29.rész Hosszú évek

Hi Kedves Olvasóim! Hogy vagytok, minden oké veletek? Ismételten köszönöm a támogatásotokat, nem tudok mást mondani. Tudom, szinte minden egyes alkalommal leírom ezt a mondatot, de fantasztikusak vagytok és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni! Nem csacsogok tovább, csak még annyit, hogy remélem tetszeni fog a rész!
Kellemes hétvégét és nagyon vigyázzatok magatokra! :)

                                  Big hug: Fanny


Három év. Ennyi idő telt el, amióta elhagytam az akkori életemet és újat kezdtem. Nehezen ment a beilleszkedés, pedig könnyen alkalmazkodok mindenhez, de akkor nem ment. Az első néhány hónapba még rosszabbul voltam, mint előtte és csak sírtam. A szobámból soha ki nem mozdultam, csak könyveket bújtam és zenét hallgattam. Az internetet, újságokat és tévét kizártam az életemből, mert nem akartam semmit tudni a fiúkról, mert félő volt, hogy még jobban összeroppanok, ha meglátom őket, ahogy mosolyognak és élvezik, amit csinálnak. Most már teljesen jól vagyok, élvezem California melegét, bámulatos hangulatát, de ezeket a dolgokat még mindig kerülöm. Nem akarok róluk tudomást szerezni, mert én hagytam őket ott és ez így van rendjén. Biztosan kerestek, de mindent kitöröltem. A twitter-t, facebook-ot és a telefon számomat is megváltoztattam, miejst ideértünk. Hiányoznak, nagyon hiányoznak és rengeteget gondolok rájuk, szinte mindig, de én lezártam a múltat és a jelennek élek.
Régen elakartam kezdeni a modellkedést, de nem tettem meg, mert nem akartam híres lenni és távol lenni a családomtól, barátaimtól. Ez is megváltozott, mivel a három év elteltével színész, énekesnő lettem. Nem kellett sokat küzdenem azért, hogy ez legyek, mivel bátyám már előttem egy évvel is színészkedett és könnyedén elhelyezkedtem ebben az iparban az ő és barátai, főnökei segítségével. Most így visszagondolva nem értem miért nem akartam ezzel foglalkozni, mivel fenomenális érzés, ha felmegyek a színpadra és meglátom második családomat; a rajongóimat. Rengetegen vannak ez nem vitás és nagyon szeretem őket. Mindig, mindenben támogatnak és akármilyen rosszat cselekszem, továbbra is felnéznek rám és szeretnek. Szemem könnybe lábad, amikor koncerteken velem együtt énekelnek, táncolnak és mikor vége mindennek akkor tornádóként csapnak le rám, hogy legalább egy képet készítsek velük. Fantasztikus emberek egytől-egyig és nem tudom nekik elégszer megköszönni, amit tesznek értem. Bár híres vagyok, szerencsére még a fiúk és a családom nem talált rám. Nem tudom, hogy ez miért van így, mivel rengeteg újságban szoktam szerepelni, a tévéről ne is beszéljünk. Igaz, nincs annyi idejük, hogy folytonosan a gép és tévé előtt üljenek, de akkor is érdekes szituáció.
Visszatérve új otthonomhoz, egyszerűen imádom. A tenger zúgása, a nap szüntelen, meleg, sokszor forró fénye, az élet, ami itt uralkodik, egyszerűen megváltoztatott. Ahogy elnéztem az embereket, mikor idejöttem furcsának tartottam őket a viselkedésük miatt, mivel mindet olyan könnyen, akadálymentesen vettek. Az idő múlásával rájöttem, hogy csak élik az életet és nem törődnek azzal hogy, mi lesz holnap. Én is átvettem ezt a szokást és mindent jobb szemmel látok. Nem félek attól, hogy mi lesz ennek és ennek a következménye, ha hibázok, legalább tanulok belőle, egyszóval minden szempontból megváltoztam. Nem csak a személyiségem, de a kinézetem is más lett. Vállig érő hajam, már szinte derekamig leér, fehér bőrön barna színbe burkolózott és az alakom is rengeteget változott. Öltözetem a laza stílus helyett, inkább elegáns lett, de még most se vetem meg a szakadt farmernadrágot és a laza pólót. Itthon rendszerint ezekben vagyok csak az a baj, hogy ez nagyon ritka. Keveset vagyok itthon, ahogy Zac is, mivel már őt is ismeri az egész világ és nagyon szeretik. Nem csoda, hiszen ő is mindent megtesz rajongóiért és állítása szerint csak miattuk csinálja azt, amit. Ritkán látjuk egymást, mivel ha én itthon vagyok, akkor ő a világ másik végén és ez fordítva is így van. Ezt a részét nagyon nem szeretem a karrieremnek, mivel nagyon szeretem őt. Mikor elsőnek voltunk távolt egymástól több, mint két hónapig, azt hittem, hogy megbolondulok. Hiányzott az ölelése, hangja, mindene. Ahhoz voltam szokva, hogy mindig mellettem van, bármi gondom, bajom van számíthatok rá, de már két és fél év alatt hozzászoktam ezekhez a dolgokhoz. Muszáj volt.
Bár nagyon szerettem Zayn-t és ez most is így van, de nem bírtam a hiányát. Tovább léptem, pedig nem akartam, mert hittem abban, hogy mi még egyszer együtt leszünk és úgy lesz, ahogy elterveztük. Az örökké szó valós fogalom lesz számunkra, de nem lett és nem is lesz így. Egy év elteltével a bátyám közrejátszása révén megismerkedtem Justin Bieber-rel. Mikor megláttam, már akkor valami furcsa érzés járta át a testemet, de csak szégyenlőségnek tituláltam, semmi másnak. Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban összekovácsolódtunk és rengeteg közös tulajdonságot fedeztünk fel egymásba. Nem akartam közel engedni magamhoz, mert Zayn lebegett előttem és reménykedtem. Ő is híres, méghozzá nagyon, de mindig szakított rám időt és sokszor meglepett egy-egy film forgatásán vagy fellépéseken a jelenlétével. Tapintatos, kedves fiú és beleszerettem. Nem úgy, mint Zayn-be, de tudom, hogy szeretem és szükségem van rá. Nagyon sokat segített, támogatott rosszabb napjaimon és óriásnak tűnik a szemembe emiatt. Az a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, amikor félve, szinte suttogva kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője. Ahogy hatalmas, barna íriszeibe néztem elállt a lélegzetem, de nem a kérdés miatt, hanem amiatt, hogy mennyire hasonlított Londonban élő, régi szerelmemre. Akkor ott igent mondtam neki és nem bántam meg. Elsőnek féltem, hogy azért táplálok iránta ilyen érzelmet, mert nagyon hasonlít Zayn-re, de ahogy jobban megismertem, rájöttem, hogy egy külön személyiség. Míg Zayn csöndes, visszahúzódó, addig ő nagyszájú és harcias. Tetszik benne, hogy annyira vonzódik hozzám, amennyire és érezteti velem, hogy hozzá tartozok. Nagy port kavart a világba, hogy egy pár lettünk, de úgy ahogy Zayn el, úgy vele is örültek a kapcsolatunknak. Féltem, hogy Justin rajongói bántani, sértegetni fognak, de nem így lett. Rengeteg üzenettel bombáztak meg twitter profilomon, amit akkor aktivizáltam újra, mikor híres lettem. Tudtam, hogy meg kell tennem, mert máshogy nem tudnám elérni azokat a lányokat, fiúkat, akiket annyira szeretek és hálával tartozom nekik. Aranyos és megható üzeneteket küldtek, amikre megpróbáltam válaszolni, kisebb-nagyobb sikerrel. Mai napig támogatnak és írják, hogy jönnek a koncertjeimre, ami nagyon jól esik.
Kíváncsi vagyok, hogy ennyi idő alatt mennyit változhatott Zayn, Harry, Liam Louis és Niall. Bármelyik pillanatban megtehetném csak rájuk keresnéj az interneten, de nem merem. Nem merem, mert a látványtól újra magamba fogok zuhanni és azt nem akarom. Örülök, hogy megtaláltam a boldogságot, a feltétel nélküli szerelmet és bátran elmondhatom, hogy tökéletes az életem. Megszeretném ölelni, puszilgatni őket és bocsánatot kérni mindenkitől, akit megbántottam. Szeretném tisztázni apával és Emma-val a dolgokat és látni, ahogy Dina és Jason boldogan élnek. Perrie. Ő az egyetlen ember, aki tudja, hogy hol vagyok és tartjuk a kapcsolatot. Amikor csak tudunk meglátogatjuk egymást és rengeteget beszélgetünk, viccelődünk. Nem tudom honnan vagy miképpen tudta meg, hogy itt vagyok, de egyik nap Zac bejött a szobámba és mondta, hogy vendégem van. Kelletlenül ballagtam le a nappaliba, mivel nem akartam senkivel beszélgetni, jó pofizni, de mikor megláttam a fehér kanapén ülő, szőke lányt, a szemem könnybe lábadt és mosolyogva borultam a nyakába. Három hónapig nem láttam és szerencsémre nálunk töltött két hetet, mivel pihenőt kaptak a turné után. Akkor billentem helyre, az ő segítségével, mivel amíg velem volt, addig küzdött azért, hogy mire elmegy rendbe legyek. Sikerült is neki és hatalmas hálával tartozom neki ezért és még sok mindenért. Mai napig nem tudom felfogni, hogy hogy lehetséges ez. Három és fél évvel ezelőtt az első találkozásunk egy plázában történt és szinte leszedte a fejemet a szájával. Próbálta megkeseríteni az életemet, ami majd nem sikerült is neki, de most itt vagyunk az egyik legjobb barátnők és nem tudnánk, hogy mi lenne velünk egymás nélkül.
Rossz volt a múltam, még is hiányzik. Hiányzik a házam, London hangulata, a nyüzsgés és félve mondom, de a bánat is. Szomorú, összetört voltam, de legalább ott lehettem, ahol akartam. Az angol fővárosba, ahol leakartam élni az életemet Zayn-el és a családom, barátaim társaságában. El és Dani... Róluk se tudok semmit és nagyon hiányoznak. Rengeteget gondolok rájuk is és mikor szemem elé tárulnak a velük megtörtént vásárlások, pletykázások, sírva fakadok. Minden emlék a múltamból ezt hozza ki belőlem.
A tengerparton ültem, kezemmel a langyos homokot piszkáltam, ami az árnyék miatt nem égette kezemet és ezeken a dolgokon gondolkodtam. A lágy szellő könnyen kapott bele hosszú, göndör hajamba és simogatta orcámat. Imádtam a tengert nézni és hallgatni a beszédét, ami már szinte mesélt nekem. Kezeimet lábaimra vezettem és átöleltem azokkal. A könnyek ismét kicsordultak szememből, amit egyből le is töröltem, mert nem akartam szomorú lenni, mikor itthon vagyok a bátyámmal és nem egymástól távol.
- Túl sokat gondolkodol - hallottam meg hirtelen magam mellett a gondolt személy hangját, mire ijedten felé kaptam fejemet. - Nem akartalak megijeszteni.
- Nem ijedtem meg csak meglepődtem - mosolyogtam rá.
Ismét a távolba néztem és figyeltem, ahogy szépen lassan ment le a Nap. Sok helyen láttam már, ahogy lemegy és átveszi helyét a Hold, de itthon valahogy másabb. Miközben nézem eltudok gondolkodni és rágódni a múlton, ami elmúlt, de nem tudom kiverni a fejemből. A pálma fák ide-oda dülöngéltek a széltől, ami felváltotta a kellemes fuvallatot. Vitte a homokot magával és letette valahova, ahogy engem is a sors. Életembe nem gondoltam, hogy idefogok kerülni, de így lett. Itt vagyok és úgy néz ki, hogy itt is maradok.
- Megint a múlt? - kérdezte halkan, miközben ő is a hullámzó, türkizkék víz tömeget kémlelte.
- Igen - válaszoltam hasonló hangnemben és a táj helyett a homokba süppedt lábaimat figyeltem.
- Nem vagy boldog? - kérdezte csalódott hangon és rám nézett.
Utáltam ilyennek látni, mivel én tettem ilyenné. Bajt, bánatot és egy roncsot -magamat- hoztam a vállára. Rengeteg mindent kellett kibírni mellettem, mégis itt van és szeret. A testvérem és ha három évvel ezelőtt nem ismerem meg, akkor úgy élném az életem, hogy nem tudok róla, pedig ő egy kincs. Egy kincs, aki nem fényes és hibátlan, de számomra a mindenséget jelenti. Amióta vele vagyok, úgy kiismertem, hogy már a nézéséből vagy a szája állásából is tudom, hogy mi a gondja vagy öröme. Ismerem, mint a tenyerem, ami jó, de néhány esetben rossz, mint például most. Szemei csillogásából tudom, hogy megbántottam, pedig nem úgy van, ahogy ő gondolja. Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok, de azok a személyek, akik mindig elmémben vannak, nem engedik, hogy elfelejtsem őket. De kit áltatok?! Nem is akarom őket elfelejteni, mert hiányoznak és bármit megadnék, ha még egyszer láthatnám hogy élnek, mit csinálnak és tudnám, hogy gondolnak rám.
- Miért kérdezed mindig ezt? - kérdeztem vissza nyugodt hangon, de nem kaptam választ. - Számtalanszor elmondtam, hogy boldog vagyok, de nem tudom csak úgy kiverni őket a fejemből.
- Tudom, de sokszor azt hiszem, hogy én vagyok a hibás - állt fel és elindult a parton helyezkedő házunk felé, ami mind kettőnknek biztonságot, nyugalmat nyújtott.
- Zac! - kiabáltam utána, mire felém fordult és odarohantam hozzá. - Nem vagy hibás semmiben. Kérlek, ne rágd magad ilyen hülyeségeken. Boldog vagyok, hidd el - bújtam szorosan hozzá és arcomat nyakába fúrtam.
- Köszönöm - súgta a fülembe, majd nyomott egy puszit a homlokomra és bement az udvarra, utána pedig már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam.
Ilyenkor mindig ezt szokta mondani és nem tudom, hogy mire érti. Nekem kellene hálálkodom, azért amit tette értem, nem pedig neki. Sajnálom, mert csak bánatot hozok rá, pedig ő egy 28 éves férfi, aki már felnőttnek számít, de imád viccelődni. Amióta itt vagyok, alig láttam nevetni és a mosolya is csak ritkán bukkan elő. Elrontottam mindent és hogy most ilyen a bátyám, annak csak is én vagyok a hibája. Talán rossz ómen vagy nem tudom mi vagyok, de én csak bajt tudok magammal vinni bárhova is, ami borzasztóan dühít. Olyan személyeknek veszem el a kedvét, akiknek nem akarom.
Lassú léptekkel követtem példáját és bementem az udvarra, de inkább a házba nem mentem. Lehet, hogy Zac most egy kicsit egyedül akart lenni, ezért inkább hagytam. Leültem a medence szélén elhelyezkedő hinta ágyba és meglöktem azt egyszer-kétszer, majd feltettem a lábamat is és összekuporodtam. Jobban visszagondolva testvérem csak néhány hete ilyen, előtte nem csinálta ezt. Talán most jött rá, hogy mennyi bajjal járok és megbánta, hogy magával hozott? Vagy szégyelli, amiért olyan húga van, mint én? Sokan nem tudják a múltamat, de aki igen az sajnál és óvatosan beszélget velem, pedig semmi szükség rá. Nem kell senkinek se sajnálnia, a lábamra álltam és most itt vagyok, élek. Sok mindenen mentem keresztül, de kibírtam és olyan szinte emeltem magam, ami pont jó számomra. Itt vagy a bátyám, Justin, a rajongóim és barátok, akik nem olyanok, mint a régiek, de szeretem őket.
A melegtől és csendtől álomba merültem és már csak arra ébredtem fel, hogy testvérem a hinta ágy mellett guggolt és engem nézett. Kikerekedett szemekkel ültem fel és vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette meg. Mostanában mindig én kezdem meg az ilyen beszélgetéseket és rendszerint az a vége, hogy magamra hagy egy halom kétellyel együtt. Megfontolt mozdulatokkal telepedett le mellettem, majd mellkasára húzott és egy nagyot sóhajtott.
- Mi a baj Zac? Olyan furcsa vagy - hallattam magamnak halk hangot és vártam válaszát, de csak ismét sóhajtott egyet. - Kérlek, mondd el. Hátha tudok segíteni.
Óvatosan simogatta hátamat, ami nagyon jól esett, mert már régen csinálta. Amióta megváltozott, velem szemben is másabb lett. Mint, akit kicseréltek. Régen szinte megállás nélkül puszilgatott, ölelgetett, de ebben az elmúlt néhány hétben jó ha egy héten egyszer megcsinálta. Vagy annyiszor se, mivel ritkán látjuk egymást a munkánk miatt.
- Nagyon nehéz ezt elmondanom - emelte rám szemeit, mire eltávolodtam tőle, hogy lássam minden porcikáját. Ahogy mondtam egy mozzanatából tudom, hogy mi bántja, de most nem tudok rájönni. 
- Akkor mondd el könnyen - fogtam meg egyik kezét, de egyből kihúzta azt szorításomból és keserűen felnevetett. 
Nem tudok rajta eligazodni. Akármennyi távolság volt köztünk, mindig felhívott és elpanaszolta gondjait vagy vidáman mondta boldogságának okát, de most olyan furcsa. Távolság tartó, csöndes és felettébb titokzatos. Hiányzik az a bátyám, aki annyira szeretek és tisztelek. Nekem apa után ő a második ember, akire Istenként tekintek. Most érzem csak át igazán, hogy milyen lehetett neki, mikor én voltam ilyen. Én is nehezen viselem tőle ezt a viselkedést, akkor minden bizonnyal ő is ilyen véleménnyel volt rólam. Nem szeretem és nem is akarom ilyennek látni. 
- A húgod vagyok, nekem mindent elmondhatsz - folytattam tovább beszédemet és szinte könyörögtem neki, hogy ossza meg velem gondjának okát. - Régebben mindent elmondtál, akármiről volt is szó. Akkor is meghallgattalak, segítettem és most is megteszem.
- Éppen ezért nem mondhatom el, mert a húgom vagy - nézett rám egy pillanatra, majd lassan lehajolt térdig érő farmerje oldalzsebéhez, majd kivett onnan egy doboz cigarettát. 
Elkerekedett pupillával figyeltem, ahogy begyújtott egy káros ocsmányságot, majd szájához emelte és egy nagyot szívott belőle. 
- Te mit csinálsz? - kérdeztem halkan és le voltam hűlve, hogy pont ő, aki világ életében utálta már csak a kinézetét a ciginek előszeretettel szívta. 
- Nekem már úgy is mind egy - rántotta meg vállát és nem foglalkozva azzal, hogy megállás nélkül néztem, amit csinál tovább szívta. 
Komótosan emelte szájához, majd fújta ki a füstöt és ezt addig néztem, amíg el nem fogyott. Eloltotta, majd felállt és már indulni akart, de én is követtem cselekedetét és utána szóltam. 
- Mi lett veled Zac? Velem van bajod vagy miért vagy ilyen? Ha gondolod elmehetek, egy szavadba kerül - néztem szemeibe és ellent mondást nem tűrő hangnemmel beszéltem. 
- Elakarsz menni? - kérdezte félve, elkerekedett szemekkel. 
- Ha azt akarod, akkor igen - bólintottam egyet megerősítés képen. - Megváltoztál és velem se vagy olyan, mint voltál. Mi változott meg? - halkult el a hangom és kezeim magam mellé estek. 
- De nem akarom, hogy elmenj, szükségem van rád - lépett felém egyet, de azzal a mozdulattal én is léptem csak hátra. 
- Akkor miért csinálod ezt? - tártam szét kezeimet. 
Válaszát meg se vártam, gyors léptekkel mentem be a házba, onnan pedig fel a szobámba, mert úgy éreztem most nekem kellett otthagynom. Könnyes szemekkel törtem be a szobámba és ahogy bementem az ajtón, be is zártam. Úrrá lett rajtam a félelem. Féltem, hogy Zac-et is elfogom veszíteni és ténylegesen egyedül maradok. Már csak ő van nekem és Justin. Nem akarom ezt, mert rettentően szeretem és mindent megakarok tenni, hogy újra az legyen, aki valójában. Leültem az ágyamra és néztem ki a fejemből a könnyek szüntelenül folytak ki a szememből. Azt hittem, hogy többet nem fogom őket látni, de tévedtem. Lábamról lerúgtam a fekete, ezüstös papucsomat és bebújtam az ágyba, a vékony, puha plédet, pedig magamra terítettem. Fejemet a falnak döntöttem, míg hátam a hűs ágy támlának simult. Kezembe vettem egy zsebkendőt és letöröltem sós könnyeimet, amik megállás nélkül szántották fel arcomon a bőrt. A bánat újra a markába vesz és ezt nem akarom. Minden rosszat elakarok kerülni, de valahogy mindig rám találnak és nem hagynak nyugodni. El sem bírom képzelni, hogy mi lehet az a nagy dolog, amit bátyám nem mert elmondani. Talán beteg vagy valami gond van a karrierjével? Minden lehető kérdést feltettem magamban, de hasztalanul, mert csak Zac-től tudhatom meg a választ. Telefonom rezegni kezdett a zsebemben, ezért nehézkesen, de kivettem onnan és arcomra mosoly kerekedett, ahogy megláttam barátom fényképét a kijelzőn. Gyors mozdulattal húztam el a zöld ikont, mert már alig vártam, hogy halljam a hangját. 
- Szia Drágám - köszöntöttem egy kis kedvet véve hangomba. 
- Szia Kicsim - mondta boldogan és tisztán kivettem a hangjából, hogy mosolygott, amit annyira szerettem. 
- Mi újság? Hogy vagy? - kérdeztem lelkesen, mert már tegnap óta nem hallottam a hangját és kíváncsi voltam, hogy mi történt vele azóta. 
- Velem minden rendben, de veled úgy hallom, hogy nem. Mi a baj Hercegnőm? - váltott át aggódó hangnembe, ami megmosolyogtatott. 
Úgy ismer, mint a tenyerét és mindig tudja, ha valami bajom van. Én is túlságosan ismerem, ami számomra jó dolog, mert mindenben segíteni akarok neki, ahogy csak tudok. Nagyon hiányzik és már alig várom, hogy lássam. Lassan egy hónapja nem találkoztunk és számunkra ez rengeteg idő. 
- Zac - mondtam egy hatalmas sóhaj kíséretében. - Valami nincs vele rendben, de nem akarja elmondani.
- Figyeld meg, idővel elmondja. Ne legyél vele ennyire akaratos. Elhiszem, hogy érdekel, ami vele történik, de adj neki egy kis teret - hallatott kedves, megnyugtató hangot. 
- Igazad van - értettem vele egyet. - Nagyon hiányzol. Mikor láthatlak?
- Ha kinézel az ablakon, akkor megtudod - nevetett fel, majd megszakította a vonalat. 
Gyors mozdulatokkal hámoztam le magamról a puha textilt, majd odaszaladtam, ahova utasított. Ahogy kinéztem rajta, megláttam őt egy hatalmas csokorral a kezében és bőszen mosolygott. Az udvart megvilágító lámpák engedték, hogy a sötét ellenére lássam hibátlan arcát, gesztenye barna szemeit és kisfiús, egyben lehengerlő mosolyát. Aranyosan felém intett, mire csak szám elé kaptam kezemet és a kezemben tartott készüléket a földre ejtettem. Nem foglalkoztam vele csak lábamra vettem a papucsot és eszeveszetten szaladtam, majd szedtem a lépcsőfokokat. A világos barna kövön csak azt lehetett hallani, ahogy a lábaim nagy erővel csapódtak a talajhoz és mikor a bejárati ajtóhoz értem nagy erővel nyitottam ki azt. Mire kiértem már ott állt velem szembe, kezeit felém nyújtva, amitől még jobban szaladni kezdtem. Nagy erővel vetettem magam kezei közé, de időben elkapott és megpörgetett a levegőben. A boldogság minden porcikámat átjártam és csak mosolyogni, nevetni tudtam. Orromat egyből megcsapta rég nem érzett parfümjének illata és érintései szinte égették bőrömet. Nem gondoltam volna, hogy Zayn után leszek-e még valaha szerelmes, de Justin az élő bizonyíték, hogy lehettem. Szeretem, nagyon szeretem és a kapcsolatunk felhőtlen és gondtalan. Arcomat selymes bőréhez nyomtam, míg ő erősen szorított magához és puszik ezreivel halmozta el nyakamat. Lábam újra a talajt érte, ezért eltávolodtam tőle, mire kezei közé vette arcomat és olyan csókban részesített, mint még soha. Egyik kezemet arcához tettem, másikkal hajába túrtam, mire óvatosan megharapta alsó ajkamat. Nevetve bújtam hozzá és fontam közre izmos derekát. 
- Tudod, hogy milyen nap van? - kérdezte egy hatalmas mosoly kíséretében, mire felemeltem fejemet és mosolyogva bólintottam. - Na milyen?
- Ma vagyunk együtt két éve - nyomtam egy kisebb csókot ajkaira, amit se perc alatt elmélyített és nem akart engedni.
Nevetve csíptem meg fenekét, mire ő is felnevetett és elvált ajkaimtól. A homlokába lógó hajszálakat felsepertem a többihez, amik hibátlanul rendeződtek el a zselé miatt feje tetején. Arca minden szegletét alaposan megnéztem és tudatosultam, hogy semmi baja sincsen. Arcát kezdtem cirógatni, mire megfogta kezemet és tenyerembe nyomott egy lágy puszit. 
- Ezt neked hoztam - vette fel az eddig a fűben pihenő hatalmas csokrot, amit a kedvenc virágaim, a fehér rózsák alkottak. - Egy kis elő ajándék.
- Köszönöm szépen - vettem át tőle, majd nagyot szagoltam a gyönyörű virágok illatából. 
Nem törődve a virággal kezeimet nyaka köré fonta, amit nevetve fogadtam és nyomtam egy puszit pisze orrára. 
- Két év - lehelte halkan és homlokát az enyémnek döntötte. - Már ennyi ideje vagyok együtt egy csodálatos nővel, aki az életemet jelenti. 
- Sok idő, de melletted pillanatok alatt eltelt - folytattam, mire mosolya még nagyobb lett, ami rettentően tetszett. 
- Szeretlek Kicsim - kezdte el simogatni arcomat, amitől kirázott a hideg. 
- Én is téged. Nagyon - tettem oda az utolsó szót, mire kezei közé kapott és elindult velem a part felé. - Hova viszel?
- Majd meglátott - bújt hozzám egy pillanatra ügyelve az ölembe pihenő csokorra. 
Egészen a legközelebbi sziklás részig sétált velem, miközben a tájat figyeltem. Az óceán játéka, a csillagok és a Hold fénye, a lágy szellő, mind elvarázsolt és úgy gondoltam ez a legszebb pillanat, ami megtörtént velem. Szerelmem szó szerint a tenyerén hordoz egy csodálatos helyen, ami már három éve az otthonom, egy hatalmas csokor terül szét kezemben és azzal lehetek, akit annyira szeretek. Ahogy odaértünk a megcélzott helyre, óvatosan leültetett egy nagyobb sziklára, majd eltávolodott tőlem és egy eldugott helyről magához vette a gitárját, majd elhelyezkedett mellettem. Ahogy elkezdte játszani az akkordokat már akkor felismertem. A világ legszebb számát kezdte el énekelni, amit ő írt, a Be alright-ot. Ahogy elkezdte énekelni a szemeim egyből könnybe lábadtak és lepergett előttem az a két év, amit vele töltöttem. Mindent kizártam magam körül csak a szemébe néztem és hallgattam gyönyörű, érzelmes hangját. Ezt a számot nekem írta és nagyon sokszor szokta elalvás előtt dúdolni vagy énekelni halkan a fülembe, amitől kis idő elteltével elalszok kezei között. Ez a mi számunk, ami szimbolizálja, hogy ha messze is vagyunk egymástól, kitartunk és szeretjük egymást. Ahogy vége lett a számnak óvatosan maga mellé tette a hangszert, majd felállt helyéről és elébem lépett. Könnyes szemmel figyeltem minden mozdulatát és még mindig a zene hatása alatt voltam és szemei babonázásában. Akárhányszor rám néz, lekábulok és azt sem tudom, hogy mit csinálok. Kezei közé fogta az enyémeket és mélyen a szemembe nézett, de nem mondott semmit csak halványan mosolygott. Pár perc elteltével egy nagy levegőt vett és beszélni kezdett. 
- Tudom, hogy két év nem sok idő, ahhoz, hogy megtegyem azt a

lépést, amit akarok, de nem tudok mit tenni, szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, veled akarom leélni az életemet és melletted megöregedni. Amióta veled vagyok, teljesen megváltoztam, csak rád tudok gondolni. Akármit csinálok te jutsz az eszembe és ha távol vagyok tőled, majd' megőrülök. Minden porcikádat szeretem és úgy fogadlak el, ahogy vagy. A hibáiddal együtt, mert nekem is vannak. Mikor több, mint két éve megláttalak a bátyád oldalán, már akkor tudtam, hogy rád van szükségem. Elvarázsoltál a kisugárzásoddal, a gyönyörű mosolyoddal és a szemeid minden egyes alkalommal levesznek a lábamról. Mindened tetszett és ahogy jobban megismertelek, rájöttem, hogy te hiányoztál az életemből. Egy olyan lány, aki viszont szeret, gyönyörű, igazságos és megbízható olyan, amilyen te vagy. Nem kertelek tovább, mert nincs értelme. Szeretlek és ezen nem változtat senki és semmi. Ashley Roberts, hozzám jönnél feleségül? - mire feltette ezt a kérdést már zokogtam és nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént velem.
Zsebéből előhúzta a vörös bársonnyal befedett kis dobozkát, amit felnyitva megpillantottam egy gyönyörű szép gyűrűt. Bal kezemet felé nyújtottam, ami remegett, mint a kocsonya, de nem foglalkozott fele, kezei közé fogta és óvatosa ráhúzta a szerelmünket szimbolizáló jelképet.
Elakarja velem kötelezni az életét egy olyan fiú, mint ő. Kézfejemmel megtöröltem szemeimet, mert már nem láttam a könnyeimtől, pedig mindennél jobban akartam gyönyörű arcát látni. Mindenem reszketett örömömben és nem tudtam mást csinálni csak a nyakába borulni. Úgy öleltem, mint ha bármelyik pillanatban elveszíthetném, pedig ez nem volt így. Most kaptam meg teljes igazából és az érzés, ami átjár leírhatatlan. 
- Igen, igen és igen - súgtam alig hallhatóan a fülébe, mire megkönnyebbülve felsóhajtott, felkapva forgatni kezdett és teli torokból kiabálni. Az egész part az ő hangjától zenget és csak öleltük egymást. Lábaim belesüppedtek a langyos homokba, ahogy letett és egyszerre csaptunk le egymás ajkaira. A gyomrom liftezett és a pillangók, akik eddig pihentek, most felkeltek és majd kihasították hasamat. Szorosan öleltük egymást és ismét felemelve lassan forgatni kezdett, de akkor se szakította el ajkát az enyémektől. Ha eddig boldog voltam, akkor most a felhők fölött vagyok, több, mint húsz méterrel, de még is felmerült bennem az a kérdés, hogy mi lenne, ha Zayn lenne Justin helyében?

28.rész Menekülés vagy szenvedés?

Sziasztok Manócskáim! :) Nem tudok sok mindent mondani csak annyit, hogy remélem elnyeri a testszéseteket ez a rész is. Könnyen írtam meg, mert már napok óta fejembe voltak az ötletek és kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok hozzá szólni. Nekem tetszik és szerintem jó lett, de nem az én tetszésemet kell elnyerni-e, hanem a tiéteket! :)
Ismét megköszönöm, hogy támogattok, de úgy gondolom ezt nem lehet elégszer! Nagyon szeretlek titeket! 
További szép hetet és vigyázzatok magatokra nagyon!

                  Rengetek puszi és ölelés: Fanny

U.i.: Tudom, azt mondtam néhányotoknak, hogy szombaton hozom a részt, de ma kórházba voltam és nem kellett mennem iskolába, ezért feltudtam tenni egy nappal hamarabb. Remélem nem baj! :D

Három nap telt el, de már úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni. Carly azóta velem van és próbálom vigasztalni, de nem igazán megy. Mindig sír és bezárkózik a fürdőszobába, ami csak nehezíti a dolgomat, de az övét is. Több nap elteltével sem tudtunk elmenni egy orvoshoz, aki megtudná mondani, hogy lesz-e baba vagy sem, de egyszerűen nincs rá idő. Próbák, interjúk, koncertek és még számtalan program és feladat, ami gátol abban, hogy elmenjek vele és szembesüljünk a dolgokkal. A többieknek nem mondtam semmit, jobb ha csöndben maradok és azt adom be nekik, hogy a barátnőm és nem egy csaj, akit berúgva megfektettem és lehet, hogy terhes. Louis sokszor kérdezi, hogy mi a bajom, mert már az átlagnál is rosszabbul nézek ki, de mindig az a válaszom, hogy nem alszok eleget és fáradt vagyok, amit el is hisz, mert mindannyian azok vagyunk és kincs, ha négy óránál többet tudunk aludni. Az újságírók, paparazzók ránk vannak tapadva és, ha meglátnak Carly-val az utcán, loholnak utánunk, ami elég idegesítő, mert nem igazán akarnám, hogy tudjanak erről az ügyemről és szarságokat hordjanak össze. A három nap alatt sokat beszélgettem a lánnyal és őszintén meglepődtem a viselkedésén. Mikor azon a bizonyos reggelen mellette ébredtem 'szerelmemnek', 'drágámnak' hívott, ami számomra azt mutatta, hogy beképzelt és pöffeszkedő, de nincs így. Kedves, aranyos és nagyon vicces. Állítása szerint azért csinálta azt, mert félt, hogy csak úgy fa képnél hagyom és nem magyarázok meg neki semmit. Ez a dolog már egy hosszas beszélgetés során megtörtént és mindent tisztáztunk. Bánom, hogy magányomban és elkeseredésembe elmenetem abba a bárba és annyit ittam, mint szerintem még soha. Nem vagyok olyan típus, aki itallal csillapítja bánatát, de akkor nem tudtam más tenni. Ashley hiánya egyszerűen felemésztett és ez most sincs másképp. Minden ezerszer rosszabb és a lelki ismeret furdalás, ami ural a sírba visz. Nem akarok sírni és gyengének mutatni magam, de amikor rágondolok arra, hogy a szerelmem Londonban van, én pedig itt vagyok Németországban és undorító dolgokat művelek, eltörik a mécses és a képét nézve zokogok. Életembe nem sírtam még egy lány miatt sem, de ez most teljesen más. Megtaláltam a másik felemet egy gyönyörű, csodálatos, bájos lányban, de a hülye gondolkodásom miatt, amikor visszakapom el is vesztem és most is ez történt. Elegem van mindenből és nem vágyok másra csak, hogy a kezembe tarthassam, szorosa megölelhessem és lágy csókot nyomhassak ajkaira. Ez csak az álmaimban történhet meg, de attól félek, hogy lassan már ott se.
- Jó reggelt - hallottam meg egy rekedtes, de egyben kedves hangot és annak irányába fordítottam fejemet.
A kanapén ültem takarómba burkolózva, mivel külön lakosztályt kaptunk, mert Paul szerint a "szerelmeseknek" jobb, ha külön vannak, de nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő elképzeli. Én a nappaliba alszok a kanapén minden este, míg ő a hálószobába költözött be. Neki, de jobban nekem nincs kedvem együtt alvást szervezni, jó nekem a kanapé is, ami elég kemény, de inkább ez, mint más.
- Neked is - intettem egyet és bekapcsoltam a tévét.
Hallottam, ahogy a konyhába csoszogott és valamit pakolászni kezdett, de a mese, ami ment jobban lekötötte a figyelmemet vagy inkább a gondolataim. Sajnálom szegény lányt, mert elmondása szerint a modellkedés az élete, de ha bekövetkezik, amitől a legjobban félünk, akkor egy darabig búcsút kell mondania a karrierjének. Már így se megy dolgozni, mert a főnökének elmondta, hogy mi történt és azt javasolta neki, hogy jobb, ha abba hagyja egy jó darabig a munkáját. Egy dolog bánt a legjobban, hogy megint hazudok. Hazudok a családomnak, barátaimnak, rajongóinknak és egyszóval mindenkinek. Biztosra veszem, hogy már Angliába is eljutott a velem és Carly-val megtörtént dolog, mivel a neten rengeteg képet és videót láttam kettőnkről az újságokról meg ne is beszéljünk.
- Tessék - jelent meg mellettem és kezembe nyomott egy nagy bögre, illatos kávét.
- Köszönöm - néztem rá egy pillanatra, majd italomba beleittam és újra elmerültem a bugyuta mesében.
Bár ő mellettem nem burkolózott takaróba, de lábait felhúzva leste a tévét és szorgosan ette a kezében tartott szendvicset. Rásandítva láttam, hogy ma is, mint minden nap nincs valami jó kedve, ezért vállát összeütköztetve az enyémmel mosolyogtam rá. Gesztusomat viszonozta és fejét rám hajtotta, ami eléggé zavart, ezért felállva mellőle lehámoztam magamról a takarót és ráterítettem.
- Bocsánat - szabadkozott egyből és lesütötte csillogó, kék szemeit.
Ilyenkor mindig megsajnálom, mert tudom, hogy miattam ilyen és miattam ment tönkre az élete. Fanyar mosoly kerekedett arcomra kedve miatt, de nem vígasztalhatom úgy, hogy hagyom olyanokat csináljunk, amiket szabadna, de nem akarom, mert nekem más lány a mindenem.
- Semmi gond - legyintettem egyet és a kanapé karfájára ültem. - Ne legyél már ilyen szomorú, figyeld meg minden helyre fog jönni.
Hirtelen felém kapta fejét és szemeivel szinte villámokat szórt rám és ha megtudott volna ölni, biztos, hogy megtette volna. Elég gyakoriak a düh kitörései, ezért meg sem lepődtem azon, hogy így reagált mondatomra.
- Tényleg? - fordult felém teljes testtel és hangosan beszélt. - Te már csak tudod, mi? Elcseszed az életem, a karrieremet, 19 éves létemre gyereket csinálsz nekem, ami majd csak púp lesz a hátamon, de te azt mondod, hogy minden rendbe fog jönni! Undorító dög vagy, aki csak magával foglalkozik és nem veszi észre, hogy mással mit művel. Nem csodálom, hogy a barátnőd is szakított veled, mert biztosra veszem, hogy még a mai napig csak rontod az életét! Szegény lányt csak sajnálni tudom, hogy ilyen balfácánt fogott ki, mint te vagy! - üvöltött a képembe és berohant idéglenes szobájába, majd hangosan becsapta az ajtaját és be is zárta.
Nagyot sóhajtva dűltem el a díványon és csak a szavai jártak a fejembe. Igaza van teljes mértékben és olyan vagyok, amilyennek elmondta. Csak megrontom mások életét és főleg olyanoknak, akiknek egyáltalán nem akarnám, mint például neki se akartam. Nem volt szándékomban ostobaságot csinálni, de az ital teljesen elvette az eszemet. Helyemről felállva mentem szobája ajtaja elé, amin halkan bekopogtam, de nem jött rá válasz. Többször megismételtem cselekedetemet, de még mindig nem reagált rá.
- Carly, kérlek - szólaltam meg hátha szavaimmal többet elérek. - Nem akartalak megbántani nagyon jól tudod, de ahogy neked, nekem is rossz. 21 éves vagyok és én se akartam gyereket, de az is lehet, hogy nem lesz. Egy biztos, hogy nem fog érdekelni, ha tőled lesz, mert az én vérem és szeretni fogom. Gyere ki légy szíves és higgadj le, utána pedig elmehetünk az orvoshoz és minden kiderül - beszéltem hozzá egy faszerkezeten keresztül, de ez is elég volt, mert kattant a zár és megláttam piros, könnyes szemeit.
Kitártam felé kezeimet, mire egyből kapcsolt és akár egy 4 éves kislány szorosan bújt mellkasomhoz. Mikor megölelem olyan, mint ha Waliya-t ölelném magamhoz. Testvér vagy inkább barátként tekintek rá, amit el is magyaráztam neki és meg is értette. Tudja nagyon jól, hogy mennyire szeretem Ashley-t és mindig is ő lesz az életem szerelme, még ha el is kell vennem Carly-t és gyermekemet fogja hasában hordani.
- Sajnálom, nem akartam veled így beszélni - mormogta, akár egy maci. - Tudom, hogy neked is rossz és épp ezért nem kellene ilyennek lennem veled.
- Megértelek és mindenben igazad van - emeltem fel állánál fogva fejét és szemeibe néztem. - Tudom, hogy nem vagy valami jó passzban és akár egy szavammal kihúzom nálad a gyufát, de nem mondom szépen elmondtad a véleményedet - nevettem fel és nyomtam egy hosszabb puszit homlokára.
Nem mondott semmit csak pirosodó arccal eltávolodott tőlem és neki dőlt a falnak. Somolyogva vizslatott, ami már engem kezdett zavarba hozni, de férfihoz hűen tűrtem átható pillantását.
- Te tényleg nagyon szereted Ashley-t - szólalt meg halkan és fejét oldalra billentette egy kicsit, úgy nézett tovább.
- Az előbb még azt mondtad, hogy... - kezdtem el érvelni, de belém fojtotta a szót.
- Tudom, hogy mit mondtam, de már megbántam - mosolyodott el. - Amikor beszélsz róla a szemeid bőszen csillognak, a hangod lágyabb lesz, ábrándozni kezdesz és minden mozdulatod, mikor csak a képét nézed azt mutatja, hogy szinte az életednél is jobban szereted és mindenre képes lennél érte.
- Tényleg így van - szólaltam fel halkan és a szokásosnál is rekedtebben, a szemeimet pedig marták a könnyek. - Rettentően hiányzik és nem vágyok nála jobban semmire.
- Tudom Zayn, tudom - lökte el magát a barna faltól és apró kezeivel megfogta arcomat. - Minden helyre fog jönni és biztos vagyok benne, hogy Ash is úgy szenved, mint te, mert szeret. Mikor megláttam rólatok az első képet egy újságban, már akkor megállapítottam, hogy titeket egymásnak teremtettek. Csak annyit kérek, hogy ne sírj - törölte le a szememből kitörő víz áradatot.
- Elegem van Carly - mondtam megtörten és lekuporodtam a fal tövébe. - Romokba hever az életem. A barátiam haragudnak rám, Ashley is, a szüleim, testvéreim messze vannak, ahhoz, hogy tudjanak támogatni. Senkim sincs, akire számíthatok. Mikor még Ash-ről elmondhattam, hogy a szerelmem, akkor minden olyan jó volt. Ha valami gondom, bajom volt csak a karjaimba zártam és minden jobb lett. A hangja és nevetése szem pillantás alatt elvette a rossz kedvemet és ezt egy lány se tudná megcsinálni. Ő olyan akár egy angyal, aki eljött az ördöghöz jelen esetben hozzám, hogy segítsen rajtam és jobb emberré faragjon, de elment és újra összetörtem. Feladtam azt, hogy álmodozzak arról, hogy egyszer kibékülünk és örökre együtt leszünk, lesznek gyerekeink, unokáink, egy házunk ahova haza térünk és nyugodt órákat töltünk el kettesben. Mindenki azt mondja, hogy a remény hal meg utoljára, de úgy érzem, hogy ez a fogalom nálam már rég meghallt - adtam ki magamból minden érzelmemet és a könnyek szüntelenül folytak ki szemeimből.
Még sokáig beszélgettünk, de a szerelmi témát hanyagoltuk, mert nagy sokára mind a ketten megnyugodtunk. Már az orvosi rendelőben ültünk és vártuk, hogy az orvos, akihez bejelentkezzünk hívjon minket a rendelőjébe. Sokan megnéztek minket és mosolyogva vizslatták összefonódott kezeinket, amik nem azért voltak olyan helyzetben, mert annyira boldogok voltunk hanem, mert Carly már majd eltörte az ujjait idegességében, ezért kénytelen voltam meggátolni ebben és inkább megfogtam egyik kezét. A telefonom éles hangon jelezte, hogy üzenetem érkezett, ezért a mellettem ülő lány kezét elengedtem és kihalásztam nadrágom zsebéből a készüléket. Rutinos mozdulatokkal oldottam fel a billentyű zárat és hatalmas meglepetésemre Ashley nevét pillantottam meg. Izgatottan és egyben félve nyomtam rá a tőle érkezett üzenetre és egyből olvasni kezdtem sorait.

Drága Zayn!

Először is azzal kezdem, hogy nagyon szeretlek! Tudom, hogy hülye vagyok, amiért elengedlek és nem becsüllek meg, de így mind kettőnknek jobb lesz. Hiányzol, rettentően hiányzol, de már attól jobb, hogy látom találtál magad mellé egy lányt, aki remélhetőleg boldogabbá fog majd tenni, mint én tettelek. Gratulálok nektek, legyetek sokáig együtt és ezt teljes szívemből kívánom! Sose felejtsd el, hogy szerettelek, szeretlek és szeretni foglak! Ez számomra az öröklétet jelenti, mert örökre ezt fogom irántad érezni! Nem tudom mi lesz velünk, de remélem jó életed lesz és gyönyörű gyermekeid fognak születni, akiket Carly-val a jóra fogjátok tanítani! Nagyon vigyázz magadra és becsüld meg ezt a lányt, aki szeret és megállapodott melletted!
Soha nem felejtem el a veled töltött perceket és napokat! Köszönök neked mindet és azt is, hogy megváltoztattad az életemet!

Remélem még látlak az életben: Ashley

Mire elolvastam a levelét a szemeimből ismételten záporként hulltak a könnyek és nem tudtam mire vélni mondatait. Úgy tűnt, mintha búcsúzott volna, ami megrémített. Újra és újra elolvastam, de nem tudtam rájönni, hogy miért írta ezt nekem. Megijedtem, az nem kifejezés és az járt a fejembe, hogy most mi lehet vele és mire készülhet. Elakar menni valahova, hogy új életet kezdjen vagy csak másik városba akar lakni? Megint csak kérdések, amikre tudom, hogy biztosan nem kapok válaszokat. Csak sírok, a sötétben tapogatózok és úgy érzem, hogy ténylegesen elveszítem azt a lányt, aki most vallotta be, hogy szeret, de még sincs velem.



                               **Ashley Roberts**    
                                                   


Az életem a feje tetején áll és nem tudom, hogy mitévő legyek. Egyedül a bátyám az, akire számíthatok és elmondhatom róla, hogy itt van mellettem és támogat. Dina és Jason annyira szerelmesek, hogy napok óta nem tudok róluk semmit és még a telefont se veszik fel, Perrie-nek rengeteg munkája van, mivel hamarosan ő is turnéra indul a bandájával, apuval csak nem beszéltem meg a dolgokat, mert nem volt hozzá erőm és bátorságom se. Napok óta csak a szobámba ülők és bámulok ki a fejemből. Rengeteg kérdés kavarog bennem, amik válaszra várnak, de nem fogják megkapni, mert én nem hagyom nekik, olyan makacs vagyok. Amióta Zayn-nek megírtam azt a bizonyos üzenetet, még rosszabbul érzem magam és olyan érzés, mintha nem lenne szívem. Én saját magamnak kitéptem és jó messzire eldobtam, hogy ne érezhessek semmit. Már sokszor volt olyan, hogy a tükör előtt álltam és farkas szemet néztem saját magammal. Egy roncs, szívtelen, búskomor lány nézett vissza rám minden egyes alkalommal, aki nem én vagyok. 20 éves vagyok, de az életem maga a pokol, miközben most kellene a legboldogabbnak lennem és élvezni a mindennapjaimat. Helyette én csak fekszek, be vagyok zárkózva úgymond egy lyukba, ami már egy barlangra hasonlít. A függönyöket soha nem húzom el, de ha Zac meg is teszi, gondoskodok arról, hogy újra sötétségbe burkolózzon a szoba. Visszatérve az üzenetre! Hogy miért írtam Zayn-nek? Elmondom elejétől a végéig.
Egyik nap, mikor a fiúkkal skype-oltam és végeztünk a beszélgetéssel, eltörött nálam a mécses, mert ők is nagyon hiányoznak és rossz, hogy nincsenek velem. Bátyám egyből mellkasára vonva vigasztalt, de egyszerűen nem tudtam lenyugodni. Kibújtam karjai közül és mindent, amit csak tudtam széttörtem, dobáltam, egyszóval teljesen bekattantam. Addig a percig csak nyeltem és nyeltem az engem ért rossz dolgokat és sírás helyett mosolyogtam, de akkor ott minden megváltozott. Olyan énem jött elő, amit soha nem akartam, hogy megjelenjen, de megtörtént. Szinte ideg beteg lettem és mindentől félek. Az emberektől rettegek, ha valakit boldognak látok káromkodni kezdek és rettentően elhanyagolom magam. Volt olyan is, hogy napokig nem ért fogaimhoz fog krém, mert nem volt hozzá kedvem, hogy megmossam és úgy gondoltam, hogy megtehetem, hogy nem takarítom meg őket. Mindenre magasról tojok, semmi nem érdekel. Zac már megunta, hogy amióta itt van csak azt kell nézni-e, hogy szenvedek, ezért felajánlotta, hogy menjek vele Californiába és kezdjek a segítségével egy új és jobb életet. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e mindent magam mögött hagyva, de New Yorkban is ezt csináltam, akkor most miért ne tehetném? Elmesélte testvérem, hogy amióta nagy szüleink meghaltak, azóta ott lakik és nem fogom megbánni, ha vele tartok. Már 7 éve ott tartózkodik és nagyon sokat mesélt, hogy mik vannak ott és milyen az élet. Úgy gondoltam, hogy már egy jó pont, hogy ő ott lesz velem, ezért beleegyeztem és követem azt az utat, amit megírtak nekem. Nem szólok senkinek, mert úgy nehezebb lenne elmennem csak Zayn-nek írtam meg azt az üzenetet, de úgy, hogy ne tudja mire készülök. Félek, hogy mi lesz ott és mi lesz azokkal, akiket itt hagyok, de az nyugtat, hogy meglesznek nélkülem és boldogok lesznek. Remélem, hogy új környezetben, társaságban visszanyerem önmagamat és minden jó lesz.
- Jó reggelt Hercegnőm - hallottam meg magam mellől egy kedves hangot, ezért kinyitottam szemeimet és szembe találtam magamat tesóm barna íriszeivel.
- Jó reggelt - ültem fel és szorosan hozzá bújtam. - Ma megyünk.
- Ma megyünk - ismételte meg mondatomat és nyomott egy puszit arcomra. - Jó lesz, hidd el. Újra az leszel, aki vagy és visszakapom teljes egészében azt a kishugomat, akit annyira szeretek.
- Miért így nem szeretsz? - húztam fel orromat játékosan.
- De igen - nevetett fel, majd hangnemet váltott. - Csak megszakad a szívem, hogy így látlak. Fiatal lány vagy, akinek élvezni-e kell az életet és nem elrontania. Tudod nagyon jól, hogy mennyire szeretlek és csak jót akarok neked.
- Tudom és hatalmas hálával tartozom mindenért - bújtam ismét hozzá és kicsiny kezeimmel körbe fontam izmos hátát.
- Nekem csak annyival tartozol, hogy boldog legyél - simított végig gerincem mentén, amitől kirázott a hideg.
- Tudom, hogy sokszor elmondtam már, de te vagy a legjobb testvér az egész világon. Minden este köszönetet mondok azért, hogy most velem lehetsz - mosolyodtam el és letöröltem könnyeimet, amik kivételesen örömömben jöttek elő.
- Szeretlek - súgta fülembe és éreztem meleg könnyit nyak hajlatomnál.
Rendszerint őt is megszoktam ríkatni, mert olyanokat mondok neki, amik egyből előhozzák belőle az érzelmes, szeretettel teli bátyámat.
- Az a legnagyobb gond, hogy mindig eléred, hogy napról-napra jobban szeresselek - nevetett fel és egy zsebkendőt elvéve az éjjeli szekrényről, megtörölte szemeit.
Ahogy kiment a szobából gyorsan felvettem egy fekete melegítő alsót és egy fehér pólót, majd letrappoltam a konyhába és mosollyal az arcomon fogadtam a finom illatokat, amik a gofrikból jöttek ki. Elfoglaltam szokásos helyemet az asztalnál, majd szedtem a tányérra két nagydarab finomságot. Már kiakartam nyitni a számat, hogy megkérdezzem hol a nutella, mire Zac egyből elém rakta egy kanállal együtt.
- Köszönöm - lepődtem meg és kikerekedett szemekkel néztem rá. - Honnan tudtad, hogy ezt akartam?
- Ismerlek - rántotta meg a vállát mosolyogva. - Mindig ezzel szoktad enni.
Magamba csak somolyogtam szavain és beleharaptam reggelimbe. Mint minden reggel, ez is kellemesen telt és nyugodtan falatoztunk. Mikor kellően jól laktunk a tányérokat elmostuk és leültünk a nappaliba. 
- Félek - mondtam halkan és ránéztem.
- Mitől? - simogatta meg hajamat és mutatta, hogy boruljak mellkasára. 
- Mindentől. Itt kell hagynom a legjobb barátaimat, a szüleimet és a fiúkat is, de legjobban attól félek, hogy mi lesz velem Zayn nélkül - mondtam el félelmem okát, mire szorosabban ölelt magához.
- Ezt már egyszer megbeszéltük, nem? - tolt el magától, hogy szemembe nézhessen. - Nem akarok rád erőszakolni semmit, de ott minden jobb lesz. Egy új környezet rendbe fog hozni. Bár a te elgondolásod szerint nehéz lesz tartani a kapcsolatot, mivel nem akarsz velük többet találkozni, amit nem értek, hogy miért nem - húzta el száját és megfogta egyik kezem. 
- Mert elmenekülök - mondtam hangosabban. - Itt hagyok mindent és tudom, ha vissza jövök csak utálni fognak. Jobb lesz, ha én ott, ők pedig itt folytatják az életüket és tudom, hogy nélkülem is meglesznek. Két választásom van. Menekülés vagy szenvedés - mutattam kezeimmel egy mérleget.
- Inkább menekülés - mosolyodott el és adott egy puszit homlokomra, amit mindig meleg szívvel fogadok. - Mindent megoldunk ketten.
Egész délelőtt és délután is pakoltunk, mert van egy pár cuccunk, amit feltétlen vinni akarunk magunkkal. Bár Zac-nek nem, de nekem három bőrönd tele lett, amit nehezen cipeltem le a nappaliba.
- Mondtam, hogy csak pár cuccot hozz - rázta meg fejét és csomagjaimra bökött. - Majd én mindent megveszek neked, amire szükséged van.
- Még csak azt kéne - hördültem fel és óvatosan megcsíptem orrát. - Azt akarod, hogy ki is zsebeljelek?
- Az nem kizsebelés, ha a húgomnak vásárolok - húzott magához játékosan és ezúttal ő csípte meg az orromat. - Kiviszem a csomagokat, mert mindjárt jön a taxi. Addig néz még egyszer körül - mosolygott rám halványan, majd elkezdte a cuccainkat kivinni az utcára. 
Lassú léptekkel mentem fel a lépcsőn és elsőnek a szobámba mentem be. Mosolyogva néztem meg minden egyes szegletét és mikor előjöttek az emlékek, amik itt megtörténtek, könnybe lábadtak a szemeim. A felső részen mindent megnéztem utoljára és elraktároztam magamba a szép emlékeket, amik csak most jutottak az eszembe. Ismét leballagtam a lépcsőn és a konyhába mentem, ahol már zokogtam. Emlékszem, mikor Niall-nek készítettem süteményeket, mert megkért rá, a fiúkkal együtt ettünk az asztalnál, ha átjöttek és Dina, Jason, apa, Emma és végül Zac-el megtörtént emlékek is felszínre jöttek. Egy zsebkendőt előhalászva kabátom zsebéből, megtöröltem szemeimet, mert már a könny áradattól nem láttam semmit. Gondosan becsuktam a helység ajtaját, majd a nappaliba mentem és leültem a kanapéra. A fotelekről, tévéről, szőnyegről, szinte minden egyes tárgyról eszembe jutott valami és már annyira sírtam, hogy nem kaptam levegőt. Nem akarok innen elmenni és mindent itt hagyni, de muszáj. Nem élhetek örökké így és hagyni, hogy teljes tönkre menjek. Helyemről felállva elindultam a bejárati ajtó felé, majd mikor odaértem utoljára visszanéztem és elmosolyogtam magam bánatomba. Az ajtót gondosan becsuktam, majd bezártam és az alá a virágcserép alá tettem a kulcsot, ahova mindig tettem. Az udvaron nézelődtem még egy kicsit és mikor a pavilonra tévedt a szemem eszembe jutott, hogy mennyi időt töltöttem ott Zayn-el. Rengeteg nevetés, beszélgetés és meghitt pillanatok történtek meg ott velünk, amiket soha nem fogok és nem is tudok elfelejteni. Végleg rávettem magam, hogy elinduljak és magam mögött hagyjam szeretett házamat is. Amikor kiértem bátyámhoz, nem mondott semmit csak szorosan magához húzott és simogatta hátamat, hogy megnyugodjak és abba maradjon a sírás. 
- Nyugodj meg Hercegnőm - súgta halkan a fülembe és beinvitált az előttünk álló kocsiba.
A repülőtérre vezető úton nem szóltam semmit csak bámultam ki az ablakon és szorongattam Zac kezét. A könnyek még mindig folytak a szememből, ahogy távolodtam mindentől és mindenkitől. Az eső kopogott a szél védőn és a borús idő miatt, még rosszabb lett a kedvem. Kezemet kihúztam bátyám meleg ujjai közül és már sokadjára megtöröltem könnyes szemeimet és amíg eddig nem vette észre, hogy sírok most meglátta és egyből magához húzott. Akkor se mondott semmit, mert már ismer és tudja, hogy jobb ha inkább csöndbe marad és átölel, mert számomra ez mindennél többet jelent. Mikor megláttam a célunknak szolgáló, hatalmas épületet erősebben bújtam hozzá, amit észre vett és elkezdte arcomat simogatni. Mikor megállt a kocsi, testvérem kifizette a sofőrt, majd egy hatalmas sóhajjal kiszálltam és becsuktam az ajtót. Bőröndjeinket magunkhoz véve gyors léptekkel szedtük a lábunkat az eső miatt is, de jobban azért, mert késésben voltunk. Délután fél öt volt és háromnegyedkor indul a gép, szóval örüljünk, ha elérjük. Az aulába szlalomoztunk az emberek között, majd a várakozó, Calaforniába tartó társasághoz csatlakoztunk és vártuk, hogy felmehessünk a gépre. Mikor tudtuk, hogy biztosan feljutunk a hatalmas masinára, akkor nyugodtabban fújtuk ki a levegőt és beszélgetni kezdtünk. 
- Minden oké? - kérdezte szomorkás hangon. 
- Persze - erőltettem magamra egy keserű mosolyt, mivel nem akartam őt is lelombozni, mert láthatóan alig várja, hogy újra otthonába lehessen. 
Alig beszéltünk pár szót, már meg is jelent egy kedvesen mosolygó, göndör hajú lány és tudomásul vettük, hogy megkezdjük a beszállást. Sokszor ültem már repülőn, de most görcsbe rándult a gyomrom és rettegtem. Ahogy átnézte a nő papírjainkat folytonosan mosolyogva invitált minket be a repülőbe. Rengeteg szék volt még szabad, ezért nem találtunk nehezen megfelelő helyet. Bőröndjeinket már bizonyára a munkások elrendezték és nálam jelen esetben csak egy kisebb táska volt, Zac-nél meg még annyi se, azért könnye közlekedtünk a szűk helyen. Elfoglaltam helyemet, mellettem bátyám és ő mellette egy idősebb néni várta a felszállást. Az övet becsatolva vártam, hogy megmozduljon alattunk a masina, ami hamarosan meg is történt. A hajtóművek hangos morajjal indultak be és az egész jármű megremegett. Erősen markoltam a kéz tartót és néztem az ablakon keresztül, hogy távolodok szeretett városomtól és azoktól az emberektől, akiket annyira szeretek. Ismételten sírva fakadtam, ahogy egyre kisebb lett alattam a táj és ha lehetett volna, inkább kiugrottam volna, hogy visszamehessek otthonomba, mintha mi sem történt volna. Természetesen ezt nem tehettem meg csak azt, hogy sírok és küzdök az érzelmeimmel. Reménykedek, hogy egyszer még valaha látom a családomat, barátaimat és Zayn-t, akit annyira szeretek. Egy új szakasza veszi kezdetét életemnek, ami remélem, hogy jó lesz és tényleg nem lesz több bánatom. Velem lesz a testvérem, akit nagyon szeretek és ez már boldogsággal tölt el. Tudom gyáva döntés, de a menekülést választottam, mert egyszer az életben magamra gondoltam és nem másra. Lehet megfogom bánni döntéseimet, de az is lehet, hogy minden jóra fog fordulni, amit nagyon remélek!

27.rész Az a bizonyos lány

Sziasztok Drága, Egyetlen Olvasóim! :) Először is szeretném megköszönni a rengeteg oldalmegjelenítést, a pipákat, a kommenteket és nem utolsó sorban a feliratkozókat! Hatalmas hálával tartozom nektek és nyugodtan elmondhatom, hogy nekem vannak a legfantasztikusabb olvasóim! Imádlak titeket!
Tudom, hogy már régen hoztam részt, de ahogy azt múltkor is elmondtam, nem volt időm, de most itt vagyok. Remélem tetszeni fog ez a rész is, ami nem mellesleg a huszonhetedik. Augusztusba kezdtem el írni a blogot, ami rettentően hozzám nőt és nem bírok leállni az írásával, de hamarosan vége és lezárul egy szerelmi történet, de ne szaladjunk ennyire előre! :)
Vigyázzatok magatok és további szép hetet kívánok nektek!


              Rengeteg és még annál is több puszi: Fanny



Újságírók és fotósok tömege kerített közre minket és nagyon úgy tűnt, hogy nem egy könnyen szabadulunk tőlük. Perrie-vel egyetemben hatalmas mosolyt varázsoltunk arcunkra és úgy tettünk, mint ha annyira örülnénk, hogy idegen és nem mellesleg cseppet sem kívánatos személyek kérdeznek minket az életünkről és kiforgatják minden szavunkat vagy ha már nem úgy nézünk rájuk, ahogy kellene alattomos és ellenszenves embereknek írnak le minket. Először Pezz-t faggatták, amiről csak tudták, addig én rám fagyott mosollyal tűrtem a rengeteg kamera vakujának erős fényét és szem párok szüntelen figyelmét. Nehezemre esett mosolyogni és azt színlelni, hogy mennyire boldog vagyok, de tudtam, hogy mást nem tehetek. Egy személy járt a fejembe; Zayn. Ez a név szem pillantás alatt földbe tipor és ha hozzá társul a személy alakja is, akkor még jobban tehetetlen leszek. Nem tudom kiverni a fejemből, amiről tudom, hogy nagy hiba, de az érzéseim erősebbek, mint az eszem. Barátnőmet megkímélték és felhagytak a kérdezősködéssel, de nagy bánatomra felém fordultak.
- Jó napot Ashley, hogy van? - szegezte nekem kérdését egy szőke hajú, enyelgős hangú nő.
- Jó napot - mosolyogtam rá nehezen és sóhajtottam egy nagyot. - Köszönöm kérdését, jól vagyok.
- Ez a hatalmas sóhaj nem azt tükrözi - nevetett fel. - Elmondaná nekünk, hogy milyen kapcsolatban van jelenleg Zayn Malik-al?
Tudtam, hogy ez a kérdés piszkálja már hosszú percek óta a csőrét, de még is fáj, hogy ilyet kérdez. Nagyon szeretném neki azt mondani, hogy boldogok vagyunk és nagyon szeretjük egymást, de ezt sajnos nem jelenthetem ki. Kezemet tördelve fogalmaztam meg magamban a megfelelő szót, amivel tudatukra adhatom, hogy hogyan is állunk.
- Barátok vagyunk - nyögtem ki, miközben a földet figyeltem.
Ahogy rápillantottam az előttem álló személyre és a háta mögött álló további emberekre, döbbenet és egyben öröm tükröződik. Az utóbbi jogos, hiszen egy újabb hír amivel megtömhetik az újságok lapjait és felbolygathatják az egész világot.
- Elmondaná részletesebben ezt a dolgot? - csillant fel ismét a nő szeme és a hangja is kíváncsibb lett.
- Elnézést, de nem szeretnék erről beszélni és már így is sokat mondtam. Ez csak is Zayn és az én ügyem, szeretnénk egyedül megoldani, minden külső segítség vagy hátrálás nélkül - mosolyogtam rá halványan és csodálkozva fedeztem fel, hogy semmi harag nem volt bennem.
- Értem - mosolyodott el ő is és felhagyott a faggatással. - Akkor minden bizonnyal tud Zayn új kiszemeltjéről.
Utolsó mondata szíven ütött és nem tudtam eldönteni, hogy én hallottam rosszul vagy tényleg azt mondta, amit. Perrie egyből vállamra helyezte kezét és szorosan húzott magához. Szemeim könnybe lábadtak, de próbáltam elrejteni, ami minden bizonnyal sikerül is.
- Miről beszél? - halattam halk hangot, mert a torkomban lévő gombóc nem engedte, hogy erőteljesebb legyen.
- Tegnap este egy Carly Woll nevezetű modellel látták, ahogy jókedvűen beszélgettek és nagyon is élvezték egymás társaságát - rántotta meg vállát. - Köszönjük, hogy válaszoltak a kérdéseinkre, további szép napot maguknak - mosolygott ránk, majd társaival együtt elment.
Szavai még jobban belevájódtak a szívembe és azt hittem, hogy elájulok. Forgott velem a világ és nem tudtam megérteni, hogy miért ilyen kegyetlen velem a sors. Zayn azt állította, hogy szeret és a minden napos üzeneteibe is azt írta. Hittem neki és reménykedtem abban, hogy idővel minden rendbe jön, de megint padlóra estem. Ő már elfelejtette és másik lányt keres, aki többet tud neki adni, mint én, de ez így van rendjén. Fáj, de el kell viselnem, mert én mondtam neki és tudtam, hogy egy olyan fiú, mint ő nem fog sokáig egyedül maradni, de pár nap és el is felejt?!
- Perrie nem haragszol meg, ha én inkább haza mennék? - néztem rá könnyes szemekkel, amik már nem sokáig bírják elviselni a látásomat gátló könny fátylat.
- De hogy is - mosolyodott el kedvesen és szorosan magához ölelt.
Örülök, hogy most itt van mellettem és támogat, mert hatalmas szükségem van rá. Arcomat hosszú, szőke hajába rejtettem és hagytam, hogy arcomat elárasszák a várt könnyek. Erősen öleltem és kezemmel szorítottam szürke kabátját. Eltávolodva tőle, egyből szemeibe néztem, amiből együttérzést és szomorúságot tudtam kiolvasni.
- Minden rendben lesz - törölte meg arcomat és a kocsi felé terelt. - Te is megfogod találni a boldogságot és sikerülni fog elfelejtened Zayn-t - folytatta tovább, mikor beült mellém a volán mögé.
- Én már nem tudom mi lesz - hajtottam le a fejemet és figyeltem, ahogy kezeim maga tehetetlenül az ölembe hullanak. - Elegem van mindenből és már kezdem megszokni, hogy velem csak rossz dolgok történnek.
- Ne mondj ilyet - fogta meg egyik kezemet. - Megérdemled, hogy boldog legyél és az is leszel, higy nekem.
Feladóan sóhajtottam és figyeltem a mellettem elsuhanó tájat, majd az elém táruló házunkat. Lomhán szálltam ki a járműből és csuktam be az ajtaját, majd Perrie-re figyeltem.
- Tudom, hogy most nem vagyok valami jó társaság, de bejössz? - mutattam a bejárati ajtó felé.
- Persze - nevetett fel és kezemet megfogva húzott magával.
Ahogy beléptünk az ajtón levettük a kabátunkat, cipőnket és a nappaliba mentünk, ahol bátyám a kanapén elterülve aludt. Mosolyogva figyeltük, ahogy szuszogott, majd lábujj helyen menve baktattunk fel az emeletre, onnan pedig a szobámba.
- De aranyos szobád van - szólalt fel Pezz és alaposan körülnézett.
- Köszönöm. Sokan azt mondják, hogy engem tükröz - mosolyogtam rá és az ágyra leülve figyeltem, ahogy kezébe vette azt a képet, amin apuval vagyunk.
- Igazuk van. Ő az apukád? - kérdezte és leült mellém.
- Igen - mondtam és figyeltem a kezében tartott tárgyat.
Akármilyen nagy hibát követett el, hiányzik és szükségem van rá. Ő mindig tudja, hogy mit kell tenni és ő az egyik személy az életembe, aki a mindenem. Haragszom rá még most is, de ez nem mehet így a végtelenségig. Mindenkinek adni kell egy második esélyt és úgy gondolom, hogy nem fog a nehezemre esni, mert eddig nem volt okom arra, hogy haragudjak rá.
- Nagyon hasonlíttatok egymásra - tette vissza a keretet a helyére és visszakucorodott mellém.
- Meglehet, de inkább anyámra húzok - hagyta el fanyar mosoly a számat.

- Mi ez az arc kifejezés? Nem jó a kapcsolatotok? - nézett rám kéken izzó szemeivel.

Neki is úgy, ahogy a srácoknak is, mikor megismertem őket elmondtam mindent egészen a mai napig. Vele még soha nem volt olyan beszélgetésem, ami ennyire bensőséges és bizalmas lenne, de örömmel vettem észre, hogy mindegy miről beszélgetünk ő mindig figyel rám és támogat. Mosolyogva fogadtam el gesztusát mondandóm végén és bújtunk egymás karjaiba. Azt hittem, hogy ez a nap tényleg gondtalan és jó lesz, kizárhatom a gondokat és a tesómmal és Pezz-el lehetek, de néhány óránál nem tartott tovább az örömöm. 

- Nagyon sajnálom - távolodott el tőlem és megfogta kezeimet. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolgokon mentél keresztül.

- Néha én se hiszem el, pedig ez tényleg megtörtént, de próbálok rá nem vissza emlékezni. Igazából neked se akartam elmondani, de a barátnőm vagy és tudom, hogy megbízhatok benned. Rettentő nagyot nőttél a szemembe és örülök, hogy a barátnőmnek nevezhetlek - borzoltam össze szőke haját, mire hangosan felnevetett.

- Én is örülök és rettentően sajnálom, amit tettem - kúszott arcára a rossz kedv és lehajtotta fejét. 

- Szerintem ezt már megbeszéltük. Mindent elfelejtettem és az a lényeg, hogy most itt vagyunk együtt és nem egy plázában veszekszünk - idéztem fel neki nevetve első találkozásunkat, ami nem volt valami fényes, sőt!

- Jaj, ne is mondd - nevetett fel erőltetetten, de már a végén igazi kacaj hagyta el száját. - Nem akarom ismét elrontani a kedved, de ugye Zayn-re gondolsz? - dűlt neki az ágy hát támlájának és kezeivel átölelte felhúzott lábait. 

- Nem csak most, hanem mindig - sóhajtottam egyet és elborultam az ágyon, majd fejemet az egyik hozzám legközelebbi párnára hajtottam. - Folyamatosan csak a nő szavai járnak a fejembe és az a bizonyos lány neve.

- Carly Woll - mondta ki halkan a nevét, de közben láthatóan elfintorodott. - Nem tudom te hogy vagy vele, de én már most utálom, pedig nem is ismerem. Félre ne értsd, nem azért, mert féltékeny vagyok rá vagy ilyesmi csak idegesít, hogy megint te iszod meg a levét, mikor meg se érdemled - sóhajtott fel és a mellette lévő rózsaszín párnát ölébe helyezte és ráejtette állát. 

- Biztosan szebb, mint én, hiszen modell - nevettem fel, mint egy bolond és beletúrtam kiengedett hajamba. - Ráadásul ismert is és biztosan belevalóbb is, mint én.

- Te megzakkantál? - dobta ki kezei közül a párnát és magas hangon tette fel ezt a kérdést. - Úgy őszintén, ha nem lennél szép, akkor szerinted szerették volna, hogy te is az legyél? Szerinted Zayn-nek csak az számít, hogy milyen dögös vagy belevaló vagy? Gyönyörű vagy, kedves és kivételes. Nem hinném, hogy valaki más olyan könnyen megbocsájtott volna nekem, azért amit tettem, de te egy szóra megbékéltél és adtál egy másik esélyt. Zayn-t egyáltalán nem érdekli a pénz és szerintem már te is észre vetted, hogy milyen típusú lányokat szeret és te pont olyan vagy, akire vágyik. Lehet, hogy ez a sztori csak egy újabb pletyka, de ha igaz, akkor Malik már megint jól elcseszett mindent - csapta össze tenyereit és annyira belemerült monológjába, hogy még az arca is kipirult. 

Nem tudtam más mondani csak felkeltem a helyemről és szorosan megöleltem. Jól tudtam, hogy Perrie egy fantasztikus leányzó, aki nagyon jó barát és kivételes személyiséggel rendelkezik. Az már biztos, hogy tényleg különbözünk mind kinézetre, mind gondolkodásra, de láthatóan kiegészítjük egymást és ez a lényeg. Biztosra vettem azt is, hogy jó döntés volt egy új esélyt adni neki és igazam lett. 

- Köszönöm - súgtam halkan a fülébe, mert a sírás már megint marta a szememet és a torkomat. 

- Nem kell megköszönöd. Én itt vagyok melletted - tolt el magától egy kicsit és nyomott egy puszit az arcomra. 

Mikor ilyen gesztusokat mutat felém olyan, mint ha a testvérem lenne és éreztetné velem, hogy itt van velem és itt is marad mindig. Sokszor egy ostoba kislánynak érzem magam, aki mindenkinek a menedékébe bújik és sajnáltatja magát, de ez nincs így. Amit kimutatok mások felé azt úgy is érzem és az a legnagyobb baj, hogy nem tudom elrejteni az érzelmeimet. Több órán keresztül beszélgettünk még Pezz-el, aki próbálta oldani a hangulatomat és sikerült is neki. Rengeteget nevettem és annyi édességet ettünk, hogy ha ránéztem a földön heverő papírokra és zacskókra, megfájdult a hasam. Olyan filmeket néztünk, amiken a nevetésen kívül nem lehetett mást csinálni, de lehet jó kedvem, belülről mégis romokba voltam. Legszívesebben egész nap sírtam volna és bezárkóznék a szobámba, de az nem az én stílusom. Ha bánatom van inkább szenvedek, de nem rontom el mások kedvét is.

- Szerintem itt nálatok jobb lenni, mint abban a kávézóban - nevetett fel barátnőm és a hasát fogva kiterült a szőnyegen. - Életemben nem nevettem ilyen sokat és ilyen jót - lihegett nagyokat, hogy csillapítsa újabb kitörni készülő nevető rohamát. 

- Pedig elég hangulatos és barátságos helynek látszott. A barna szín, ami mindent uralt az meg kifejezetten tetszett - vágtam bele magam az egyik fotelba és figyeltem, ahogy hasra fordul és rám néz.

- Majd legközelebb oda megyünk - legyintett egyet és hozzám vágott egy párnát. 

- Héé! - vettem fel a földről a fegyvert és már hozzá akartam vágni, mikor kopogtak az ajtón. - Gyere be - szóltam ki és azzal voltam meggyőződve, hogy Zac lesz az, de tévedtem. 

- Sziasztok - köszönt apám halvány mosolyt felénk küldve és belépett a szobába. 

- Szia - üdvözöltem és nagyon meglepődtem, hogy itt van. 

- Jó napot, Perrie Edwards vagyok - állt fel Pezz és odalépett hozzá, hogy kezet fogjanak, de helyette megölelték egymást. 

- Szia, én pedig Alex Roberts vagyok, Ashley apukája, de inkább tegeződjünk. Nem vagyok én még olyan öreg - nevetett fel barátságosan. 

- Rendben, te pedig nyugodtan hívj Pezz-nek. 

- Ezt megbeszéltük - kacsintott rá és végig simított vállán. 

- Én inkább megyek, hagylak titeket beszélgetni - nézett rám Perrie és elém lépett. - Majd estére hívlak, addig is vigyázz magadra - húzott magához és nyomtunk egymás arcára egy-egy puszit. 

- Rendben, te is vigyázz magadra Szelekótyaság - nevettem fel és megcsíptem az orrát. 

- Sziasztok - köszönt nevetve és kilépett a helységből, ezzel egyedül hagyva a velem szemben álló, maga tehetetlen férfival. 

Hosszú perceken át nem szóltunk egymáshoz csak hallgattunk és vártuk, hogy egyikünk megtörje a csendet, de ez nem lett így. Nagyot sóhajtva ültem le az ágyra, neki pedig mutattam, hogy foglaljon helyet a velem szemben lévő fotelbe. 

- Zac engedett be vagy te jöttél be magadtól? - adtam hangot magamnak előbb én, mire felém kapta fejét. 

- Ő engedett be - piszkálta kezeit és lábával a parkettán dübögött. 

- Tudom, hogy beszélgetni jöttél, de nem lehetne inkább holnap? Ígérem meghallgatlak csak várj holnapig. Ma is annyi minden össze jött, hogy inkább szeretnék egy kicsit egyedül maradni - néztem rá halványan mosolyogva, amit ő is viszonzott, majd felállt a helyéről. - Rendben Kicsim és köszönöm - lépett oda hozzám és nyomott egy puszit fejem búbjára. - Szia.

- Szia apa - intettem egyet és figyeltem, ahogy távozik. 

Ahogy belenéztem a szemébe, ráeszméltem, hogy mennyire szenvedhet azért, amiért ilyen vagyok vele és ezt nem akarom. Nem akarom, hogy miattam szenvedjen, mert neki is megvan a maga gondja, baja. Az életem romokba hever, de legalább egy fokkal jobb lenne, ha vele legalább minden rendbe jönne. Bízok benne, hogy egyszer nem csak ez, de minden rendbe jön és még ha nem is Zayn mellet, de boldogan élhetek, mert azt szokták mondani, hogy minden rossz után jó következik. Hát majd meglátjuk, hogy velem is így lesz-e!

                              **Zayn Malik**                                        

Tegnap este nem voltam valami jó paszban, de ez nem meglepő, hiszen, amióta Ashley azt mondta, hogy mindennek vége olyan vagyok, mint egy élő halott. Teljesen magamba fordultam, csak a koncerteken vagy fontosabb rendezvényeken mutatom, hogy jó vagyok, de a rajongók így is észre vették, hogy nincs velem minden rendben és kérdezgetik, hogy mi a bajom és kedves üzeneteket küldenek, ami rettentően jól esik. A srácokkal ugyan úgy vagyok, csak köszönünk egymásnak vagy váltunk pár szót, kivéve Louis-al. Ő oktatott ki a legjobban és kishiján megölt a szemeivel, de most áll legjobban mellettem, ami meglepő dolog, de örülök neki. Sokat szokott velem beszélgetni és tartja bennem a lelket, már amennyire megy neki, mert állítása szerint átérzi, amit én és utál így látni, még ha tudja is, hogy minden az én hibám. Eddig Liam volt az, aki mindig mellettem volt, de most még ő is elfordul tőlem. Rosszul esik ez nem kétség, hogy ilyenek velem a barátaim, de elfogadom, mert tisztába vagyok a dolgokkal. 

Ashley pedig...szüntelenül a fejembe van és nem is bánom. Legalább a gondolataimba velem lehet és azzal a tudattal lehetek, hogy még mindig a szerelmem. Nagyon szeretem és az soha nem fog megváltozni, de el kell fogadnom a döntését és csak a csodára várhatok. Hát ha egyszer belátja, hogy is szeret engem és nekünk együtt kell lennünk, mert egymásnak vagyunk teremtve. Nem akarok és nem is fogok más lányt keresni, mert nekem rá van szükségem és küzdeni fogok érte és a szerelméért. A szívem majd megszakad, mikor meglátom a fényképét vagy mikor a fiúk beszélnek vele a gépen és a háttérből látom aranyos mosolyát vagy hallom a hangját. Ennyivel be kell érnem, amit elfogadtam, de nem tudok belenyugodni. 

- Szia Szerelmem - hallottam meg magam mellett egy női hangot, mire odakaptam a fejem.

- Mi a franc? - üvöltöttem fel és egyből kiugrottam az ágyból. 

Ahogy észre vettem, hogy anyaszült meztelenül vagyok, egyből magamhoz vettem a takarót és próbáltam elrejteni testemet. 

- Miért rejtegeted magad, mikor este minden porcikádat láttam? - nevetett fel és felült, miközben ő is húzta magára a takarót, ezzel jelezve, hogy ő is meztelenül van. 

- Mit láttál te? Vagy egyáltalán mit keresel itt? - mutattam körbe egyik kezemmel a szobába. 

- Drágám te vagy itt nálam - mosolyodott el, majd takarva magát felállt és a fürdőbe ment. 

El se tudtam képzelni, hogy mi lehetett este vagy mit csináltunk, de úgy megfogom tudni. Amíg elrendezte magát, addig én is megkerestem a földön szana-széjjel dobált ruháimat és felöltöztem, de közben végig Ash volt a fejembe. Mikor kijött a helységből, egyből rátámadtam és kérdésekkel bombáztam. 

- Hogy kerültem ide? Mit csináltuk? Honnan ismersz engem és egyáltalán ki vagy? - tettem fel neki a kérdéseket, miközben az ujjaimon számoltam, hogy mennyi volt. 

- Lassabban-lassabban - beszélt kedvesen és mosolyogva, miközben mutatta, hogy üljek le mellé. Kérését teljesítettem és minden erőmmel figyeltem és vártam, hogy mit fog mondani. 

- Úgy kerültél ide, hogy jöttél vele, lefeküdtünk, egy közeli szórakozó helyen ismertelek meg és Carly Woll vagyok egy modell - válaszolt sorba, de a második válasznál szinte megsüketültem és csak az járt a fejembe, hogy lefeküdtem vele. 

- De be voltam rúgva vagy, hogy tudtál ide hozni? - kérdeztem tovább, mert mindent tudni akartam. 

- Mikor odamentem a szórakozó helyre a barátaimmal, akkor már te is ott voltál és a bár pultnál ültél, minden italt megittál, ami csak lement a torkodon. A pincér már kérte, hogy hagyd abba meg nem ad többet, de ráförmedtél és még többet ittál. Odamentem hozzád, hogy segítsek vagy megkérdezzem tőled, hogy kivel jöttél és szóljak nekik, hogy vigyenek haza, de te egyből táncolni vittél. Ölelgettél, puszilgattál és azt súgtad a fülembe, hogy ismersz. Próbáltam veled valamit kezdeni, de nem ment, mert túl akaratos voltál. Eszembe jutott, hogy inkább elhozlak ide és reggel, ha kijózanodtál, majd haza mész vagy oda, ahol a barátaid vannak. A tervem egészen addig jó volt, amíg haza nem értünk, mivel rám vetetted magad és nem tudtam mit csinálni. Megtörtént és nagyon sajnálom, mivel én is ismerlek téged és hallottam arról, hogy mi van veled és a barátnőddel, Ashley-vel - nézett rám bűnbánó szemekkel és elkezdte az ujjait tördelni.

Ahogy ezeket a dolgokat elmondta, kezdett minden az eszembe jutni és a gyomrom majdnem felfordult. Közre játszott az elfogyasztott, töménytelen ital is, de inkább a viselkedésem miatt forgott a gyomrom. Egy ismeretlen lányra rávetem magam, aki nem mellesleg híres és minden bizonnyal már az egész világ tudja, hogy mit csináltam. 

- Ez nem a te hibád - fogtam meg kezeit. - Én vagyok a hülye, amiért kikezdtem veled és tudom, hogy nem érek el vele sok mindent, de sajnálom. Nem akartam veled ezt csinálni és ahogy mondtad az előbb tényleg Ashley-t szeretem csak a hiánya felemésztett és az italba menekültem. 

Elkezdett sírni, a vállai erősen rázkódtak, ezért nem tudtam mást tenni csak magamhoz ölelni és vigasztalni. Látszott rajta, hogy mennyire ártatlan és azt se tudja, hogy mi történt vele, de még igazándiból én se tudom, hogy mi van körülöttem. 

- Ugye védekeztünk? - súgtam halkan a fülébe, mire megrázta a fejét, hogy nem. 

A légzésem elállt, a látásom elhomályosult és forgott velem a világ. Egyik gond jön a másik után és egy hatalmas nagy szerencsétlenségnek érzem magam. Mi van akkor, ha teherbe esett és az én gyermekemet hordja a szíve alatt? Mi van akkor, ha feljelent testi sértésért és börtönbe kerülök? Kérdések milliói kavarogtak a fejembe és egyetlen személy lebegett a szemem előtt; Ashley az életem szerelme.