28.rész Menekülés vagy szenvedés?

Sziasztok Manócskáim! :) Nem tudok sok mindent mondani csak annyit, hogy remélem elnyeri a testszéseteket ez a rész is. Könnyen írtam meg, mert már napok óta fejembe voltak az ötletek és kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok hozzá szólni. Nekem tetszik és szerintem jó lett, de nem az én tetszésemet kell elnyerni-e, hanem a tiéteket! :)
Ismét megköszönöm, hogy támogattok, de úgy gondolom ezt nem lehet elégszer! Nagyon szeretlek titeket! 
További szép hetet és vigyázzatok magatokra nagyon!

                  Rengetek puszi és ölelés: Fanny

U.i.: Tudom, azt mondtam néhányotoknak, hogy szombaton hozom a részt, de ma kórházba voltam és nem kellett mennem iskolába, ezért feltudtam tenni egy nappal hamarabb. Remélem nem baj! :D

Három nap telt el, de már úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Carly azóta velem van és próbálom vigasztalni, de nem igazán megy. Mindig sír és bezárkózik a fürdőszobába, ami csak nehezíti a dolgomat, de az övét is. Több nap elteltével sem tudtunk elmenni egy orvoshoz, aki megtudná mondani, hogy lesz-e baba vagy sem, de egyszerűen nincs rá idő. Próbák, interjúk, koncertek és még számtalan program és feladat, ami gátol abban, hogy elmenjek vele és szembesüljünk a dolgokkal. A többieknek nem mondtam semmit, jobb ha csöndben maradok és azt adom be nekik, hogy a barátnőm és nem egy csaj, akit berúgva megfektettem és lehet, hogy terhes. Louis sokszor kérdezi, hogy mi a bajom, mert már az átlagnál is rosszabbul nézek ki, de mindig az a válaszom, hogy nem alszok eleget és fáradt vagyok, amit el is hisz, mert mindannyian azok vagyunk és kincs, ha négy óránál többet tudunk aludni. Az újságírók, paparazzók ránk vannak tapadva és, ha meglátnak Carly-val az utcán, loholnak utánunk, ami elég idegesítő, mert nem igazán akarnám, hogy tudjanak erről az ügyemről és szarságokat hordjanak össze. A három nap alatt sokat beszélgettem a lánnyal és őszintén meglepődtem a viselkedésén. Mikor azon a bizonyos reggelen mellette ébredtem 'szerelmemnek', 'drágámnak' hívott, ami számomra azt mutatta, hogy beképzelt és pöffeszkedő, de nincs így. Kedves, aranyos és nagyon vicces. Állítása szerint azért csinálta azt, mert félt, hogy csak úgy fa képnél hagyom és nem magyarázok meg neki semmit. Ez a dolog már egy hosszas beszélgetés során megtörtént és mindent tisztáztunk. Bánom, hogy magányomban és elkeseredésembe elmenetem abba a bárba és annyit ittam, mint szerintem még soha. Nem vagyok olyan típus, aki itallal csillapítja bánatát, de akkor nem tudtam más tenni. Ashley hiánya egyszerűen felemésztett és ez most sincs másképp. Minden ezerszer rosszabb és a lelki ismeret furdalás, ami ural a sírba visz. Nem akarok sírni és gyengének mutatni magam, de amikor rágondolok arra, hogy a szerelmem Londonban van, én pedig itt vagyok Németországban és undorító dolgokat művelek, eltörik a mécses és a képét nézve zokogok. Életembe nem sírtam még egy lány miatt sem, de ez most teljesen más. Megtaláltam a másik felemet egy gyönyörű, csodálatos, bájos lányban, de a hülye gondolkodásom miatt, amikor visszakapom el is vesztem és most is ez történt. Elegem van mindenből és nem vágyok másra csak, hogy a kezembe tarthassam, szorosa megölelhessem és lágy csókot nyomhassak ajkaira. Ez csak az álmaimban történhet meg, de attól félek, hogy lassan már ott se.
- Jó reggelt - hallottam meg egy rekedtes, de egyben kedves hangot és annak irányába fordítottam fejemet.
A kanapén ültem takarómba burkolózva, mivel külön lakosztályt kaptunk, mert Paul szerint a "szerelmeseknek" jobb, ha külön vannak, de nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő elképzeli. Én a nappaliba alszok a kanapén minden este, míg ő a hálószobába költözött be. Neki, de jobban nekem nincs kedvem együtt alvást szervezni, jó nekem a kanapé is, ami elég kemény, de inkább ez, mint más.
- Neked is - intettem egyet és bekapcsoltam a tévét.
Hallottam, ahogy a konyhába csoszogott és valamit pakolászni kezdett, de a mese, ami ment jobban lekötötte a figyelmemet vagy inkább a gondolataim. Sajnálom szegény lányt, mert elmondása szerint a modellkedés az élete, de ha bekövetkezik, amitől a legjobban félünk, akkor egy darabig búcsút kell mondania a karrierjének. Már így se megy dolgozni, mert a főnökének elmondta, hogy mi történt és azt javasolta neki, hogy jobb, ha abba hagyja egy jó darabig a munkáját. Egy dolog bánt a legjobban, hogy megint hazudok. Hazudok a családomnak, barátaimnak, rajongóinknak és egyszóval mindenkinek. Biztosra veszem, hogy már Angliába is eljutott a velem és Carly-val megtörtént dolog, mivel a neten rengeteg képet és videót láttam kettőnkről az újságokról meg ne is beszéljünk.
- Tessék - jelent meg mellettem és kezembe nyomott egy nagy bögre, illatos kávét.
- Köszönöm - néztem rá egy pillanatra, majd italomba beleittam és újra elmerültem a bugyuta mesében.
Bár ő mellettem nem burkolózott takaróba, de lábait felhúzva leste a tévét és szorgosan ette a kezében tartott szendvicset. Rásandítva láttam, hogy ma is, mint minden nap nincs valami jó kedve, ezért vállát összeütköztetve az enyémmel mosolyogtam rá. Gesztusomat viszonozta és fejét rám hajtotta, ami eléggé zavart, ezért felállva mellőle lehámoztam magamról a takarót és ráterítettem.
- Bocsánat - szabadkozott egyből és lesütötte csillogó, kék szemeit.
Ilyenkor mindig megsajnálom, mert tudom, hogy miattam ilyen és miattam ment tönkre az élete. Fanyar mosoly kerekedett arcomra kedve miatt, de nem vígasztalhatom úgy, hogy hagyom olyanokat csináljunk, amiket szabadna, de nem akarom, mert nekem más lány a mindenem.
- Semmi gond - legyintettem egyet és a kanapé karfájára ültem. - Ne legyél már ilyen szomorú, figyeld meg minden helyre fog jönni.
Hirtelen felém kapta fejét és szemeivel szinte villámokat szórt rám és ha megtudott volna ölni, biztos, hogy megtette volna. Elég gyakoriak a düh kitörései, ezért meg sem lepődtem azon, hogy így reagált mondatomra.
- Tényleg? - fordult felém teljes testtel és hangosan beszélt. - Te már csak tudod, mi? Elcseszed az életem, a karrieremet, 19 éves létemre gyereket csinálsz nekem, ami majd csak púp lesz a hátamon, de te azt mondod, hogy minden rendbe fog jönni! Undorító dög vagy, aki csak magával foglalkozik és nem veszi észre, hogy mással mit művel. Nem csodálom, hogy a barátnőd is szakított veled, mert biztosra veszem, hogy még a mai napig csak rontod az életét! Szegény lányt csak sajnálni tudom, hogy ilyen balfácánt fogott ki, mint te vagy! - üvöltött a képembe és berohant idéglenes szobájába, majd hangosan becsapta az ajtaját és be is zárta.
Nagyot sóhajtva dűltem el a díványon és csak a szavai jártak a fejembe. Igaza van teljes mértékben és olyan vagyok, amilyennek elmondta. Csak megrontom mások életét és főleg olyanoknak, akiknek egyáltalán nem akarnám, mint például neki se akartam. Nem volt szándékomban ostobaságot csinálni, de az ital teljesen elvette az eszemet. Helyemről felállva mentem szobája ajtaja elé, amin halkan bekopogtam, de nem jött rá válasz. Többször megismételtem cselekedetemet, de még mindig nem reagált rá.
- Carly, kérlek - szólaltam meg hátha szavaimmal többet elérek. - Nem akartalak megbántani nagyon jól tudod, de ahogy neked, nekem is rossz. 21 éves vagyok és én se akartam gyereket, de az is lehet, hogy nem lesz. Egy biztos, hogy nem fog érdekelni, ha tőled lesz, mert az én vérem és szeretni fogom. Gyere ki légy szíves és higgadj le, utána pedig elmehetünk az orvoshoz és minden kiderül - beszéltem hozzá egy faszerkezeten keresztül, de ez is elég volt, mert kattant a zár és megláttam piros, könnyes szemeit.
Kitártam felé kezeimet, mire egyből kapcsolt és akár egy 4 éves kislány szorosan bújt mellkasomhoz. Mikor megölelem olyan, mint ha Waliya-t ölelném magamhoz. Testvér vagy inkább barátként tekintek rá, amit el is magyaráztam neki és meg is értette. Tudja nagyon jól, hogy mennyire szeretem Ashley-t és mindig is ő lesz az életem szerelme, még ha el is kell vennem Carly-t és gyermekemet fogja hasában hordani.
- Sajnálom, nem akartam veled így beszélni - mormogta, akár egy maci. - Tudom, hogy neked is rossz és épp ezért nem kellene ilyennek lennem veled.
- Megértelek és mindenben igazad van - emeltem fel állánál fogva fejét és szemeibe néztem. - Tudom, hogy nem vagy valami jó passzban és akár egy szavammal kihúzom nálad a gyufát, de nem mondom szépen elmondtad a véleményedet - nevettem fel és nyomtam egy hosszabb puszit homlokára.
Nem mondott semmit csak pirosodó arccal eltávolodott tőlem és neki dőlt a falnak. Somolyogva vizslatott, ami már engem kezdett zavarba hozni, de férfihoz hűen tűrtem átható pillantását.
- Te tényleg nagyon szereted Ashley-t - szólalt meg halkan és fejét oldalra billentette egy kicsit, úgy nézett tovább.
- Az előbb még azt mondtad, hogy... - kezdtem el érvelni, de belém fojtotta a szót.
- Tudom, hogy mit mondtam, de már megbántam - mosolyodott el. - Amikor beszélsz róla a szemeid bőszen csillognak, a hangod lágyabb lesz, ábrándozni kezdesz és minden mozdulatod, mikor csak a képét nézed azt mutatja, hogy szinte az életednél is jobban szereted és mindenre képes lennél érte.
- Tényleg így van - szólaltam fel halkan és a szokásosnál is rekedtebben, a szemeimet pedig marták a könnyek. - Rettentően hiányzik és nem vágyok nála jobban semmire.
- Tudom Zayn, tudom - lökte el magát a barna faltól és apró kezeivel megfogta arcomat. - Minden helyre fog jönni és biztos vagyok benne, hogy Ash is úgy szenved, mint te, mert szeret. Mikor megláttam rólatok az első képet egy újságban, már akkor megállapítottam, hogy titeket egymásnak teremtettek. Csak annyit kérek, hogy ne sírj - törölte le a szememből kitörő víz áradatot.
- Elegem van Carly - mondtam megtörten és lekuporodtam a fal tövébe. - Romokba hever az életem. A barátiam haragudnak rám, Ashley is, a szüleim, testvéreim messze vannak, ahhoz, hogy tudjanak támogatni. Senkim sincs, akire számíthatok. Mikor még Ash-ről elmondhattam, hogy a szerelmem, akkor minden olyan jó volt. Ha valami gondom, bajom volt csak a karjaimba zártam és minden jobb lett. A hangja és nevetése szem pillantás alatt elvette a rossz kedvemet és ezt egy lány se tudná megcsinálni. Ő olyan akár egy angyal, aki eljött az ördöghöz jelen esetben hozzám, hogy segítsen rajtam és jobb emberré faragjon, de elment és újra összetörtem. Feladtam azt, hogy álmodozzak arról, hogy egyszer kibékülünk és örökre együtt leszünk, lesznek gyerekeink, unokáink, egy házunk ahova haza térünk és nyugodt órákat töltünk el kettesben. Mindenki azt mondja, hogy a remény hal meg utoljára, de úgy érzem, hogy ez a fogalom nálam már rég meghallt - adtam ki magamból minden érzelmemet és a könnyek szüntelenül folytak ki szemeimből.
Még sokáig beszélgettünk, de a szerelmi témát hanyagoltuk, mert nagy sokára mind a ketten megnyugodtunk. Már az orvosi rendelőben ültünk és vártuk, hogy az orvos, akihez bejelentkezzünk hívjon minket a rendelőjébe. Sokan megnéztek minket és mosolyogva vizslatták összefonódott kezeinket, amik nem azért voltak olyan helyzetben, mert annyira boldogok voltunk hanem, mert Carly már majd eltörte az ujjait idegességében, ezért kénytelen voltam meggátolni ebben és inkább megfogtam egyik kezét. A telefonom éles hangon jelezte, hogy üzenetem érkezett, ezért a mellettem ülő lány kezét elengedtem és kihalásztam nadrágom zsebéből a készüléket. Rutinos mozdulatokkal oldottam fel a billentyű zárat és hatalmas meglepetésemre Ashley nevét pillantottam meg. Izgatottan és egyben félve nyomtam rá a tőle érkezett üzenetre és egyből olvasni kezdtem sorait.

Drága Zayn!

Először is azzal kezdem, hogy nagyon szeretlek! Tudom, hogy hülye vagyok, amiért elengedlek és nem becsüllek meg, de így mind kettőnknek jobb lesz. Hiányzol, rettentően hiányzol, de már attól jobb, hogy látom találtál magad mellé egy lányt, aki remélhetőleg boldogabbá fog majd tenni, mint én tettelek. Gratulálok nektek, legyetek sokáig együtt és ezt teljes szívemből kívánom! Sose felejtsd el, hogy szerettelek, szeretlek és szeretni foglak! Ez számomra az öröklétet jelenti, mert örökre ezt fogom irántad érezni! Nem tudom mi lesz velünk, de remélem jó életed lesz és gyönyörű gyermekeid fognak születni, akiket Carly-val a jóra fogjátok tanítani! Nagyon vigyázz magadra és becsüld meg ezt a lányt, aki szeret és megállapodott melletted!
Soha nem felejtem el a veled töltött perceket és napokat! Köszönök neked mindet és azt is, hogy megváltoztattad az életemet!

Remélem még látlak az életben: Ashley

Mire elolvastam a levelét a szemeimből ismételten záporként hulltak a könnyek és nem tudtam mire vélni mondatait. Úgy tűnt, mintha búcsúzott volna, ami megrémített. Újra és újra elolvastam, de nem tudtam rájönni, hogy miért írta ezt nekem. Megijedtem, az nem kifejezés és az járt a fejembe, hogy most mi lehet vele és mire készülhet. Elakar menni valahova, hogy új életet kezdjen vagy csak másik városba akar lakni? Megint csak kérdések, amikre tudom, hogy biztosan nem kapok válaszokat. Csak sírok, a sötétben tapogatózok és úgy érzem, hogy ténylegesen elveszítem azt a lányt, aki most vallotta be, hogy szeret, de még sincs velem.



                               **Ashley Roberts**    
                                                   


Az életem a feje tetején áll és nem tudom, hogy mitévő legyek. Egyedül a bátyám az, akire számíthatok és elmondhatom róla, hogy itt van mellettem és támogat. Dina és Jason annyira szerelmesek, hogy napok óta nem tudok róluk semmit és még a telefont se veszik fel, Perrie-nek rengeteg munkája van, mivel hamarosan ő is turnéra indul a bandájával, apuval csak nem beszéltem meg a dolgokat, mert nem volt hozzá erőm és bátorságom se. Napok óta csak a szobámba ülők és bámulok ki a fejemből. Rengeteg kérdés kavarog bennem, amik válaszra várnak, de nem fogják megkapni, mert én nem hagyom nekik, olyan makacs vagyok. Amióta Zayn-nek megírtam azt a bizonyos üzenetet, még rosszabbul érzem magam és olyan érzés, mintha nem lenne szívem. Én saját magamnak kitéptem és jó messzire eldobtam, hogy ne érezhessek semmit. Már sokszor volt olyan, hogy a tükör előtt álltam és farkas szemet néztem saját magammal. Egy roncs, szívtelen, búskomor lány nézett vissza rám minden egyes alkalommal, aki nem én vagyok. 20 éves vagyok, de az életem maga a pokol, miközben most kellene a legboldogabbnak lennem és élvezni a mindennapjaimat. Helyette én csak fekszek, be vagyok zárkózva úgymond egy lyukba, ami már egy barlangra hasonlít. A függönyöket soha nem húzom el, de ha Zac meg is teszi, gondoskodok arról, hogy újra sötétségbe burkolózzon a szoba. Visszatérve az üzenetre! Hogy miért írtam Zayn-nek? Elmondom elejétől a végéig.
Egyik nap, mikor a fiúkkal skype-oltam és végeztünk a beszélgetéssel, eltörött nálam a mécses, mert ők is nagyon hiányoznak és rossz, hogy nincsenek velem. Bátyám egyből mellkasára vonva vigasztalt, de egyszerűen nem tudtam lenyugodni. Kibújtam karjai közül és mindent, amit csak tudtam széttörtem, dobáltam, egyszóval teljesen bekattantam. Addig a percig csak nyeltem és nyeltem az engem ért rossz dolgokat és sírás helyett mosolyogtam, de akkor ott minden megváltozott. Olyan énem jött elő, amit soha nem akartam, hogy megjelenjen, de megtörtént. Szinte ideg beteg lettem és mindentől félek. Az emberektől rettegek, ha valakit boldognak látok káromkodni kezdek és rettentően elhanyagolom magam. Volt olyan is, hogy napokig nem ért fogaimhoz fog krém, mert nem volt hozzá kedvem, hogy megmossam és úgy gondoltam, hogy megtehetem, hogy nem takarítom meg őket. Mindenre magasról tojok, semmi nem érdekel. Zac már megunta, hogy amióta itt van csak azt kell nézni-e, hogy szenvedek, ezért felajánlotta, hogy menjek vele Californiába és kezdjek a segítségével egy új és jobb életet. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e mindent magam mögött hagyva, de New Yorkban is ezt csináltam, akkor most miért ne tehetném? Elmesélte testvérem, hogy amióta nagy szüleink meghaltak, azóta ott lakik és nem fogom megbánni, ha vele tartok. Már 7 éve ott tartózkodik és nagyon sokat mesélt, hogy mik vannak ott és milyen az élet. Úgy gondoltam, hogy már egy jó pont, hogy ő ott lesz velem, ezért beleegyeztem és követem azt az utat, amit megírtak nekem. Nem szólok senkinek, mert úgy nehezebb lenne elmennem csak Zayn-nek írtam meg azt az üzenetet, de úgy, hogy ne tudja mire készülök. Félek, hogy mi lesz ott és mi lesz azokkal, akiket itt hagyok, de az nyugtat, hogy meglesznek nélkülem és boldogok lesznek. Remélem, hogy új környezetben, társaságban visszanyerem önmagamat és minden jó lesz.
- Jó reggelt Hercegnőm - hallottam meg magam mellől egy kedves hangot, ezért kinyitottam szemeimet és szembe találtam magamat tesóm barna íriszeivel.
- Jó reggelt - ültem fel és szorosan hozzá bújtam. - Ma megyünk.
- Ma megyünk - ismételte meg mondatomat és nyomott egy puszit arcomra. - Jó lesz, hidd el. Újra az leszel, aki vagy és visszakapom teljes egészében azt a kishugomat, akit annyira szeretek.
- Miért így nem szeretsz? - húztam fel orromat játékosan.
- De igen - nevetett fel, majd hangnemet váltott. - Csak megszakad a szívem, hogy így látlak. Fiatal lány vagy, akinek élvezni-e kell az életet és nem elrontania. Tudod nagyon jól, hogy mennyire szeretlek és csak jót akarok neked.
- Tudom és hatalmas hálával tartozom mindenért - bújtam ismét hozzá és kicsiny kezeimmel körbe fontam izmos hátát.
- Nekem csak annyival tartozol, hogy boldog legyél - simított végig gerincem mentén, amitől kirázott a hideg.
- Tudom, hogy sokszor elmondtam már, de te vagy a legjobb testvér az egész világon. Minden este köszönetet mondok azért, hogy most velem lehetsz - mosolyodtam el és letöröltem könnyeimet, amik kivételesen örömömben jöttek elő.
- Szeretlek - súgta fülembe és éreztem meleg könnyit nyak hajlatomnál.
Rendszerint őt is megszoktam ríkatni, mert olyanokat mondok neki, amik egyből előhozzák belőle az érzelmes, szeretettel teli bátyámat.
- Az a legnagyobb gond, hogy mindig eléred, hogy napról-napra jobban szeresselek - nevetett fel és egy zsebkendőt elvéve az éjjeli szekrényről, megtörölte szemeit.
Ahogy kiment a szobából gyorsan felvettem egy fekete melegítő alsót és egy fehér pólót, majd letrappoltam a konyhába és mosollyal az arcomon fogadtam a finom illatokat, amik a gofrikból jöttek ki. Elfoglaltam szokásos helyemet az asztalnál, majd szedtem a tányérra két nagydarab finomságot. Már kiakartam nyitni a számat, hogy megkérdezzem hol a nutella, mire Zac egyből elém rakta egy kanállal együtt.
- Köszönöm - lepődtem meg és kikerekedett szemekkel néztem rá. - Honnan tudtad, hogy ezt akartam?
- Ismerlek - rántotta meg a vállát mosolyogva. - Mindig ezzel szoktad enni.
Magamba csak somolyogtam szavain és beleharaptam reggelimbe. Mint minden reggel, ez is kellemesen telt és nyugodtan falatoztunk. Mikor kellően jól laktunk a tányérokat elmostuk és leültünk a nappaliba. 
- Félek - mondtam halkan és ránéztem.
- Mitől? - simogatta meg hajamat és mutatta, hogy boruljak mellkasára. 
- Mindentől. Itt kell hagynom a legjobb barátaimat, a szüleimet és a fiúkat is, de legjobban attól félek, hogy mi lesz velem Zayn nélkül - mondtam el félelmem okát, mire szorosabban ölelt magához.
- Ezt már egyszer megbeszéltük, nem? - tolt el magától, hogy szemembe nézhessen. - Nem akarok rád erőszakolni semmit, de ott minden jobb lesz. Egy új környezet rendbe fog hozni. Bár a te elgondolásod szerint nehéz lesz tartani a kapcsolatot, mivel nem akarsz velük többet találkozni, amit nem értek, hogy miért nem - húzta el száját és megfogta egyik kezem. 
- Mert elmenekülök - mondtam hangosabban. - Itt hagyok mindent és tudom, ha vissza jövök csak utálni fognak. Jobb lesz, ha én ott, ők pedig itt folytatják az életüket és tudom, hogy nélkülem is meglesznek. Két választásom van. Menekülés vagy szenvedés - mutattam kezeimmel egy mérleget.
- Inkább menekülés - mosolyodott el és adott egy puszit homlokomra, amit mindig meleg szívvel fogadok. - Mindent megoldunk ketten.
Egész délelőtt és délután is pakoltunk, mert van egy pár cuccunk, amit feltétlen vinni akarunk magunkkal. Bár Zac-nek nem, de nekem három bőrönd tele lett, amit nehezen cipeltem le a nappaliba.
- Mondtam, hogy csak pár cuccot hozz - rázta meg fejét és csomagjaimra bökött. - Majd én mindent megveszek neked, amire szükséged van.
- Még csak azt kéne - hördültem fel és óvatosan megcsíptem orrát. - Azt akarod, hogy ki is zsebeljelek?
- Az nem kizsebelés, ha a húgomnak vásárolok - húzott magához játékosan és ezúttal ő csípte meg az orromat. - Kiviszem a csomagokat, mert mindjárt jön a taxi. Addig néz még egyszer körül - mosolygott rám halványan, majd elkezdte a cuccainkat kivinni az utcára. 
Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn és elsőnek a szobámba mentem be. Mosolyogva néztem meg minden egyes szegletét és mikor előjöttek az emlékek, amik itt megtörténtek, könnybe lábadtak a szemeim. A felső részen mindent megnéztem utoljára és elraktároztam magamba a szép emlékeket, amik csak most jutottak az eszembe. Ismét leballagtam a lépcsőn és a konyhába mentem, ahol már zokogtam. Emlékszem, mikor Niall-nek készítettem süteményeket, mert megkért rá, a fiúkkal együtt ettünk az asztalnál, ha átjöttek és Dina, Jason, apa, Emma és végül Zac-el megtörtént emlékek is felszínre jöttek. Egy zsebkendőt előhalászva kabátom zsebéből, megtöröltem szemeimet, mert már a könny áradattól nem láttam semmit. Gondosan becsuktam a helység ajtaját, majd a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. A fotelekről, tévéről, szőnyegről, szinte minden egyes tárgyról eszembe jutott valami és már annyira sírtam, hogy nem kaptam levegőt. Nem akarok innen elmenni és mindent itt hagyni, de muszáj. Nem élhetek örökké így és hagyni, hogy teljes tönkre menjek. Helyemről felállva elindultam a bejárati ajtó felé, majd mikor odaértem utoljára visszanéztem és elmosolyogtam magam bánatomba. Az ajtót gondosan becsuktam, majd bezártam és az alá a virágcserép alá tettem a kulcsot, ahova mindig tettem. Az udvaron nézelődtem még egy kicsit és mikor a pavilonra tévedt a szemem eszembe jutott, hogy mennyi időt töltöttem ott Zayn-el. Rengeteg nevetés, beszélgetés és meghitt pillanatok történtek meg ott velünk, amiket soha nem fogok és nem is tudok elfelejteni. Végleg rávettem magam, hogy elinduljak és magam mögött hagyjam szeretett házamat is. Amikor kiértem bátyámhoz, nem mondott semmit csak szorosan magához húzott és simogatta hátamat, hogy megnyugodjak és abba maradjon a sírás. 
- Nyugodj meg Hercegnőm - súgta halkan a fülembe és beinvitált az előttünk álló kocsiba.
A repülőtérre vezető úton nem szóltam semmit csak bámultam ki az ablakon és szorongattam Zac kezét. A könnyek még mindig folytak a szememből, ahogy távolodtam mindentől és mindenkitől. Az eső kopogott a szél védőn és a borús idő miatt, még rosszabb lett a kedvem. Kezemet kihúztam bátyám meleg ujjai közül és már sokadjára megtöröltem könnyes szemeimet és amíg eddig nem vette észre, hogy sírok most meglátta és egyből magához húzott. Akkor se mondott semmit, mert már ismer és tudja, hogy jobb ha inkább csöndbe marad és átölel, mert számomra ez mindennél többet jelent. Mikor megláttam a célunknak szolgáló, hatalmas épületet erősebben bújtam hozzá, amit észre vett és elkezdte arcomat simogatni. Mikor megállt a kocsi, testvérem kifizette a sofőrt, majd egy hatalmas sóhajjal kiszálltam és becsuktam az ajtót. Bőröndjeinket magunkhoz véve gyors léptekkel szedtük a lábunkat az eső miatt is, de jobban azért, mert késésben voltunk. Délután fél öt volt és háromnegyedkor indul a gép, szóval örüljünk, ha elérjük. Az aulába szlalomoztunk az emberek között, majd a várakozó, Calaforniába tartó társasághoz csatlakoztunk és vártuk, hogy felmehessünk a gépre. Mikor tudtuk, hogy biztosan feljutunk a hatalmas masinára, akkor nyugodtabban fújtuk ki a levegőt és beszélgetni kezdtünk. 
- Minden oké? - kérdezte szomorkás hangon. 
- Persze - erőltettem magamra egy keserű mosolyt, mivel nem akartam őt is lelombozni, mert láthatóan alig várja, hogy újra otthonába lehessen. 
Alig beszéltünk pár szót, már meg is jelent egy kedvesen mosolygó, göndör hajú lány és tudomásul vettük, hogy megkezdjük a beszállást. Sokszor ültem már repülőn, de most görcsbe rándult a gyomrom és rettegtem. Ahogy átnézte a nő papírjainkat folytonosan mosolyogva invitált minket be a repülőbe. Rengeteg szék volt még szabad, ezért nem találtunk nehezen megfelelő helyet. Bőröndjeinket már bizonyára a munkások elrendezték és nálam jelen esetben csak egy kisebb táska volt, Zac-nél meg még annyi se, azért könnye közlekedtünk a szűk helyen. Elfoglaltam helyemet, mellettem bátyám és ő mellette egy idősebb néni várta a felszállást. Az övet becsatolva vártam, hogy megmozduljon alattunk a masina, ami hamarosan meg is történt. A hajtóművek hangos morajjal indultak be és az egész jármű megremegett. Erősen markoltam a kéz tartót és néztem az ablakon keresztül, hogy távolodok szeretett városomtól és azoktól az emberektől, akiket annyira szeretek. Ismételten sírva fakadtam, ahogy egyre kisebb lett alattam a táj és ha lehetett volna, inkább kiugrottam volna, hogy visszamehessek otthonomba, mintha mi sem történt volna. Természetesen ezt nem tehettem meg csak azt, hogy sírok és küzdök az érzelmeimmel. Reménykedek, hogy egyszer még valaha látom a családomat, barátaimat és Zayn-t, akit annyira szeretek. Egy új szakasza veszi kezdetét életemnek, ami remélem, hogy jó lesz és tényleg nem lesz több bánatom. Velem lesz a testvérem, akit nagyon szeretek és ez már boldogsággal tölt el. Tudom gyáva döntés, de a menekülést választottam, mert egyszer az életben magamra gondoltam és nem másra. Lehet megfogom bánni döntéseimet, de az is lehet, hogy minden jóra fog fordulni, amit nagyon remélek!