29.rész Hosszú évek

Hi Kedves Olvasóim! Hogy vagytok, minden oké veletek? Ismételten köszönöm a támogatásotokat, nem tudok mást mondani. Tudom, szinte minden egyes alkalommal leírom ezt a mondatot, de fantasztikusak vagytok és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni! Nem csacsogok tovább, csak még annyit, hogy remélem tetszeni fog a rész!
Kellemes hétvégét és nagyon vigyázzatok magatokra! :)

                                  Big hug: Fanny


Három év. Ennyi idő telt el, amióta elhagytam az akkori életemet és újat kezdtem. Nehezen ment a beilleszkedés, pedig könnyen alkalmazkodok mindenhez, de akkor nem ment. Az első néhány hónapba még rosszabbul voltam, mint előtte és csak sírtam. A szobámból soha ki nem mozdultam, csak könyveket bújtam és zenét hallgattam. Az internetet, újságokat és tévét kizártam az életemből, mert nem akartam semmit tudni a fiúkról, mert félő volt, hogy még jobban összeroppanok, ha meglátom őket, ahogy mosolyognak és élvezik, amit csinálnak. Most már teljesen jól vagyok, élvezem California melegét, bámulatos hangulatát, de ezeket a dolgokat még mindig kerülöm. Nem akarok róluk tudomást szerezni, mert én hagytam őket ott és ez így van rendjén. Biztosan kerestek, de mindent kitöröltem. A twitter-t, facebook-ot és a telefon számomat is megváltoztattam, miejst ideértünk. Hiányoznak, nagyon hiányoznak és rengeteget gondolok rájuk, szinte mindig, de én lezártam a múltat és a jelennek élek.
Régen elakartam kezdeni a modellkedést, de nem tettem meg, mert nem akartam híres lenni és távol lenni a családomtól, barátaimtól. Ez is megváltozott, mivel a három év elteltével színész, énekesnő lettem. Nem kellett sokat küzdenem azért, hogy ez legyek, mivel bátyám már előttem egy évvel is színészkedett és könnyedén elhelyezkedtem ebben az iparban az ő és barátai, főnökei segítségével. Most így visszagondolva nem értem miért nem akartam ezzel foglalkozni, mivel fenomenális érzés, ha felmegyek a színpadra és meglátom második családomat; a rajongóimat. Rengetegen vannak ez nem vitás és nagyon szeretem őket. Mindig, mindenben támogatnak és akármilyen rosszat cselekszem, továbbra is felnéznek rám és szeretnek. Szemem könnybe lábad, amikor koncerteken velem együtt énekelnek, táncolnak és mikor vége mindennek akkor tornádóként csapnak le rám, hogy legalább egy képet készítsek velük. Fantasztikus emberek egytől-egyig és nem tudom nekik elégszer megköszönni, amit tesznek értem. Bár híres vagyok, szerencsére még a fiúk és a családom nem talált rám. Nem tudom, hogy ez miért van így, mivel rengeteg újságban szoktam szerepelni, a tévéről ne is beszéljünk. Igaz, nincs annyi idejük, hogy folytonosan a gép és tévé előtt üljenek, de akkor is érdekes szituáció.
Visszatérve új otthonomhoz, egyszerűen imádom. A tenger zúgása, a nap szüntelen, meleg, sokszor forró fénye, az élet, ami itt uralkodik, egyszerűen megváltoztatott. Ahogy elnéztem az embereket, mikor idejöttem furcsának tartottam őket a viselkedésük miatt, mivel mindet olyan könnyen, akadálymentesen vettek. Az idő múlásával rájöttem, hogy csak élik az életet és nem törődnek azzal hogy, mi lesz holnap. Én is átvettem ezt a szokást és mindent jobb szemmel látok. Nem félek attól, hogy mi lesz ennek és ennek a következménye, ha hibázok, legalább tanulok belőle, egyszóval minden szempontból megváltoztam. Nem csak a személyiségem, de a kinézetem is más lett. Vállig érő hajam, már szinte derekamig leér, fehér bőrön barna színbe burkolózott és az alakom is rengeteget változott. Öltözetem a laza stílus helyett, inkább elegáns lett, de még most se vetem meg a szakadt farmernadrágot és a laza pólót. Itthon rendszerint ezekben vagyok csak az a baj, hogy ez nagyon ritka. Keveset vagyok itthon, ahogy Zac is, mivel már őt is ismeri az egész világ és nagyon szeretik. Nem csoda, hiszen ő is mindent megtesz rajongóiért és állítása szerint csak miattuk csinálja azt, amit. Ritkán látjuk egymást, mivel ha én itthon vagyok, akkor ő a világ másik végén és ez fordítva is így van. Ezt a részét nagyon nem szeretem a karrieremnek, mivel nagyon szeretem őt. Mikor elsőnek voltunk távolt egymástól több, mint két hónapig, azt hittem, hogy megbolondulok. Hiányzott az ölelése, hangja, mindene. Ahhoz voltam szokva, hogy mindig mellettem van, bármi gondom, bajom van számíthatok rá, de már két és fél év alatt hozzászoktam ezekhez a dolgokhoz. Muszáj volt.
Bár nagyon szerettem Zayn-t és ez most is így van, de nem bírtam a hiányát. Tovább léptem, pedig nem akartam, mert hittem abban, hogy mi még egyszer együtt leszünk és úgy lesz, ahogy elterveztük. Az örökké szó valós fogalom lesz számunkra, de nem lett és nem is lesz így. Egy év elteltével a bátyám közrejátszása révén megismerkedtem Justin Bieber-rel. Mikor megláttam, már akkor valami furcsa érzés járta át a testemet, de csak szégyenlőségnek tituláltam, semmi másnak. Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban összekovácsolódtunk és rengeteg közös tulajdonságot fedeztünk fel egymásba. Nem akartam közel engedni magamhoz, mert Zayn lebegett előttem és reménykedtem. Ő is híres, méghozzá nagyon, de mindig szakított rám időt és sokszor meglepett egy-egy film forgatásán vagy fellépéseken a jelenlétével. Tapintatos, kedves fiú és beleszerettem. Nem úgy, mint Zayn-be, de tudom, hogy szeretem és szükségem van rá. Nagyon sokat segített, támogatott rosszabb napjaimon és óriásnak tűnik a szemembe emiatt. Az a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, amikor félve, szinte suttogva kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője. Ahogy hatalmas, barna íriszeibe néztem elállt a lélegzetem, de nem a kérdés miatt, hanem amiatt, hogy mennyire hasonlított Londonban élő, régi szerelmemre. Akkor ott igent mondtam neki és nem bántam meg. Elsőnek féltem, hogy azért táplálok iránta ilyen érzelmet, mert nagyon hasonlít Zayn-re, de ahogy jobban megismertem, rájöttem, hogy egy külön személyiség. Míg Zayn csöndes, visszahúzódó, addig ő nagyszájú és harcias. Tetszik benne, hogy annyira vonzódik hozzám, amennyire és érezteti velem, hogy hozzá tartozok. Nagy port kavart a világba, hogy egy pár lettünk, de úgy ahogy Zayn el, úgy vele is örültek a kapcsolatunknak. Féltem, hogy Justin rajongói bántani, sértegetni fognak, de nem így lett. Rengeteg üzenettel bombáztak meg twitter profilomon, amit akkor aktivizáltam újra, mikor híres lettem. Tudtam, hogy meg kell tennem, mert máshogy nem tudnám elérni azokat a lányokat, fiúkat, akiket annyira szeretek és hálával tartozom nekik. Aranyos és megható üzeneteket küldtek, amikre megpróbáltam válaszolni, kisebb-nagyobb sikerrel. Mai napig támogatnak és írják, hogy jönnek a koncertjeimre, ami nagyon jól esik.
Kíváncsi vagyok, hogy ennyi idő alatt mennyit változhatott Zayn, Harry, Liam Louis és Niall. Bármelyik pillanatban megtehetném csak rájuk keresnéj az interneten, de nem merem. Nem merem, mert a látványtól újra magamba fogok zuhanni és azt nem akarom. Örülök, hogy megtaláltam a boldogságot, a feltétel nélküli szerelmet és bátran elmondhatom, hogy tökéletes az életem. Megszeretném ölelni, puszilgatni őket és bocsánatot kérni mindenkitől, akit megbántottam. Szeretném tisztázni apával és Emma-val a dolgokat és látni, ahogy Dina és Jason boldogan élnek. Perrie. Ő az egyetlen ember, aki tudja, hogy hol vagyok és tartjuk a kapcsolatot. Amikor csak tudunk meglátogatjuk egymást és rengeteget beszélgetünk, viccelődünk. Nem tudom honnan vagy miképpen tudta meg, hogy itt vagyok, de egyik nap Zac bejött a szobámba és mondta, hogy vendégem van. Kelletlenül ballagtam le a nappaliba, mivel nem akartam senkivel beszélgetni, jó pofizni, de mikor megláttam a fehér kanapén ülő, szőke lányt, a szemem könnybe lábadt és mosolyogva borultam a nyakába. Három hónapig nem láttam és szerencsémre nálunk töltött két hetet, mivel pihenőt kaptak a turné után. Akkor billentem helyre, az ő segítségével, mivel amíg velem volt, addig küzdött azért, hogy mire elmegy rendbe legyek. Sikerült is neki és hatalmas hálával tartozom neki ezért és még sok mindenért. Mai napig nem tudom felfogni, hogy hogy lehetséges ez. Három és fél évvel ezelőtt az első találkozásunk egy plázában történt és szinte leszedte a fejemet a szájával. Próbálta megkeseríteni az életemet, ami majd nem sikerült is neki, de most itt vagyunk az egyik legjobb barátnők és nem tudnánk, hogy mi lenne velünk egymás nélkül.
Rossz volt a múltam, még is hiányzik. Hiányzik a házam, London hangulata, a nyüzsgés és félve mondom, de a bánat is. Szomorú, összetört voltam, de legalább ott lehettem, ahol akartam. Az angol fővárosba, ahol leakartam élni az életemet Zayn-el és a családom, barátaim társaságában. El és Dani... Róluk se tudok semmit és nagyon hiányoznak. Rengeteget gondolok rájuk is és mikor szemem elé tárulnak a velük megtörtént vásárlások, pletykázások, sírva fakadok. Minden emlék a múltamból ezt hozza ki belőlem.
A tengerparton ültem, kezemmel a langyos homokot piszkáltam, ami az árnyék miatt nem égette kezemet és ezeken a dolgokon gondolkodtam. A lágy szellő könnyen kapott bele hosszú, göndör hajamba és simogatta orcámat. Imádtam a tengert nézni és hallgatni a beszédét, ami már szinte mesélt nekem. Kezeimet lábaimra vezettem és átöleltem azokkal. A könnyek ismét kicsordultak szememből, amit egyből le is töröltem, mert nem akartam szomorú lenni, mikor itthon vagyok a bátyámmal és nem egymástól távol.
- Túl sokat gondolkodol - hallottam meg hirtelen magam mellett a gondolt személy hangját, mire ijedten felé kaptam fejemet. - Nem akartalak megijeszteni.
- Nem ijedtem meg csak meglepődtem - mosolyogtam rá.
Ismét a távolba néztem és figyeltem, ahogy szépen lassan ment le a Nap. Sok helyen láttam már, ahogy lemegy és átveszi helyét a Hold, de itthon valahogy másabb. Miközben nézem eltudok gondolkodni és rágódni a múlton, ami elmúlt, de nem tudom kiverni a fejemből. A pálma fák ide-oda dülöngéltek a széltől, ami felváltotta a kellemes fuvallatot. Vitte a homokot magával és letette valahova, ahogy engem is a sors. Életembe nem gondoltam, hogy idefogok kerülni, de így lett. Itt vagyok és úgy néz ki, hogy itt is maradok.
- Megint a múlt? - kérdezte halkan, miközben ő is a hullámzó, türkizkék víz tömeget kémlelte.
- Igen - válaszoltam hasonló hangnemben és a táj helyett a homokba süppedt lábaimat figyeltem.
- Nem vagy boldog? - kérdezte csalódott hangon és rám nézett.
Utáltam ilyennek látni, mivel én tettem ilyenné. Bajt, bánatot és egy roncsot -magamat- hoztam a vállára. Rengeteg mindent kellett kibírni mellettem, mégis itt van és szeret. A testvérem és ha három évvel ezelőtt nem ismerem meg, akkor úgy élném az életem, hogy nem tudok róla, pedig ő egy kincs. Egy kincs, aki nem fényes és hibátlan, de számomra a mindenséget jelenti. Amióta vele vagyok, úgy kiismertem, hogy már a nézéséből vagy a szája állásából is tudom, hogy mi a gondja vagy öröme. Ismerem, mint a tenyerem, ami jó, de néhány esetben rossz, mint például most. Szemei csillogásából tudom, hogy megbántottam, pedig nem úgy van, ahogy ő gondolja. Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok, de azok a személyek, akik mindig elmémben vannak, nem engedik, hogy elfelejtsem őket. De kit áltatok?! Nem is akarom őket elfelejteni, mert hiányoznak és bármit megadnék, ha még egyszer láthatnám hogy élnek, mit csinálnak és tudnám, hogy gondolnak rám.
- Miért kérdezed mindig ezt? - kérdeztem vissza nyugodt hangon, de nem kaptam választ. - Számtalanszor elmondtam, hogy boldog vagyok, de nem tudom csak úgy kiverni őket a fejemből.
- Tudom, de sokszor azt hiszem, hogy én vagyok a hibás - állt fel és elindult a parton helyezkedő házunk felé, ami mind kettőnknek biztonságot, nyugalmat nyújtott.
- Zac! - kiabáltam utána, mire felém fordult és odarohantam hozzá. - Nem vagy hibás semmiben. Kérlek, ne rágd magad ilyen hülyeségeken. Boldog vagyok, hidd el - bújtam szorosan hozzá és arcomat nyakába fúrtam.
- Köszönöm - súgta a fülembe, majd nyomott egy puszit a homlokomra és bement az udvarra, utána pedig már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam.
Ilyenkor mindig ezt szokta mondani és nem tudom, hogy mire érti. Nekem kellene hálálkodom, azért amit tette értem, nem pedig neki. Sajnálom, mert csak bánatot hozok rá, pedig ő egy 28 éves férfi, aki már felnőttnek számít, de imád viccelődni. Amióta itt vagyok, alig láttam nevetni és a mosolya is csak ritkán bukkan elő. Elrontottam mindent és hogy most ilyen a bátyám, annak csak is én vagyok a hibája. Talán rossz ómen vagy nem tudom mi vagyok, de én csak bajt tudok magammal vinni bárhova is, ami borzasztóan dühít. Olyan személyeknek veszem el a kedvét, akiknek nem akarom.
Lassú léptekkel követtem példáját és bementem az udvarra, de inkább a házba nem mentem. Lehet, hogy Zac most egy kicsit egyedül akart lenni, ezért inkább hagytam. Leültem a medence szélén elhelyezkedő hinta ágyba és meglöktem azt egyszer-kétszer, majd feltettem a lábamat is és összekuporodtam. Jobban visszagondolva testvérem csak néhány hete ilyen, előtte nem csinálta ezt. Talán most jött rá, hogy mennyi bajjal járok és megbánta, hogy magával hozott? Vagy szégyelli, amiért olyan húga van, mint én? Sokan nem tudják a múltamat, de aki igen az sajnál és óvatosan beszélget velem, pedig semmi szükség rá. Nem kell senkinek se sajnálnia, a lábamra álltam és most itt vagyok, élek. Sok mindenen mentem keresztül, de kibírtam és olyan szinte emeltem magam, ami pont jó számomra. Itt vagy a bátyám, Justin, a rajongóim és barátok, akik nem olyanok, mint a régiek, de szeretem őket.
A melegtől és csendtől álomba merültem és már csak arra ébredtem fel, hogy testvérem a hinta ágy mellett guggolt és engem nézett. Kikerekedett szemekkel ültem fel és vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette meg. Mostanában mindig én kezdem meg az ilyen beszélgetéseket és rendszerint az a vége, hogy magamra hagy egy halom kétellyel együtt. Megfontolt mozdulatokkal telepedett le mellettem, majd mellkasára húzott és egy nagyot sóhajtott.
- Mi a baj Zac? Olyan furcsa vagy - hallattam magamnak halk hangot és vártam válaszát, de csak ismét sóhajtott egyet. - Kérlek, mondd el. Hátha tudok segíteni.
Óvatosan simogatta hátamat, ami nagyon jól esett, mert már régen csinálta. Amióta megváltozott, velem szemben is másabb lett. Mint, akit kicseréltek. Régen szinte megállás nélkül puszilgatott, ölelgetett, de ebben az elmúlt néhány hétben jó ha egy héten egyszer megcsinálta. Vagy annyiszor se, mivel ritkán látjuk egymást a munkánk miatt.
- Nagyon nehéz ezt elmondanom - emelte rám szemeit, mire eltávolodtam tőle, hogy lássam minden porcikáját. Ahogy mondtam egy mozzanatából tudom, hogy mi bántja, de most nem tudok rájönni. 
- Akkor mondd el könnyen - fogtam meg egyik kezét, de egyből kihúzta azt szorításomból és keserűen felnevetett. 
Nem tudok rajta eligazodni. Akármennyi távolság volt köztünk, mindig felhívott és elpanaszolta gondjait vagy vidáman mondta boldogságának okát, de most olyan furcsa. Távolság tartó, csöndes és felettébb titokzatos. Hiányzik az a bátyám, aki annyira szeretek és tisztelek. Nekem apa után ő a második ember, akire Istenként tekintek. Most érzem csak át igazán, hogy milyen lehetett neki, mikor én voltam ilyen. Én is nehezen viselem tőle ezt a viselkedést, akkor minden bizonnyal ő is ilyen véleménnyel volt rólam. Nem szeretem és nem is akarom ilyennek látni. 
- A húgod vagyok, nekem mindent elmondhatsz - folytattam tovább beszédemet és szinte könyörögtem neki, hogy ossza meg velem gondjának okát. - Régebben mindent elmondtál, akármiről volt is szó. Akkor is meghallgattalak, segítettem és most is megteszem.
- Éppen ezért nem mondhatom el, mert a húgom vagy - nézett rám egy pillanatra, majd lassan lehajolt térdig érő farmerje oldalzsebéhez, majd kivett onnan egy doboz cigarettát. 
Elkerekedett pupillával figyeltem, ahogy begyújtott egy káros ocsmányságot, majd szájához emelte és egy nagyot szívott belőle. 
- Te mit csinálsz? - kérdeztem halkan és le voltam hűlve, hogy pont ő, aki világ életében utálta már csak a kinézetét a ciginek előszeretettel szívta. 
- Nekem már úgy is mind egy - rántotta meg vállát és nem foglalkozva azzal, hogy megállás nélkül néztem, amit csinál tovább szívta. 
Komótosan emelte szájához, majd fújta ki a füstöt és ezt addig néztem, amíg el nem fogyott. Eloltotta, majd felállt és már indulni akart, de én is követtem cselekedetét és utána szóltam. 
- Mi lett veled Zac? Velem van bajod vagy miért vagy ilyen? Ha gondolod elmehetek, egy szavadba kerül - néztem szemeibe és ellent mondást nem tűrő hangnemmel beszéltem. 
- Elakarsz menni? - kérdezte félve, elkerekedett szemekkel. 
- Ha azt akarod, akkor igen - bólintottam egyet megerősítés képen. - Megváltoztál és velem se vagy olyan, mint voltál. Mi változott meg? - halkult el a hangom és kezeim magam mellé estek. 
- De nem akarom, hogy elmenj, szükségem van rád - lépett felém egyet, de azzal a mozdulattal én is léptem csak hátra. 
- Akkor miért csinálod ezt? - tártam szét kezeimet. 
Válaszát meg se vártam, gyors léptekkel mentem be a házba, onnan pedig fel a szobámba, mert úgy éreztem most nekem kellett otthagynom. Könnyes szemekkel törtem be a szobámba és ahogy bementem az ajtón, be is zártam. Úrrá lett rajtam a félelem. Féltem, hogy Zac-et is elfogom veszíteni és ténylegesen egyedül maradok. Már csak ő van nekem és Justin. Nem akarom ezt, mert rettentően szeretem és mindent megakarok tenni, hogy újra az legyen, aki valójában. Leültem az ágyamra és néztem ki a fejemből a könnyek szüntelenül folytak ki a szememből. Azt hittem, hogy többet nem fogom őket látni, de tévedtem. Lábamról lerúgtam a fekete, ezüstös papucsomat és bebújtam az ágyba, a vékony, puha plédet, pedig magamra terítettem. Fejemet a falnak döntöttem, míg hátam a hűs ágy támlának simult. Kezembe vettem egy zsebkendőt és letöröltem sós könnyeimet, amik megállás nélkül szántották fel arcomon a bőrt. A bánat újra a markába vesz és ezt nem akarom. Minden rosszat elakarok kerülni, de valahogy mindig rám találnak és nem hagynak nyugodni. El sem bírom képzelni, hogy mi lehet az a nagy dolog, amit bátyám nem mert elmondani. Talán beteg vagy valami gond van a karrierjével? Minden lehető kérdést feltettem magamban, de hasztalanul, mert csak Zac-től tudhatom meg a választ. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, ezért nehézkesen, de kivettem onnan és arcomra mosoly kerekedett, ahogy megláttam barátom fényképét a kijelzőn. Gyors mozdulattal húztam el a zöld ikont, mert már alig vártam, hogy halljam a hangját. 
- Szia Drágám - köszöntöttem egy kis kedvet véve hangomba. 
- Szia Kicsim - mondta boldogan és tisztán kivettem a hangjából, hogy mosolygott, amit annyira szerettem. 
- Mi újság? Hogy vagy? - kérdeztem lelkesen, mert már tegnap óta nem hallottam a hangját és kíváncsi voltam, hogy mi történt vele azóta. 
- Velem minden rendben, de veled úgy hallom, hogy nem. Mi a baj Hercegnőm? - váltott át aggódó hangnembe, ami megmosolyogtatott. 
Úgy ismer, mint a tenyerét és mindig tudja, ha valami bajom van. Én is túlságosan ismerem, ami számomra jó dolog, mert mindenben segíteni akarok neki, ahogy csak tudok. Nagyon hiányzik és már alig várom, hogy lássam. Lassan egy hónapja nem találkoztunk és számunkra ez rengeteg idő. 
- Zac - mondtam egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Valami nincs vele rendben, de nem akarja elmondani.
- Figyeld meg, idővel elmondja. Ne legyél vele ennyire akaratos. Elhiszem, hogy érdekel, ami vele történik, de adj neki egy kis teret - hallatott kedves, megnyugtató hangot. 
- Igazad van - értettem vele egyet. - Nagyon hiányzol. Mikor láthatlak?
- Ha kinézel az ablakon, akkor megtudod - nevetett fel, majd megszakította a vonalat. 
Gyors mozdulatokkal hámoztam le magamról a puha textilt, majd odaszaladtam, ahova utasított. Ahogy kinéztem rajta, megláttam őt egy hatalmas csokorral a kezében és bőszen mosolygott. Az udvart megvilágító lámpák engedték, hogy a sötét ellenére lássam hibátlan arcát, gesztenye barna szemeit és kisfiús, egyben lehengerlő mosolyát. Aranyosan felém intett, mire csak szám elé kaptam kezemet és a kezemben tartott készüléket a földre ejtettem. Nem foglalkoztam vele csak lábamra vettem a papucsot és eszeveszetten szaladtam, majd szedtem a lépcsőfokokat. A világos barna kövön csak azt lehetett hallani, ahogy a lábaim nagy erővel csapódtak a talajhoz és mikor a bejárati ajtóhoz értem nagy erővel nyitottam ki azt. Mire kiértem már ott állt velem szembe, kezeit felém nyújtva, amitől még jobban szaladni kezdtem. Nagy erővel vetettem magam kezei közé, de időben elkapott és megpörgetett a levegőben. A boldogság minden porcikámat átjártam és csak mosolyogni, nevetni tudtam. Orromat egyből megcsapta rég nem érzett parfümjének illata és érintései szinte égették bőrömet. Nem gondoltam volna, hogy Zayn után leszek-e még valaha szerelmes, de Justin az élő bizonyíték, hogy lehettem. Szeretem, nagyon szeretem és a kapcsolatunk felhőtlen és gondtalan. Arcomat selymes bőréhez nyomtam, míg ő erősen szorított magához és puszik ezreivel halmozta el nyakamat. Lábam újra a talajt érte, ezért eltávolodtam tőle, mire kezei közé vette arcomat és olyan csókban részesített, mint még soha. Egyik kezemet arcához tettem, másikkal hajába túrtam, mire óvatosan megharapta alsó ajkamat. Nevetve bújtam hozzá és fontam közre izmos derekát. 
- Tudod, hogy milyen nap van? - kérdezte egy hatalmas mosoly kíséretében, mire felemeltem fejemet és mosolyogva bólintottam. - Na milyen?
- Ma vagyunk együtt két éve - nyomtam egy kisebb csókot ajkaira, amit se perc alatt elmélyített és nem akart engedni.
Nevetve csíptem meg fenekét, mire ő is felnevetett és elvált ajkaimtól. A homlokába lógó hajszálakat felsepertem a többihez, amik hibátlanul rendeződtek el a zselé miatt feje tetején. Arca minden szegletét alaposan megnéztem és tudatosultam, hogy semmi baja sincsen. Arcát kezdtem cirógatni, mire megfogta kezemet és tenyerembe nyomott egy lágy puszit. 
- Ezt neked hoztam - vette fel az eddig a fűben pihenő hatalmas csokrot, amit a kedvenc virágaim, a fehér rózsák alkottak. - Egy kis elő ajándék.
- Köszönöm szépen - vettem át tőle, majd nagyot szagoltam a gyönyörű virágok illatából. 
Nem törődve a virággal kezeimet nyaka köré fonta, amit nevetve fogadtam és nyomtam egy puszit pisze orrára. 
- Két év - lehelte halkan és homlokát az enyémnek döntötte. - Már ennyi ideje vagyok együtt egy csodálatos nővel, aki az életemet jelenti. 
- Sok idő, de melletted pillanatok alatt eltelt - folytattam, mire mosolya még nagyobb lett, ami rettentően tetszett. 
- Szeretlek Kicsim - kezdte el simogatni arcomat, amitől kirázott a hideg. 
- Én is téged. Nagyon - tettem oda az utolsó szót, mire kezei közé kapott és elindult velem a part felé. - Hova viszel?
- Majd meglátott - bújt hozzám egy pillanatra ügyelve az ölembe pihenő csokorra. 
Egészen a legközelebbi sziklás részig sétált velem, miközben a tájat figyeltem. Az óceán játéka, a csillagok és a Hold fénye, a lágy szellő, mind elvarázsolt és úgy gondoltam ez a legszebb pillanat, ami megtörtént velem. Szerelmem szó szerint a tenyerén hordoz egy csodálatos helyen, ami már három éve az otthonom, egy hatalmas csokor terül szét kezemben és azzal lehetek, akit annyira szeretek. Ahogy odaértünk a megcélzott helyre, óvatosan leültetett egy nagyobb sziklára, majd eltávolodott tőlem és egy eldugott helyről magához vette a gitárját, majd elhelyezkedett mellettem. Ahogy elkezdte játszani az akkordokat már akkor felismertem. A világ legszebb számát kezdte el énekelni, amit ő írt, a Be alright-ot. Ahogy elkezdte énekelni a szemeim egyből könnybe lábadtak és lepergett előttem az a két év, amit vele töltöttem. Mindent kizártam magam körül csak a szemébe néztem és hallgattam gyönyörű, érzelmes hangját. Ezt a számot nekem írta és nagyon sokszor szokta elalvás előtt dúdolni vagy énekelni halkan a fülembe, amitől kis idő elteltével elalszok kezei között. Ez a mi számunk, ami szimbolizálja, hogy ha messze is vagyunk egymástól, kitartunk és szeretjük egymást. Ahogy vége lett a számnak óvatosan maga mellé tette a hangszert, majd felállt helyéről és elébem lépett. Könnyes szemmel figyeltem minden mozdulatát és még mindig a zene hatása alatt voltam és szemei babonázásában. Akárhányszor rám néz, lekábulok és azt sem tudom, hogy mit csinálok. Kezei közé fogta az enyémeket és mélyen a szemembe nézett, de nem mondott semmit csak halványan mosolygott. Pár perc elteltével egy nagy levegőt vett és beszélni kezdett. 
- Tudom, hogy két év nem sok idő, ahhoz, hogy megtegyem azt a

lépést, amit akarok, de nem tudok mit tenni, szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, veled akarom leélni az életemet és melletted megöregedni. Amióta veled vagyok, teljesen megváltoztam, csak rád tudok gondolni. Akármit csinálok te jutsz az eszembe és ha távol vagyok tőled, majd' megőrülök. Minden porcikádat szeretem és úgy fogadlak el, ahogy vagy. A hibáiddal együtt, mert nekem is vannak. Mikor több, mint két éve megláttalak a bátyád oldalán, már akkor tudtam, hogy rád van szükségem. Elvarázsoltál a kisugárzásoddal, a gyönyörű mosolyoddal és a szemeid minden egyes alkalommal levesznek a lábamról. Mindened tetszett és ahogy jobban megismertelek, rájöttem, hogy te hiányoztál az életemből. Egy olyan lány, aki viszont szeret, gyönyörű, igazságos és megbízható olyan, amilyen te vagy. Nem kertelek tovább, mert nincs értelme. Szeretlek és ezen nem változtat senki és semmi. Ashley Roberts, hozzám jönnél feleségül? - mire feltette ezt a kérdést már zokogtam és nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént velem.
Zsebéből előhúzta a vörös bársonnyal befedett kis dobozkát, amit felnyitva megpillantottam egy gyönyörű szép gyűrűt. Bal kezemet felé nyújtottam, ami remegett, mint a kocsonya, de nem foglalkozott fele, kezei közé fogta és óvatosa ráhúzta a szerelmünket szimbolizáló jelképet.
Elakarja velem kötelezni az életét egy olyan fiú, mint ő. Kézfejemmel megtöröltem szemeimet, mert már nem láttam a könnyeimtől, pedig mindennél jobban akartam gyönyörű arcát látni. Mindenem reszketett örömömben és nem tudtam mást csinálni csak a nyakába borulni. Úgy öleltem, mint ha bármelyik pillanatban elveszíthetném, pedig ez nem volt így. Most kaptam meg teljes igazából és az érzés, ami átjár leírhatatlan. 
- Igen, igen és igen - súgtam alig hallhatóan a fülébe, mire megkönnyebbülve felsóhajtott, felkapva forgatni kezdett és teli torokból kiabálni. Az egész part az ő hangjától zenget és csak öleltük egymást. Lábaim belesüppedtek a langyos homokba, ahogy letett és egyszerre csaptunk le egymás ajkaira. A gyomrom liftezett és a pillangók, akik eddig pihentek, most felkeltek és majd kihasították hasamat. Szorosan öleltük egymást és ismét felemelve lassan forgatni kezdett, de akkor se szakította el ajkát az enyémektől. Ha eddig boldog voltam, akkor most a felhők fölött vagyok, több, mint húsz méterrel, de még is felmerült bennem az a kérdés, hogy mi lenne, ha Zayn lenne Justin helyében?