2014. február 1., szombat

26.rész Egy nyugodt és gondtalan nap


Hi Everybody! :) Megjöttem a következő résszel, ahogy az ígértem, de van egy rossz hírem -vagy is nekem az-. Jövő héten nem tudok résszel jönni, mivel táncvizsgabálam lesz meg jön haza apukám Londonból és rettentő sok program gyűlt össze. Nekem ez azért rossz hír, mert minden héten szeretném hozni nektek a részeket, ahogy szoktam, de ebben az esetben ez lehetetlen. Remélem megértitek. 
Ebben a részben nem történik sok minden, de kell egy kis nyugis rész is. Hát szerintem ez az lett.
Vigyázzatok magatokra és további szép hetet kívánok! :)

                       Big hug: Fanny


U.i.: Nem felejtettem el! Igaz bár tegnap volt az, hogy Harry egy évvel öregebb lett, de így utólag is Nagyon Sok Boldog 20. Szülinapot Kívánok Neki! Hálás vagyok neki is mindenért és azért is, hogy barátaival együtt megváltoztatta az életemet! :)





Három nap eltelt azóta, amióta szakítottam Zayn-el és amióta Dina-ék bejelentették, hogy elszeretnének költözni egy saját házba. A költözés meg is történt sajnálatos módon, vagy is nem az, mert legalább ők  és egymás mellett megtalálták a szerelmet, de nagyon csöndes nélkülük a ház. Jason szobájába a bátyám költözött be, ahova nem célszerű bemenni, mert olyan lom van benne, mint ha egy bomba csapott volna be. Mi uraljuk ketten ezt a hatalmas házat és szeretett kiskutyám, akire ha csak ránézek, már is Zayn  az eszembe. Mikor megsimogatom puha szőrét és hatalmas, barna szemeibe nézek, az érzelmek megtalálnak és nem hagynak nyugodni. Hiányzik, rettentően hiányzik, de ha nem teszem magam nagyon hamar ezen a dolgon, akkor félő, hogy egy roncs leszek. Ámulattal hallgatom és nézem, ahogy barátaim a szerelem markába ragadtak és reményeink szerint soha nem is engedi ki őket, de nekem nagyon fáj, hogy így látom őket. Nem vagyok se kapzsi, se rossz akaró, de hiányzik ez az érzés, ami engem is uralt. A képek, amik a telefonomba voltak, kitöröltem, ezzel is könnyítve a lelkemen. Nehezen fog menni, hogy kiűzzem őt a szívemből, mivel minden nap üzeneteket küld, amik cseppet sem könnyítik meg a dolgokat. Elolvasom, zokogok, bezárkózok, folyton rá gondolok, megnyugodok és ez így megy minden nap. Ahogy lenyugszom, kezdődik előröl az egész. 
Apámmal továbbra sem beszélek és tudom, hogy makacs vagyok, de megérdemli. Szét szedett minket Zac-el és lássa be, hogy mekkora nagy hibát követett el. Rendszerint hív vagy eljön hozzánk, de nem válaszolok neki és be se engedem a házba. Időre van szükségem, amíg felfogom, hogy mi is történt velem, velük, mindenkivel. Sok dolog szakadt rám nagyon gyorsan és nem kis idő, mire mindent a helyére teszek és felépítek. A lelkem is romokban hever, de próbálom erősnek mutatni magam mindenki előtt, ami sikerül is, de akik már ismernek, azoknak hiába mondom, hogy jól vagyok nem hiszik el. 
Müzlim felett ülve bámultam ki a fejemből és ezeken gondolkodtam, mikor hátulról valaki megölelt és szorosan ölelt magához. Illatáról egyből felismertem, hogy egyetlen testvérem volt az, aki ilyen kedves gesztussal üdvözölt. 
- Jó reggelt Hercegnőm - nyomott egy puszit arcomra és úgy becézett, ahogy a fiúk szoktak, mivel eltanulta tőlük és ő is így hív. 
- Neked is - fordultam meg tengelyem körül, mellkasára hajtottam fejemet és szorosan vontam magamhoz. 
Ő is úgy tett, ahogy én és éreztem egyenletes levegő vételét, ami csikizte nyakamat, de nem tettem szóvá. Lassan egy hete, hogy életem egyik legfontosabb személye lett és akire számíthatok, de még mindig nem tudok betelni lényével és azzal a kisugárzásával, amivel rendelkezik. Óv, figyel rám, amit csak megcsinál és rengeteg segít abban, hogy lelkileg helyre biccenjek és a jókedvem, -ami nincsen sok- megmaradjon és meg többet és nagyobbat csináljon belőle. Hatalmas hálával tartozom neki és áldás, hogy van ő nekem. 
- Hogy aludtál? - távolodott el tőlem és mellém ült, miközben kezébe vette enyémeket. 
- Jól - mosolyogtam rá és feleszméltem, hogy amióta ezek a dolgok megtörténtek, azóta tegnap este aludtam a legjobbat.  
- Örömmel hallom - simította meg hajamat és felállt, majd csak akkor vettem észre, hogy egy pólón és bokszeren kívül nem volt rajta más. 
- Nem fogsz megfázni? - utaltam hiányos öltözetére és fedetlen lábaira böktem. - Lehet, hogy Spanyolországban meleg van, de itt a hideg is uralkodni szokott - mosolyogtam rá kedvesen és figyeltem, ahogy szem ügyre vette magát. 
- Igaz, de most már mind egy - rántotta meg vállát és engem követve készített magának egy nagy tányér müzlit. - Ma találkozol Perrie-vel? - ült le mellém ismét és érdeklődve nézett rám, miközben szájába tett egy kanállal a reggelijéből. 
- Igen, de majd csak 3 óra fele, mert próbája van - folytattam tovább én is tányérom tartalmának elfogyasztását.
Nem igazán beszélgettünk evés közbe csak néha egymásra néztünk vagy mosolyogtunk és élveztük a reggeli csendet. Én hamarabb végeztem a reggelizéssel, mivel hamarabb is kezdtem hozzá, mint ő és mosolyogva figyeltem, ahogy evett és nem tudtam máshoz hasonlítani, mint egy nagy gyerekhez. Amióta megismertem tudom, hogy a viccből, a jó kedvből nincs hiánya és minden bolondságba benne van, ami akkor bizonyosodott be, mikor Jason-nel együtt végig szaladt az utcán egy szál köntösbe, ami mellesleg az enyém, de nagyon jól állt neki a lila, szivecskés ruhadarab. Mindig próbálja viccel és bohóckodással terelni gondolataimat, ami sikerül is neki és úgy veszi, mintha egy csatát nyerne meg, ami részben igaz, mert a bánatom és rosszkedvem ellen ténylegesen is győz. 
- Tegnap meghallgattam egy számukat és nagyon tehetségesek - tette tányérjába a kanalat, ezzel jelezve, hogy elfogyasztotta a reggelijét. - Remélem Perrie tényleg normális veled, mert ha nem hírig lesz - nézett rám összehúzott szemöldökkel, mire felnevettem és felálltam helyemről. 
- Biztosítalak, hogy az, nagyon is, szóval nincs okod kételkedni benne - vettem el előle a fehér, porcelán tényért és az enyémmel együtt a mosogatóba tettem. 
- Jó, értettem - állt fel ő is és elében lépett. - Nem akarok feletted ítélkezni vagy parancsolni, mivel már te is felnőtt, 20 éves nő vagy, de azt fogadd el, hogy a húgom vagy és rettentően féltelek - fogta kezei közé arcomat és nyomott rá egy nagy puszit, amibe minden érzelem benne volt és szinte a szívemig hatolt. 
- Tudom és elfogadom - simogattam meg kissé borostás arcát, ami szintén Zayn-re emlékeztetett
Legtöbbször neki is ilyen volt az arca, ami másnak nem, de nekem tetszett, mert még férfiasabban nézett ki és jól állt számára, mint minden más. Zac-nek is jól áll ez kétségtelen, de jobban szeretem, ha neki puha az arca és hozzá dörgölőzhetek. 
- Nem akarsz megborotvákozni? - néztem rá nevetve, mire elmosolyogta magát és a hátára kapott. 
- Akkor igen, ha te fogod csinálni - ballagott fel velem egészen a fürdőszobáig és csak ott tett le lábaimra. 
- Én biztos nem - horkantam fel egyből. - Nem szeretném megvágni az arcod és azt hallgatni, hogy az én hibám. Inkább hagyd így, ha nem akarod levágni, de rám ne számíts - mondtam neki, majd sarkon fordultam, miszerint megyek a dolgomra, de ez nem sikerült. Derekamnál fogva visszahúzott, majd bezárta az ajtót és gatyája oldalába tette, mivel tudta, hogy nem lennék képes a hátsójába vagy az első testrészénél turkálni a szükséges dologért. 
- Gonosz vagy - fontam össze kezeimet magam előtt, majd leültem a kád szélére. 
- Nem is - nevetett fel szórakozottan. - Csak szeretnék egy kis időt tölteni az egy szem, csodálatos, fenomenális, káprázatos...
- Igen, hallgatlak, tovább - nevettem fel én is vártam a további jelzőket, de ez nem így lett. 
- Tudod mikor - kapott észhez és befogta nagy száját, de a mosoly az arcán továbbra is megmaradt. 
- Akkor ne mondd, de hiába minden, úgy se fogom levágni a szőrödet - helyeztem el könyökeimet combjaimon, amiket kék pizsama alsóm takart, majd államat egyik kezembe helyeztem. 
Megrántotta vállát, majd a tükör felé fordult és elkezdte kenni a borotva habbal szőrös testrészét. Végül is rászánta magát, hogy egyedül kell megcsinálnia és ki kell zárnia ebből a cseppet sem vicces játékból. Nem kockáztatok semmit! Figyeltem, ahogy óvatos mozdulatokkal húzza végig a borotvát arcán, majd szintén óvatos mozdulatokkal mossa le róla a habot, mikor végzett. Test ápolóval is lekente, hogy ne pirosodjon ki, de nem bírtam ki, hogy nem tegyek ellene valamit, amiért bezárt. Fejemet kapkodtam minden fele, hogy megtalálja a szükséges dolgot, amivel bosszút állok, mikor hátam mögött megláttam a csap köré lazán tekert zuhany rózsát. Gyors mozdulatokkal csavartam le, majd elfordítottam a csapot és azt pontosan nem tudtam, hogy meleg vagy hideg vizet engedtem rá, de engedtem. Jajveszékelni kezdett, gondolom az ijedtség, majd a hideg vagy meleg miatt. Hatalmasat nevetettem reakcióján és mikor már éreztem, hogy megvolt a hatás és én is kiélhettem magam, akkor elzártam a csapot a bosszú eszközt is vissza tettem a helyére. 
- Meleg vagy hideg víz volt? - nevettem tovább és már szinte a földön fetrengtem. 
- Hideg! - kiáltotta el magát és megjátszotta mérgét, de ahogy meglátta, hogy én milyen jót szórakoztam és a fejem már szinte a kádba lógott, ő is elnevette magát. 
A nevetés hatása után nagyot sóhajtva nyúltam el a puha kilépőn, ami a földön kapott helyet, majd csak azt vettem észre, hogy valami fehér trutyi csapódik rám és egyre több teríti be az arcom. 
- Ez mi a franc? - pattantam fel ülő helyzetbe és kitágult szemekkel figyeltem bátyámat.
- Nem tudom. A plafonról esett le - nézett rám félve, mire egyből az említett helyre pillantottam. 
Nem véltem fel semmi szokatlant, de azt igen, hogy bátyám szépen beszívatott és előszeretettel kente szét arcomon a borotva habot, mert az illatáról rájöttem, hogy az volt. A hajamba, nyakamra, fülembe, orromba, egyszóval minden hova kente, ahova csak tudta. 
- Zac Roberts! Most meghalsz! - álltam fel, de már nyitotta is az ajtót és teljes gyorsasággal szaladt le a lépcsőn. 
Nem foglalkoztam az atom roncs fejemmel csak követtem és azon voltam, hogy minél hamarabb a kezem között tudhassam és megmutassam neki, hogy velem nem célszerű ezt csinálni. A kanapé körül szaladgáltunk már egy jó ideje, mikor meguntam és átugorva rajta, rávetettem magam és lábaimat erősen oldalához szorítottam, hogy még véletlenül se tudjon elszökni. Megfogtam a száját és kacsa csőrt formáltam belőle és a kelleténél erősebben szorítottam. 
- Csinálsz még egyszer ilyet? - néztem rá ellent mondást nem tűrően és elővettem póker arcomat. 
- Nöm - nyögte ki nehezen összeszorított szája miatt. 
- Micsoda? Nem értetem, mondd tisztábban - princeltem, mire mozogni kezdett alattam, de egy erősebb bökéssel elértem, hogy abba hagyja. 
- Nim - mondta más képen, de így se lehetett érteni, de én értettem, de akkor se hagytam békén. 
- Tessék? Dankóros vagy, hogy nem tudsz beszélni? - kérdeztem tőle rezzenéstelen arccal, de belöl már halálomon voltam a nevetéstől. 
- Nám! - kiabálta helytelenül és itt volt elég, elnevettem magam és ezáltal a száját is elengedtem. 
- Most már kitudod mondani? - néztem rá csábos mosollyal, mire megforgatta szemeit és felült. 
- Igen - vágta rá egyből és mellém vetette magát a kanapéra. - Nem akarsz ide bújni? - mutatott mellkasára, ami elég hívogató volt, de még azért se tettem meg.
- Nem - húztam fel orrom és elfordultam tőle. 
- Most mi van? - emelte fel játékosan hangját. - Mondtam, hogy nem csinálok több ilyet. 
- Ennyi nem elég - fordítottam felé egy kicsit fejet, hogy éppen lássam arcát.
- Akkor mit kell tennem? - jött közelebb hozzám és vállamra helyezte állát. 
- Mondjuk...
- Ugye nem azt akarod kérni, hogy nyaljam meg a talpad vagy egyek fikát? - kérdezte félve, mire felé fordultam és szembe találtam magam kimeresztett szemeivel. 
Itt se kellett több, egyből elnevettem magam és hirtelen bevillant, hogy ma mennyit nevetek és nem érzek semmi mást csak örömöt. Rég volt ilyen és nagyon jó érzés a rosszat kizárni, a jót meg beengedni. Ennek is a velem szemben ülő fiú az oka, mert tényleg mindent megtesz, hogy így legyen és így is maradjon a kedvem. 
- Mi? - kérdeztem rá csodálkozva, majd hangnemet váltottam. - Mondjuk nem is olyan rossz ötlet - dörzsöltem össze tenyereimet. 
- Ne. Légy szíves csak azt ne - könyörgött, akár egy koldus, miközben sajnáltam, de szerettem szívatni és olyan bolond, hogy mindent be is vesz. 
- De-de. Hajrá - tapsoltam egyet diadalittasan mosolyogva.
- Oké - sóhajtott egy nagyot, majd orra felé kezdte vezetni mutatóujját.
Ez tényleg ennyire bolond? Én lennék az utolsó, aki arra kérné, hogy megegye a saját fikáját. Mondjuk a másét se, de na! Utolsó pillanatban kaptam el ujját, mire csodálkozva nézett rám.
- Te tényleg ennyire bolond vagy? - tettem fel neki az előbb fejemben járt kérdést. - Mikor csináltatnám meg veled ezt? Csak vicceltem - nevettem magam, mire láthatóan észhez tért. 
- Képes lennék megtenni - húzta ki magát mosolyogva, amitől csak folytonos nevetés kapott el. 
- Azt tudom te tökkel ütött - sóhajtottam fel feladóan és hozzá bújtam. - Annyira hülye vagy - súgtam a fülébe.
- Tudom, sokan mondták már - súgta vissza, de szorításán nem csillapított.
- És erre büszke is vagy? - beszéltem továbbra is halkan és kezemet jártattam izmos hátán. 
- Nem, de amúgy miért suttogunk? - kérdezte továbbra is fülembe mondta.
- Nem tudom - válaszoltam neki nevetve, de a hangon nem lett hangosabb. 
- Amúgy nem azt mondtad, hogy nem bújsz hozzám? - kérdezte normál hangon, de egyben fellengősen, mire megrántottam a vállam ezzel jelezve, hogy tudom mit mondtam, de nem érdekel. 
Több percen keresztül bújtunk egymás karjai közt meg, mikor a csengő moraja szakította meg ezt a tevékenységünket. Sóhajtva váltam el tőle, majd mentem ajtót nyitni, de akkor jöttem rá, hogy bár már a hab nem látszódik, de lehet egy fajta fejem és a pizsama sem valami figyelem felkeltő ruha. Hiába mondanám Zac-nek, hogy jöjjön és nyissa ki, mivel ő sincs különben. Egy pólón és gatyán kívül nincs rajta semmi, ami baj nem lenne, de akkor se okos döntés egy vendéget így fogadni. Talpaim csattogtak a fehér kövön, ami az előszoba alját fedte és a lában is fázott a hidegtől, de nem érdekelt különösebben. Ahogy kitártam a faszerkezetet megpillantottam Dina-ékat és szüleiket. 
- Sziasztok - mosolyogtam rájuk boldogan és már félre akartam állni, hogy betudjanak jönni, de Jason apukája leintett.
- Köszönjük, de nem akarunk bemenni - szólalt meg mosolyogva a férfi. - Búcsúzkodni jöttünk, mivel indulunk vissza New York-ba
- Ó. Értem - lepődtem meg. Ilyen hirtelen eltelt volna az idő? - Egy pillanat szólok Zac-nek - néztem körbe a társaságon, akik csak bólintottak egyet. - Bátyus gyere elköszönni Jason-ék családjától, de előtte öltözz fel - kiabáltam be neki jó hangosan, mire az engem figyelő személyek felnevettek. 
- Oké. 2 perc - jött vissza a válasz, szintén hangosan kiabálva. 
- Gondoltam, hogy így fogod csinálni - lépett mellé barátnőm mosolyogva és szorosan megölelt. - Jól vagy? - tette fel kérdését, amit egy nap többször is kiszokott mondani.
- Igen - válaszoltam neki a megszokott szóval, mire megcsóválta fejét, hogy tudja nincs így. 
Tényleg nem igaz, amit mondok, de most mondjam ki és sajnáltassam magam? Nem! Az nem én vagyok és ha ők mellettem vannak, akkor mindent kibírok. 
- Itt is vagyok - jelent meg kis idő elteltével testvérem és mosolyogva fogadta az ajtóban álló vendégeinket. 
Sorba mindenkit megölelgettünk, puszilgattunk és a kicsikkel Tara-val és Mike-al még egy kicsit játszottunk, mármint ha a bokszolás és a csikizés annak számít az ajtóban állva. 
- Nagyon vigyázzatok magatokra - mondtam nekik a leengedett ablakon, mikor már a kocsiban ültek.
- Ti is és örülünk, hogy megismerhettünk Zac. Most már te is közénk tartozol - simogatta meg Dina anyukája bátyám kezét, ami a kocsi ajtón helyezkedett el. 
- Köszönöm - mosolygott rá hálásan, majd mellém lépett és átölelte vállamat és nyomott a fejemre egy puszit. 
Jason beindította a kocsit, majd elhajtottak és egészen addig figyeltük az autót, amíg az el nem tűnt a szemünk elől.
- Ez is megvolt - sóhajtott egyet bátyám, mikor beléptünk az ajtón és levette fekete papucsát. 
- Meg - követtem a nappaliba és beleültem az egyik fotelba. - Hiányozni fognak. Ők nekem olyanok, mint a második a családom. 
- Elhiszem - mosolyodott el. - Szeretni való és kedves emberek mindannyian.
- Igen, de te se vagy semmi - néztem rá komolyan. - Te még a fantasztikusnál is jobb vagy Zac. Messze jobb. 
- Ezt most miért mondod? - nézett rám furán, de mosolyogva. 
- Mert hatalmas hálával tartozom neked. Amióta megjelentél az életembe többet tettél értem, mint bárki más - hajtottam le fejemet és a könnyek szinte marták szemeimet. 
- Nekem az életembe te vagy a legfontosabb Ashley - állt fel helyéről és elében guggolt. - Anyuék elhagytak csak a nagyiékra számíthattam, de ők is meghaltak már öt éve és egyedül maradtam egészen pontosan egy héttel ezelőttig. Megismertelek téged és ismét lett családom. Nekem nem kell se apu, se anyu, elég ha te itt vagy nekem - fogta meg kezeimet, mire ránéztem és mosolyogva fogadtam, ahogy letörölte könnyeimet. 
- Szeretlek - mondtam neki halkan, mire szemei kikerekedtek és ahogy még eddig nem, úgy ölelt magához.
Kimondtam, mert itt volt az ideje és nem tartom elhamarkodott döntésnek. Ez érzem, mert a testvérem és már több napja biztos vagyok ebben, hogy ezt érzem iránta. 
- Én is téged Hercegnőm, nagyon - mondta akadozva és amennyire még csak tudta magához húzott. 
Egész délelőtt együtt egymást ölelve néztük a Tv-t, majd ebédre rendeltünk egy nagy pizzát, amit se perc alatt el is tüntettünk, mert nagyon éhesek voltunk. Amióta kimondtam neki a "bűvös szót", azóta másabb veled, de  csak is jobb értelemben. Jobban figyel rám és szinte a tenyerén hordoz. Azt se akarta engedni, hogy kimenjek a konyhába innivalóért, mert ő akarta hozni nekem és meg is csinálta. Nem azt mondom, hogy nem esik jól a figyelme, de ezeket a dolgokat nem akarom tőle elvárni. Délután egy fél 2 fele elkezdtem készülődni, mert még mindig pizsiben és undorító kinézettel voltam bátyám társaságban. 



~.~.~.~


- Szia Perrie - nyitottam ki az ajtót és mosolyogva üdvözöltem a szőke leányzót. 
- Szia - lépett egyet felém és kedvesen megölelt. - Mehetünk?
- Persze csak felmegyek a táskámért, addig gyere be - álltam félre az útból és mutattam neki, hogy merre menjen. 
- Köszönöm - lépkedett bizonytalanul a nappali felé. 
- Zac gyere, köszönj Perrie-nek - kiabáltam be a konyhába, mire már nyílt is az ajtó és már előttünk állt.
- Szia, Zac Roberts vagyok - nyújtotta felé egyik kezét, amit Pezz egyből el is fogadott.
- Perrie Edwards - mosolygott bátyámra félve. 
- Örülök, hogy megismerhetlek, de ha megbocsájtattok, megyek vissza mosogatni - ment vissza a konyhába mosolyogva. 
- Mosogatni? - nézett rám Pezz hatalmas, kék szemeivel. 
- Igen, de csak azért csinálja meg, mert ráparancsoltam - nevettem fel. - Mindjárt jövök.
Gyorsan szedtem a fokokat a lépcsőn és szinte szaladtam a szobámba, majd mentem is vissza barátnőmhöz, mikor magamnál tudtam a táskámat. 
- Mehetünk - léptem mellé mosolyogva. - Szia bátyus, majd jövök - szóltam be neki a konyhába.
- Rendben, vigyázz magadra nagyon - kacsintott rám, majd vissza fordult a mosogató felé. 
Nem sokat kocsikáztunk csak néhány percet, mivel Pezz tudott egy nagyon jó kávézót és oda minden képen el akart vinni. Sokat beszélgettünk, nevettünk az alatt a pár perc alatt is és bár az ő részéről egy kis szégyenlőséget fedeztem fel, de ahogy észre vette, hogy ténylegesen mindent elfelejtettem, még jobban megnyílt és ezt örömmel fogadtam. Ahogy telefonba, úgy élőben is rengeteget tud beszélni, ami nem rossz dolog, sőt. Örülök, hogy ennyire ragaszkodik hozzám és bármit elmer mondani. 
- Itt is vagyunk - állította le a kocsit, majd kiszállt belőle velem egyetemben. 
Már az ablakon keresztül látszódott, hogy barátságos hely és a barna szín, ami szinte mindent fedett, kifejezetten tetszett. Vártam, hogy bemenjünk és tovább beszélgessünk, de egy hang megzavart minket. 
- Az ott Ashley Roberts és Perrie Edwards?

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!! :) Várom a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! (:
      Köszönöm és örülök, hogy tetszik. Jövő héten tudok csak új résszel szolgálni. :/
      xx. Fanny

      Törlés
  2. Nagyon jó:) imádom a blogod<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Névtelen! :)
      Köszönöm és azt is, hogy írtál. Sokat jelent számomra! <3
      Ölel, Fanny

      Törlés
  3. Imádom..a rész is és a blogot is
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Camille! (:
      Örülök, hogy ennyire szereted a történetet, nagyon boldoggá teszel!
      Szombaton vagy vasárnap jelentkezem! :)
      xoxo, Fanny

      Törlés
  4. Szia!Nagyon tetszik,már szinte sírok azon,hogy mi lett Ashley-vel és Zayn-el.Remélem a kövi részben együtt lesznek! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cathrine! (:
      Örülök, hogy tetszik és köszönöm, hogy írtál!
      Majd meglátjuk, hogy mi lesz a szerelmes párral. :D
      xx, Fanny

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés