34.rész Ketten

Sziasztok Drága Olvasóim! (: Őszintén szólva holnap akartam felrakni a részt, de mivel ma betegség miatt nem mentem iskolába, ezért meggondoltam magam és megleplek titeket inkább ezen a napon vele. Reménykedem, hogy tetszeni fog, próbálom izgalmasan és átérezhetően írni. 
Először is azzal kezdem, hogy egy hét leforgása alatt 3(!) díjat is kaptam, ami eszméletlenül jól esett. Pipákkal, kommentekkel, új olvasókkal és tengernyi oldalmegjelenítéssel jutalmaztatok meg egy hét leforgása alatt. Eszméletlenek vagytok tényleg, köszönöm szépen nektek! :)
További szép hetet, jövő hétre kitartást és vigyázzatok magatokra! Én majd csak szerdán megyek iskolába, ami annyiban jó, hogy nyugodtan írhatom az új részt, de másrészt rossz, mert hiányoznak az osztály társaim! :/


                             Szeretlek titeket: Fanny



Ha nekem valaki azt mondta volna régebben, hogy egy idő elteltével azzal a férfival fogok egy kocsiba ülni, akivel évek óta nem láttuk egymást, akkor jól a képébe nevettem volna. Érdekes és felfoghatatlan dolog, hogy Zayn-el voltam és mentünk valamerre, amiről nem tudtam semmit. Kérdések és kérdések kavarogtak a fejembe, amikre kapzsi mód azonnal választ akartam kapni, de nem történt meg az a dolog. Szüntelenül az járt a fejemben, hogy jól cselekedtem-e? Jó ötlet volt eljönni vele és minden bizonnyal a beszélgetésünkkel felhánytorgatni a múltat? Na igen. Megint a kérdések! Kezdenek az agyamra menni, de nem tudok mást tenni. Justin is folyton a szemem előtt lebegett és az, ha megtudja, hogy kivel is voltam, rettenetesen megfogom bántani, amit egyáltalán nem akartam. Bár nem éreztem azt iránta, amit kellene, mégis fontos számomra és nem akarok az érzéseivel szórakozni. Épp úgy, mint Harry-vel tettem régen, most úgyszintén vele is ezt csinálom. Menekülök, nem akarok szembe nézni a dolgokkal, de nem veszem észre, hogy játszok a körülöttem lévő személyeknek a lelkével, akik nem mellesleg nagyon fontosak számomra. Ha jobban belegondolok, akkor nem a gondok elől menekülök, hanem a jelenleg is mellettem ülő férfi elől és az iránt érzett érzések markából. Nem akarom azt érezni, mint régen, mert félek, hogy megint elveszítem, amit már nem tudnék a magam tönkretétele nélkül kibírni. Mikor eljöttem Londonból, akkor se volt könnyű, de szerencsére mellettem volt Zac, Perrie és Miranda a házvezetőnőnk. Igaz, nem ismerem annyira, de mikor otthon voltam és gondjaim akadtak vagy valakivel megszerettem volna osztani, ami a szívemet nyomta, akkor ő mindig ott volt mellettem. Meghallgatott, támogatott és nálam idősebb révén, tanácsokat adott, amik nagyon sokat segítettek. Neki is hálával tartozom, még ha azt is mondja mindig, hogy természetes dolog, ha támogat és segít.
Nagyot sóhajtottam, majd kinéztem az ablakon és figyeltem a mellettem elsuhanó, maszatnak tűnő tájat. A kocsi viszonylag gyorsan gurult alattunk, nem beszéltünk egy árva szót se, csak a rádió halk hangja töltötte be a kínosnak tűnő csendet. A táj nem állt másból csak pálma fákból és a végtelenségig elnyúló óceánból, aminek nem lehetett látni a végét. Lassan jutott el a tudatomig, hogy már egy ideje a városon kívül jártunk, amitől átjárt a kíváncsiság, hogy hova is mehettünk. Tekintetemet lassan vezettem rá Zayn-re, aki mereven figyelte az előttünk haladó utat, kezével erősen markolta a kormányt és állkapcsai megfeszültek. Idegesnek, szomorúnak láttam, de az első megállapításomat nem tudtam mire vélni. Miért ideges? Valamit olyat cselekedtem, amivel ezt hoztam ki belőle? Hát persze. Elhagytam! Én se lennék másképpen, ha egy olyan személy elhagyna, akire számítok. Bár már akkor nem voltunk együtt, mikor elhagytam Anglia területét, még is hibásnak érzem magamat. Hibásnak, mert olyan könnyen elengedtem, pedig ha leküzdöttük volna az akadályokat, akkor boldogan élhettünk volna és ha a sors így úgy akarná, már több éve kapcsolatban lennénk. Ahogy visszafordítottam fejemet addigi pózába, észrevettem, hogy ő is rám nézett, majd csak meggyötört sóhaját hallottam. Úgy megakartam volna ölelni, elmondani neki, hogy szeretem és mindig is szerettem, de szó se lehetett ilyen dolgokról. Az utunk két fele övezik és ezt el kell fogadni. Nekem ott van Justin, míg neki egy másik nőtől vagy kislánya, akivel minden bizonnyal boldogok. Kíváncsi voltam a vele megtörtént dolgokra, amióta nem láttuk egymást, de nem kérdeztem semmit. Vártam, hogy ő mondja el, mert ismerem és tudom, hogy nehezen nyílik meg. Ebben is különbözik a többi férfitól.
Egy hosszú, széles föld útra fordultunk be és olyan fákat pillantottam meg, amikről nem is tudtam, hogy ezen kontinens részén nevelkednek ilyenek. A tölgy fák magasan íveltek a magasba, levelük zölden sokasodott az ágakon, amiket a szél szüntelenül fújt. Lehúztam az ablakot, hogy még jobban megtudjam csodálni a minket körül ölelő tájat. Nagyot szippantottam a friss levegőből és ámulattal néztem, ahogy a Nap sugarai játszadoztak a fák, bokrok rései között és ahogy az árnyékok mindig máshogy vetültek a fűbe. Csodálatos környezet, csend uralt mindent, a madarak beszéde élesen kúszott halló járatomba, nem volt nyüzsgés, mint a városba, ami nagyon tetszett. A velünk együtt haladó jármű kis idő elteltével megállt, mire visszaültem a helyemre, hogy kitudjam csatolni a testemet átfogó biztonsági övet. Zayn pillantok alatt termet az én oldalamon és úriember módjára megfogta egyik kezemet és segített kiszállni. Érintésétől kirázott a hideg, ezért gyorsan kihúztam szorításából, mire zavartan tarkójához nyúlt. Ránéztem, mert nem akartam megbántani, mire ő is rám emelte tekintetét és azonnal elvesztem szemeiben, amik a fénytől még elragadóbbak voltak. Talán percekig nézhettük szüntelenül egymást és már csak arra eszméltem fel, hogy keze arcomra simult. Nyeltem egy nagyot, majd levettem onnan mancsát és más irányba fordultam. Nem akartam, hogy hozzám érjen, nem akartam, hogy rám nézzen, mert ezek voltak, azok a cselekedetei, amikkel a földbe tiport. Féltem, attól, ha nem uralkodok magamon, akkor olyat teszek, amit megbánok.
- Tetszik? - kérdezte halkan és körbe mutatott az elébünk táruló környezeten.
- Igen, nagyon - mosolyodtam el, de nem volt merszem ránézni, mert megint az történt volna, hogy teljesen megbabonáz.
- Megyünk sétálni? - kérdezett ismét, mire bólintottam egyet és lábaimmal a vakítóan zöld fűbe gázoltam.
Mellém szegődött és fejét lehajtva sétált, miközben én szüntelenül vizslattam az újabbnál-újabb és érdekesebbnél-érdekesebb természeti csodákat. Egyszer-kétszer rásiklott pillantásom, ami akaratom ellenére történt meg és a szívem összeszorult, ahogy láttam az arcára kiülő rossz dolgokat. A pillangók gyors mozdulatokkal cikáztak mellettünk, a virágok illata erősen szökött orromba és a lágy szellő bele-bele kapott hajamba. Nagyon érdekelt, hogy miért hozott ide magával, ezért merszem támadt, hogy rákérdezzek.
- Miért hoztál ide? - néztem rá és vártam, hogy mondjon valamit, de helyette csak lecövekelt és rám nézett.
Ahogy az arca eltorzult, szemeibe könnyek gyűltek és erősen ökölbe szorította kezeit, kezdtem megijedni. Tudtam, hogy nem bántana egy ujjal sem, de mégis bennem volt a félsz. Léptem felé egy lépést, mire ő is így cselekedett és erősen ölelt magához. Hirtelen mozdulatára nem tudtam mit csinálni, kezeim magam mellett lógtak és mikor másodpercek elteltével magamhoz tértem csak akkor tettem rá hátára azokat és simogatni kezdtem. Vállai rázkódtak, nyakamnál éreztem, ahogy könnyei lecsordulnak, kezeivel erősen fogta közre derekamat és olyan volt, mint ha attól félne, ha elenged, akkor köddé válok. Nekem is szúrni kezdett a szemem a könnyektől, de nem adtam meg nekik azt az örömöt, hogy távozzanak onnan. Akkor és ott nem! Erősnek kell lennem, különben nem fogom sokáig bírni. Óvatosan eltoltam magamtól, arcát kezeim közé fogtam, ezzel kérve, hogy nézzen rám. Nem akarta megtenni, szemeit erősen lesütötte.
- Zayn kérlek, nézz rám - szóltam hozzá megnyugtató hangon, ami segített, mert elém tárultak könnyes, bánatos szemei. - Mi a baj? Mi bánt?
Továbbra sem mondott semmit csak nézett engem és egyszer-kétszer halványan elmosolyodott. Kezeimet levezettem puha arcáról, mire zsebébe nyúlt egy zsebkendőért, hogy kifújja az orrát. Ahogy ezt megtette, szó nélkül elindult engem otthagyva. Nagy léptekben gázolt a fűben, mire futásnak eredtem, hogy utol érjem. Hosszú percekig baktattam a háta mögött, próbálva tartani az ő által diktált ütemet, de nagyon a nehezemre esett. Míg ő egyet lépett, én kettőt és már a végére kocogtam utána. Egészen egy gyönyörű tóig diktálta ezt az iramot, de ahogy elébünk tárult a táj, megállt. Én is így tettem és álmélkodva néztem, amit láttam. A tóra vetődő napsugarak, a szinte ég kék víz, a benne úszkáló hattyúk, a szélében imitt-amott elhelyezkedő csónakok, a nádasban játszadozó kisebb madarak, mind elvették a gondjaimat. Olyan nyugodt, gondtalan volt minden, hogy engem is egyből átjárt az az érzés. Nem foglalkozva az engem vizslató szempárral, leültem a fűbe, átöleltem térdeimet és néztem ki a fejemből. Kis idő elteltével az addig álló személy is leheveredett mellém törökülésbe és ugyan úgy nézett ki a fejéből, mint én. Az állatok hol közeli, hol távoli zaján, a szél játékán és a körülöttünk repdeső bogarakon kívül nem lehetett mást hallani. Igazán romantikusnak hatott, mind a táj, mind a körülöttünk lévő dolgok, mi bennünk még sem keltett ilyen hatást. Vagy is bennem nem. Már éppen megakartam szólalni, mikor Zayn megelőzött és mint, aki soha nem akarja befogni a száját, beszélni kezdett.
- Eltudod azt képzelni, hogy milyen érzés, mikor csörög a telefonod, felveszed és életed szerelmének a legjobb barátnője azzal az okkal hív fel, hogy, akit annyira szeretsz eltűnt, nincsenek sehol a dolgai? Megmondom helyetted, nem. Pedig én átéltem és nem egy kellemese érzés, sőt! A fiúkkal egyből haza mentünk, hogy biztosra menjünk tényleg ez történ-e és mikor beléptünk a házba csak a csend, sötétség és a dolgaid hiánya fogadott. Nem akartam elhinni, hogy elmentél, minden nap mentem a házadba, azzal az okkal, hátha egyszer csak belépsz az ajtón és minden rosszat elfejthetünk, de nem történt meg. Vártam, vártam és vártam, de nem értem el vele semmit. Kezdtem megőrülni, olyan szinte magamba roskadtam, nem hogy más, már én se ismertem magamra. Rengeteget sírtam, mikor megszületett a lányom, elköltöztem egy külön házba, amit teletettem a rólad, rólunk készült képekkel, amik nehezítették a dolgomat, de nem érdekelt. Számtalanszor álmodtam veled, amibe az volt, hogy visszajöttél hozzánk, újra együtt voltunk és boldogan éltünk, de mikor felkeltem, tudatosult benne a szörnyű igazság; hogy csak álmodtam. Amikor megismertelek 4 évvel ezelőtt abban a szállodában, már akkor tudtam, hogy te más vagy, mint a többi lány, se perc alatt beléd szerettem és most is szeretlek, de ha ez nem lenne elég, akkor mindig is szeretni foglak. Szükségem van rád Ashley, el se tudod képzelni, hogy mennyire. Három évvel ezelőtt lefeküdtem egy Carly Woll nevű modellel, de nem önszántamból - állt meg egy pillanatra beszédével és rám nézett. - Amikor szakítottunk, teljesen magamba fordultam és nem találtam más megoldást, mint az italt. Elmentem egy közeli bárba, ahol leittam magamat a sárga földig és talán még annál is jobban. Nem csináltam soha életembe olyat, hogy egy nő miatt ilyenekhez folyamodjak, de azt nem bírtam elviselni, hogy már nem voltál az enyém. Elkezdtem táncolni azzal a lánnyal, miközben ő haza akart vinni, de ellenkeztem. Annyival akart segíteni, hogy elvisz az ő házába és reggel, ha kijózanodtam, akkor haza megyek. Addig jól is ment elmondása szerint, amíg a házába nem értünk. Letámadtam, lefeküdtem vele öntudatlan állapotomba és mikor reggel mellette keltem fel, azt hittem csak egy rossz vicc, de nem így volt. Annyi nem volt elég, hogy azt csináltam vele, még teherbe is ejtettem. Minden olyan zavaros és bonyolult volt, de még is boldog voltam, mert az én gyermekem nevelkedett a hasában, aki nem tehetett semmiről. Telt az idő, kilenc hónapig együtt voltunk Carly-val a hasában nevelkedő baba miatt, de mikor megszületett, felszívódott és egyedül hagyott a picivel. Azt se tudtam, hogy mit csináljak, kezdtem megfutamodni, de szerencsére segítségemre jött a családom, barátaim és a te szüleid is - mosolyodott el halványan, végig szemembe nézve beszélt, miközben én már zokogtam. - Az egész életem felborult és most itt vagyok. Gyermekes apa, akinek nincs felesége, reménykedik abba, hogy élete szerelme ismét mellette lesz, de semmi több. A napjaim nem állnak másból csak abból, hogy rád gondolok és a veled megtörtént emlékeket dédelgetem és féltve őrzöm őket. Kérlek Ashley, gyere vissza hozzám. Oly' annyira szükségem van rád, mint senki másra egész életemben - kezdett el ő is sírni és kezei közé fogta arcomat. - Kérlek, könyörgöm.
Nem tudtam egy mukkot sem mondani, csak néztem meggyötört szemeibe és sírtam. A hallottakat alig bírtam felfogni és akkor esett le, hogy mennyi szenvedést hagytam rá és hogy a lányát már születése óta neki kell nevelni-e, átéreztem, amit ő. Hibát követett el, de megbirkózik a súlyával, ami tiszteletre méltó dolog volt tőle. Erősen öleltem magamhoz, mire akárcsak egy kisgyerek, elbújt karajaim között és zokogott. Nem akartam így látni, bármit megadtam volna, hogy segítsek rajta, de nem tudtam. Miért mindig velünk történnek a rossz dolgok, mikor tudjuk, hogy szeretjük a másikat? Együtt lenne a helyünk, egymás mellett, de nem lehet, mert biztosra veszem, ha mindent újra kezdünk, akkor jönnek ismét a rosszabbnál-rosszabb dolgok, amiket nem akarok. Elegem van ezekből a soha véget ne érő bajokból, amik rám telepedtek és nem akarnak békén hagyni! Arcomat pólójába rejtettem és próbáltam megnyugodni, de nem ment. Túl sok dolog jött össze ismét, amiket helyre kellett tennem magamban. Nem kérdés, hogy szeretem Zayn-t, de nem lehetek egy öntelt béka, aki csak magára gondol. Ott van Justin, aki azzal van, hogy szeretem, ott van Zac, aki mellett úgy kell lennem, mint talán soha, ott van apám, akivel tisztáznom kell a dolgokat és a barátaim, akikbe újra bizalmat kell ébresztenem velem kapcsolatban. Túl sok dolog, ami gátol abba, hogy boldog legyek és boldogan mondjam a kezeim között zokogó férfinak, hogy minden rendben és örökre mellette maradok.
- Tudod, hogy nem lehet - szólaltam meg halkan és éjfekete hajába túrtam. - Szeretlek nagyon, de nekem ott van Justin, aki egészen a mai napig mellettem volt, amióta megismertem. Túl fontos nekem ahhoz, hogy így viselkedjek vele. Nem játszhatok az érzelmeivel, értsd meg kérlek - emeltem fel fejét és arcát simogatva beszéltem hozzá. - Mi már nem lehetünk együtt Zayn. Ha ismét egy pár lennénk, biztosan jönnének a gondok, amik szétszednének minket.
Szemeit az ég felé emelte, kezeimet lehámozta magáról, majd hátat fordított nekem. Mélyeket lélegzett, háta ívben állt és kezeit magatehetetlenül hagyta, hogy maga mellé a földre essenek. Tudtam, hogy mit érzett és milyen véleményeket alkotott magába rólam, de nem tudtam ellene mit tenni. Muszáj volt elfogadnia, hogy szeretem, de mi már nem lehetünk többet együtt. Óvatosan felálltam a helyemről, majd az ellenkező irányba indultam. Egyedül akartam lenni, végig gondolni mindent, de annyi minden kavargott a fejembe, hogy nem tudtam értelmesen használni az agyamat. Nem messze tőlem a partról egy nagyobb stég nyúlt a vízbe, ami szimpatikus helynek tűnt, ezért lépteimet megszaporázva mentem oda. Óvatosan tettem rá lábaimat az ingatag építményre, de nem igazán foglalkoztatott, hogy mozgott alattam, a végéhez mentem és leültem. Levettem a papucsomat és lábamat beletéve a Naptól aranyló vízbe, élveztem a simogató, langyos érzést. Nagyot sóhajtottam, majd a távolba néztem, ami egy pillanatra segített elfelejteni az engem ért dolgokat. A Nap erős fénye betöltötte az egész teret, a vastag törzsű fák körül ölelték a kicsiny tavat és a nádas halkan zörgött, ahogy fújt a szél. Nem sokáig voltam egyedül, a fa stég megmozdult alattam, ami tudatta velem, hogy ezt a helyet meg kell osztanom mással is. Ahogy néztem a fodrozódó vizet, nem kellett sokat gondolkodnom ki állt a hátam mögött, mivel a víztükör kimutatta Zayn karakteres arcát. Nem fordultam meg, mivel ő ült le mellé és ahogy én is cselekedtem, ő is bele lógatta lábait a tóba. A semmibe meredő arcára néztem, ami még jobban rontotta kedvemet. Szemei pirosak voltak, orra is hasonló színt vett fel, barna szemei, szinte feketének tűntek. Egyik ölébe elhelyezkedő kezét megfogtam és combjaimra tettem, majd összefűztem ujjainkat. Ránéztem, mire elmosolyodott és fejét vállamra hajtotta. Ahogy minden érintésétől, attól is kirázott a hideg és egy kicsit megszorítottam markomban lévő kezét. Nem tudtam más képen reagálni közeledésére, minden porcikámmal imádtam. A szívemre kellett volna hallgatnom, de helyette az eszemre koncentráltam, ami lehet a vesztem lesz.
- Megértem, amit érzel, de legalább annyit mondj el, miért mentél el? - kérdezte lágy hangon, ami szinte simogatta szívemet. - Kérlek, ennyit árulj el.
Néhány percig nem mondtam semmit csak néztem előre és próbáltam összeszedni a helyes szavakat. Megakartam vele értetni, hogy miért kezdtem új életet, annak ellenére, hogy nem akartam. Hiszen tényleg nem volt szándékomban.
- Mikor Londonba értem és leszálltam a repülőről, nem gondoltam volna, hogy beléd fogok botlani. A híres Zayn Malik-ba, aki  a One Direction egyik tagja, de megtörtént. Mikor kivetted a kezemből a bőröndöket, kapucnit viseltél, a szemeidet szemüveg takarta, nem tudtalak beazonosítani, de ahogy levetted őket a liftben, egy pillanatra lefagytam. Nem járt más a fejemben, csak az, hogy egy sztárral voltam egy légtérbe. Elejétől fogva tetszett benned, hogy olyan kedves és megértő voltál velem, ezért pillanatok alatt megnyíltam előtted és olyan dolgokat mondtam el neked, amit egy idegennek soha nem fecsegnék el - mosolyodtam el, ahogy felidéztem magam előtt a rég megtörtént emlék foszlányt. - Egyből felajánlottad, hogy költözzek hozzátok, mikor igazán nem is ismertél. Elkápráztattál a kisugárzásoddal és, ahogy telt az idő beléd szeretettem. Nem akartam, küzdöttem a bennem tomboló érzések ellen, hiszen neked ott volt Perrie. Tiszteletben tartottam a kapcsolatotokat, de mikor megtudtam, hogy szakítottatok, kezdtem reménykedni. Reménykedni abban, hogy lehet valami köztünk és kis idő elteltével tényleg lett. Én voltam a legboldogabb lány a világom, amiért tudhattam, hogy az enyém vagy, melletted kelhettem fel, akkor csókolhattalak, ölelhettelek meg, amikor akartalak és a rózsaszín burkon kívül nem volt körülöttem semmi - meséltem szüntelenül, mire a vállamon fejét pihentető fiú, felemelkedett és szemembe nézve figyelt. - Minden pillanatban veled akartam lenni és azt hittem néhány napon kívül lehet köztünk valami, de nem így lett. Egy hetet voltunk együtt, ami idő alatt annyira megszerettelek, hogy látod még most se tudom kiűzni a szívemből - nevettem fel, mire neki is mosolyra húzódott szája. - Szó nélkül elhagytál és mikor megtudtam, hogy Harry mit érzett irántam, a karjai közé menekültem. Próbáltalak elfejteni, de nem ment. Sírtam és sírtam, nap hosszakat, de nem tudtam rád haragudni és mikor megtudtam, hogy Pezz fenyegetései miatt csináltad azt, amit, megbocsájtottam. Ahogy ezt elfelejtettük minden olyan jó volt, megint éreztem, hogy élek, de csodák csodájára, megint jött a baj. Azt hitted, hogy Zac a barátom és megcsaltalak, pedig nem így volt. Elegem lett, hogy nem bíztál bennem, ezért ténylegesen is megszakítottam veled a kapcsolatot, annak ellenére, hogy nehezemre esett - csuklott el a hangom, ahogy az emlékek ismét cikázni kezdtek a szemem előtt. - Rettenetesen éreztem magam, szinte remeteként éltem és ezt bátyám megunva, felajánlotta, hogy jöjjek veled ide. Nem tudtam mit csináljak, de felejteni akartam, mert az a rengeteg rossz, ami közre fogott, kezdett az őrületbe kergetni. Szenvedtem a hiányodtól, összevesztem a szüleimmel, Dina-ék elköltöztek, egyszóval egyedül maradtam. Ha nem lett volna velem Zac, biztos összeroppantam volna. Eljöttem Londonból azzal a céllal, hogy új életet kezdek, ami sikerült is. Egyre jobban éreztem magam, énekes, színész nő lettem, amit nagyon szeretek és ennyibe örülök, hogy itt kötöttem ki. A rajongóim is támogatnak, szeretnek és ez nagyon sokat jelent. Most pedig ismét elértek a gondok, mivel a testvérem súlyos beteg, apám haragszik rám, téged pedig szeretek, de nem lehetek veled. Újra minden összekavarodott és attól félek, hogy megint az lesz, mint Londonban - sütöttem le szemeimet és elkezdtem ujjaimat tördelni. - Röviden ennyi.
Nem mondott semmit csak engem fürkészett hosszú percekig. Már azzal voltam, hogy felállok és elmegyek más fele, mert a rám nehezedő nyomás kezdett megőrjíteni.  A lábamat néztem, ami a hűsítő tóba lógott, óvatosan csapkodtam a vizet, azzal is segítve azon, hogy amit a mellettem ülő férfi hallgatással töltött, kibírjam. Nagyot sóhajtottam, mire keze csuklómra simult és gyengéden kérte, hogy bújjak hozzá. Kérését egyből teljesítettem, arcomat pólójába rejtettem és könnyeimet próbáltam visszatartani. Erős karjai óvóan fonódtak körém és a derekamnál felcsúszott póló láthatóvá tette bőrömet, amin apró köröket írt le. Minden egyes érintése a padlóra követelt, még a legkisebb is. Hatalmas hatással volt rám és ha akartam se tudtam volna elszakadni tőle. Túl fontos ahhoz, hogy még egyszer eldobjam magamtól és tűrjem, hogy mással van. 
- Minden egyes mondatodat megértettem és szerintem én is ezt tettem volna, de többet ne csinálj ilyet, kérlek - szólalt meg halkan, amitől kirázott a hideg, mert fülem mellett mozgott a szája. - Nem bírnám ki, ha még egyszer elveszítenélek. Rengeteget álmodoztam arról, hogy Zoe a közös lányunk és boldogan neveljük, de nem így lett. Mindent elrontottam és rettentően sajnálom, amiket tettem. Ha nem vagyok olyan, mint régen, akkor mai napig boldogan élhetnénk Londonban. Érettebb fejjel mindent jobban látok és rettentően szégyellem magam. Tapló voltam és tudom, hogy a szavak nem sokat érnek, de hidd el, megváltoztam. Nem vagyok az a fafejű, tini, aki csak magát veszi figyelembe. Az életembe te és a lányom a legfontosabb. 
Ahogy mondta az eszébe jutott dolgokat, a szemembe könnyek gyűltek, amik kis idő elteltével szabad utat kaptak és erősebben öleltem magamhoz. Szinte ittam minden szavát és utolsó mondata vizhangzott a fejembe. Zoe és én vagyok neki a legfontosabb, ami hatalmas szó. Nem akartam sírni, mert már eleget tettem azt, de minden egyes szava simogatta szívemet. Elhittem, amit mondott, mert szeretem és akárhogy mással vagyok jelen esetben nem érdekelt. 
- Zayn én nem ítéllek el azért, mert neked van egy lányod - távolodtam el tőle és barna szemeibe néztem. - Sőt. Felnézek rád, amiért egyedül neveled a munkád és minden egyéb gondodat eltekintve. Hibáztál, ahogy én is és minden ember, de attól nem vagy kevesebb. Ahogy te is mikor megtudtad, hogy ő már fejlődik az anyja hasában, most én is a jó oldalát nézem. Van egy aranyos, okos és nem mellesleg gyönyörű kislányod, akit máris megszerettem, pedig egy napja, ha ismerjük egymást. Nagyon hasonlít rád - mosolyodtam el, mire az előttem ülő személy is így tett, majd megfogta kezeimet. - A szemei, a haja, a bőre színe, de legjobban a kisugárzása az, amit csak tőled örökölhetett. Kedves, barátságos, de egyben egy kicsit bezárkózódóbb, amilyen te is vagy.
Minden szavamnál nagyobb lett a mosolya, ami engem is mosolygásra késztetett. Jó volt végre látni, hogy a szemei is mosolyogtak és nem csak erőltett egy grimaszt ajkaira. Amióta ide jött Californiába, most láttam először igazán boldognak. Homlokához hajoltam és nyomtam rá egy hosszabb puszit, amitől egy pillanatra lehunyta csillagként ragyogó szemeit. Ahogy egymásra néztünk, nem kellett semmit sem mondanunk, szavak nélkül is megértettük a másikat. Tudtam, hogy többet akarna, mint barátság, ahogy én is, de nem lehet. Nem lenne szívem egyedül hagyni Justin-t azok után, amiket megtett értem. Részben neki köszönhetem, hogy most ott vagyok, ahol. 
- Zayn nem szeretnék veled rosszba lenni, mert fontos vagy nekem és bár nem lehetünk együtt, de barátok, azért lehetünk. Hiányzol és visszaszeretnélek kapni valamilyen formában - néztem rá, mire arca ismét felvidult és felállt helyéről. 
- Gyere ide te - nyújtotta le egyik kezét felém, amit egyből el is fogadtam. - Barátok - súgta a fülembe, mikor erősen magához vont. - Furcsa kimondani, de megpróbálom elfogadni. 
Örültem, hogy megértett és nem csinál balhét, mert nagyon fontos az életemben és nagy szükségem van rá, még ha teljes igazából el se hiszi. Fejemet hátrébb döntöttem, hogy lássam arcát, amit észre vett és rám vezette tekintetét. Mind a ketten elmosolyodtunk és mikor meleg ajkai arcomhoz értek, elkapott egy érzés, amit próbáltam erősen csitítani. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de nem tettem meg. Nem szabad! Alig láthatóan megráztam fejemet, hogy észhez térjek az álmodozásomból, de Zayn így is észre vette és már csak engem vizslató, kíváncsi szemeit láttam meg. 
- Min gondolkodsz ennyire? - mosolyodott el kedvesen. 
- Semmin, nem érdekes - vágtam rá gyorsan és akár csak egy tini, elpirultam. 
Arcomat próbáltam takarni, de nem tudtam, mert államnál fogva felemelte fejemet. Ahogy megláttam nagy mosolyát, még jobban elöntött a melegség. 
- Még mindig nem akarod elmondani? - kérdezte nevetve, ami zene volt füleimnek. 
Olyan régen hallottam ezt a hangot és láttam, ahogy orrát aranyosan felhúzza. Kiélveztem a látványt, majd arcomat mellkasához nyomtam, ezzel jelezve, hogy nem szeretném elmondani, ami a fejembe cikázott.
- Te tudod, de én is arra gondoltam, amire te - mondta halkan, mire felkaptam fejemet és rámeredtem. - Azért, mert három évig nem láttalak, még ismerlek - simogatta meg hosszú ujjaival arcomat. 
- Az a baj - morogtam, mire ismét felkacagott, ami engem is arra késztetett. 
Ahogy régen, úgy most se változott meg az, ha ő nevetett, akkor én is. Az a hang, amit kiadott magából, arra kérte az embert, hogy ő is nevessen és boldog legyen. Ez is rettenetesen hiányzott. 
- Miért baj, ha ismerlek? - kérdezte, mire ránéztem és megrántottam a vállamat. - Szerintem ez jó dolog. 
- Nem minden esetben - hallattam halk hangot, szinte az orrom alatt mondtam, de meghallotta.
- Mint például az előbb is. Megakartál csókolni, ahogy én is téged, de nem tettük meg - mondta, miközben nézte a vizet.
Nem mondtam semmit csak elfordultam egy másik irányba, mert éreztem, hogy arcom ismét más színt vett fel, mint amilyen valóban volt. Mellkasom előtt összekulcsoltam kezeimet és figyeltem, ahogy a hattyúk nyugodtan úszkáltak a tükör tiszta tóban. Olyan kecsesen mozogtak és úgy tűnt, hogy semmi gondjuk nem volt. Ha tudták volna nekem mennyi volt. Megsajnáltak volna szegény madarak. Ahogy ezen gondolkodtam, két kéz siklott derekamra, majd a fogva tartó kezek összezáródtak a hasamnál. Egy pillanatra becsuktam szemeimet, mert szerettem, ha ezt csinálta, még ha nem is szabadott volna neki. 
- Miért csináljuk ezt Ashley? - kérdezte kérlelő hangon, mire nagyot sóhajtottam és megfordultam ölelésében. - Ha szeretjük egymást, akkor miért nem vagyunk együtt? Egy olyan ember mellett akarsz élni, akit nem is szeretsz? Miért csinálunk viccet ebből az egészből, ha tudjuk mi a nyilvánvaló? Én nem tudom elfogadni azt, hogy csak barátok vagyunk - túrt bele hajába, majd tenyerét ismét oldalamon éreztem. 
A szavak bennem ragadtak, mert tudtam, hogy igaza volt. Hiába küzdöttem, ha a szívem mást diktált, mint az agyam. Szükségem van rá, mert ő az, aki a mindenséget jelenti nekem és tudom, hogy szeret. Viszont szeret és ez nagyon fontos dolog, ahogy az is, hogy mással vagyok, mikor neki mondom, hogy szeretem. Justin-nak is számtalanszor elmondtam ezt a szót, de más jelentése volt, mint, ahogy Zayn-ek mondom. Miért áltatom magam, ha tudom kit akarok és ki mellett akarok lenni egy életen át? 
- Nem tudom, de azt igen, hogy nagyon, nagyon szeretlek és nem akarlak újra elveszíteni - adtam hangot érzéseimnek, mire halványan elmosolyodott és arca közeledni kezdett az enyém felé. 
Hajszál választott el ajkaitól, ami megőrjített, mert végre érezni akartam. Lehelete csiklandozta arcomat és halk szavai simogatták minden porcikámat. 
- Én is szeretlek és nem engedem, hogy másé legyél - ejtette ki lassan szavait, majd ajkait enyémekre tapasztotta. 
Ahogy megéreztem a régen érzett érzést, belenyögtem csókunkba. A hasamban lévő pillangók életre keltek hosszú álmukból, a fejem kába volt és a lábaim is alig tartottak. Ahogy Zayn megérezte gyengeségem, még erősebben szorított magához. Nyelveink vad táncot jártak, ami egyre érzelmesebbé vált, ahogy megbizonyosodtunk arról, hogy egymáséi vagyunk. Egyik kezemet tarkójára simítottam, míg a másikkal selymes hajába túrtam. Ahogy ujjaim fejét barangolták be, ő is hangot adott tomboló vágyainak, majd erősebben nyomta ujjait derekamba. Másik keze tarkómat cirógatta, amitől még gyengébb lettem. Pihegve váltunk el egymástól és homlokunkat a másikénak döntve néztük egymást. Az az érzés, ami átjárt, mindent felül múlt. Végre az egyik felem boldog volt és ami űr keletkezett Zayn hiánya miatt, most begyógyult és majd kiszakította a mellkasomat. Szeretem és nem fogom elkövetni azt a hibát még egyszer, amit három évvel ezelőtt megtettem. Ő az aki kell és nem csak pár napra, hanem egy életre.