2014. április 18., péntek

37.rész Erre nem számítottam!

Sziasztok Királylányok! (: Íme egy újabb rész, ami szerintem aranyos lett és érzelmekkel teli. Ha ti is így gondoljátok lepjetek meg egy-két kedves szóval! 
Kellemes ünnepeket és szünetet kívánok nektek, vigyázzatok magatokra! 
Tovább hirdetem ezeket a blogok a versenyen elért helyezésük által, nézzetek be hozzájuk:
Élvezd, hogy félsz , Never Good Enough , The Illusion


               
                             Big kiss: Fanny

 
 
Fél nyolc lévén a szobámba tartózkodtam és készülődtem a találkozóra azzal a személlyel, aki a levelet és a csokit küldte. Nem kicsit izgultam, a gyomrom már görcsben volt. Rettentő kíváncsi voltam, mert még soha nem volt ilyenben részem. Ebben a házban és társaságban nincsenek titkok, ezért mindenki hamar megtudta a ma esti programomat, köztük Zayn is. Felettébb furcsa volt, hogy szolidan, de kikötötte, hogy menjek el, mert szerinte nem érhet csalódás és lehet, hogy egy kedves emberrel fogok megismerkedni. Nem hiszem, hogy ő maga is jól átgondolta, amiket mondott, de jól esett, hogy a féltékenységét félre tette és megbízott bennem.
Összeszorított szemekkel vizslattam magamat a falon helyezkedő széles és hosszú tükörben. Nem azért cselekedtem így, mert kritizálni valóm volt magammal, sőt, nagyon szépnek éreztem magamat, hanem, mert az izgalmam nem akart csillapodni. Az agyam kattogott, a végtagjaim szinte remegtek és félő volt, hogy emiatt megbotlok a magassarkú cipőben. Dina, El, Dani és Pezz kitettek magukért, ugyanis ők segítettek abban, hogy ilyen szép legyek. Hajam lazán, de mégis elegánsan volt feltűzve, tetszetősebbé téve egy-két kilógó tinccsel, a sötét csipke és selyem anyagú ruha fedte vékony testemet, ami kiemelte sötétebb bőr színemet és a mell résznél ékeskedő aranyozott hímzés még zseniálisabbá tette azt, a lábamon egy aranyos fekete cipellő díszelgett, szemeim enyhén voltak kifestve és ezzel az összesítéssel elérték, hogy megmaradjon a szolid stílusom, de még is látszódjon, hogy hova megyek. Továbbra is magammal szemeztem és figyeltem, ahogy a bennem kavargó érzésektől csillogtak a szemeim. Szeretem a meglepetéseket, de ez a titokzatosság valahogy nem nyerte el a tetszésemet. Végig olyan kérdések kavarogtak a fejembe, mint például: Mi lesz akkor, ha bántani akar? Hogy cselekedjek, ha olyat szeretne, amit én nem? És, ha egy őrült? Szinte magammal veszekedtem és egy idő után megjelent vállaimon az angyal és az ördög, mint a mesékben. Bolondnak éreztem magam, amiért ilyeneket képzelgek, de nem különösebben foglalkoztam vele. A fehér ruhás, glóriás, agyam szüleménye azt mondta, hogy jól cselekszem, nem fogom megbánni, míg a lángoló szörnyeteg azt hajtogatta, hogy rossz vége lesz és újra szenvedni fogok. Nem tudtam kire hallgassak, ezért megráztam a fejemet és elfordultam a tükörtől. Ágyamon ültek a barátnőim, akik biztatóan mosolyogtak, ami egy kicsit segített a helyzetemen.
- Nagyon szép vagy Ashley, nyugalom - állt fel a helyéről Dina és elébem lépett. - Nem lesz semmi gond, hidd el, hogy jól fogod magadat érezni - fogta meg a kezemet, mire nagy szemeibe néztem, amik nyugalmat sugalltak.
- Mi lesz, ha olyan személy fog várni, aki bántani akar? - kérdeztem vissza és nem foglalkoztam előbbi szavaival.
- Nem olyan lesz - nevetett fel és szorosan magához ölelt. - Olyan valaki fog várni rád, akit nagyon szeretsz, talán még az éltednél is jobban - súgta sejtelmesen a fülembe.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza ismét, de ezúttal teljesen kétségbe esetten.
- Tudom és ez bőven elég - távolodott el és adott egy puszit az arcomra. - Gyönyörű vagy, légy kiegyensúlyozott, kedves, mint mindig és ne azon gondolkodj, hogy mi van, ha... Rendben? - mosolygott tovább aranyosan, ami segített abban, hogy megnyugodjak.
- Rendben - bólintottam egy nagyot és a másik három lányra is ránéztem. - Köszönöm mindegyikőtöknek, hogy segítettetek - mutattam végig magamon mosolyogva.
- Semmiség - legyintett boldogan Eleanor. - Az a lényeg, hogy jól érezd magad, azzal a bizonyos személlyel - beszélt ő is titkolózva és felpattanva a helyéről, megölelt.
- Miért van egy olyan sejtésem, hogy ti tudjátok, hogy kicsoda ő? - tettem csípőmre a kezeimet és úgy néztem rájuk, mint anya a rossz gyermekeire. - Valamit titkoltok - csóváltam meg az ujjamat, amin csak nevettek.
- Ez nem igaz! - kiáltott fel Perrie, de a végére hangosan elnevette magát.
- Tényleg nem - nevettem fel én is és rosszallóan megráztam a  fejemet.
- Lemegyünk, addig nézd át magad még egyszer - kacsintott egyet Danielle, majd mikor egy meleg ölelésben részesített, mind a négyen kiléptek a szobából.
Nem foglalkoztam tovább a külsőmmel, hanem az erkélyre mentem és néztem, ahogy a Nap kezd eltűnni a horizonton. Délutánhoz képest sokkal többen tartózkodtak a parton és az utcán. Gyerekek és őket figyelő aggodalmas szülők, szerelmes párok, akik összekulcsolt kezekkel és boldogan voltak a másik társaságában, élvezték a kellemes időt, idősebb nénik és bácsik ültek a padokon és beszélgettek, miközben egy pillanatra se vették le egymásról a tekintetüket. Jobban megfigyelve őket, odaképzeltem magamat és Zayn-t, ahogy ennyi idősen egymás kezét fogva elevenítjük fel a múltat. Nem tudom, hogy mi lesz velünk a továbbiakba, de szeretném, ha örökre együtt lennénk és gyönyörű gyerekekkel, unokákkal büszkélkedhetnénk, akik a távozásunk után, boldogan emlegetnének minket és, hogy mennyire szerettük őket. Túl fiatal vagyok ilyeneken gondolkodni, de egyszer mindennek eljön az ideje és köztudott, hogy az idő gyorsan telik. Túl gyorsan. Lehunytam a szememet, ahogy arcomat simogatta a langyos szellő, ahogy hallgattam a fülembe kúszó hangokat, majd egy nagyot sóhajtva, kinyitottam azokat.
Lassú, megfontolt léptekkel mentem vissza a szobába, ahol magamhoz vettem a gyöngyös retikülömet és távoztam onnan. Ugyan ilyen tempóban mentem le a lépcsőn is és mikor a nappaliba értem, megláttam a szeretteimet. Mosolyogva fogadtam, ahogy Miranda is közöttük volt és mély beszélgetést folytattak. Istenem, mennyi mindent köszönhetek, ezeknek az embereknek! Nincs az a dolog, amivel mindent, amit ők adtak, visszatudnám nekik adni, ezért csak a szeretetemet tudom kimutatni feléjük, hálám jeléül. Arcomon díszelgő örömömmel mentem oda hozzájuk, mire gesztusomat viszonozva néztek rám.
- Nagyon szép vagy, Hercegnőm! - állt fel apám és egyből hozzám sietett. - Pont olyan vagy, mint anyád - idézte felém ezt a mondatot is, amit még soha nem tett meg.
Amióta kilépett, mind az én életemből, mind az övéből, azóta soha nem emlegettük. Az igazat megvallva, nem is akartuk, mivel ő hagyott el minket és nem mi őt. Ahogy még most is rágondolok, fáj a tudat, hogy a vér szerinti anyám egy nem létező személynek gondol, de Emma a lelkemben tátongó űrt, teljes mértékben betölti. Ha megkérdeznék tőlem, hogy ki az anyám, az ő nevét mondanám. Nem a Katei Roberts nevet, mivel az a személy nekem már nem jelent semmit és apámnak se, mivel elváltak.
- Köszönöm - bújtam el ölelésében, ami egész lényemet lenyugtatta és éreztette velem a szeretetet. - Ilyet még egyszer sem mondtál - távolodtam el tőle és szemeibe néztem, amibe rengeteg érzelmet felfedeztem.
- Tudom - sóhajtott fel, de mosolya továbbra is megmaradt. - Ha elakarnám felejteni Katei-t, még akkor se menne, mert pontosan olyan vagy, mint ő csak nagyobb szívvel és rengeteg szeretettel. Külsőre olyan vagy, mint ő, de belsőre nem.
- Igen, mert belsőre csupa apukám vagyok - mosolyogtam rá gyermekdeden, mire egy lágy csókot hintett a homlokomra.
- Vigyázz magadra nagyon - engedett utamra, miután ismét magához szorított.
A többiek felé fordultam, akik sorba megszeretgettek, ami rettentő jól eset. Zoe is a nyakamba akaszkodott, de Dina egyből kivette a kezemből, mert félt, hogy tönkre teszi a hajamat. Jól szórakoztam kirohanásán, miközben a pici lány csak nagyokat pislogva követte az eseményeket. Azt se bántam volna, ha szétszedi apró kezeivel a hajamat, de semmit nem ért az ellenkezésem.
- Mese szép vagy - állt elém Jason egy halvány mosollyal. - Ha valami gond van csak hívj és már megyek is érted - zárt kezei közé és adott egy apró puszit a nyak hajlatomba.
- Köszönöm - simítottam meg puha arcát, ahogy elengedte a derekamat. - Nem tudjátok hol van Zayn? - idéztem kérdésemet mindenkinek, mire furcsa módon lesütötték a szemeiket.
- Nem rég ment el egy szép lány társaságában - adta meg kis idő elteltével a választ Miranda, mire egyből rákaptam a tekintetemet.
Még mindig nem mondtuk el nekik, hogy minden rendben van köztünk és újra egy párt alkotunk, ezért gondolhatják reálisnak, hogy egy másik nő társaságát élvezi. Nem tudtam semmit sem kinyögni csak néztem magam elé és küzdöttem a könnyek ellen. Erről beszéltem! Kibékülünk, mindent megbeszélünk és újra jön a gond és mindennek vége. Kezdem azt hinni, hogy a sors játszik velünk, de hogy miért, azt jó magam sem tudom. A szívem összeszorult, levegőt is nehezen vettem, de próbáltam előttük tartani magam, ezért egy mosolyt varázsoltam ajkaimra, ami inkább vicsorgásnak tűnhettek. Legszívesebben tombolni kezdtem volna az idegtől, de nem tettem, mert megtanultam elrejteni az érzelmeimet és kezelni azokat. Azt mondta, hogy szeret és csak velem akar lenni! Akkor könyörgöm, már megint mi ez az egész?! Az, hogy naiv vagyok és mindent elhiszek és nem mellesleg nagyon könnyen.
- Értem - adtam meg elé soká a választ és nehezen, mert alig bírtam beszélni. - Már lassan nyolc óra, úgyhogy megyek - intettem feléjük egyet, mire kórusban búcsúztak el tőlem.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, útnak indultam, miközben lehajtottam a fejemet és orrom majdhogy a földet érte. Csalódott, szomorú és rettentő mérges voltam, de nem Zayn-re, hanem magamra. Hibásnak éreztem magamat, mivel nem kellett volna neki még egy esélyt adom vagy egyáltalán szóba állni vele. Csak összetöri a szívemet, de lassan ott tartunk, hogy ezekkel a cselekedeteivel, még az életet is kiűzi belőlem. Nem mentem gyorsan, mégis annyira elgondolkodtam, hogy már csak azt vettem észre, a parton vagyok. Nem adott meg pontos helyet az illető csak azt, hogy itt legyek, ezért földbe gyökerezett lábakkal álltam és vártam. Amióta megtudtam, hogy Zayn hova ment, még a kedvem is elment attól, hogy megtudjam ki az a bizonyos személy, aki annyira szeret engem. Elszállt a kíváncsiságom és csak üveges szemmel kémleltem a hangosan hullámzó óceánt. A hangja és a közelében lévő sós levegő lenyugtatott. Segített kiszellőztetni a fejemet és egy fokkal jobbnak látni a dolgokat és azok súlyát. Csuklómon lévő órámra néztem, ami kereken nyolc órát mutatott, de még senkit nem fedeztem fel, azzal az okkal, hogy engem keresne. Miután magam mellé ejtettem karomat, meghallottam egy hangot, amire egyből felkaptam a fejemet.
- Jó estét Szép hölgy - találtam magammal szemben Harry-t, aki aranyosan mosolygott.
Még az ütő is megállt bennem és azon kívül, hogy szüntelenül néztem, nem tudtam mást csinálni. Ő sem cselekedett semmit csak tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és mosolya továbbra sem akart szűnni. Mit keres ő itt? Ő lenne a titkos személy? Játszódtak le bennem ezek a kérdések, de egyből elvetettem őket, mert az lehetetlen. Amióta itt vannak, már sokat beszélgettem vele és elmondta, hogy barátságon kívül már semmit nem érez irántam és kezd alakulni egy kapcsolata, amit nagyon komolyan vesz. Óvatosan megráztam a fejemet, hogy felébresszem magamat a döbbenetből, ami cselekedetem után sikerült is.
- Szia Harry - viszonoztam gesztusát csak nem olyan lelkesen, ahogyan ő tette.
- Ma este én leszek a fuvarosod - kacsintott és felém nyújtotta egyik hosszú kezét. - Biztos vagyok benne, hogy nem értesz semmit, de idővel mindent megtudsz - folytatta tovább, miközben a tőlünk nem messze álló, fekete kocsi felé lépkedtünk.
Kinyitotta előttem az ajtót, majd segített beszállni és csak akkor engedte el a kezemet. Futva kerülte meg az autót és már csak azt vettem észre, hogy mellettem ült. Gyakorlott mozdulatokkal indította be a járművet, ami halk morajjal jelezte, hogy készen állt az indulásra. Nem mondtam semmit, nem kérdezősködtem, mert ismertem annyira Hazza-t, hogy tudjam, ha titkolózik, akkor sehogy nem lehet kiszedni belőle. Ölemben szorongattam a kicsiny táskámat, amiben a telefonon és zsebkendőn kívül más nem volt található, homlokomat az üvegnek döntöttem és néztem ki a fejemből. Amíg a mellettem ülő fiú hangosan énekelt és teljesen jól érezte magát, addig én azon gondolkodtam, hogy vajon mit csinálhat Zayn. Én itt ültem a kocsiba az egyik barátjával és azt se tudtam, hogy hova megyünk, de az felettébb érdekelt, hogy ő mit csinálhat annak a nőnek a társaságában. Nem voltam féltékeny típus, de most valamiért nagyon is átjárt ez az érzés. Keserűen elhúztam a számat az elébem terülő kép miatt, amin azt láttam, hogy ő és az a másik, számomra nem kívánatos személy enyelegnek és puszilgatják, ölelgetik egymást. Fúj. Rossz volt belegondolni, ezért inkább próbáltam nem azt a fejembe tartani. Ahogy a körülöttem lévő dolgokkal is foglalkozni kezdtem, megláttam, hogy az óceán mellett suhantunk, ami felettébb szép látvány volt. Egy pillanatra elfelejtettem mindent, de ahogy megálltak alattunk a kerekek, újra megtaláltak a gondok és nem hagytak menekülni.
- Meg is érkezünk - dűlt hátra egy pillanatra Harry az ülésben és rám nézett. - Menj végig a hosszú stégen és érezd jól magad a hercegeddel - mondta ezeket, mikor kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni, majd adott egy hosszú és nagy puszit az arcomra.
- Meglesz - fintorogtam kelletlenül a bennem tomboló érzelmek miatt és végignéztem, ahogy újra a volán mögé ült és elhajtott.
Ahogy eltűnt szemeim elől a fekete Range Rover, megfordultam tengelyem körül. Az állam szinte a talajt súrolta a csodálkozástól és a látványtól. A ház, a környezet és összegezve minden, teljesen megbabonázott. Ugyan úgy csodálkozva és hitetlenkedve léptem rá a fából készült hídra, amin a kötéllel ellátott oszlopok nem hagyták, hogy ha meg is botlanék a vízbe essek. Minden egyes fagyártmányra rátettem a kezemet és nem tudtam levenni tekintetemet a házról. Olyan aranyos, de mégis szép volt, hogy az hihetetlen. Alattam hömpölygött a víz, ami kisebb szellőt keltett, ezáltal megmozgatva az arcomat keresztező tincseket. Mikor a nyitott ajtóhoz értem, egy kicsit megtorpantam, de bátorságot véve magamon, bementem, majd becsuktam a náddal díszített szerkezetet. Belülről is gyönyörű volt, nem fért hozzá kétség. Egy kisebb előtérben álltam, onnan nyílt egy hatalmas nappali, ahonnan egy nagyobb üvegajtó segítségével kilehetett lépni az udvarba. A tágas térből még két helység következett, de azt nem tudtam meg, hogy mik, mivel csukva voltak az ajtók, amik eltakarták előlem a látóteret. Még beljebb merészkedtem és akkor láttam meg, hogy a nagy helységet egy hatalmas kanapé, fonott fotelek, dohányzóasztal és a padlón egy puhának tűnő szőnyeg díszített. A falak halvány sárgák voltak, amiket egy-két helyen képek és fából készült, festett maszkok tették szebbé. Ahogy megálltam a kis asztal mellett, megpillantottam egy borítékot, amin az én nevem díszelgett szépen megformált, mégis férfias betűkkel. Kezembe vettem és kibontottam, majd olvasni kezdtem.


Egyetlenem! 
Örülök, hogy eljöttél, annak ellenére, hogy még mindig nem tudod ki vagyok! Légy szíves gyere ki az udvarba és egészen addig gyere, amíg el nem tűnnek az utadat mutató rózsaszirmok! 
xx.

Meglepődtem a megszólításon, mivel csak egy valaki szokott így szólítani, de ő most máshol van és mással. Letettem a kezemben lévő papírlapot és teljesítettem a megírt utasításokat. Ahogy kiléptem, tényleg szirmok segítettek a tájékozódásban, amik tűz pirosak voltak. Megmosolyogtatott a kedves gesztus és miközben mentem, megfigyeltem a kicsiny kertet. Sok fa helyezkedett el elszórtan, megszépítve néhány bokorral és egy gyönyörű sziklakerttel, amin színes virágok kaptak helyett, több zöld társukkal együtt. Elég nehezen tudtam közlekedni a sűrű fűben, ezért megálltam és levettem a járásomat gátló lábbeliket. Az illatos szirmok egyre fogytak, ezért gondoltam, hogy hamarosan odaérek a célhoz. Ahogy szinte a kert végében voltam, megláttam egy meseszép, kivilágított pavilont, ami ismét az érte el, hogy barna szemeim majd' kiessenek. Mosolyogva közelítettem meg, majd óvatosan lépkedtem fel a falépcsőkön. Megálltam és körülnéztem, minden olyan fantasztikus volt. Ha olyan személy lett volna mellettem, akit szeretek és nem titkolózás miatt lettem volna itt, akkor boldog lettem volna és olyan érzetem lenne, mintha hercegnő posztot vettem volna fel az itt töltött ideig. Minden fele rózsák tündököltek, de nem pirosak, hanem amiket annyira szerettem, a fehér színűek. Ez a bizonyos illető nagyon ismerhetett, mert csak egy ember tudta a kedvenc virágomat, aki szintén Zayn volt. Akárhova néztem ő jutott az eszembe és nem bírt a fejembe maradni, hogy hogy lehetett ilyen aljas és kőszívű. Megfordultam és megfigyeltem az elegánsan megterített asztalt is, amin illatgyertyák lobogtak, ezzel szebbé téve az összhangot. Ha egy szóval kellett volna jellemeznem mindent, akkor az az lett volna, hogy: hibátlan. A stílus, a tárgyakban, megszólításban és mindenben lévő figyelmesség, szintén fekete hercegemet juttatták az eszembe, ami már fájt. Nem akartam rá gondolni, mivel ő se gondolt rám, mikor elment egy másik nővel. Az egyik kristály pohár előtt, ahogy bent is a nappaliba, egy boríték volt szintén rajta a nevemmel. Kezembe vettem és olvasni kezdtem a szép betűket.


Hercegnőm!
Én látlak téged, de te engem nem. Ülj le kérlek az egyik székre és nézd a legvastagabb fát. 
xx.

Jó kislányhoz hasonlóan, újra teljesítettem a feltételeket és elfoglaltam az egyik széket, amibe a vastag és puha párnától, szinte belesüppedtem. Letettem az asztalra az eddig kezemben tartott táskát, magam mellé a cipőimet és figyeltem a szóban forgó fát. Talán egy perc telhetett el, mikor meghallottam a gitár által játszott akkordokat, majd megláttam Őt. Nem tudtam megmozdulni csak hallgattam a dallamokhoz társuló selymes hangját és figyeltem, ahogy egyre közelebb jön hozzám a törzs rejteke mögül, felettébb lassú léptekkel. Felismertem a dalt, amit imádtam, de nem volt alkalmam élőben hallani, mivel ezt a távozásom után írták. You and I. Ez volt az a dal, ami megmutatta számomra, hogy mit érzett irántam és mennyire tisztelt. Már előttem állt és tovább énekelt, miközben szemeimből szüntelenül folytak a könnyek és csak igéző, barna szemeit tudtam nézni. Teljesen elvesztem a dal soraiba és mikor vége lett, majdhogy fizikai fájdalmat okozott. A pavilon korlátjának támasztotta a hangszert és elébem lépett. Éjfekete haja tökéletesen volt felállítva, sötétkék zakót és fehér inget viselt, hozzá egy szintén kék színű nadrágot és egy fekete lakk cipőt, ami megnevetett volna, hiszen nem szerette az ilyen lábbeliket, de magamba tartottam a szórakozottságomat. Tökéletes volt és ebben az volt a legjobb, hogy elmondhattam, csak az enyém ez a férfi. Felém nyújtott egyik kezét, amit gondolkodás nélkül zártam ujjaim közé és élvezettel töltött el, hogy a lehető legközelebb ölelt magához. Mentolos lehelete perzselte arcomat és csillogó szemei, szinte a lelkemig láttak, ami nem is lett volna baj, hiszen tudatosult volna arról, hogy mit éreztem iránta. 
- Nem egy nővel mentél valahova? - kérdeztem meg értelmesnek nem mondható elgondolásomat, mivel velem volt, engem ölelt. 
- Nem - vágta rá egyből. - Egy gyönyörű lány tartok a kezeim között és élvezem a közelségét - nevetett fel aranyosan és nyak hajlatomba rejtette az arcát. 
- De akkor... - kezdtem el, mikor minden világos lett számomra. - Mindenki tudta, hogy te vagy a titkos személy és átvertetek - jelentettem ki a nyilvánvalót és összeszorítottam a szemeimet, de nem láthatta, mivel nyakamba volt bújva. 
- Pontosan - nevette el magát ismét, mikor újra szemeibe nézhettem. - Remélem nem haragszol. 
Aranyos arca és hatalmas, boci szemei nem engedték volna, hogy így érezzek, főleg, hogy mindent miattam csinált. Amiket gondoltam róla, képzeletbe visszaszívtam és helyette a legszebb jelzőket illettem rá. Hogy meglepődtem-e? Igen, az nem kifejezés, hogy mennyire. Képes volt ilyeneket csinálni csak azért, hogy nekem jó legyen. Ismét egy ok, hogy bebizonyosodjon: ő más, mint a többi férfi. 
- Nagyon-nagyon szeretlek Zayn - fogtam kezeim közé arcait. - El se tudod képzelni, hogy mennyire - döntöttem homlokomat az övének, mire keze felkalandozott a tarkómra, ezzel elérve, hogy ajkaink összeérjenek. Lágyan csókolt, mégis éreztem rajta, hogy visszatartotta a benne tomboló vágyakat. Én is megfogtam tarkóját és simogatni kezdtem, másik kezemmel selymes hajába túrtam. Nem tudom miért, de az a fekete csodálat, szinte kérte a kezemet minden alkalommal, hogy ezt csináljam, ezért még akkor se tudtam megállni, ha nem is akartam tönkretenni a hosszú beállítás eredményét. Ő se tétlenkedett, hátamat és oldalamat simogatta, amitől gerincem mentén végigszalad a hideg. Lassan váltunk el egymástól és mosolyogva néztük egymás íriszét. Az övéből mérhetetlen szerelmet és odaadást tudtam kiolvasni, de az nem tudtam, hogy ő az enyémbe mit látott, de biztos voltam, hogy ugyan azokat a érzelmeket. 
- Én is nagyon szeretlek, Egyetlenem - mondta akadozva és pihegve, de arca örömben úszott. 
- Volt egy olyan pillanat, hogy rád gondoltam a titokzatos személy szerepében - vallottam be neki a nem olyan régen felröppenő gondolataimat. 
- Igen? - húzta fel vigyorogva szemöldökeit. - És miért?
- A stílus, a virágok, az a rengeteg odafigyelés minden egyes tárgyban és gesztusban. Úgy éreztem, hogy te vagy az és tényleg megtörtét az elgondolásom - öleltem át mind a két kezemmel a nyakát és puszit nyomtam aranyos orrára.
- Túl jól ismersz - gondolkodott el és hirtelen eszembe jutott a lánya, hogy ő is pontosan így szokta csinálni.
Lefejtette kezeimet nyaka körül és megfogva az egyiket, úgy vezetett az asztalhoz. Kihúzta nekem a széket úri ember módjára, majd gondosan betolt kellő távolságra az asztalhoz azzal együtt. Ő is elfoglalta a helyét és megfogta puha mancsaival az enyémeket. 
- Annyira gyönyörű vagy - mondta hosszú percek után, teljesen elmélázott hangnemben. - Egy mázlistának érzem magamat, amiért az enyém vagy. Csak is az enyém - emelte ki utolsó mondatát, ami megmelengette az eddig is forró és erősen verő szívem minden szegletét. 
- Köszönöm - pirultam el, akár egy tízen éves lány és lesütöttem a szemeimet. 
A percek teltek, csöndben voltunk, de még se zavarta egyikünket sem. Elmélyülten néztünk egymás szemében, néha elmosolyodtunk vagy az én esetembe elpirultam. Nem tudtam hogyan, de egy kisebb gesztus tőle és máris a földön heverve folytam szét. Számtalanszor feltevődött bennem a kérdés, miszerint: mivel érdemeltem ki őt? Rengeteg és még annál is több nő van ezen a bolygón, mégis mellettem maradt és három hosszú évet várt arra, hogy újra lásson és az eddig is ő bitorló szívemet, ismét magáénak tudhassa. 
- Jó estét, Szerelmesek - hallottam meg egy rendkívül ismerős és kedvesen csengő hangot. 
Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam Miranda-t. Ahogy a mai napon már annyiszor, úgy most is eléggé meglepődtem. Legszívesebben egyből megkérdeztem volna, hogy mit keresett itt, de nem tettem, mert tudtam azért, hogy minden kívánságunkat lesse. Hihetetlen, hogy ilyen módon és zseniálisan megjátszották magukat, még ha egy-két jelet adtak is. Ott volt először Dina, majd El és nem utolsó sorban Harry. Mind hárman adtak egy kis jelet, hogy kire számítsak, de először az izgalom, utána pedig a hasztalan harag nem engedte, hogy jelzéseiken gondolkodjak. 
- Szia Miranda - köszöntünk egyszerre barátommal, mire a nő felém idézett egy kacsintást. 
Elébünk tett egy-egy hatalmas nagy tányér ínyencséget, amin saláta, rizs és finom illatot árasztó csirke mell foglalt helyet. Ízlelőbimbóim egyből begerjedtek és várták, hogy számba tegyem az első falat, finom ételt. 
- Jó étvágyat - mondta kedvesen, majd sarkon fordult és vissza trappolt a házba, ezzel elérve, hogy ne tudjuk neki megköszönni az étket. 
- Jó étvágyat, Drágám - mondtuk egyszerre, amin szórakozottan kuncogtunk fel mind a ketten. 
Vacsora közben nem beszéltünk sokat csak pillantásokkal beszélgettünk, ami felettébb érdekes, de elegendő volt. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre. Ő hamarabb elfogyasztotta a vacsoráját, ezért, amíg én tovább falatoztam, addig ő kibontott egy üveg pezsgőt. 
- A szerelmünkre - koccintottuk össze a kristályokat, amik csilingeltek, mikor összeértek. 
- A szerelmünkre - ismételtem meg a mondatát hatalmas boldogsággal. 
Ahogy elfogyasztottuk a pohárban lévő ízletes nedűt, hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Rengeteget nevettünk és olyan dolgokról cseréltünk eszmét, amik lényegtelennek számítottak, de nem nekünk. Mind kettőnknek megeredt a nyelve és egymás szavába vágva meséltünk minden eszünkbe jutott dolgokat. Eközben elfogyasztottunk mind a ketten egy hatalmas nagy szelet banános-csokis süteményt, ami rettentő finom volt, de nem volt csoda, hiszen Miranda készítette azt is, ahogy a vacsorát is. Mikor Zoe-ról mesélt, hogy miket csinált kisebb korában, már annyira nevettem, hogy majd' kiköptem a számban lévő desszertet. Az a legjobb, hogy ha vele vagyok, akkor önmagam tudok lenni, nem kell arra figyelnem, hogy megválogassam a szókincsemet. Elfogadott úgy, ahogy voltam, minden hibámmal együtt. Ő a szájában lévő pezsgőt ki is köpte és ha nem fordult volna el, akkor rajtam landolt volna. Én is nevettem, ő is nevetett és a végén jöttünk rá, hogy jóformán a semmi volt ilyen szórakoztató számunkra. Sokan úgy ismerték, hogy visszahúzódó természetű férfi, ami igaz volt, de mikor velem van, ennek az oldalának nyoma veszett. Megnyílt és olyan dolgokat csinált, amit kívülállóként el se képzeltem volna róla. A végére megtudtam azt is, hogy a bátyámnak köszönhetem azt, hogy újra a családommal, barátaimmal és vele lehettem. Megelégelte az örökös múlton rágódós énemet és azt akarta, hogy a régi legyek. Elérte a célját, boldogabb már nem is lehetnék és hatalmas hálával tartozom drága testvéremnek.
- Ashley - szólalt meg halkan, mikor már egy ideje újra csönd telepedett ránk. 
- Tessék? - mosolyogtam rá biztatóan, mert észrevettem hangjában a bizonytalanságot. 
- Egy fontos dolgot szeretnék mondani, vagyis inkább kérdezni - állt fel a helyéről, majd elém lépett és engem is felállított.
Erősen fújta ki a levegőt és tarkóját gyötörte, ezért elvettem onnan a kezét. Egyik lábáról a másikra tette a súlyát és gyámoltalannak tűnt. Szemembe nézett és a barna örvényből félelem tükröződött. 
- Olyan nehéz - sóhajtott fel, mire mondatára nagyon meglepődtem. - Mikor megláttalak abban a szállodában, valami történt velem. Akkor nem tudtam mi volt az, de mára tudom, hogy nem más, mint a szerelem. Azonnal beléd szerettem oly' annyira, hogy először még jó magam se vettem észre. Telt az idő, egyre jobban megismertelek és azon kaptam magamat, hogy jóval többet szeretnék tőled szimpla barátságnál. Benned olyan tulajdonságokat fedeztem fel, amiket egészen addig lányba még soha. Egyből megnyíltam előtted, pedig nálam felettébb érdekes dolog az ilyen, mivel nehezen barátkozom. Mikor a barátnőm lettél a fellegek felett jártam, mikor összevesztünk, a pokolba, de kitartottam. Még akkor is reménykedtem, mikor három borzasztó hosszú évig nem láttalak. Aztán, mikor a kórházba újra megöleltelek, láthattalak a láng újra lobbant bennem és mára már annyira ég, hogy félek felgyújt. Rettentően szeretlek, úgy érzem már tettekkel sem tudom kimutatni, hogy mennyire. Tudom, hogy nem rég bontottátok fel az eljegyzést Justin-nal, de nem bírok tovább várni, szükségem van rád minden formában. Nem vagyok a szavak ember, nem tudok mást mondani, ezért végre megkérdezem: - nevetett fel erőltetetten, mire már a könnyek marták a szemeimet. - Ashley Roberts, hozzám jönnél feleségül és leélnéd velem az életedet? - emelte rám szemeit teljesen félve, de egyben reménykedve és letérdepelt előttem kezében egy piros dobozzal. 
Már szinte zokogtam és mikor felnyitotta a kezében tartott tárgy tetejét, még jobban átjárt az öröm mámorító érzése. Egy gyönyörűséges gyűrű pihent benne és csak azt tudtam nézni vagy Zayn szemeit. Már egyszer átéltem ezt, de így teljesen más volt, hogy az a személy tette fel nekem ezt a bizonyos kérdést, akit mindenkinél jobban szerettem és ő vele akartam egy életen át maradni. 
- Igen - mondta suttogva de még is jól hallhatóan. - Igen, hozzád megyek Zayn - ejtettem ki hangosabban, mire felpattant és karjaiba zárt. 
Ott pusziltam, ahol tudtam, mire először egy megkönnyebbült sóhajjal, majd hangos kacagással reagált. Számtalanszor megcsókoltuk egymást, de amit akkor adott, felbecsülhetetlen volt. Minden érzelmét belepréselte, amik a szívemig száguldottak. Ahogy elváltak ajkaink, megfogta bal kezemet és gyűrűs ujjamra húzta az álomszép ékszert. Percekig nézegettem, miközben ő derekamat ölelte és arcom minden szegletét édes csókokkal hintette be. Arcunkról sugárzott a szerelem, a boldogság és a sok szenvedés után végre együtt lehettünk. A menyasszonya voltam, ő pedig a vőlegényem, amit nem bírtam felfogni. Olyan hihetetlen és mesebeli volt, hogy bennem volt a tudat: Végre egymáséi lehettünk.

9 megjegyzés:

  1. Szia.
    Új olvasód vagyok.
    Mit ne mondjak egyszerűen gyönyörűen írtad le a helyszínt az érzéseket és úgy általánosságban mindent. Imádom a blogodat tetszik hogy belecsempészted a You and I-t is láttad már a klippet ? Eszméletlen lett pont mint a te blogod.
    Hű olvasód: Barbara xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbara! (:
      Köszönöm kedves szavaidat, nagyon aranyos vagy! Örülök, hogy te is velem vagy és elmondod a véleményedet! Igen, láttam a klippet, egyszerű, de nagyszerű! Imádom! :)
      Hatalmas ölelés: Fanny

      Törlés
  2. Drága Fannykám!
    Ez nem ér, én is a You & I-t terveztem az én törimbe! xD Jó, mindegy, majd beleírok mást, nem jó, ha úgy tűnik, másoltam az ötletet. Szuper rész lett! Nagyon jól írsz, még mindig, és még mindig nagyon várom a folytatást! :D
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, szeleburdi Laurám! :)
      Bocsánat, nem szándékoztam a terveidbe trafálni! :D Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
      Jövő héten jelentkezem, addig is nagy puszi!
      Fanny xx.

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Csak most tudtam elolvasni, de eszméletlen! :) Annyira imádom ahogy írsz! ÁÁÁ...
    Fantasztikus. Olyan jól adod át az érzelmeket, szinte én is ott voltam és átéltem mindent! Kiváncsi vagyok mi lesz még, és annyi hogy ne hagyd nekem soha abba! :)
    Jujjj...olyan jóóóóó!!!
    Pusszancs:
    Timi
    ;):P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Timim! (:
      Köszönöm, nagyon aranyos vagy. Örülök, hogy ennyire tetszett és azokat az érzelmek is átmenetek, amiket akartam!
      Egyszer mindennek vége lesz, ahogy ennek a blognak is, de én azzal szoktam magamat vigasztalni, hogy még több, mint tíz rész van hátra! :) Addig is, amíg írom, megpróbálok még több izgalmat és érzelmet belevinni a történetbe!
      Sok-sok puszi: Fanny xx.

      Törlés