudtam meg, hogy mik, mivel csukva voltak az ajtók, amik eltakarták előlem a látóteret. Még beljebb merészkedtem és akkor láttam meg, hogy a nagy helységet egy hatalmas kanapé, fonott fotelek, dohányzóasztal és a padlón egy puhának tűnő szőnyeg díszített. A falak halvány sárgák voltak, amiket egy-két helyen képek és fából készült, festett maszkok tették szebbé. Ahogy megálltam a kis asztal mellett, megpillantottam egy borítékot, amin az én nevem díszelgett szépen megformált, mégis férfias betűkkel. Kezembe vettem és kibontottam, majd olvasni kezdtem.

Egyetlenem! 

Örülök, hogy eljöttél, annak ellenére, hogy még mindig nem tudod ki vagyok! Légy szíves gyere ki az udvarba és egészen addig gyere, amíg el nem tűnnek az utadat mutató rózsaszirmok! 
xx.

Meglepődtem a megszólításon, mivel csak egy valaki szokott így szólítani, de ő most máshol van és mással. Letettem a kezemben lévő papírlapot és teljesítettem a megírt utasításokat. Ahogy kiléptem, tényleg szirmok segítettek a tájékozódásban, amik tűz pirosak voltak. Megmosolyogtatott a kedves gesztus és miközben mentem, megfigyeltem a kicsiny kertet. Sok fa helyezkedett el elszórtan, megszépítve néhány bokorral és egy gyönyörű sziklakerttel, amin színes virágok kaptak helyett, több zöld társukkal együtt. Elég nehezen tudtam közlekedni a sűrű fűben, ezért megálltam és levettem a járásomat gátló lábbeliket. Az illatos szirmok egyre fogytak, ezért gondoltam, hogy hamarosan odaérek a célhoz. Ahogy szinte a kert végében voltam, megláttam egy meseszép, kivilágított pavilont, ami ismét az érte el, hogy barna szemeim majd' kiessenek. Mosolyogva közelítettem meg, majd óvatosan lépkedtem fel a falépcsőkön. Megálltam és körülnéztem, minden olyan fantasztikus volt. Ha olyan személy lett volna mellettem, akit szeretek és nem titkolózás miatt lettem volna itt, akkor boldog lettem volna és olyan érzetem lenne, mintha hercegnő posztot vettem volna fel az itt töltött ideig. Minden fele rózsák tündököltek, de nem pirosak, hanem amiket annyira szerettem, a fehér színűek. Ez a bizonyos illető nagyon ismerhetett, mert csak egy ember tudta a kedvenc virágomat, aki szintén Zayn volt. Akárhova néztem ő jutott az eszembe és nem bírt a fejembe maradni, hogy hogy lehetett ilyen aljas és kőszívű. Megfordultam és megfigyeltem az elegánsan megterített asztalt is, amin illatgyertyák lobogtak, ezzel szebbé téve az összhangot. Ha egy szóval kellett volna jellemeznem mindent, akkor az az lett volna, hogy: hibátlan. A stílus, a tárgyakban, megszólításban és mindenben lévő figyelmesség, szintén fekete hercegemet juttatták az eszembe, ami már fájt. Nem akartam rá gondolni, mivel ő se gondolt rám, mikor elment egy másik nővel. Az egyik kristály pohár előtt, ahogy bent is a nappaliba, egy boríték volt szintén rajta a nevemmel. Kezembe vettem és olvasni kezdtem a szép betűket.

Hercegnőm!

Én látlak téged, de te engem nem. Ülj le kérlek az egyik székre és nézd a legvastagabb fát. 

xx.

Jó kislányhoz hasonlóan, újra teljesítettem a feltételeket és elfoglaltam az egyik széket, amibe a vastag és puha párnától, szinte belesüppedtem. Letettem az asztalra az eddig kezemben tartott táskát, magam mellé a cipőimet és figyeltem a szóban forgó fát. Talán egy perc telhetett el, mikor meghallottam a gitár által játszott akkordokat, majd megláttam Őt. Nem tudtam megmozdulni csak hallgattam a dallamokhoz társuló selymes hangját és figyeltem, ahogy egyre közelebb jön hozzám a törzs rejteke mögül, felettébb lassú léptekkel. Felismertem a dalt, amit imádtam, de nem volt alkalmam élőben hallani, mivel ezt a távozásom után írták. You and I. Ez volt az a dal, ami megmutatta számomra, hogy mit érzett irántam és mennyire tisztelt. Már előttem állt és tovább énekelt, miközben szemeimből szüntelenül folytak a könnyek és csak igéző, barna szemeit tudtam nézni. Teljesen elvesztem a dal soraiba és mikor vége lett, majdhogy fizikai fájdalmat okozott. A pavilon korlátjának támasztotta a hangszert és elébem lépett. Éjfekete haja tökéletesen volt felállítva, sötétkék zakót és fehér inget viselt, hozzá egy szintén kék színű nadrágot és egy fekete lakk cipőt, ami megnevetett volna, hiszen nem szerette az ilyen lábbeliket, de magamba tartottam a szórakozottságomat. Tökéletes volt és ebben az volt a legjobb, hogy elmondhattam, csak az enyém ez a férfi. Felém nyújtott egyik kezét, amit gondolkodás nélkül zártam ujjaim közé és élvezettel töltött el, hogy a lehető legközelebb ölelt magához. Mentolos lehelete perzselte arcomat és csillogó szemei, szinte a lelkemig láttak, ami nem is lett volna baj, hiszen tudatosult volna arról, hogy mit éreztem iránta. 

- Nem egy nővel mentél valahova? - kérdeztem meg értelmesnek nem mondható elgondolásomat, mivel velem volt, engem ölelt. 

- Nem - vágta rá egyből. - Egy gyönyörű lány tartok a kezeim között és élvezem a közelségét - nevetett fel aranyosan és nyak hajlatomba rejtette az arcát. 

- De akkor... - kezdtem el, mikor minden világos lett számomra. - Mindenki tudta, hogy te vagy a titkos személy és átvertetek - jelentettem ki a nyilvánvalót és összeszorítottam a szemeimet, de nem láthatta, mivel nyakamba volt bújva. 

- Pontosan - nevette el magát ismét, mikor újra szemeibe nézhettem. - Remélem nem haragszol. 

Aranyos arca és hatalmas, boci szemei nem engedték volna, hogy így érezzek, főleg, hogy mindent miattam csinált. Amiket gondoltam róla, képzeletbe visszaszívtam és helyette a legszebb jelzőket illettem rá. Hogy meglepődtem-e? Igen, az nem kifejezés, hogy mennyire. Képes volt ilyeneket csinálni csak azért, hogy nekem jó legyen. Ismét egy ok, hogy bebizonyosodjon: ő más, mint a többi férfi. 

- Nagyon-nagyon szeretlek Zayn - fogtam kezeim közé arcait. - El se tudod képzelni, hogy mennyire - döntöttem homlokomat az övének, mire keze felkalandozott a tarkómra, ezzel elérve, hogy ajkaink összeérjenek. Lágyan csókolt, mégis éreztem rajta, hogy visszatartotta a benne tomboló vágyakat. Én is megfogtam tarkóját és simogatni kezdtem, másik kezemmel selymes hajába túrtam. Nem tudom miért, de az a fekete csodálat, szinte kérte a kezemet minden alkalommal, hogy ezt csináljam, ezért még akkor se tudtam megállni, ha nem is akartam tönkretenni a hosszú beállítás eredményét. Ő se tétlenkedett, hátamat és oldalamat simogatta, amitől gerincem mentén végigszalad a hideg. Lassan váltunk el egymástól és mosolyogva néztük egymás íriszét. Az övéből mérhetetlen szerelmet és odaadást tudtam kiolvasni, de az nem tudtam, hogy ő az enyémbe mit látott, de biztos voltam, hogy ugyan azokat a érzelmeket. 

- Én is nagyon szeretlek, Egyetlenem - mondta akadozva és pihegve, de arca örömben úszott. 

- Volt egy olyan pillanat, hogy rád gondoltam a titokzatos személy szerepében - vallottam be neki a nem olyan régen felröppenő gondolataimat. 

- Igen? - húzta fel vigyorogva szemöldökeit. - És miért?

- A stílus, a virágok, az a rengeteg odafigyelés minden egyes tárgyban és gesztusban. Úgy éreztem, hogy te vagy az és tényleg megtörtét az elgondolásom - öleltem át mind a két kezemmel a nyakát és puszit nyomtam aranyos orrára.

- Túl jól ismersz - gondolkodott el és hirtelen eszembe jutott a lánya, hogy ő is pontosan így szokta csinálni.

Lefejtette kezeimet nyaka körül és megfogva az egyiket, úgy vezetett az asztalhoz. Kihúzta nekem a széket úri ember módjára, majd gondosan betolt kellő távolságra az asztalhoz azzal együtt. Ő is elfoglalta a helyét és megfogta puha mancsaival az enyémeket. 

- Annyira gyönyörű vagy - mondta hosszú percek után, teljesen elmélázott hangnemben. - Egy mázlistának érzem magamat, amiért az enyém vagy. Csak is az enyém - emelte ki utolsó mondatát, ami megmelengette az eddig is forró és erősen verő szívem minden szegletét. 

- Köszönöm - pirultam el, akár egy tízen éves lány és lesütöttem a szemeimet. 

A percek teltek, csöndben voltunk, de még se zavarta egyikünket sem. Elmélyülten néztünk egymás szemében, néha elmosolyodtunk vagy az én esetembe elpirultam. Nem tudtam hogyan, de egy kisebb gesztus tőle és máris a földön heverve folytam szét. Számtalanszor feltevődött bennem a kérdés, miszerint: mivel érdemeltem ki őt? Rengeteg és még annál is több nő van ezen a bolygón, mégis mellettem maradt és három hosszú évet várt arra, hogy újra lásson és az eddig is ő bitorló szívemet, ismét magáénak tudhassa. 

- Jó estét, Szerelmesek - hallottam meg egy rendkívül ismerős és kedvesen csengő hangot. 

Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam Miranda-t. Ahogy a mai napon már annyiszor, úgy most is eléggé meglepődtem. Legszívesebben egyből megkérdeztem volna, hogy mit keresett itt, de nem tettem, mert tudtam azért, hogy minden kívánságunkat lesse. Hihetetlen, hogy ilyen módon és zseniálisan megjátszották magukat, még ha egy-két jelet adtak is. Ott volt először Dina, majd El és nem utolsó sorban Harry. Mind hárman adtak egy kis jelet, hogy kire számítsak, de először az izgalom, utána pedig a hasztalan harag nem engedte, hogy jelzéseiken gondolkodjak. 

- Szia Miranda - köszöntünk egyszerre barátommal, mire a nő felém idézett egy kacsintást. 

Elébünk tett egy-egy hatalmas nagy tányér ínyencséget, amin saláta, rizs és finom illatot árasztó csirke mell foglalt helyet. Ízlelőbimbóim egyből begerjedtek és várták, hogy számba tegyem az első falat, finom ételt. 

- Jó étvágyat - mondta kedvesen, majd sarkon fordult és vissza trappolt a házba, ezzel elérve, hogy ne tudjuk neki megköszönni az étket. 

- Jó étvágyat, Drágám - mondtuk egyszerre, amin szórakozottan kuncogtunk fel mind a ketten. 

Vacsora közben nem beszéltünk sokat csak pillantásokkal beszélgettünk, ami felettébb érdekes, de elegendő volt. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. Ő hamarabb elfogyasztotta a vacsoráját, ezért, amíg én tovább falatoztam, addig ő kibontott egy üveg pezsgőt. 

- A szerelmünkre - koccintottuk össze a kristályokat, amik csilingeltek, mikor összeértek. 

- A szerelmünkre - ismételtem meg a mondatát hatalmas boldogsággal. 

Ahogy elfogyasztottuk a pohárban lévő ízletes nedűt, hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Rengeteget nevettünk és olyan dolgokról cseréltünk eszmét, amik lényegtelennek számítottak, de nem nekünk. Mind kettőnknek megeredt a nyelve és egymás szavába vágva meséltünk minden eszünkbe jutott dolgokat. Eközben elfogyasztottunk mind a ketten egy hatalmas nagy szelet banános-csokis süteményt, ami rettentő finom volt, de nem volt csoda, hiszen Miranda készítette azt is, ahogy a vacsorát is. Mikor Zoe-ról mesélt, hogy miket csinált kisebb korában, már annyira nevettem, hogy majd' kiköptem a számban lévő desszertet. Az a legjobb, hogy ha vele vagyok, akkor önmagam tudok lenni, nem kell arra figyelnem, hogy megválogassam a szókincsemet. Elfogadott úgy, ahogy voltam, minden hibámmal együtt. Ő a szájában lévő pezsgőt ki is köpte és ha nem fordult volna el, akkor rajtam landolt volna. Én is nevettem, ő is nevetett és a végén jöttünk rá, hogy jóformán a semmi volt ilyen szórakoztató számunkra. Sokan úgy ismerték, hogy visszahúzódó természetű férfi, ami igaz volt, de mikor velem van, ennek az oldalának nyoma veszett. Megnyílt és olyan dolgokat csinált, amit kívülállóként el se képzeltem volna róla. A végére megtudtam azt is, hogy a bátyámnak köszönhetem azt, hogy újra a családommal, barátaimmal és vele lehettem. Megelégelte az örökös múlton rágódós énemet és azt akarta, hogy a régi legyek. Elérte a célját, boldogabb már nem is lehetnék és hatalmas hálával tartozom drága testvéremnek.

- Ashley - szólalt meg halkan, mikor már egy ideje újra csönd telepedett ránk. 

- Tessék? - mosolyogtam rá biztatóan, mert észrevettem hangjában a bizonytalanságot. 

- Egy fontos dolgot szeretnék mondani, vagyis inkább kérdezni - állt fel a helyéről, majd elém lépett és engem is felállított.

Erősen fújta ki a levegőt és tarkóját gyötörte, ezért elvettem onnan a kezét. Egyik lábáról a másikra tette a súlyát és gyámoltalannak tűnt. Szemembe nézett és a barna örvényből félelem tükröződött. 

- Olyan nehéz - sóhajtott fel, mire mondatára nagyon meglepődtem. - Mikor megláttalak abban a szállodában, valami történt velem. Akkor nem tudtam mi volt az, de mára tudom, hogy nem más, mint a szerelem. Azonnal beléd szerettem oly' annyira, hogy először még jó magam se vettem észre. Telt az idő, egyre jobban megismertelek és azon kaptam magamat, hogy jóval többet szeretnék tőled szimpla barátságnál. Benned olyan tulajdonságokat fedeztem fel, amiket egészen addig lányba még soha. Egyből megnyíltam előtted, pedig nálam felettébb érdekes dolog az ilyen, mivel nehezen barátkozom. Mikor a barátnőm lettél a fellegek felett jártam, mikor összevesztünk, a pokolba, de kitartottam. Még akkor is reménykedtem, mikor három borzasztó hosszú évig nem láttalak. Aztán, mikor a kórházba újra megöleltelek, láthattalak a láng újra lobbant bennem és mára már annyira ég, hogy félek felgyújt. Rettentően szeretlek, úgy érzem már tettekkel sem tudom kimutatni, hogy mennyire. Tudom, hogy nem rég bontottátok fel az eljegyzést Justin-nal, de nem bírok tovább várni, szükségem van rád minden formában. Nem vagyok a szavak ember, nem tudok mást mondani, ezért végre megkérdezem: - nevetett fel erőltetetten, mire már a könnyek marták a szemeimet. - Ashley Roberts, hozzám jönnél feleségül és leélnéd velem az életedet? - emelte rám szemeit teljesen félve, de egyben reménykedve és letérdepelt előttem kezében egy piros dobozzal. 

Már szinte zokogtam és mikor felnyitotta a kezében tartott tárgy tetejét, még jobban átjárt az öröm mámorító érzése. Egy gyönyörűséges gyűrű pihent benne és csak azt tudtam nézni vagy Zayn szemeit. Már egyszer átéltem ezt, de így teljesen más volt, hogy az a személy tette fel nekem ezt a bizonyos kérdést, akit mindenkinél jobban szerettem és ő vele akartam egy életen át maradni. 
- Igen - mondta suttogva de még is jól hallhatóan. - Igen, hozzád megyek Zayn - ejtettem ki hangosabban, mire felpattant és karjaiba zárt. 
Ott pusziltam, ahol tudtam, mire először egy megkönnyebbült sóhajjal, majd hangos kacagással reagált. Számtalanszor megcsókoltuk egymást, de amit akkor adott, felbecsülhetetlen volt. Minden érzelmét belepréselte, amik a szívemig száguldottak. Ahogy elváltak ajkaink, megfogta bal kezemet és gyűrűs ujjamra húzta az álomszép ékszert. Percekig nézegettem, miközben ő derekamat ölelte és arcom minden szegletét édes csókokkal hintette be. Arcunkról sugárzott a szerelem, a boldogság és a sok szenvedés után végre együtt lehettünk. A menyasszonya voltam, ő pedig a vőlegényem, amit nem bírtam felfogni. Olyan hihetetlen és mesebeli volt, hogy bennem volt a tudat: Végre egymáséi lehettünk.

36.rész Vallomások

Sziasztok Bogárkák! :) Péntek lévén itt is lennék egy újabb résszel, ami remélem tetszeni fog. Eléggé elvagyok fáradva, de nem gondolok erre, mivel este jönnek hozzám a lányok, megyünk Csabára a Centerbe és megnézzük a By The Way-t, utána pedig ha hazaértünk, szétszedjük a szobámat, ahogy szoktuk! :D
Nem beszélek többet, de még annyit, hogy nézzetek be ezekhez a blogokhoz és merüljetek el a soraikban! Fantasztikus történetek! 
Élvezd, hogy félsz , Never Good Enough , The Illusion
Szép hétvégét nektek és vigyázzatok magatokra! 

                      Millió puszi: Fanny



Egész éjszaka csak forgolódtam, nem tudtam aludni egy szemet se. Ha kezdtek pilláim nehezedni, eszembe jutott a levél, a titkos személy szavai és már pihenni se bírtam. Már kínomba kiültem az erkélyre, hátha a meleg szellő és a csönd elálmosít, de nem így lett. Inkább még rosszabb! Csak agyaltam és gondolkodtam, latolgattam a lehetőségeket, hogy ki lehet az. Elakartam menni meg nem is és nehezen jutottam dűlőre, de sikerült. Elmegyek, mert kíváncsi vagyok és mert tartozom neki annyival, hogy megtiszteljem a jelenlétemmel, ha már levelet írt és még csokoládét is küldött. Zayn-nel viszont beszélnem kell, mert nem akarok emiatt gondokat, hiszen örülök, hogy rendbe vagyunk.
Mikor másik oldalamra fordultam, éreztem, hogy nézett valaki, de nem igazán foglalkoztam vele. Túl fáradt voltam. Több perc eltelt, de kezdett idegesíteni a bőrömet égető pillantások. Nehezen nyitottam ki szemeimet, de mikor megláttam, hogy ki bitorolja az ágyamat, hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Egyből megemeltem a fejemet és mellkasára hajtottam.
- Jó reggelt Szépségem - dorombolta reggeli rekedt hangján a fülembe, amitől egyből kirázott a hideg és automatikusan közelebb bújtam hozzá.
- Neked is - mosolyogtam rá, mikor felemeltem fejemet és hatalmas, barna szemeibe néztem.
- Hogy aludtál? - kérdezte lágy hangon és szüntelenül simogatta az arcomat, amitől egy pillanatra lehunytam szemeimet.
- Rosszul - nyögtem ki és visszaejtettem izmos felsőtestére fejemet.
Finom illata egyből orromba kúszott, kezei védően vontak magához és ahogy éreztem hajamon a  szuszogását, mindennél jobb volt. Furcsálltam, hogy ma reggel bejött hozzám, hiszen nem szokta ezt csinálni. Igaz, hogy bujkálva megcsókol, szerelmet vall, de ilyen még nem volt, hogy beszökjön hozzám.
- Nincsenek itthon a többiek vagy csak besurrantál? - emeltem rá ismét tekintetemet, mire szája nagy mosolyra húzódott.
- Jó lenne bujkálni, de sajnos az első feltételed az igaz - húzta el a száját, mire felnevettem.- Apudék levitték Zoe-t a partra, mert tegnap annyira megszerette, hogy alig lehet onnan elrángatni, Dani, El és Dina elmentek vásárolni, de nagyon titokzatosak voltak, nem tudom miben mesterkednek, a srácok meg néhány part szakasszal arrébb őrjöngnek egy röplabda meccsen és még mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudom, Miranda mondta - vázolta fel egy szuszra, majd a végén vett egy nagy levegőt.
- Értem Drágám, de lélegezni valahogy elfelejtettél - dörgöltem mosolyogva orromat az övének, mire maga alá gyűrt és felém tornyosult.
- Szeretem mikor azt mondod nekem, hogy Drágám - adott egy nagy puszit az arcomra.
- Én meg szeretem mondani - rejtettem arcomat mellkasába. - Úgy hiányoztál - bukott ki belőlem, mire leszállt rólam és az ölébe ültetett.
Percekig csak ölelt magához és ringatózott velem, ami jó volt, mert majd nem előszöktek a könnyeim. Megfogadtam, hogy nem sírok többet, de mikor ez a téma feljön, teljesen elgyengülök. Még mindig magamat hibáztatom, mert tudom, hogy ha nem vagyok gyáva, akkor nem történt volna meg ez és nem marad ki három hosszú év az életünkből.
- Te is hiányoztál nekem Kincsem, de inkább ne beszéljünk erről - súgta halkan a fülembe, mire kezeimet nyaka köré fontam és erősen öleltem magamhoz. - Az a lényeg, hogy itt vagy velem, az ölemben és ezt is megtehetem, amikor csak akarom - fogta kezei közé arcomat és lágy csókot hagyott ajkaimon.
Nem volt elég kényeztetése, ezért eldöntöttem magunkat és ezúttal én tapasztottam be az ő száját. Először csak kisebb puszikat adtam neki, amit egy idő elteltével megunt és vad csók csatába kezdtünk. A szívem eszeveszetten kalapált, szemeim egyből lecsukódtak és belemosolyogtam csókunkba, ahogy ismét fölém kerekedett. Lábaimat csípője köré fontam, mire nyögött egyet, ami nekem kifejezetten tetszett. Éj fekete hajába előszeretettel túrtam bele, ahogy ő is az enyémbe és amikor ajkaimról levándorolt a nyakamra, minden erőm elszállt. Sóhajok szöktek fel belőlem, ahogy apró csókokat hagyott bőrömön, miközben én se tétlenkedtem és körmeimmel óvatosan végigszántottam izmos hátán. A pillangóim szinte kiütötték a has falamat szárnyaikkal és ahogy a felettem lévő személy egyre lejjebb haladt, kezdtem elveszteni a fejemet.
- Inkább abba hagyom, mert ha nem állok le, akkor vége - mondta fojtott hangon és szemei szinte feketék voltak.
Nem mondtam semmit csak halványan elmosolyodtam és figyeltem, ahogy fejét mellkasomra helyezte. Míg ő fedetlen hasamat simogatta meleg kezével, addig én tarkóját és haját puszilgattam. Olyan jó pillanatok voltak, ketten voltunk és kizártuk a világot. Csak Ő és én.
- Nagyon szeretlek Zayn - szólaltam meg halkan, mire rám nézett és elmosolyodott.
- Én is téged Hercegnőm - hajolt közelebb és egy apró csókkal jutalmazott meg. - Köszönöm.
- Micsodát? - lepődtem meg kijelentésén.
- Azt, hogy vagy nekem és adtál egy újabb esélyt, hogy bizonyítsak neked.
- Semmit nem kell köszönnöd. Szeretlek, bízok benned, veled akarom leélni az életemet és még rengeteg érvem van, amiért most itt vagyok veled - adtam egy apró puszit az orra hegyére.
- Ezt akartam hallani - ölelte át derekamat erősen és úgy bújt hozzám, mint egy kisgyerek.
Az ablakom résnyire nyitva volt, ezért behallatszódott az óceán  zúgása és a sirályok hangos beszéde, ami megmosolyogtatott. Úgy megszerettem ezt a helyet, ezt a házat, mivel sok élmény köt hozzá és a part a sziklákkal, órákat tudnának mesélni, hogy mennyi időt töltöttem ott és mennyi mindent kiadtam magamból. Nem tudom hogy döntenék, ha azt mondaná a családom, hogy menjek vissza velük Londonba. Itt van mindenem, a bátyám, Miranda, más barátok és ezek a dolgok nagyon a szívemhez nőttek. Mikor egy hosszú turné után betértem ebbe a házba és megláttam házvezető nőnk mosolygós arcát, megnyugodtam. Tudtam, hogy várt valaki haza, ami nagyon jó érzés volt. Főleg, hogy Miranda milyen sokat jelent nekem. Nekem már három éve ez az otthonom.
- Min gondolkodsz ennyire? - húzott vissza egy kedves hang a jelenbe és társult, hozzá egy aranyos, még is férfias arc.
- Nem lényeges csak elbambultam - vágtam rá egyből, mert nem akartam megosztani vele a gondolataimat, mert tudtam, hogy ez a téma neki is épp annyira rizikós, mint nekem. - Perrie hol van? - váltottam gyorsan témát.
- Ezt most tényleg tőlem kérdezed? - nevetett fel cinikusan, ami nem igazán tetszett.
- Igen, mivel te már régebb óta fent vagy - ültem fel, ezzel lelökve testét magamról.
- Az igaz, de nem azt a boszorkányt figyelem, hogy hol van vagy milyen mérget kotyvaszt - grimaszolt, ami viccesnek bizonyult, de a hozzá állása nem engedte, hogy nevessek rajta.
- Miért beszélsz róla így, mikor te is látod a saját szemeddel, hogy megváltozott? - tártam szét a kezeimet és felálltam az ágyról, majd az ablakhoz menve elhúztam a sötételőket, ami után hunyorogtam, mert nagyon erősen sütött a Nap.
- Ő meg a megváltozás? Az Kicsim az neki külön fogalom. Ő soha nem fog megváltozni, mindig is boszorkány marad - fújtatott egyet, majd az ajtó felé igyekezett.
- Most meg elmész, igaz? Ahogy szoktad. Tipikus Zayn Malik - forgattam meg a szemeimet és inkább nem foglalkozva vele, a szekrényemhez fordultam és elkezdtem keresni az aznapi ruháimat.
- Most komolyan miatta fogunk veszekedni? - hallottam meg a hangját, majd hatalmas kezei derekam köré fonódtak. - Miért mindig neki kell a baj okozójának lenni-e?
- Figyelj - fordultam meg kezei között és szemeibe néztem. - Ha annyira gonosz lenne, mint ahogy te elmondod, akkor szerinted eltudtam volna vele tölteni három évet? Szinte mindig vele voltam, mert ő volt az egyik támaszom. Rengeteg sok mindent köszönhetek neki és azt te tudod a legjobban, hogy régen menyire utáltam. Most meg nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. Olyan, mint a testvérem - mosolyodtam el, majd arcára vezettem kezemet. - Elsőnek tényleg ő volt a hibás, amiért szét mentünk, de mi történt a második alkalomnál? - néztem rá sejtelmesen, mire lehajtotta a fejét.
- De... - kezdte halkan, mire félbeszakítottam, mert tudtam, hogy magyarázkodni akart.
- Nincs de Zayn. Akkor mi voltunk a hibások és nem ő. Szegény lány a társaságotokba meg se mer mukkanni. Szinte már fél tőletek, ami nekem rettentően rossz érzés. Ő is épp olyan fontos az életembe, mint ti és nem akarom, hogy ez legyen. Megváltozott velem szembe, veletek szembe is csak nem akarjátok észre venni, mert gonoszak vagytok - beszéltem neki tovább, mire furcsán nézett rám. - Ne nézz így, mert azok vagytok. Könnyebb kiközösíteni, mint megbékélni vele. Olyanok vagytok, mint a gyerekek.
- Nem vagyunk azok csak elég sok fejfájást okozott nekünk - vágta rá egyből, ami rá vallt.
- Nekem is, hidd el, de inkább a jó oldalát néztem és most van egy fantasztikus barátnőm. Ne legyetek ilyenek vagy legalább te ne - váltottam szinte könyörgő hangnemre, mire elmosolyodott. - Ne mosolyogj Malik, hanem inkább fogadd meg, amiket mondtam - ütöttem meg enyhén a mellkasát, mire magához ölelt.
- Ezért szeretlek ennyire. Arany szíved van - súgta a fülembe, amitől egy nagy mosoly kúszott az arcomra. - Megpróbálok vele normális lenni, de először csak mértékkel.
- Köszönöm - távolodtam el tőle és megpusziltam enyhén borostás arcát. - Te pedig azt mondtad, hogy megváltoztál, nem? Hazudtál. Ugyan olyan makacs és híg agyú vagy, mint voltál - nevettem fel, mire összehúzta a szemeit.
- Ez fájt - fordított nekem hátat, mire ráugrottam, de számíthatott rá, mert egyből elkapta térd hajlataimat. - 23 éves, de olyan mint egy kis majom - mondta inkább magának, mintsem nekem.
- De legalább a te kis majmod vagyok - adtam egy csókot a nyakára, amitől érezhetően kirázta a hideg. - Tetszik, hogy ilyeneket váltok ki belőled - húztam végig ujj begyemet mellkasán, mire még jobban libabőrös lett.
- Ne várd meg, amíg én kínozlak - nevetett fel akadozva, majd letett a földre. - Menjél öltözz fel meg ilyenek, addig én is jobb külsőt varázsolok magamnak - nyomott egy puszit a homlokomra.
Bólintottam egyet, majd elfoglaltam a fürdőszobát és rendbe tettem magamat. Egy farmer rövidnadrágot és kék, pánt nélküli felsőt választottam a mai napra, a hajamat kifésültem és felkötöttem egy copfba. Szemeimet csak spirállal emeltem ki, majd ahogy visszamentem a szobába, fújtam magamra egy kis parfümöt. Az ágyamat pillanatok alatt rendbe raktam, az ablakokat kinyitottam, majd az erkély ajtót is. Nem bírtam megállni, hogy ne menjek ki, lábaim szinte maguktól mentek és mosolyogva figyeltem az elébem táruló tájat. A Nap vakítóan sütött, a parton alig voltak emberek, mivel a mi szakaszunk elég sziklás terület, ide inkább sétálni jönnek, de anyuékat és Zoe-t egyből felfedeztem. Anyám haja szinte repült a belekapott széltől és figyelte, ahogy apu és a kislány próbáltak homok várat készíteni. Nagyon szeretik a csöppséget, szinte az unokájuknak tartják, ami nagyon aranyos dolog. Zayn-t is szeretik és ez még boldogabbá tesz. Alig bírtam levenni róluk a tekintetemet, de egy hang megzavart.
- Szia Ashley - fordultam a forrás irányába és megláttam Justin-t.
Hirtelen azt se tudtam mit csináljak, legszívesebben elszaladtam volna. Tudtam, hogy beszélnem kell vele, de most, hogy itt állt előttem, olyan lettem, mint, aki megnémult. A szívem szinte kiakart ugrani és a kezeim is izzadni kezdtek. Félek, hogy rosszul fog elsülni a dolog. Nem akarom elveszíteni, mert fontos nekem. Már a szeméből kitudtam olvasni, hogy mindenről tud, ami egy kicsit megnyugtatott, mivel talán egy fokkal könnyebb lesz beszélnem.
- Szia - válaszoltam halkan, majd leültem az egyik fonott székre. - Ülj le nyugodtan - böktem az asztal másik végén elhelyezkedőre.
- Köszönöm - mosolyodott el, majd helyet foglalt. - Figyelj, én nem akarok kertelni, se hibáztatni bármiben is. Először hallgass meg engem, utána én is megfoglak téged - nézett rám nagy szemeivel, amik a fénytől majdhogy ragyogtak.
Bólintottam és vártam, hogy kezdje, de nem tette meg egyből. A tájat figyelte és nagyokat sóhajtott, ami jelezte, hogy neki sem könnyű ez az egész. Sajnáltam, nagyon sajnáltam, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni. Zayn-t szeretem és ezen már semmi nem változtathat.
- Már az elejétől fogva tudtam, hogy még mindig táplálsz érzelmeket Zayn iránt, de türelmesen vártam - kezdett bele, de továbbra sem nézett rám csak előre hajolt és térdeire támaszkodott. - Reménykedtem abba, hogy talán egyszer engem is fogsz úgy szeret, mint őt, de nem így lett. Az eljegyzést is azért csináltam, mert azt hittem, ha feljebb emeljük a kapcsolatunkat, akkor végre meglátod, hogy mennyire szeretlek. Amikor néhány napja megláttam a rólatok készült képet a neten és megtudtam, hogy itt van Zayn Californiába, akkor már tudtam, hogy mindennek vége. Hiába mindennek, hiszen számítottam arra, hogy megpróbál újra megszerezni, ami meg is történt, de nem volt nehéz dolga. Ha szereted, akkor könnyen bocsájtasz és ez érthető. Nem érzem magamat se megsértettnek, se másnak csak fáj, hogy évekig vártam egy reménytelen szerelemre - sóhajtott fel, majd rám nézett és szemei könnyesek voltak. - Nem gondoltam volna soha életemben, hogy egy lány úgy elcsavarja a fejemet, hogy két év együtt lét után még a kezét is megkérem, de megtörtént. Vakon hittem abban, ami nem történhetett meg. Ne érezd magad hibásnak, hiszen ahogy mondtam, már mikor megismerkedtünk, akkor átjött, hogy még szereted. Csak róla beszéltél, áradoztál, egészen addig, amíg meg nem kérdeztem, hogy leszel-e a barátnőm. Szabad utat adok nektek, legyetek boldogok csak annyit kérek, hogy ne taszíts el magadtól. Szeretném tartani veled a kapcsolatot, mert rettentő fontos vagy a számomra - állt fel a helyéről, majd leguggolt elém. - Megígéred?
- Igen - kezdtem el zokogni és a nyakába borultam. - Nem tudok mást mondani csak azt, hogy köszönöm. Mindent köszönök neked - mondtam halkan, mire válaszként csak erősebben ölelt magához.
- Én köszönöm, hogy eddig kibírtad mellettem, miközben nem is szerettél - nevetett fel halkan, mire eltoltam magamtól és hitetlenkedve néztem rá.
- Ne beszélj butaságokat. Szerettelek csak nem annyira, mint Zayn-t és még most is szeretlek, hiszen te vagy az én hősöm. Ha te nem vagy, akkor nem tudom, hogy most hol lennék - töröltem le a könnyeimet és megsimogattam puha arcát.
- Ugyan ott lennél, hidd el. A tehetséged nem én miattam van meg - mosolyodott el, majd felállított a helyemről, elfoglalta ő és az ölébe húzott.
- De te biztattál, hogy énekeljek és színészkedjek - bújtam hozzá, úgy mint, aki félt valamitől.- Még mielőtt elfelejtem - ültem fel és lehúztam az ujjamról a tőle kapott gyűrűt. - Remélem meg lesz majd az igazi gazdája - adtam a kezébe, mire halványan elmosolyodott.
- Idővel biztos - sóhajtott fel, majd újra mellkasára húzott.
Talán órák hosszat beszélgettünk, de az idő gyorsan telt, neki pedig menni-e kellett dolgozni, hiszen majdnem készen van az új dala. Örültem, hogy mindent megbeszéltünk és nem haragszik rám, ő kérte, hogy maradjak mellette, mint barát. Tisztában vagyok azzal, hogy neki még időbe fog telni, mire tényleg csak barátot fog bennem látni, de az idő úr és mindent rendbe rak. Egyik lábamról a másikra álltam a bejárati ajtóban, mikor ő is kilépett rajta és velem szembe fordult. Nem igazán látszódott boldognak, de minden erejével próbálta azt mutatni.
- Legyetek Zayn-nel nagyon boldogok, de ha megtudom, hogy megint megbántott, esküszöm, hogy megfogom verni - nevetett fel őszinte boldogsággal, ami a beszélgetésünk után nagyon tetszett és megmelengette a szívemet.
- Nem hiszem, hogy szükség lesz rá, de észben tartom, amit mondtál - kuncogtam el magam. - Hívjál minden nap vagy írjál, de értesíts valahogy, hogy mi újság veled - fogtam meg az egyik kezét.
- Rendben - lépett egyet felém és megölelt. - Ha gond van, egy szó és jövök - mondta és adott egy puszit a homlokomra.
Ezúttal én bólintottam beleegyezően és figyeltem, ahogy nyugodt léptekkel a ház előtt parkoló autójához sétált. Ahogy ment, úgy nézett ki, mint egy igazi férfi, felállított haján végig futott a fény és szűk pólója mutatta, hogy van ereje. Nem is kevés. Elkezdett zsebében keresgélni, majd feloldotta a kocsija zárját egy gyors mozdulattal.
- Vigyázz magadra - kiabálta vissza mosolyogva, amit annyira szerettem, ha csinálta.
- Te is - integettem, mire ő is így tett, majd beszállt a volán mögé és elment.
Ahogy beléptem a házba, becsuktam az ajtót, majd egy hatalmasat sóhajtottam. Az eddig szívemet nyomó súly eltűnt, boldog voltam, mert bennem volt a tudat, hogy Justin-nal mindent megtudtunk beszélni és végre azzal lehetek, akivel mindig is akartam. Justin soha nem volt ingerült, nyugodt volt minden helyzetben és ez most sem volt másképp. Támogatott és éreztette velem, hogy mindent eltekintve, ő velem marad mindig. Boldog voltam, nagyon boldog. Le se tagadhattam volna.
Csattogó talpakkal mentem be a konyhába, ahol megpillantottam Perrie-t. A pultnál ült és egy újságot olvasott oly' annyira, hogy észre sem vett. Ahogy minden nap, ma is nagyon szép volt. Hosszú, szőke haja ki volt engedve és egy szép, pántos ruhát viselt, lábán egy ugyan olyan színű és mintájú topánkával.
- Szia - üdvözöltem, mire egy kicsit összerezzent. - Rossz a lelki ismereted?
- Szia - mosolyodott el aranyosan. - Gyere ide, ezt meg kell nézned.
Apró léptekkel mellé álltam és figyeltem a rólam és Zayn-ről készült képet, amihez nem kis szöveget csatoltak. Tudtam, hogy ez lesz, nem is igazán foglalkoztam vele, de rendkívül érdekelt, hogy mit írtak. Leültem barátnőm mellé, kezembe vette a lapot és szorgosan olvasni kezdtem.

Kedves rajongók végre fellélegezhettek! 

A gyönyörű Ashley Roberts-et és a mindig sármos Zayn Malik-ot napjainkba együtt látták. A Malik fiú szorgosan követte a szép leányzót és minden mozzanatát figyelte. Három hosszú év után végre ismét együtt mutatkoztak. Érdekes dolog hiszen az énekes nőnek, ahogy tudjuk vőlegénye van, méghozzá Justin Bieber. Vajon ő mit szól menyasszony exéhez? Nagy titkok vannak körülöttük, de az biztos, hogy a Zashley páros újra berobbant a köz tudatba. Ahogy forrásainkból tudjuk az 1D többi tagja is a lány társaságát élvezi, többek között Zayn kislány és Ashley szülei és legjobb barátai is, valamint Eleanor és Danielle. Ahogy tudjuk, a fiúknak és Ashley-nek is szabadsága van és úgy tűnik, most jött el az idő, hogy ennyi év után ismét találkozzanak. Nagy család az biztos, de ha ilyen hatalmas a boldogság, akkor az idő gyorsan telik, nemde? Egy biztos, szurkolunk az álom párnak és reméljük, hogy ismét együtt lesznek!

Írta: Lisa Wart

Ahogy elolvastam a szöveget, mosoly szökött az arcomra. Végre nem hülyeségeket és hazugságokat írtak, hanem igazat. Nem bánnám, ha mindig az a bizonyos Lisa Wart írna rólam cikkeket! Éreztem, hogy Pezz szüntelenül nézett, de mikor meglátta, hogy boldog vagyok, felcsillantak a szemei. Mindig is azt akarta, hogy Zayn-nel újra egy párt alkossunk, de azt nem mondtam el neki, hogy a napokba mennyire közel kerültünk egymáshoz. Semmit nem mondtam neki, mert még én se értettem igazán, hogy mi is van közöttünk, de most, hogy nem vagyok elkötelezve, vele lehetek. Felmutattam a kezemet, amin nem rég még egy szép eljegyzési gyűrű csillogott, de már nem ékeskedett rajta, mire barátnőm sikítozni kezdett.
- Végre! Azt hittem ez a nap már soha nem jön el! - kiabált és rángatott össze-vissza.
- Oké-oké, nyugalom - nevettem hangosan és próbáltam csitítani, de hasztalanul.
- Mi az, hogy nyugalom? Hála az Istennek boldog lehetsz és azzal élheted az életedet, akit annyira szeretsz - mosolygott szüntelenül. - Akkor az imént Justin volt itt? - állt meg egy pillanatra.
- Igen, mindent megbeszéltünk és a kapcsolatunk a legnagyobb rendben van. Barátok vagyunk és sok boldogságot kívánt nekünk - meséltem hatalmas boldogsággal, mire a mellettem álló lány a nyakamba borult.
- Megérdemelted már, hogy boldog legyél - súgta a fülembe és szipogott egyet.
Óvatosan eltoltam magamtól és megszeppenve figyeltem, hogy sírt. Nem tudtam mire vélni, de az arcán lévő nagy mosoly biztosított arról, hogy nem bánatában csinálta azt.
- Csak nagyon boldog vagyok - legyintett egyet és újra, jó szorosan magához vont. - Sipirc fel hozzá, mert már ideje téged keres - lökött meg egy kicsit, mire gyors léptekkel mentem fel az emeletre. 
Az arcomon még mindig ott virított a levakarhatatlan mosoly és úgy álltam meg szerelmem szobája előtt. Kifújtam a benntartott levegőt, majd lenyomtam a kilincset. Az ágyon feküdt és kezében tartotta a telefonján, amin valamit szorgosan írt. Ahogy észre vette, hogy figyelem, rám nézett, ledobta a kezében lévő tárgyat és hozzám sietett. 
- Már órák óta kereslek, de Miranda mondta, hogy jött hozzád valaki és a szobádban beszélgettek, ezért inkább bejöttem ide - mesélte kisfiúsan mosolyogva, majd a végén oldalra döntötte a fejét. 
- Miért vagy ilyen aranyos? - tettem fel a költői kérdést, majd megfogtam az arcát és adtam neki egy csókot. - Még mielőtt elkezdenéd magadat fényezni, inkább nézd meg a kezem - nyomta szemei elé az említett testrészemet. 
- Miért, mi van vele? Megvágtad vagy megütötted? - kezdte egyből az aggodalmaskodást, mire hangosan felnevettem. 
- Dehogy is - legyintettem egyet. - Az ujjaimat nézd.
Kezei közé fogta az én apró kezemet és tanulmányozni kezdte. Eltartott egy ideig, míg megtalálta rajta a "hibát" és mikor kikerekedett szemekkel rám nézett egy kicsit megijedtem. 
- Talán ő nem örül? - tettem fel magamban a kérdést, de nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert szinte ordítozva a kezei közé kapott. 
Az egész szoba, de talán még a ház is a kiabálásától zengett, mire én nem tudtam mást csinálni csak erősen szorítani a nyakát és reménykedni abban, hogy nem esünk el, amíg forgunk.
- Nem hiszem el - állt meg és letett a földre. - Most már tényleges az enyém vagy - mondta halkan és olyan csókban részesített, mint szerintem még soha. 
Az első pillanatba még reagálni se tudtam, de mikor rájöttem, hogy mi történt, egyből visszacsókoltam. Nem, hogy a végtagjaim, az egész testem bele remegett és a szívem talán még egyszer sem vert ilyen erővel. A felhők között éreztem magam. Kezeim egyből hajába túrtak, majd tarkóját szorították, míg ő erősen vont magához és gyengéden simogatta az oldalamat. Vadul faltuk egymás ajkát, ami átváltott gyengéd és érzékibe, majd végleg elváltunk egymástól, hogy a másik szemébe tudjunk nézni. A benntartott levegőt kiengedtünk, majd utána csak pihegtünk. Gyönyörű szemei, ahogy arcomat vizslatták, szinte mosolyogtak és egyből zavarba ejtettek. Mellkasába rejtettem arcomat, mire halkan kuncogni kezdett. 
- Most már mindig itt leszek veled és soha nem engedlek el - emeltem fel fejemet és újra íriszeibe néztem. - Rettentően szeretlek. 
- Én is téged Hercegnőm - hunyta le szemeit és apró csókot adott a számra. 
Már egy jó ideje az ágyon feküdtünk és beszélgettünk, mikor lentről zajokat hallottunk. Egyből felkeltünk addigi helyünkről és lelépkedtünk a lépcsőn, majd megláttuk a nappaliban lévő díszes társaságot. Hangosan beszélgettek, nevettek, ami egyből megmosolyogtatott. Amint észre vettek minket kérték, hogy foglaljunk helyet és elkezdték mesélni a mai napon megtörtént dolgokat. A fiúk, -köztük a bátyám is- elkezdték ecsetelni a röplabda meccset, a lányok a vásárlás túrájuk főbb szakaszait, vagyis a boltokat, míg apámék arról meséltek, hogy miket csináltak a parton. Azt se tudtam, hogy kire figyeljek, mert mind egyszerre akarták mondani, de szívesen hallgattam végig mindegyikőjüket. Teljesen be voltak zsongva, Louis szinte ugrált a kanapén és barátnőjével kötekedett. 
- Fejezd be Aranyom vagy megbánod - szólt rá mérgesen El, mire szerelme csak jót nevetett rajta. - Oké, akkor ma este Ash-el alszok - vágta neki oda durrogva, mire a nevető személy fülét-farkát behúzta.
- Ugye nem engeded neki, hogy veled aludjon? - nézett rám Lou kiskutya szemekkel, mire felnevettem és egy nagyot bólintottam csak hogy még kétségbe esettebbé tegyem. - Csalódtam benned Ashley Roberts. Azt hittem legalább te mellém állsz - húzta fel az orrát hisztizve, amin csak nevetni tudtunk. 
- Kell neked mindig piszkálni a barátnődet - rántottam meg a vállam. - Inkább szégyelld el magad - próbáltam kioktatni, de nem ment, elnevettem magam.
A végére csak segítettek valamit a szavaim, mert Louis szorosan kezei közé szorította Eleanor, aki csak mosolyogva eltátogott egy 'köszönöm'-öt. 
- Ashley - szólalt meg a Zayn kezében pihenő Zoe, mire mosolyogva ránéztem. - Álmos vagyok - dörzsölte meg szemeit. 
- Akkor gyere Nagylány, megyünk pihenni - álltam fel a kanapéról, majd elvettem a férfitól, aki egyből a mellkasomra hajtotta pici fejét. - Látom anyuék jól kifárasztottak - pusziltam a naptól lepirult arcát. 
- Homokoztam - mondta alig hallhatóan, szinte már aludt. 
- Ha pihentél egy kicsit, akkor megint kimegyünk, oké? - kérdeztem tőle halkan, mire bólintott egyet.
Mindvégig éreztem magamon a pillantásokat és ahogy megfordultam, tényleg mindenki minket nézett és mosolyogtak. Viszonoztam gesztusukat, majd a pici lánnyal a kezembe, lassan felballagtam az emeletre. Ahogy beléptem a szobájába, egyből megcsapta orromat apja parfümjének az illata. Nagyot szippantottam belőle, majd beraktam a rácsos kiságyba Zoe-t, amit még akkor vettem neki gyorsan, mikor megtudtam, hogy ő is jött a többiekkel. Kezébe adtam a maciját, amit egyből magához szorított és oldalra fordult és a cumiját is a szájába heyleztem. Betakargattam a rózsaszín, katicás pléddel, ezután pedig elhúztam a sötételőket, hogy ne zavarja az erős fény. Homály uralta a szobát, de ahogy visszaléptem a nyugodtan szuszogó kislányhoz, nézni kezdtem. Olyan védtelen és pici volt és ahogy a szájában lévő cumit szívta, elmosolyodtam. 
- Én is így néztelek régen téged - hallottam meg apám halk hangját, utána pedig alakját is észleltem magam mellett. 
Kedvesen mosolygott és magához húzott, ami nagyon jól esett. Fejemet széles vállára hajtottam és tovább figyeltem a babát. 
- Jó lenne visszapörgetni az időt, hogy te is ilyen kicsi legyél. Sok mindent be kellene pótolnom - nevetett fel halkan, mire ránéztem. - Szégyellem magam Kicsim, de nagyon. Mérges voltam rád, mindenben hibáztattalak mikor eltűntél, pedig én sokkal nagyobb hibákat követtem el - sóhajtott fel, majd leült az egyik fotelba. 
Követtem cselekedetét, de én inkább a szőnyegre ültem vele szembe. Nem mondtam semmit, mert látszódott rajta, hogy folytatni akarta a beszédét.
- Hosszú éveken keresztül egyedül hagytalak, dadát fogadtam fel, minthogy én legyek veled, jó ha fél évente két napra meglátogattalak és még azt is eltitkoltam, hogy van egy bátyád. Sok hiba, ami nyomot hagy az életembe és neked kellene haragudnom, nem neked - emelte rám sötét szemeit, amik könnyben úsztak. 
- Én nem haragszom apu, mert te vagy a példaképen. Hiába a sok hibáknak, ha egyszer csodállak - mondtam neki suttogva, mire hitetlenkedve nézett rám. - Csodállak, mert hatalmas szíved van, erős vagy, aki ismer mind szeret és még számtalan dolog, amiért ennyire felnézek rád. Ne hozd fel a múltat, mert az már elmúlt és számomra az a lényeg, hogy itt vagy vele ennyi hosszú idő után - mosolyogtam rá halványan, mire felállt a helyéről, felhúzott a földről és erősen ölelt magához. 
- Köszönöm Édesem - hallottam meg akadozó hangját. - Hálád adok, amiért te vagy nekem - távolodott el tőlem és egy nagy puszit adott a homlokomra. - Mindig is a kicsi lányom maradsz, a mindenem - mondta, mire egy cseppet elérzékenyültem.
- Gyere menjünk le, mert szeretnék nektek valamit mondani - fogtam meg a kezét és lementünk a nappaliba. 
Ahogy megláttak minket, egyből ránk néztek és mosolyogtak, főleg anyám. Van egy olyan sejtésem, hogy ő mondta apunak, hogy jöjjön fel utánam az emeltre. 
- Szent a béke? - kérdezte a gondolt személy hatalmas mosollyal az arcán. 
- Igen - válaszoltam kérdésére és hozzá bújtam apámhoz. 
- Köszönöm Angyalom - szöktek könnybe a szemei és ő is magához ölelt és a vége az lett, hogy hárman öleltük egymást. 
- Nincs mit köszönnöd - súgtam a fülébe és kibújtam szüleim óvó kezei közül.
Leültem a kanapéra és mikor szüleim helyet foglaltak a két oldalamon, ránéztem a társaságra. A fejembe kezdtem összeszedni a szavakat, amiket mondani akartam, ami eltelt egy kis időbe, de nagy nehezen megszólaltam. 
- Gondolom magyarázatot kértek, azért, amiért három évig eltűntem - mondtam halkan, mire minden szem rám szegeződött és egy emberként bólintottak.
A szavak szüntelenül buktak ki belőlem, ami attól történt meg, hogy mindenki figyelemmel teli szemeket villogtattak rám. Egy-két helyen elcsuklott a hangom, máshol mosolyogtam, de elmondtam nekik mindent, amit láthatóan megértettek. 
- Remélem, hogy nem haragudtok rám, mert nagyon szeretlek titeket - fejeztem be a mondandómat és sóhajtottam egy nagyot. 
- Eddig se haragudtunk csak mérhetetlenül hiányoztál és nagy szükségünk lett volna rád - guggolt le elébem Niall és kezei közé szorított. 
Zayn és Zac csak mosolyogtak rám, mert már tudták, hogy mit miért csináltam. Örültem, hogy elmondtam nekik mindent és egy újabb gond szakadt le a vállamról. Eszembe jutott Perrie, azért felálltam a helyemről és bementem a konyhába. Mint mindig most is ott ült a pultnál és hallgatta Miranda beszédét, aki közben főzött. Utáltam, hogy mindig itt volt és most jött el az idő, hogy tegyek ellene valamit. 
- Gyere Pezz, jelenésed van - mondtam neki ellent mondást nem tűrően és kihúztam a nappaliba. - Tárd ki nekik a szíved - súgtam a fülébe. 
- Nem akarom. Kérlek, ne csinál ezt - suttogta kétségbe esetten, de meg se hallottam szavait. 
Leültettem a kanapéra, majd megkerülve azt megálltam a hát támlájánál és vállaira helyeztem a kezeimet. Biztatóan megszorítottam őket, mire hátra fordult felém és nyelt egy nagyot. 
- Perrie szeretne nektek mondani valamit. Légy szíves hallgassátok végig - idéztem mondatomat a többieknek, akik bólintottak és figyelték a szőke hajú lányt. 
Talán perceken át nem mondott semmit, mire ismét megszorítottam a vállait egy kicsit, ezzel elérve, hogy beszéljen. 
- Nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék, vagy is nagyon jól tudom csak nem akaródzik elkezdeni - sóhajtott fel aggodalmasan. - Tisztában vagyok azzal, hogy utáltok és megvettek, de felvállalom a hibáimat és már most az elején bocsánatot kérek mindenkitől. A jelenlétemmel szinte megkeserítettem az életeteket, főleg nektek - nézett rá Danielle-re és Eleanor-ra. - Nem akartam aljasan viselkedni, hiszen én valójában egy rendes lány vagyok, még ha nehéz is elhinni - nevetett fel keserűen. - Engem a szüleim egy tisztességes embernek neveltek, ami szerintem sikerült nekik csak a hirtelen jött hírnév megbolondított. A veletek szembeni viselkedésemnek az oka a féltékenység volt. Féltékeny voltam mind a kettőtökre, mert szépek, okosak vagytok és a viselkedésem ellenére próbáltatok velem jó viszonyt ápolni. Annyira aranyosak voltatok Louis-szal és Liam-mel, ami még egy ok volt, hogy utáljalak titeket, mi meg akkor csak veszekedni tudtunk Zayn-nel. Még mielőtt felháborodnál, tudom, hogy én voltam a hibás és a nagy szám - nézett a barátomra, aki halványan elmosolyodott. - Ti pedig fiúk... - nézett az négy férfira. - mikor már megláttatok, a hátatokon is felállt a szőr - nevette el ismét magát, de nem csak ő, hanem mindenki. - Veletek azért volta olyan, mert a szemem előtt próbáltátok lebeszélni Zayn-t a köztünk lévő kapcsolatról. Fájt, mert akkor tényleg szerettem és nem csak megjátszottam a kamerák előtt. Mikor Ashley-vel összejött, tény akkor csak bosszúból tettem amit, de volt idő, amikor nagyon szerettem Zayn-t. Kezdeni akartam magammal valamit, hogy észre vegyétek, tőlem nem szabadultok és a gonoszkodás volt a legjobb ötlet. Most így évek után visszagondolva, nagy baromság volt. Mindegyikőtöknek rosszat okoztam, de legjobban neked Zayn - nézett a fiúra, aki előrehajolt és úgy figyelte tovább a lányt. - Ash-től számtalanszor bocsánatot kértem, de tőled még nem tudtam. Minden hibámat őszintén sajnálom, kérlek bocsáss meg. Nem kérem, hogy legyetek a barátaim csak lássátok be, hogy megváltoztam. Ennyit kérek, nem többet és még egyszer bocsánat mindenért, amit csak tettem - fejezte be monológját, majd lehatotta a fejét. 
Egyből odahajoltam hozzá, nyomtam az arcára egy puszit és a fülébe súgtam, hogy minden rendbe lesz. Válasza csak egy mosoly volt, de abba minden érzelem és hála bele volt préselve. Csönd telepedett a társaságra, ami elég ideg feszítő volt, de egy valaki megtörte hangjával a feszültséget. 
- Mi van akkor, ha mi akarjuk, hogy a barátunk legyél? - kérdezte Louis, miközben a kétségbe esett lányra mosolygott. - Elfogadjuk a bocsánat kérést és ezt mindannyiunk nevében mondom. 
- Köszönöm - nyögte ki Perrie halkan, mire mindenki felállt a helyéről és megölelte. 
Még Zayn is magához vonta, miközben mosolyogva rám nézett, de én se tudtam más csinálni. Mosolyogtam és néztem, ahogy a barátaim egy hatalmas kupacban ölelték egymást. 
- Gyere te is Hercegnőm - nyújtotta felém kezeit Liam, mire nekem se kellett több és a kör közepén állva nevettem és öleltem, akit csak tudtam. 
Boldog vagyok, rettentően boldog. Az életem maga a tündér mese és ez csak azoknak az embereknek köszönhető, akik körbe vesznek. Ők a támogatóim, életadóim és az életem. Ha ők nem lennének, elvesznék és eltűnnék a látókörből. Három évet szenvedtem a hiányuk miatt és most itt van a családom, barátaim, a szerelmem és a nappali közepén öleljük egymást. Mi egy hatalmas nagy család vagyunk és elmondhatatlan érzés, hogy a részese vagyok. Eljött az a pont az életemben, hogy kimondjam: Felhőtlenül boldog vagyok és az egekben járok!