2014. július 19., szombat

49.rész Boldogabb nem is lehetnék!

Üdvözöllek benneteket Drága olvasóim! :) Igaz, hogy nem pénteken jött a rész, mint ahogy megszokhattátok, de sajnos tegnap nem volt időm arra, hogy gép elé üljek. Ez az irományom elég hosszúra sikeredett, de nem véletlenül. Direkt írtam ennyit, mert már a vége fele járunk Ash és Zayn történetének, de az a gond, hogy nem akarom ezt! Nem akarom, hogy vége legyen, ezért az ihlet csőstül jön és nem akaródzik elfogyni. 
Száz szónak is egy a vége, remélem tetszeni fog ez a rész is, jó olvasást hozzá és ismét csak köszönni tudom, hogy ennyien támogattok! Hihetetlenek vagytok! <3
Vigyázzatok magatokra és további jó nyarat kívánok nektek! 


                           Imádlak titeket: Fanny 


U.i.: Nagy örömömre megszavaztátok, hogy legyen ráadás rész, ezért lesz 51. rész és majd csak utána jön az epilógus és az írói utószó! :)                        


Az idő ismét csak telni kezdett és már ott tartottunk, hogy California melegét élveztük és elértünk életem legfontosabb napjához, amikor összekötöm egy életre magam azzal, akit a legjobban szerettem. Zayn-el közösen megbeszéltük még a kezdetekkor, hogy itt legyen az esküvő, amit boldogan fogadtam, mert örültem, hogy újra azon a helyen lehettem, ahol évekig voltam. Már az évek során rengetegszer izgultam, ideges voltam, de annyira, mint a mai napon, még soha. A gyomrom szüntelen össze volt húzódva a hasamba, kapkodtam össze-vissza és azt sem tudtam, hogy hol állt a fejem. Régen, mikor New York-ban megnéztem a szüleim esküvői videóját, álmodozni kezdtem, hogy én is olyat szerettem volna vagy még szebbet és jobbat, elképzeltem, ahogy a hosszú, fehér ruhámba vonulok az oltár elé, ahol a szőke herceg vár. Kicsinek mindent úgy képzeltem el, akár egy mesét, de most hogy mindez kezdett megvalósulni, mindent másképp láttam. Nem szőke herceg fog várni, hanem egy fekete hajú, csillogó, barna szemű és félig arab férfi, aki a mindenséget jelentette számomra. Igaz, hogy hosszú ruhában vonulok be, de szebb nem lesz, hiszen mindenkinek más a szebb, mint nekem. Számomra az is elég lett volna, ha egy pap vár engem és Zayn-t, a szokásos beszéddel összead minket és Mrs. Malik-nak tudhatom magam. De nem így volt, mivel szeretteim elmondása szerint a kettőnk esküvője lesz a világon a legszebb, mert mi ezt érdemeltük. Nagyon hálás voltam nekik, amiért ennyire támogattak minket és ennyi mindenben segítettek.
A tengerparti házban lévő szobámba mászkáltam egy köntösbe bugyolálva, miközben már a körmömet rágtam, amit Dina nem olyan régen díszített ki csillogós körömlakkal. A lábaim már fájtak az örökös mászkálástól, de nem tudtam mit tenni, rettentően izgatott voltam. A gyönyörű, fehér menyasszonyi ruhám gondosan leterítve pihent az ágyamon, amin a beszűrődő fénytől a kövek csillogtak, a hozzá illő, szintén fehér színben pompázó cipők a parkettán foglaltak helyet, várva, hogy lábamra vegyem és használjam őket. Lábam kímélése érdekében megálltam a tükör előtt és magamat kezdtem vizslatni. A hajam makulátlanul volt megcsinálva, ami befonva és fejem búbján egy kicsit púposabban tündökölt, ezzel hosszú és dús hajamat könnyebbé varázsolva, szemeimet enyhén, mégis úgy festették ki, hogy látszódjon, igenis ki volt festve. Nem bírtam mosolyomat rejtegetni, a szemeim akár a csillagok úgy ragyogtak, orcáim ki voltak pirulva és ezt mind a boldogság tette. Jobban mondva egy férfi, aki teljes egészében magáénak tudhatta a szívemet és teljes lényemet. Még mindig magammal szemezve kezdtem el rágni alsó ajkamat, amiért vőlegényem biztos rám szólt volna, de akkor nem tehette, mert nem volt velem. Zac másik házában volt, minden férfival együtt, akik segítettek neki kicsinosítani magát, még ha erre nem is volt szükség, mert számomra ő mindenhogy sármos és sexi férfi volt. Számról az összes rúzs eltűnt, mivel legjobb elfoglaltságom továbbra is ajkam bántása volt, ezért a fürdőszobába mentem, ahol a leghalványabb kencéből ismét csillámossá varázsoltam eddig festék nélküli testrészemet. Lassú léptekkel mentem vissza a szobába és az ágy sarkára leülve, nézni kezdtem azt a ruhadarabot, amit hamarosan magamra öltök. Ujjaimmal óvatosan simítottam végig a selymes anyagon, majd a mellette pihenő hajcsatot vettem magamhoz, ami annak idején a nagymamámé volt. Még soha életemben nem láttam, nem is tudtam megismerkedni apám édesanyjával, mivel nem volt rá lehetőségem, ezért akár egy kincset úgy fogtam a gyöngyös haj díszt, ami egykoron a soha nem látott nő tulajdona volt. Tegnap adta ide a testvérem, mivel elmondása szerint, számomra már csak ennyi maradt a nagyiból és szerette volna, ha a mai napon ezzel ékesítem hajamat, amiért egy pillanatra sem elleneztem, könnyes szemekkel vettem el tőle. Visszatettem előbbi helyére a becses tárgyat, majd térdeimre támaszkodva sóhajtottam egy nagyot. A fejem zsongott a benne kavargó gondolatoktól és nem arról gondoltam, hogy Zayn vagy az én érzéseimben kételkedtem, arról szó sem volt csak féltem és izgultam. Elértem életem talán legfontosabb pillanatához, hozzá szándékoztam menni, ahhoz az emberhez, aki sok évvel ezelőtt belém szeretett és ez az érzelem nem látszott megszűnni, ahogy az én részemről sem. Ellenkezőleg! Napról-napra egyre jobban beleszerettem, nem tudtam vele betelni és mindig vele akartam lenni, ami elgondolásomat nem tudtam tolerálni, mert szeretettem. A testemet takaró, vékony selyem köntös rám tapadt, ahogy ültem kilátszottak térdeim, amiken apró köröket kezdtem el rajzolni a körmömmel. Végtagjaim remegtek, nehezen nyeltem, a gyomrom liftezett, ami már napok óta gyötört és tudtam is, hogy miért. Ez az érzés nem az izgalomtól volt, mivel más dolog játszott közre, egy fantasztikus dolog.
Az ajtón halk kopogást hallottam, ezért felkaptam a fejemet és egyből engedélyt adtam az engem kereső személynek, hogy átlépje a küszöböt. A faszerkezet lassan nyílt ki, majd megpillantottam Eleanor-t, aki pillanatokon belül a helyiségben tudta magát. A pocakja szépen növekedett, ami nem volt csoda, hiszen az ötödik hónapban járt és a benne lévő, kicsi William is rendben cseperedett. Talán egy hete tudtuk meg, hogy egy fiúcskát hordott a szíve alatt. Hosszú ruhát viselt, ami halvány rózsaszín színben tündökölt, azért a lenge anyagtól nem domborodott ki a hasa. Haja enyhén hullámosan és kiengedve omlott vállaira, ízlésesen volt kifestve a szeme, szinte tündökölt. Nem is tagadhatta volna le, hogy mennyire boldog volt, amin nem csodálkoztam, hiszen egy fantasztikus férje volt és együtt várták első gyermeküket. Nekik nem volt ilyen nagy felhajtás, mint nekünk, szűk családi körben fogadtak egymásnak örök hűséget két hónappal ezelőtt.
- Minden rendben? - szólalt meg halkan és kedvesen rám mosolygott.
- Persze - bólintottam egy aprót, majd mutattam neki, hogy üljön le mellém.
Kérésemet teljesítette és mellém szegődve megfogta a kezemet és biztató pillantásokat lövellt felém. Az évek során rengeteget változott, nem volt olyan bohókás és szelebúrdi, mint egykor. Mindent nyugodtan, meggondoltan csinált, amit valószínűleg azért tett, mert belátta, hogy felnőtt, férje volt és már lassan anyuka is. Szemei mindig csillogtak, örökös jókedv uralkodott felette és ezek voltak azok, amik nem változtak benne. Élte tovább az életét, de mint egy felnőtt, érett nő.
- Izgulsz? - kérdezte kíváncsian, mire bólintottam egyet, hogy igen, így volt. - Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Én is így voltam, de amikor megláttam Louis-t az oltár előtt, minden ilyen érzelmem elmúlt és csak a pillanatnak éltem - számolt be a vele megtörtént dolgokról, amit figyelmesen hallgattam. - Te is szereted Zayn-t, ő is téged. Ez a lényeg és nem azok, hogy milyen színű legyen a terítő vagy a szalvéta. Ez a ti napotok lesz, amit egy életen át emlegetni fogtok - beszélt boldogsággal és visszagondolással a hangjában, ami megmosolyogtatott. - Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer feleségül vesz Louis, de nézd meg... Megtette, örömmel várja a fiát, amivel még engem is meglepett. 26 éves férfi, mégis mindig bohóckodik, játszik, de itt vagyunk és szeretjük egymást. Zayn is szeret téged és lehet furcsa, hogy ezt mondom, de talán jobban, mint engem Lou - nevetett fel, miközben én csak nagy szemekkel néztem rá, mivel biztosra vettem, hogy ez nem volt így. - Te vagy a Malik fiúnak a mindene, szinte rajong érted és amikor kifejti, hogy mennyire szeret, még az én szívem is megmelegszik szavaitól - szorította meg a vállaimat enyhén és mélyen a szemembe nézett. - Egymásnak vagytok teremtve, nincs miért aggódnod - hajolt a homlokomhoz és egy apró puszit hagyott rajta.
- Köszönöm - néztem rá hálásan és óvatosan magamhoz öleltem, figyelve a pocakjára. - Mindent - tettem hozzá, mire kezei erősebben fogtak közre, ezért egy pillanatra lehunytam a szememet és élveztem, hogy az egyik legjobb barátnőm kezei között voltam.
- Amiben csak tudok segítek és mindig itt vagyok melletted - simított végig a kezemen, mikor elengedtük egymást és újra a másik szemébe néztünk. - Szólok anyukádnak, mert már lassan öltöznöd kell - állt fel a helyéről, mire mosolyogva bólintottam egyet és figyeltem, ahogy apró léptekkel elhagyta a szobát.
Percek teltek el, amíg újra egyedül ültem az ágyon, de nem sokáig, mert édesanyám egy apró kopogtatás után a szobában volt és mosolyogva figyelt.
- Kezdhetjük? - kérdezte élettel teli hangon, mire egy bólintás közepette felálltam a helyemről. - Gyönyörű ruha - vette kezei közé teljes ámulattal az említett ruhadarabot, míg én levettem magamról a köntöst.
- Igen, az - mosolyogtam rá és végig néztem teljes alakján.
Ő is mese szép volt, fehér, szűkített szoknyát, vaj színű, apró gyöngyökkel terített blúzt és egy szintén fehér, rövid ujjas bolerót viselt, amik kiemelték csinos alakját. Lábait a felsőjével megegyező színű magassarkúba rejtette, fülébe egy fél hosszú fülbevaló fityegett, haja szépen feltűzve emelte ki arca vonásait. Büszke voltam rá, hogy ő volt nekem, egy ilyen csodálatos nő, aki sok hibát követett el, de belátta és úgy szeretett, ahogy kellett. Teljes egészében az anyukám volt, akire bármikor számíthattam.
- Óvatosan - szólt rám, mikor magasba emelt kezeimen lehúzta, majd a fejemen átemelte a fehér ruha csodát és lassan testemre eresztette.
Nem volt pántja, ezért hátam mögé lépve gondosan hátamra fűzte a mai napon fontosnak számító ruhát, aminek madzagjának a húzásánál erősen rázkódtam.
- Jó lesz így? - hajolt előre anyám érdeklődve a válaszom felől.
- Igen - mosolyogtam rá. - Furcsa, hogy nehezebben kapok levegőt, mint általában - nevettem fel, ahogy ő is tette, majd elém lépett és a szoknya részét kezdte el igazgatni.
- A fátylat, majd csak az utolsó percekben adom rád, hogy addig ne zavarjon - simogatta meg az arcomat, mire gesztusát viszonozva bólintottam, ezután az ágyhoz lépkedett, ahonnan elvette a csatot, ami egyedül pihent a takarón. - Ezt mikor vetted? - mutatta fel a kezében tartott tárgyat és kíváncsi szemeket meresztett felém.
- Helena nagyié volt - mosolyodtam el halványan és egyben szomorkásan, mire lesütötte szemeit, amit furcsálltam, ezért mellé léptem. - Mi a baj? - tettem kezemet a vállára, mire könnyes szemeit mutatta felém, amitől még jobban elcsodálkoztam. - Anya...
- Semmi gond, Kincsem - törölte le kibuggyanó könnyeit. - Most nagyon büszke lenne rád és arra, hogy ilyen unokája volt, mint te - simogatta meg arcomat ujjaival. - Ez is az én hibám - rázta meg fejét, mire elé léptem, megfogtam kezeit és figyeltem, mert folytatta tovább. - Miattam van az, hogy nem tudott megismerni se ő, se a nagyapád, pedig ha csak egy képen is láttak, már akkor örömmel és csodálattal beszéltek rólad. Mindent elrontottam - szipogott fel, mire szorosan magamhoz öleltem és még azzal sem foglalkoztam, hogy a ruhát összegyűrhettem ezzel a cselekedetemmel.
- Semmi baj. Nem vagy hibás - simogattam a hátát nyugtatásképpen, mire szorítása megerősödött derekam körül. - Ne sírj, mert akkor én is fogok - mondtam halkan, mire eltávolodott tőlem, ami hirtelen érintett.
- Azt már nem! - emelte fel mutatóujját, mire elkuncogtam magam. - Ez a te napod, nem csinálhatsz ilyet! Na gyere, tegyem a hajadba ezt a szép csatot - fordított meg tengelyem körül és közvetlen a fonás mellé tűzte, amit akkor tudtam meg, mikor kezemmel kitapogattam a helyét.
Eltávolodott tőlem pár lépést és csillogó szemekkel nézett végig rajtam, ami megmosolyogtatott.
- Mese szép vagy, Életem! - beszélt halkan és lassan. - Én vagyok a világ legbüszkébb anyukája. Egy ilyen gyönyörű, elragadó és páratlan lányom van, aki ma férjhez megy - rázta meg fejét ismét, de hitetlenkedve. - Milyen gyorsan telik az idő - nyúlt a homlokához, de továbbra is mosolygott, majd ismét előttem termett és kezeimet az övéi közé vette. - Szeretlek, Angyalom! - hintett egy apró csókot az arcomra, ami rettentő jól esett.
- Én is téged, Anya! - simogattam meg hüvelyk ujjaimmal kézfejeit, ahova egyből odakapta tekintetét és boldogan figyelte tettemet.
- Örülök, hogy visszakaptalak! - emelte újra rám szemeit, de ajkai nem görbültek felfele, teljesen komolyan mondta.
- Én is! - válaszoltam halkan és ezúttal én hintettem egy puszit puha arcára.
Az idő rettentő gyorsasággal telt, ezért már csak azon kaptam magam, hogy azon a parton voltunk, ahol az esküvőt tartottuk. Egy hatalmas és fehér limuzin jött értünk, amit Niall rendelt számunkra, mivel a nőknek kijárt a kényelem, szavai alapján. Aranyos gesztus volt tőle, mindig figyelmes volt velünk. A hatalmas kocsiban anyám, Emma, Danielle, Eleanor, Dina, Patricia, a három Malik lány, Miranda, drága kislányom és én foglaltam helyet, ezáltal a nagynak bizonyuló jármű teljesen megtelt nő nemű egyedekkel. Az úton nem beszéltünk egymással csak Zoe kedves hangját hallgattuk, miközben arról beszélt, hogy mennyire boldog volt, amiért koszorús lány volt. Mosolyogva figyeltem derülő pofiját, ahogy Tricia ölében ült és lelkesen diskurált. A rajtam lévő ruha sok helyet foglalt el, ezért néhol szűkösen ültek, de nem bánták, lelkesen nyugtázták, hogy gyönyörű volt az engem fedő darab és a méretét észre sem vették. A menő jármű lassan megállt alattunk, ezért mindenki szépen sorban kezdett kiszállni belőle, én voltam az utolsó, de elég nehezen ment a mozgás, ezért a sofőr gyorsan hozzám szaladt és kezét felém nyújtva segített, hogy a kocsin kívül tudjam magam.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, amit egyből viszonzott is.
- Nagyon szívesen, Asszonyom. A csokra és a fátyla - adta kezembe az említett dolgokat, amiért egyből köszönetet mondtam neki újra.
Perceken belül a hatalmas közlekedési eszköznek nyoma veszett és csak álltunk egymást nézve. A távolból egyből megláttam a szépen kidíszített part szakaszt, a székek már a helyükön voltak, a hosszú, fehér szőnyeg egészen a pap helyéig húzódott, a virágok és díszek rendezetten foglaltak helyet. Minden rendben volt és a vendégek is ott tartózkodtak, egymással beszélgettek.
- Oda megyünk a többiekhez meg szólunk apukádnak - lépett mellém Doniya, miközben egy nagy puszit nyomott az arcomra. - Csodaszép vagy! - nézett a szemembe, miközben mondta, mire mosolyogva öleltem magamhoz és megköszöntem bókját.
A mai napon nem ő volt az első, aki mondta, de úgy véltem, hogy nem is az utolsó. Akik ezidáig velem voltak egytől-egyig ezzel a mondattal jutalmaztak mag, ami jól esett minden egyes alkalommal. Anyám pillanatok alatt fejemre függesztette a fehér és egyben átlátszó fátylat, amit még nem hajtott arcom elé, majd Emma-ba belekarolva követte a többi nőt. Egyedül lányom maradt mellettem, mivel az volt a feladata, hogy az oltárhoz vigye nekünk a jegygyűrűket. Aranyos, fehér ruhát viselt, ami hasonló volt az enyémhez, mivel pontosan olyan öltözetet akart, mint az enyém volt, de olyat nem találtunk. Ezzel is megelégedett és szépen begöndörített, feltűzött hajával, a csuklójára kötött, apró fehér rózsa dísszel, elragadó kisugárzásával úgy nézett ki, akár egy kis menyasszony.
- Anya? - nézett fel rám, miközben a kezemet szorongatta az ő apró mancsaival.
- Tessék - hajoltam le hozzá várva további beszédére.
- Én is leszek egyszer olyan szép, mint te? - nézett rám az apjáéra hasonló, barna szemeivel és kérdésétől a szívem minden zuga egy huzamra felmelegedett.
- Még szebb, Életem - simogattam meg selymes arcát mosolyogva, majd még lejjebb hajoltam és apró csókot hintettem az előbb ujjaimmal simogató részre.
Nem mondott semmit csak a szemembe nézett, aranyosan elmosolyogta magát és tovább fogta a kezemet. A távolból apám alakját pillantottam meg, ahogy sietős léptekkel közeledett felénk. Arcán egy hatalmas nagy mosoly ékeskedett, elegánsan festett, igazi sármos férfi lett belőle néhány óra alatt. Kezében tartotta a gyűrűket, amik egy apró párnán foglaltak helyet, amit majd kislányom fog odaadni a papnak.
- Szépségeim! - üdvözölt minket boldogan, mikor már előttünk állt, majd Zoe-t és engem is megjutalmazott egy nagy pusziban.
- Csinos vagyok, Nagypapa? - kérdezte meg a kicsiny lányka édes hangon apámtól, aki leguggolt elé a kérdés hallatán.
- Nagyon, nagyon csinos vagy, Angyalkám! - hintett egy puszit a homlokára, majd mellkasára vonta, miközben hajába is osztott apró csókokat. - Itt vannak a gyűrűk, amit akkor kell odavinned az oltárhoz, mikor Dina jelez neked. Mindig őt figyeld és amikor meglátod a jelet, szépen lassan vonulj végig a sorok között és add oda a pap bácsinak ezt a párnát - világosította fel a dolgokról unokáját, aki figyelmesen hallgatta végig nagyapja magyarázását.
- Rendben - bólintott egy nagyot lányom, ezért apám egy újabb pusziban részesítette, amiért mindent megértett.
- Csodálatosan festesz, Egyetlenem! - fordult felém atyám és csillogó szemekkel mért végig tetőtől talpig.
- Köszönöm, Apa! - mosolyogtam rá és egyik kezemmel belé karoltam. - Ne hagyd, hogy elessek vagy más idétlenséget csináljak - néztem rá nevetve, miután arcom elé illesztettem és megigazítottam a fátylat.
- Nem lesz semmi gond. Minden a legnagyobb rendben lesz - szorította meg enyhén a kezemet. - Büszke vagyok rád, Angyalom! Örülök, hogy te vagy a lányom! - beszélt maga elé, nem nézett rám.
- Szeretlek, Apa! - beszéltem hozzá halkan, mire mondatomra rám nézett, de úgy ahogy talán még soha, könnyes szemekkel.



**Zayn Malik**

Az egész napom arról szólt, hogy ültem, tördeltem a kezeimet és gondolkodtam. Soha életemben nem hittem volna, hogy egy olyan nőt fogok megkapni, mint Ashley. A mai napig nem tudtam felfogni és megérteni, hogy miképpen lehetett ő az enyém. A gyomrom egész nap görcsölt, a torkomon egy árva hang sem jött ki. Egyedül apám volt az, aki szóra bírt és néhány szót, még ha harapófogóval is, de kihúzta belőlem. Rengeteget készültünk erre a napra, de akkor még semmi izgalmam nem volt, ellenben most. Ott álltam az oltárnál, vártam, hogy meglássam életem szerelmét, de nem történt meg. A vendégek leültek a helyükre, csendben beszélgettek egymással, miközben én csak álltam és mereven néztem az előttem húzódó, fehér szőnyeget, aminek a végében Ashley-nek kellett volna állnia az apja kezébe karolva. Lassan vezettem tekintetemet oldalra és édesanyámra néztem, aki biztató pillantásokat küldött felém, amitől halványan elmosolyodtam. Ő volt azaz egyik személy, aki a legjobban várta ezt a pillanatot. Várta, hogy a fia teljesen felnőjön, büszke lehessen rá és reméltem, hogy az is volt. Számomra mindig is sokat jelentett a szeretteim véleménye, amiket sokszor kiabálva mondtak el, ami rosszul érintett, de ahogy nőttem egyre jobban rádöbbentem arra a tényre; hogy igazuk volt. De nem csak abban, hanem mindenben. Szemei csillogva vizslattak engem, míg én is így tettem, de én mellé rágtam a számat. Ash-nek mindig szóvá tettem, hogy ne csinálja ezt a cselekedetet, de én se voltam különb, ugyanúgy végrehajtottam ezt a műveletet. Tekintetemet ismét előre vezettem, mikor meghallottam azt a zenét, amire kislányomnak kellett bevonulnia. Aranyos ruhájával, kicsi termetével és ahogy kezében szorongatta az apró párnát, egyből mosolyognom kellett. Arcán kedves mosoly ült, akiket megismert kezével feltűnés mentesen integetett, majd amikor elébem ért, odaadta a papnak a kezében tartott tárgyat. Gyors puszit hintettem arcára, mikor barna szemeivel felnézett rám, amitől mosolya még nagyobb lett. Apró léptekkel ment Katie mellé, aki egyből az ölébe ültette, majd rám nézett és kedvesen elmosolyogta magát, amit egyből viszonoztam. A nő tejesen olyan volt, mint a lánya és minden hibája ellenére tiszteltem. Nem mindenki lett volna arra képes, hogy ennyi általa elkövetett hiba után, ismét gyermeke elé álljon és bocsánatot kérjen tőle. A szél lágyan fújt, a tenger a hátunk mögött halkan hömpölygött, mindenki, aki számított itt volt, egyedül az a nő hiányzott, akit már annyira látni és kezeim között tudni akartam. Ahogy ezen gondolkodtam a jellegzetes esküvői zene felcsendült és annak a bizonyos szőnyegnek a végén megláttam Őt. Mosolyogva fogta édesapja kezét, tekintetét mindenkin végig vezette, majd szemei rajtam állapodtak meg. Számat egyből eltátottam, ahogy lassan és megfontoltan halad felém, szemei ragyogtak, minden vonása azt mutatta, hogy boldog volt és ő maga... Gyönyörű, lehengerlő volt és még több száz jelzővel illethettem volna a szépsége miatt, de inkább nem fáradtam ezzel, mert nem találtam volna rá a megfelelő jelzőt. Áldottam az eget, amiért őt az enyémnek tudhattam és néhány percen belül ténylegesen is a birtokomban lehetett. Mindenki hátrafordulva nézte az apát és lányát, ahogy mosolyogva közeledtek az oltárhoz. 
- Vigyázz rá nagyon, Zayn! - súgta a fülembe Alex, mikor mellém ért és lánya kezét az enyémbe adta. 
- Még annál is jobban! - veregettem meg lazán a vállát, mire hálás pillantásival illetett meg. 
A vendégek ismét helyet foglaltak és csendben figyeltek, majd ahogy a pap ezt észre vette, beszélni kezdett. 
- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy Ashley-t és Zayn-t egy örök életre összeadhassam... - kezdte meg beszédét az ötvenes éveiben járó férfi, akit mindannyian megtiszteltünk figyelmünkkel. 
A világot teljesen kizártam magam körül csak a mellettem ülő, csodálatos nőt tudtam nézni, aki néha-néha rám pillantott és kedvesen elmosolyodott. Zavarát nem tudta eltitkolni, mivel arca pirosabb lett az átlagosnál és ujjaival szüntelenül babrált, amin csak somolyogni tudtam. Teljesen olyan ábrázata volt, mint amikor elsőnek közelebb kerültünk egymáshoz. Kislányos zavara egyből felszínre tört, amin nevettem volna, de akkor nem tehettem meg. Egészen addig voltak ezek a gondolatok a fejemben, amíg az előttük álló férfi hangját meg nem hallottam, amint engem szólított.
- Zayn - nézett rám zöld szemeivel a minket összeadó ember, mire tekintetemet rávezettem és nem Ashley szépségétől ábrándoztam. - Fogadod, hogy egészségben, betegségben Ashley mellett maradsz és amíg a hálál el nem választ benneteket? - tette fel kérdését, amin egy percet sem gondolkodtam, mert nem volt min, biztos voltam az érzéseimben. 
- Fogadom - mondtam ki ezt az egy szót és a mellettem lévő nőre néztem, akinek szemei úgy ragyogtak, mint még soha. 
- Ashley - nézett az említett személyre, aki figyelmesen nézett a férfira. - Fogadod, hogy egészségben, betegségben Zayn mellett maradsz és amíg a halál el nem választ benneteket? - ismételte meg kérdését. 
- Fogadom - válaszolt boldogságban úszó hangjával és barna szemei pillantásával illetett meg, miközben a pap bólintott egy nagyot. 
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket! - nézett mind a kettőnkre kedvesen. - Zayn, megcsókolhatod a menyasszonyt - adta meg az engedélyt, mire nem is időztem tovább, derekánál fogva magamhoz húztam és minden érzelmemmel együtt nyomtam ajkaimat az övéire.
- Szeretlek, Egyetlenem! - váltam el tőle pihegve és homlokomat az övének döntöttem, miközben körülöttünk éljeneztek, tapsoltak és különböző dolgokat kiáltottak, de nem tudtunk velük foglalkozni csak egymással. 
- Én is téged! - nézett fel rám, miközben ujjaival arcomat cirógatta, amitől kirázott a hideg. - Mondanom kell valamit - váltott hangnemet, ami eléggé meglepett, azért én fogtam meg arcait mind a két kezemmel. 
- Baj van? - kezdtem aggódni, mire halkan elnevette magát és arcát a mellkasomba rejtette. - Ashley ne csináld ezt, mondd el miről van szó! - beszéltem hozzá halkan és kedvesen, ezért felemelte a fejét és újra rám nézett.
- Nincs gond, Zayn - sóhajtott fel és kezeimet arcáról a hasára vezette és az övéit is ott hagyta az enyémeken pihentetve. - Terhes vagyok - sütötte le szemét, mire bennem megállt az ütő és levegőt is elfelejtettem venni.
- Istenem! - ennyit bírtam kinyögni csak néztem magam elé és próbáltam felfogni azt az egy rövidke mondatot. - Apa leszek - suttogtam boldogan és csak azt vettem észre, hogy könnyeim végig csorogtak az arcomon. - Ismét apa leszek! - beszéltem hangosabban, amitől az eddig földet néző feleségem felemelte a fejét és nagy szemekkel nézett rám.
Eltávolodtam tőle és arcomat megtörölve sóhajtottam egy nagyot. Az engem néző nő meghökkent szemekkel vizslatott, mire elnevettem magam és újra kezeim közé zártam. Attól a pillanattól fogva másképp viselkedtem vele, pedig nem is olyan régen tudhatta meg, hogy a gyermekünket várta. Kezeim félve ölelték, nem akartam neki bántódást okozni. 
- Köszönöm - néztem rá a boldogságtól fejemet elvesztve, miközben mélyen szemeibe néztem. 
- Micsodát? - ráncolta össze szemöldökeit, mire arcait kezeim közé vettem és nyomta egy nagy puszit a homlokára. 
- Azt, hogy mindig és mindig boldogabbá teszel - döntöttem fejemet az övének és orrunkat összedörgöltem. 
Halványan elmosolyodott, mellkasomhoz bújt és nyakam körüli kezeivel hajamba túrt és tarkómat cirógatta. Nem foglalkoztunk senkivel, de én nem is tudtam volna csak azzal, hogy ismét apa leszek, végre Ashley a feleségem lett és hogy a kezeim között tarthattam. Mikor elköltözött Londonból soha nem gondoltam volna, hogy ismét az enyém lesz, azt meg pláne nem, hogy gyermekem is lesz tőle, aki a szerelmünk gyümölcse lesz. Boldog voltam, de annyira, mint még soha.




4 megjegyzés:

  1. Úristen!!!!
    Sírok....megint :)
    Siess a kövivel.....kár hogy nesoká vége.....remélem számíthatok majd tőled egy új olvasásra váró fantasztikus történetre!
    Puszi: Gigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gigi! :)
      Ne sírj, mert akkor én is fogok, most már tényleg! Igen, olvashatsz még általam származó blogot, nem lehet tőlem ilyen könnyen szabadulni! ;)
      Puszi, Fanny

      Törlés
  2. Szia!
    Fantasztikus rész lett. Nagyon hamar akarom ám a következő részt! ;) Nem tudok mást mondani, tudod te úgyis.
    Puszi: Lau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lau! :3
      Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod! Sietek, sietek, Királylány! :)
      Hatalmas ölelés: Fanny

      Törlés